Nem mindennapi portrék hajléktalanokról
"A hajléktalan portrék projektet több éve csinálom. Rengeteg időt fektetek abba, hogy az alanyaimat megismerjem, és a képeken át érzéseiket tovább adjam. A hasonló képektől annyiban tér el, hogy a többi fotóstól eltérően én először megismertem őket. Meghallgattam a történetük, azt hogy honnan hova tartanak. A képek elkészítésért nem kértek semmit, örömmel álltak nekem portrét éjszakánként" – Vass Péter, alias Bexter.

„Remegő, koszos kezével kér,
sebhelyes arcán megszáradt a vér.
Nem mond semmit, csendben néz,
neki oly sok egy jó szó, egy falat kenyér.
Szedett- vedett ruhában,
ápolatlanul, borostásan.
Visszataszító ábrázatával,
áll könyörületre várva. „
- Antalpista
"Bexter barátom fotóit, munkáit, hitvallását nézve, folyamatosan nyomon követve fejlődését, gondolatmeneteit, tűnődését, látásmódját, az jut eszembe, hogy igen, a fotózás nekem valahol itt kezdődik.
Bexterben ezt szeretem, ezt az egyszerű, tiszta zsenialitást. Hogy ott van, és elkapja azt a pillanatot, amitől megdobban a szív, kunkorodik egy mosoly, fátyolos lesz a szem. Csend lesz, vagy hangosan morajlik, kisüt a nap, vagy éppen beborul. Ott marad egy "íz", ami a legeslegfontosabb az alkotások során. Keserű, vagy édes, de sokáig elkíséri az embert. Élet. Hogy igen, itt van ez a fiatalember, az egyik legigazabb ember, akit ismertem és átad valamit. Valamit, amire született. Valami maradandót.
Nemrég az a megtiszteltetés ért, hogy a munkáimat ő fotózta az egyik kiállításomon. A helyszínen volt egy asztalka, gyászt takart, kevesen tudták, hogy az ott a gyász helye. Bexter lefotózta úgy, hogy ő sem tudta miért van ott. Úgy, ahogy azt kell. Semmi szín, pompa.
A képet átjárta a fájdalom. Akkor döbbentem rá, hogy Bextert "vezetik". Onnan fentről. Egy magasabb rendű lény. Isten küldte őt is e sárgolyóra. Azért, hogy valamit adjon, valamit, amire hivatott, valami mást, amit csak ő tud adni, megőrizve fotóin a gyász méltóságát, az esőcseppek szépségét, az otthonok melegét, az arcok fájdalmát, örömét, történelmét, eszméit, a szemek meséit..."
Forrás: fotozol.blog.hu