KÉK HÍREK
A Rovatból

„Kisfiam, siess haza, várunk, ne maradj sokáig!” – Megrázó szavakkal búcsúzott fiától az agárdi állomáson elgázolt férfi édesanyja

Nem működött a lift, ezért a kerekesszékes Tibor kénytelen volt a peronon áthaladni. Az asszony szerint másodperceken múlt, hogy átérjen, de a vonat elkapta a rokkantkocsi hátulját.


Halálra gázolt a vonat egy kerekesszékes férfit Agárdnál, a gyalogos átjáróban. Az eset egy hete pénteken történt. Az áldozat - mivel a lift nem működött - a peronon próbált átkelni - írja az RTL.hu.

A baleset körülményeit még vizsgálják. Annyi azonban kiderült már, hogy a síneken átvezető járdán haladt Tibor, mikor a vonat közeledett. A férfi azt hihette, hogy a személyvonat előtt még átér, a szerelvény azonban nem állt meg, mert átmenő járat volt, nem lassított, így elkaphatta a moped végét.

Tibor édesanyja a Borsonline-nak elmondta, hogy nem tudja elfogadni a fia halálát.

Eldöntötte, hogy maga jár utána, mi okozta a tragédiát:

"A rendőröktől megtudtam, hogy a mozdonyvezető azt mondta, Tibor a sínen állt a mopedjével. A héten viszont beszéltem a boncmesterrel, aki szerint ez nem lehet igaz, ugyanis a fiam teste egyben maradt, halálát a belső szervei leszakadása okozta. A szerelvény valószínűleg a rokkantkocsi hátulját kapta el, és nekivágta egy oszlopnak. Az egész néhány másodpercen múlott"

- árulta el.

A fiától még a helyszínen elbúsúzhatott.

"A vasútállomáson egyetlen vérfoltot sem találtam, és magam is megállapítottam, hogy alig szerzett külső sérülést. Mielőtt elszállították, odaengedtek hozzá, én megsimogattam, megpusziltam és azt mondtam neki: „Kisfiam, siess haza, várunk, ne maradj sokáig!”. Akkor még valóban nem fogtam fel, hogy a gyermekem meghalt. Már megértettem. Tibornak szokása volt telefonálni, ha éppen leszállt a vonatról, hogy nyissam ki a kaput, amire ideér. Már egy hete nem hívott fel, és már tudom, hogy nem is fog".

A hamvasztás után nem tartanak búcsúztatót, hanem az otthonukban helyezik el az urnát. Az asszony azt is elmondta, hogy Tibor hagyatéka mindössze 4000 forint, "ennyi volt a bankszámláján, ugyanis ennyi maradt a rokkantnyugdíjából. Ezt a pénzt az unokám örökli" - mondta el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Drogügyek miatt börtönviselt banda verhette össze a rendőröket Szigetváron
A rendőrök egy jótékonysági bál után keveredtek szóváltásba a támadókkal. Úgy tudni, mindketten kórházba kerültek.


Április 11-én éjszaka egy helyi iskola jótékonysági báljáról gyalogolt hazafelé két férfi és egy nő Szigetváron, amikor útközben szóváltásba keveredtek egy társasággal. A vita tettlegességig fajult, és a háromfős társaságból a két, rendőrként dolgozó, de az eset idején civil ruhát viselő férfi kórházba is került – írja meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Blikk.

A lap úgy tudja, hogy a sértettek vezető beosztásban, illetve vizsgálóként dolgoznak a szigetvári kapitányságon, és egyikük korábban a Nemzeti Védelmi Szolgálatnál szolgált.

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság az esettel kapcsolatban annyit árult csak el a Blikknek, hogy „a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság garázdaság és súlyos testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást két szigetvári férfi ellen. A nyomozás érdekeire tekintettel bővebb tájékoztatást nem áll módunkban adni.”

A Blikk rendőrségi forrásokból úgy értesült, hogy a verekedésben érintett két férfit korábban drogügyletek miatt ítélték el, és nemrég szabadultak a börtönből. A két megvert rendőr állapotáról annyit sikerült kideríteni, hogy kórházi ellátásra szorultak, de aztán gyorsan elhagyhatták az intézményt, és már otthon lábadoznak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Újabb megdöbbentő részletek derültek ki a fia által feldarabolt Scherer Károly meggyilkolásáról
A szörnyű tragédia nyomait megtalálták a házban, a kihallgatás során pedig az is kiderült, hogy a vádlott férfi miért támadhatott az apjára.


Megdöbbentő dolgok derültek ki a 62 éves Scherer Károly meggyilkolásáról. Ahogy arról mi is írtunk, tavaly egy férfi megölte az apját, majd bejelentette, hogy eltűnt. Később a nyomozás megállapította, hogy a férfinak és feleségének anyagi gondjai voltak: Azt tervezték el, hogy megölik a férfi apját, hogy hozzájussanak a vagyonához. Ezért meggyilkolták 2024. január 30-án a XVIII. kerületi házában. A holttestet eltüntették, a takarításban a feleség is segített. Majd az értékeket sorban értékesítették, amiben az asszony előző kapcsolatából született fia is segített.

Gál Sándor alezredes, a BRFK Életvédelmi Osztályának vezetője a Spektrum Tv Budapesti Zsaruk műsorában beszélt a tragikus ügyről. Elmondta, hogy a kihallgatás során derült ki, hogy

a férfi az apja elrejtett aranyait kereste, ekkor ütötte meg az édesapját, aki a földre esett. Ezt követően akkumulátoros fűrésszel vágta fel a holttestet.

A testet a házban darabolta fel. A rendőrök az eldugult lefolyóban emberi maradványokat találtak, amik a DNS-vizsgálat szerint az apától származtak. A rendőrség azonban nem vonta vissza a kőrözést, mert még nem találták meg a holttestet, vagy annak egyértelmű jelét, hogy valóban nincs életben a férfi.

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Botrány Wang mester éttermében: feljelentés, árulás, csapatcsere
A világsztárok kedvenc séfje megdöbbentő visszaélésekről számolt be. A rendőrséghez fordult, miközben új csapattagokat keres budai éttermébe.
F. O. - szmo.hu
2025. április 15.



Wang mester jelentős változásokat hajt végre budai éttermében, miután – elmondása szerint – olyan visszaélésekkel szembesült, amelyek több évtizedes vendéglátói tapasztalata ellenére is meglepték. A séf a közösségi oldalán osztotta meg, hogy súlyos kötelességszegés miatt átalakította a Mozium csapatát.

„Sajnálattal értesítelek Titeket arról, hogy a közelmúltban jelentős változások történtek a Mozium csapatában. Sajnálom, hiszen hosszú évek közös munkája ért véget, ugyanakkor azt még jobban sajnálom, hogy ez egy méltatlanul alakult búcsú” – fogalmazott a séf a Facebookon.

Wang mester azt is megosztotta, hogy

egy korábbi munkatársuk jelentős károkat okozott kollégáiknak és a cégének is.

Emellett – állítása szerint – a történtek nemcsak a munkatársakat, hanem a vendégeket is érintették.

„Tudomásomra jutott, hogy a viharos elválás, szégyenteljes módon, nemhogy a kollégáimra, de még a Vendégeinkre is hatással bír: számos törzsvendégünkhöz érkezett megkeresés, hogy segítsenek a Mozium elhiteltelenítésében. Emellett a csapatunk meglévő tagjait is zaklatták” – írta.

A séf az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz fordult. Bár csalódott, Wang mester továbbra is elkötelezett amellett, hogy magas színvonalú ázsiai gasztronómiai élményt kínáljon, és új munkatársakat keres az étterembe.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megölte és feldarabolta az apját egy budapesti férfi, majd bejelentette a rendőrségen az eltűnését
A nyomozás eredménye szerint a gyilkos és felesége anyagi érdekből ölt. A gyilkosságról tudott a nő fia is, aki segített pénzzé tenni az elhunyt értékeit.


Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden a Police.hu oldalon.

A közlemény szerint a fia jelentette be a rendőrségen 62 éves apja eltűnését a XVIII. kerületből még 2024. február 27-én, mert elmondása szerint már hetek óta nem hallott a férfiről.

Később az eltűnt férfi akkor 41 éves fiát – aki a bejelentést tette – gyanúsítottként hallgatták ki, valamint őrizetbe vették. Majd az akkor 49 éves feleségét is gyanúsítottként hallgatták ki – bűnsegédként elkövetett emberölés bűntett miatt –, és őt is őrizetbe vették.

A nyomozás azt állapította meg, hogy a házaspárnak anyagi gondjai voltak, ezért kitervelték, hogy megölik a férfi apját, és így jutnak hozzá vagyonához. A gyilkosságot a férfi követte el 2024. január 30-án apja XVIII. kerületi házában.

A férfi feldarabolta, majd eltüntette a holttestet, a lakás takarításában felesége is segített; a házaspár rögtön be is költözött az áldozat házába, az ott lévő ékszereket, festményeket és egyéb értékeket pedig elkezdték pénzzé tenni.

Az értékesítést a nő előző kapcsolatából született 28 éves fia végezte, aki szintén tudott a bűncselekményről. Őt, illetve az elhunyt férfi hagyatékát áron alul felvásárló férfit a BRFK nyomozói pénzmosás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság az előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntett és más bűncselekmények miatt folytatott nyomozást befejezte, az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek.

Az áldozat holtteste azóta sem került elő – áll a közleményben.

(via MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk