Lecsuktak egy férfit, mert a nők jogaiért küzdött – most éhségsztrájkba kezdett
Egy férfi 65 napos éhségsztrájkba kezdett, így tiltakozva 5 évig tartó fogsága ellen, amit azért kapott, mert részt vett egy demonstráción amelyek a nők savtámadása ellen szerveztek. Ali Shariati egészsége egyre romlik, és édesanyja szerint rohamosan fogyni kezdett.
A 30 éves férfit 2015 szeptemberében ítélték el amiért kiállt a kormánnyal szemben, amely nem tett semmit a növekvő számú savtámadásokkal kapcsolatban. Több városban is megtámadtak nőket, amiért nem viselték megfelelően fejkendőiket. Egy nő életét vesztette, egy másik, Soheila Jokesh pedig megvakult egyik szemére miután arcát savval leöntötték.
Az iráni hatóságok négy embert vettek őrizetbe, de azt nyilatkozták, hogy nem volt elég bizonyíték a támadókkal szemben, hogy elítéljék őket. A hír hallatán Teheránban és Iszfahánban is utcára vonultak az emberek, ekkor tartóztatták le Shariatit is. A bűncselekmény részletei ködösek voltak, de 7 hónappal később mégis börtönbüntetésre ítélték a férfit. Shariati édesanyja a perzsa Manato TV-nek azt nyilatkozta, hogy fiának súlya 70 kilóról 50-re csökkent mióta megkezdte éhségsztrájkját.
"Előző héten, mikor meglátogattam összeroskadt a földön." - Az anyának szörnyű látvány volt fiát ilyen állapotban látnia, és interjújából az is kiderült, hogy megtagadták gyermekétől a folyadékot.
"A fiam nem gyilkos, nem egy bűnöző!" – mondta édesanyja. "Azt szeretném, hogy az iráni politikusok mentsék meg a fiam életét, és hogy meghallják a hangját!"
Az Amnesty International iráni kutatója Raha Bahreini is felszólalt a 30 éves férfi azonnali szabadlábra helyezéséért. Bahreini szerint Shariatit jogtalanul tartják börtönben, amiért békésen tűnhetett és semmi keresnivalója nincsen egy zárkában. Az Amnesty International munkatársa szerint borzalmas, ami az országban történik, hiszen ártatlan embereket csuknak le, amiért azok bátran felszólalnak, míg azokat, akik bűncselekményt követnek el szabadon engedik.
"Ahelyett, hogy végignézik, ahogyan Ali Shariati belehal az éhségsztrájkjába, a hatóságoknak azonnal és minden kikötés nélkül szabadon kellene engednie őt" – nyilatkozta.
Ali Motahari iráni politikus is felszólalt Shariati és más fogvatartott bánásmódja ellen:
"Remélem, hogy a hatóságok hamarosan bölcs megoldást találnak erre, és megelőzik, hogy okot adjanak az ember jogi sértések kapcsán az Iszlám forradalom ellenségeinek" - írta közösségi oldalán egy kép alá, ami az alultáplált Shariati látható.
Egy másik iráni aktivistának - aki 15 évre ítéltek, mert Hassan Rouhani elnöksége ellen konspirált - nemrégiben ért vége 70 napos éhségsztrájkja, mivel a hatóságok engedélyezték feleségének ideiglenes szabadlábra helyezését. Arash Sadeghi felesége, Golrokh Ebrahimi Iraee 6 év börtön büntetést kapott az iszlám szentségek sértéséért és rendszerellenes propaganda terjesztésérért. Iraee-t októberben csukták le, mert találtak nála egy kiadatlan történetet, ami egy nő halálra kövezéséről szólt.
Decemberben Rouhani elnök bemutatta jognyilatkozat tervezetét, amely védi a szólásszabadságot, a tiltakozás szabadságát, támogatja a tisztességes bírósági eljárást, és a magánélethez való jogot is. A nyilatkozat célja egyértelműen az, hogy a májusi választások közeledtével szavazatokat nyerjen a progresszívan gondolkodó irániak köréből is.

via Independent
Oszd meg a cikket ismerőseiddel is!