KÉK HÍREK
A Rovatból

Letöltendő börtönt kaphat az anya, aki ájultra verte és rugdosta lánya osztálytársát Ócsán

A brutális bántalmazásról videó is készült. A szülő egy korábbi nézeteltérést akart megtorolni, de messze túllőtt a célon.


Korábban mi is írtunk róla, hogy súlyosan bántalmazta, ájultra verte, sőt meg is rugdosta lánya osztálytársát egy anya Ócsán.

Az ügyészség most letöltendő börtönt kért a 30 éves nőre. Februárban felvétel is készült arról, ahogy a nő és lánya együtt esnek neki a kislánynak. Az anya közben azt kiabálta: „Kitaposom a beledet, hát hogy mered az én lányomat ütni?!” Miután a gyerek összeesett az őt ért bántalmazás után, az anya egy „Jézusom!” felkiáltás, majd egy káromkodás után visszarohant, és próbálta magához téríteni.

A lány előre sejthette, hogy baj lesz, mert amikor meglátta osztálytársa anyját, felhívta az apját – aki így élőben nézte végig a történteket. Az anya egy korábbi verekedést akart megbosszulni.

Az ügyészség vádirata szerint nem sokon múlt, hogy nem lett komolyabb következménye a brutális támadásnak.

Az anya legalább nyolc alkalommal ököllel fejen ütötte a lányt. A bántalmazás következtében agyrázkódást szenvedett el, ami 8 napon belül gyógyuló sérülés ugyan, de csak azért nem lett komolyabb a baj, mert a gyerek próbált védekezni

– nyilakozta az RTL Híradónak Nisóczi József, a Pest Vármegyei Főügyészség szóvivője.

A csatorna információi szerint a nő hasonló támadásért már állt bíróság előtt. Akkor megúszta pénzbüntetéssel, most azonban súlyosabb ítéletre számíthat. Az ügyészség aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés kísérlete és kiskorú veszélyeztetése miatt letöltendő börtönt kért rá.

Az RTL Híradó riportja a brutális bántalmazásról

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Verések, bordatörés, csípős fertőtlenítő – döbbenetes kínzások a tiszalöki börtönben
A bántalmazások többnyire olyan helyeken történtek, ahol nem működtek térfigyelő kamerák, például raktárakban, orvosi szobákban vagy a zuhanyzóknál.


A tiszalöki börtönben rendszeresen bántalmazták a rabokat – erről számolt be az Európa Tanács kínzás elleni bizottsága (CPT) tavaly decemberben nyilvánosságra hozott jelentésében. A dokumentum szerint az erőszakot többféle módszerrel követték el, sokszor kéz- és lábbilincsben verték meg a fogvatartottakat. A bántalmazások többnyire olyan helyeken történtek, ahol nem működtek térfigyelő kamerák, például raktárakban, orvosi szobákban vagy a zuhanyzóknál. A jelentés alapján a bántalmazásokban sok esetben több börtönőr is részt vett, de előfordult, hogy fekete maszkos különleges egységek tagjai alkalmaztak erőszakot, számolt be róla a szabadeuropa.hu.

A jelentés szerint a panaszok között előfordult bordatörés, fogvesztés és vérömlenyek is. Egyes rabokat a bántalmazás után az egészségügyi részlegre vitték, ahol a gyanú szerint 2022 júniusa és szeptembere között csípős paprikával kevert fertőtlenítőt alkalmaztak sebfertőtlenítésre. A gumikesztyűket is ebbe az oldatba mártották. A vizsgálat idején a három érintett egészségügyi dolgozó már nem dolgozott az intézményben, mindannyiukat felfüggesztették.

A CPT megállapította, hogy bizonyos esetekben más rabokat bíztak meg azzal, hogy bántalmazzák társaikat. A szervezet szerint több esetben előfordult, hogy erre utasítást kaptak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia Győrben: halálos balesetben vesztette életét Varga Ákos
A 49 éves sportember egy autóval ütközött össze sávváltás közben, a mentők már nem tudták megmenteni. A motoros társadalom ikonikus alakját gyászolja az ország.
F. O. - szmo.hu
2025. április 17.



Szerda este halálos kimenetelű közlekedési baleset történt Győrben, a Dunacenter közelében. A balesetben életét vesztette Varga Ákos, többszörös enduró magyar bajnok. A sportoló egy autóval ütközött össze sávváltás közben, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a mentők már nem tudták megmenteni - közölte a Hegylakok.hu. A 49 éves sportember a magyar motoros közösség egyik ismert és elismert tagja volt.

Varga Ákos, ismertebb nevén „Alma”, az első magyar motorosként teljesítette a világ egyik legnehezebb terepraliversenyét, a Dakar-ralit.

2006-ban a 14. szakaszon a nyolcadik helyen végzett az abszolút értékelésben, ezzel a szakaszeredmények alapján a legeredményesebb magyar Dakar-pilótává vált. Halála nagy veszteség a hazai motorsport számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Rettenetes! Fejbe lőtte magát egy férfi Törökbálinton, mentőhelikopter vitte kórházba, még a TEK is kivonult
A drámai akció csütörtök délután zajlott egy törökbálinti háznál. A férfi életéért a helyszínen és a kórházban is küzdöttek az orvosok.


Április 17-én, csütörtök késő délután rendőri és mentőegységek vonultak ki egy törökbálinti címhez, ahol a Bors információi szerint egy férfi fejbe lőhette magát. A helyszínre nagy erőkkel érkeztek a hatóságok, köztük a TEK és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai is.

A férfi még életben volt, amikor a mentők megérkeztek. Állapotát sikerült stabilizálni, majd mentőhelikopterrel szállították a János Kórházba.

Az Országos Mentőszolgálat kommunikációs munkatársa, Magyar Luca Zsuzsanna megerősítette, hogy

„a helyszínre több mentőegységet, köztük mentőhelikoptert is riasztottunk. A helyszínről egy férfit súlyos sérülésekkel, életveszélyes állapotban szállítottak bajtársaink kórházba.”

A rendőrség közleménye szerint „Törökbálinton a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hajtott végre helyszíni intézkedést a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének a bevonásával. A helyszínen még jelenleg is szemle zajlik.”

A lap információi szerint a férfi életéért a kórházban is küzdöttek.

Ha önnek vagy valakinek a környezetében segítségre van szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„A kutyát húzza!” - Láncra kötve húzott egy kutyát egy terepjárós Debrecennél, videóra is vették, de még neki állt feljebb
A szemtanúk szerint a férfi a kocsija vonóhorgára kötötte a kutyát, és így húzta maga után az állatot. Amikor kérdőre vonták, dühösen reagált és elhajtott. A rendőrség nyomoz.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. április 17.



Súlyos állatkínzásra utaló eset történt vasárnap délután Debrecen külterületén – legalábbis ezt állítják azok a fiatalok, akik szemtanúi voltak, amint egy terepjáró egy nagytestű kutyát húzott maga után. A kutya lánca a kocsi vonóhorgára volt rögzítve, és az esetről videó is készült, derült ki az RTL Híradójából.

A fiatalok szerint egyikük vette észre először az állatot az úton, ekkor visszafordultak, majd követni kezdték a terepjárót. A videófelvételen az is látszik, ahogy a kutya mozdulatlanul fekszik az úton, a kocsi mögött, miközben többen a jármű irányába indulnak. Az autót végül utolérték, és számon kérték a sofőrt, miért van a kutya lánccal a járműhöz kötve. A felvételen jól látható, hogy a lánc a vonóhorogra van tekerve, a másik vége pedig a kutya nyakához rögzítve. Az állat kimerültnek tűnt.

A videót készítő fiatal pár nem szeretett volna felismerhető lenni a riportban. Azt állítják, hogy a kutya mozdulatlan volt, miközben a kocsi után vonszolták.

„A földön volt, hasán kifeküdve, a lába ki volt csavarodva. Folyt a nyál, nem kapott levegőt, remegett a kutya! Meg pár helyen vérzett. A körömnél meg a lábánál!”

– mondta a fiú.

A sofőr nem fogadta jól, hogy kérdőre vonták.

„Ugye kérdeztük, hogy miért ez volt a megoldás: az volt a kifogás, hogy ő egyedül nem bírta felrakni a platóra a kutyát. Pedig ott ült mellette az egyik munkás embere és arra pedig az volt a kifogása, hogy ittas állapotban volt” – tette hozzá a lány.

Végül a sofőr utasa és egy ismerőse segített felrakni az állatot a jármű platójára. A helyszínen többen is rendőrt hívtak, de a fiatalok szerint a kutya gazdája ezt nem várta meg, elhajtott. Később egyedül tért vissza.

A Híradónak telefonon sikerült elérni a férfit, aki azt mondta, a kutyát aznap kapta, és a történtek ellenére semmi baja nem lett. Azt állítja, hogy

az állat eredetileg a platón utazott, és csak véletlenül eshetett le onnan anélkül, hogy ő ezt észrevette volna.

Szerinte nem történt állatkínzás.

Ennek ellenére több szemtanú is feljelentést tett, így a rendőrség állatkínzás gyanúja miatt nyomoz az ügyben. A hatóság azt vizsgálja, szenvedett-e az állat, és ha igen, ezt szándékosan okozta-e neki a gazdája.


Link másolása
KÖVESS MINKET: