Nyomtalanul eltűnt két kézilabdázó a világbajnokságon szereplő kameruni csapatból
Franciaországban még pályára léptek két felkészülési meccsen, utána azonban távoztak a szállodából. Nem ez volt az első ilyen eset a kameruni csapatnál.
Nyomtalanul eltűnt két kézilabdázó a kameruni válogatottból, így a csapat csak 14 fővel utazott ki a jelenleg is zajló női világbajnokságra.
A 32 éves jobbátlövő, Bénédicte Manga Ambassa, és a 29 éves beállós, Marianne Manuela Batamag még ott volt a pályán Franciaországban, a csapat két felkészülési meccsén.
A Szenegál elleni mérkőzés után azonban a két versenyző egyszerűen megszökött a caeni szállodából.
Így az engedélyezett 16 fő helyett a kameruniak már csak 14 sportolóval érkeztek a vb helyszínére, a svédországi Helsingborgba.
„Láttam a jelentéseket a két játékos eltűnéséről, a szövetség azt mondta, nem az ő hibája, hogy a holmijukkal együtt eltűntek. De ez legalább azt jelenti, hogy nem rabolták el őket, hanem maguktól távoztak” - mondta az esettel kapcsolatban Leocadia Bongben kameruni sportújságíró a Gohandball.com-nak.
Azt is hozzátette, hogy azért ez számára nem újdonság. A 2021-es világbajnokságon ugyanis összesen öt kézilabdázó lépett le a verseny ideje alatt - négyen már a csoportkör után távoztak.
„Szerintem aligha jelentettük az eltűnésüket. Ez egy lehetőség számukra, hogy eljussanak valahova, ahol megbecsülik őket, mivel Kamerunban nem a legjobbak a körülmények”
- mondta Bongben, aki szerint azért egy ilyen szökés nagyon nehéz lehet lelkileg, mert még a csapattársakat sem avathatja be a terveibe az érintett játékos.
Nyomtalanul eltűnt két kézilabdázó a kameruni válogatottból, így a csapat csak 14 fővel utazott ki a jelenleg is zajló női világbajnokságra.
A 32 éves jobbátlövő, Bénédicte Manga Ambassa, és a 29 éves beállós, Marianne Manuela Batamag még ott volt a pályán Franciaországban, a csapat két felkészülési meccsén.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Két szürreális jelenet szemtanúi is lehettek azok, akik megnézték a Diósgyőr-Ferencváros NB1-es focimeccset vasárnap.
Előbb a Fradi két csatára, Pesics és Varga veszett össze azon a már lekészített labda előtt, hogy melyikük végezze el a büntetőt. Végül a társak arrébb tessékelték Pesicset, és az utóbb odarohanó Varga belőtte a tizenegyest. A jelenetet itt lehet megnézni:
Az 1:1-re végződő találkozó hosszabbítására is maradt még esemény, amikor a brazil Saldanha váratlanul összerogyott a pályán. A lassításból kiderült, hogy az egyik diósgyőri játékos hozzáért a karjához, amikor elfutott mellette. Saldanha erre késve reagált, majd egy nem túl meggyőző színészi alakítást nyújtva a gyepre zuhant, ahol hosszasan fetrengett. Mindezt itt lehet megnézni:
Két szürreális jelenet szemtanúi is lehettek azok, akik megnézték a Diósgyőr-Ferencváros NB1-es focimeccset vasárnap.
Előbb a Fradi két csatára, Pesics és Varga veszett össze azon a már lekészített labda előtt, hogy melyikük végezze el a büntetőt. Végül a társak arrébb tessékelték Pesicset, és az utóbb odarohanó Varga belőtte a tizenegyest. A jelenetet itt lehet megnézni:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Levelet írtak Mészáros Lőrincnek a fociklubja szurkolói, a vezetőség lemondását követelik
Hat pontban sorolták fel, miért tartják elfogadhatatlannak az NK Osijek jelenlegi működését. Szerintük a rossz döntések, botrányok és stratégiai hibák rombolták le a csapatot.
Pénteken jelent meg egy nyílt levél a Facebookon, amelyben az NK Osijek szurkolói egyesületei a klub jelenlegi vezetésének távozását követelik, vette észre a Telex. A levelet Mészáros Lőrincnek címezték, aki 2016 óta a horvát labdarúgócsapat többségi tulajdonosa.
A szurkolók hálásak a támogatásért, amit az elmúlt kilenc évben kaptak, de úgy érzik, eljött az idő, hogy megszólaljanak a csapat jelenlegi helyzete miatt. Azt írták: szerintük az NK Osijek nem a nagy eredményei, hanem a szurkolók hűsége és a több mint százéves hagyományai miatt tartozik a horvát futball „nagy négyeséhez”.
A levél szerint a klub hosszú ideje problémákkal küzd, ezek pedig már nem maradhatnak szó nélkül. A drukkerek hat pontban sorolták fel azokat a gondokat, amelyek szerintük megingatták a klub alapjait.
Kiemelték, hogy szerintük nincs sportstratégia, nem látszik a motiváció, és hiányzik az utánpótlás támogatása is.
A vezetők szerintük nem vállalják a felelősséget a hibás döntésekért, és játékosmegfigyelő rendszer sincs.
Az ifjúsági csapatok is gyengébben szerepelnek, mint korábban.
A szurkolók szerint az NK Osijek ma már csak alárendelt szerepet tölt be a horvát bajnokságban, és több botrány is megtépázta a klub hírnevét. Emiatt a szakemberek nem bíznak bennük, és a klub a szurkolóival sem foglalkozik.
A levelet aláírók úgy látják, a csapat ma már nem a bajnoki címért, hanem a puszta túlélésért harcol.
Azt is hangsúlyozták: mostanra elfogyott a türelmük. Mint írták: „a párbeszéd ideje lejárt”, és úgy érzik, hogy eddig csak üres, be nem váltott ígéreteket kaptak.
A G7 korábban részletesen foglalkozott azzal, milyen szerepet tölt be Mészáros Lőrinc az eszéki klub életében. Bár sokan úgy gondolják, ő a tulajdonos, a lap szerint valójában csak főszponzorként van jelen, és az NK Osijek hivatalos honlapján több, hozzá köthető cég is szponzorként szerepel.
Pénteken jelent meg egy nyílt levél a Facebookon, amelyben az NK Osijek szurkolói egyesületei a klub jelenlegi vezetésének távozását követelik, vette észre a Telex. A levelet Mészáros Lőrincnek címezték, aki 2016 óta a horvát labdarúgócsapat többségi tulajdonosa.
A szurkolók hálásak a támogatásért, amit az elmúlt kilenc évben kaptak, de úgy érzik, eljött az idő, hogy megszólaljanak a csapat jelenlegi helyzete miatt. Azt írták: szerintük az NK Osijek nem a nagy eredményei, hanem a szurkolók hűsége és a több mint százéves hagyományai miatt tartozik a horvát futball „nagy négyeséhez”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Borics Ádám, a kevert harcművészetek (MMA) legismertebb magyar harcosa kiütéses vereséget szenvedett a Professional Fighters League (PFL) orlandói versenyén, írja a 24.hu.
A 31 éves sportoló az egymillió dollár összdíjazású torna első fordulójában lépett ketrecbe a perui Jesus Pinedo ellen, aki korábban már bajnok is volt. Borics jól kezdte a meccset, de az első menet közepén egy ütéskombináció után a földre került. Ezt kihasználva Pinedo rátámadt, és több ütéssel is eltalálta, mire a bíró félbeszakította a küzdelmet.
Borics a leállítás után felállt, és vitatkozott a döntéssel, de a bíró nem változtatta meg az ítéletet, így a magyar harcos kiesett a pehelysúlyú tornáról.
Ez volt Borics Ádám első olyan veresége, amit technikai kiütéssel (TKO) szenvedett el. Profi pályafutása során eddig 19 győzelem mellett ez volt a harmadik veresége.
A „Kölyök” becenéven ismert sportoló 2022 októberében első magyarként vívott világbajnoki MMA címmérkőzést, ahol a brazil Patricio “Pitbull” Freire ellen állt ki. Akkor ugyan súlyos sérüléssel küzdött a felkészülés során, mégis végigment a meccs, amelyet a brazil pontozással nyert meg.
Borics a meccs után a Facebookon egy videóban köszönte meg a szurkolást követőinek. Ebben többek között azt mondta, hogy „lett egy rohadt nagy szakadás a fején”, és hiába kapott ki, esze ágában sincs feladni a pályafutását:
Borics Ádám, a kevert harcművészetek (MMA) legismertebb magyar harcosa kiütéses vereséget szenvedett a Professional Fighters League (PFL) orlandói versenyén, írja a 24.hu.
A 31 éves sportoló az egymillió dollár összdíjazású torna első fordulójában lépett ketrecbe a perui Jesus Pinedo ellen, aki korábban már bajnok is volt. Borics jól kezdte a meccset, de az első menet közepén egy ütéskombináció után a földre került. Ezt kihasználva Pinedo rátámadt, és több ütéssel is eltalálta, mire a bíró félbeszakította a küzdelmet.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szoboszlai Dominikot különleges ajándékkal lepte meg a Telekom az együttműködésük évfordulóján. A cég egy szűk körű ünnepséget szervezett a magyar labdarúgó válogatott csapatkapitánya számára, ahol egy életnagyságú szobrot mutattak be.
A különleges alkotást használt mobiltelefonokból készítették el.
A szobor nem aratott osztatlan sikert. Szoboszlai megjegyezte, hogy nem igazán ismer magára a szobron, mivel az arca nem köszön vissza rajta. A videó végén azonban kiderült, hogy
mindez csak egy áprilisi tréfa volt, amelynek a Liverpool játékosa lett az „áldozata”.
A Telekom a közleményében azt írta, hogy a szobrot Szoboszlai tiszteletére készítették. A középpályás az elmúlt időszakban a magánéletében is fontos változáson ment keresztül: a közelmúltban megházasodott.
Az április tréfáról készült videó: