Horrorutazás: órákig kellett egy holttest mellett ülnie az ausztrál párnak a repülőn
Kellemetlen és megrázó helyzetbe került egy ausztrál pár egy Qatar Airways járaton, miután egy utastársuk váratlanul elhunyt a mellettük lévő sorban, írja a BBC. Mitchell Ring és Jennifer Colin épp egy álomnyaralásra utaztak Velencébe, amikor a tragédia bekövetkezett a Melbourne és Doha közötti repülőúton.
A pár elmondása szerint az idős nő a székek közötti folyosón lett rosszul, és bár a személyzet gyorsan a segítségére sietett, már nem tudták megmenteni az életét. Az eset önmagában is sokkoló volt, de ami ezután történt, azt még elképzelni is nehéz. A személyzet ugyanis úgy döntött, hogy a holttestet – takaróval letakarva – Ring mellé ültetik, és otthagyják a hátralévő négyórás útra.
Ring elmondta, hogy a személyzet megpróbálta a halottat a business osztályra áthelyezni, de mivel az illető testesebb volt, nem tudták őt a keskeny folyosón átvonszolni.
– mesélte az ausztrál férfi.
Párja, Jennifer a közelben talált egy másik szabad helyet, de Ring számára nem ajánlottak fel alternatívát, így kénytelen volt a holttest közvetlen közelében utazni a hátralévő órákban. „Rendkívül megterhelő élmény volt” – nyilatkozta később.
Amikor a repülő végül leszállt Dohában, az utasokat arra kérték, hogy maradjanak a helyükön, amíg a mentősök és a hatóságok megérkeznek. Ring elmondása szerint ekkor az egész eset még megdöbbentőbbé vált, mivel a mentősök a takarót felemelve felfedték az elhunyt nő arcát, amelyet addig nem látott.
A pár szerint az ilyen helyzetekre vonatkozó protokoll hiánya elfogadhatatlan.
– mondta Colin. Azt is kiemelték, hogy sem a Qatar Airways, sem a Qantas (amelyen keresztül a jegyet foglalták) nem kereste meg őket az incidens után, és semmilyen kárpótlást nem ajánlottak fel nekik. A pár a történtekről egy helyi televíziónak is beszámolt:
A Qatar Airways a történtek után közleményt adott ki, amelyben részvétét fejezte ki az elhunyt családjának, és elnézést kért az esetleges kellemetlenségekért. „Az utasaink biztonsága és kényelme a legfontosabb számunkra” – írták. A légitársaság azt is közölte, hogy felvették a kapcsolatot mind az érintett utasokkal, mind az elhunyt hozzátartozóival, hogy tisztázzák a helyzetet.
Légiközlekedési szakértők szerint bár a repülés közbeni halálesetek ritkák, egyáltalán nem példátlanok. Egyes repülőgépeken van egy elkülönített terület, ahol ilyen esetekben el lehet helyezni a testet, de sok esetben a személyzetnek rögtönöznie kell. „A személyzet ilyenkor próbálja minimalizálni az utasok kellemetlenségét és biztosítani a megfelelő tiszteletet az elhunytnak is” – mondta egy volt pilóta.