Gyárfás Tamás 81 évesen szabadulhat, hamarosan kiderül, hogy mikor és hol kell megkezdenie a büntetése letöltését
A volt tévés azt állította, hogy mindig is törvénytisztelő volt, és ezen nem akar most sem változtatni. Ezért az ítéletet tudomásul veszi. Az ügyvédje az ítélet után azt mondta, hogy perújítási kérelmet fontolgatnak.
Hét év fegyházbüntetést kapott Gyárfás Tamás egykori tévés és a Magyar Úszó Szövetség volt elnöke. A bíróság kimnodta, hogy bűnös, és jóváhagyta az elsőfokú ítéletet miszerint a vádlott legkorábban a büntetés négyötödének letöltése után szabadulhat.
Gyárfás Tamás egyedül érkezett meg a Fővárosi Ítélőtáblára, ahol csak ügyvédjével, Zamecsnik Péterrel beszélgetett. Az ítélethirdetés napját megelőző éjszaka láthatóan kevés alvás jutott neki. Amikor a bíró kimondta a bűnösségét, vagyis hogy felbujtóként részt vett Fenyő János meggyilkolásában, elővette a telefonját, és az ítélet másfél órás indoklása alatt végig sms-eket küldött, valószínűleg családtagjainak, barátainak számolt be a történtekről - írja a Blikk.
A Fővárosi Ítélőtábla döntése értelmében
Gyárfás Tamás hét év letöltendő börtönbüntetést kapott. Az ítélet szerint nem fegyházban, hanem annál enyhébb szabályokkal rendelkező börtönben kell megkezdenie a büntetés letöltését. A bíróság figyelembe vette, hogy Gyárfás 76 éves, illetve azt is, hogy a gyilkosság 1998-ban történt, így az eljárás lezárásáig 27 év telt el. Emiatt a törvényben meghatározottnál három évvel enyhébb büntetést szabtak ki.
Az ítélethirdetés után Gyárfás egyedül, lehajtott fejjel hagyta el a bíróság épületét, és gyalog indult el. A villamosról a Széll Kálmán téren szállt le, ahol elköszönt, és azt mondta a lap munkatársának, hogy egyedül szeretne hazasétálni.
„Nincs okom szégyenkezni”
– nyilatkozta a lapnak. Hozzátette: világ életében törvénytisztelő állampolgár volt, ezen most sem kíván változtatni, és tudomásul vette az ítéletet.
Kiss Dalma ügyvéd elmondása szerint a bíróság harminc napon belül dönthet arról, mikor és hol kell Gyárfás Tamásnak megkezdenie a büntetés letöltését. Ha az elítélt nem jelenik meg a kijelölt intézetben, vagy megszökik, elveszítheti a kedvezményes szabadulás lehetőségét.
Az RTL Híradó beszámolója szerint Gyárfás korábban azt mondta, hogy sosem voltak gyilkos hajlamai, és már is voltak konfliktusai Fenyővel. Az ügyvédje az ítélet után azt mondta, hogy perújítási kérelmet fontolgatnak, mert az Ítélőtábla minden új bizonyítékukat elutasította. Többek között egy nekik fontos tanú meghallgatását.
VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója
Hét év fegyházbüntetést kapott Gyárfás Tamás egykori tévés és a Magyar Úszó Szövetség volt elnöke. A bíróság kimnodta, hogy bűnös, és jóváhagyta az elsőfokú ítéletet miszerint a vádlott legkorábban a büntetés négyötödének letöltése után szabadulhat.
Gyárfás Tamás egyedül érkezett meg a Fővárosi Ítélőtáblára, ahol csak ügyvédjével, Zamecsnik Péterrel beszélgetett. Az ítélethirdetés napját megelőző éjszaka láthatóan kevés alvás jutott neki. Amikor a bíró kimondta a bűnösségét, vagyis hogy felbujtóként részt vett Fenyő János meggyilkolásában, elővette a telefonját, és az ítélet másfél órás indoklása alatt végig sms-eket küldött, valószínűleg családtagjainak, barátainak számolt be a történtekről - írja a Blikk.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Április 11-én éjszaka egy helyi iskola jótékonysági báljáról gyalogolt hazafelé két férfi és egy nő Szigetváron, amikor útközben szóváltásba keveredtek egy társasággal. A vita tettlegességig fajult, és a háromfős társaságból a két, rendőrként dolgozó, de az eset idején civil ruhát viselő férfi kórházba is került – írja meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Blikk.
A lap úgy tudja, hogy a sértettek vezető beosztásban, illetve vizsgálóként dolgoznak a szigetvári kapitányságon, és egyikük korábban a Nemzeti Védelmi Szolgálatnál szolgált.
A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság az esettel kapcsolatban annyit árult csak el a Blikknek, hogy „a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság garázdaság és súlyos testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást két szigetvári férfi ellen. A nyomozás érdekeire tekintettel bővebb tájékoztatást nem áll módunkban adni.”
A Blikk rendőrségi forrásokból úgy értesült, hogy a verekedésben érintett két férfit korábban drogügyletek miatt ítélték el, és nemrég szabadultak a börtönből. A két megvert rendőr állapotáról annyit sikerült kideríteni, hogy kórházi ellátásra szorultak, de aztán gyorsan elhagyhatták az intézményt, és már otthon lábadoznak.
Április 11-én éjszaka egy helyi iskola jótékonysági báljáról gyalogolt hazafelé két férfi és egy nő Szigetváron, amikor útközben szóváltásba keveredtek egy társasággal. A vita tettlegességig fajult, és a háromfős társaságból a két, rendőrként dolgozó, de az eset idején civil ruhát viselő férfi kórházba is került – írja meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Blikk.
A lap úgy tudja, hogy a sértettek vezető beosztásban, illetve vizsgálóként dolgoznak a szigetvári kapitányságon, és egyikük korábban a Nemzeti Védelmi Szolgálatnál szolgált.
A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság az esettel kapcsolatban annyit árult csak el a Blikknek, hogy „a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság garázdaság és súlyos testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást két szigetvári férfi ellen. A nyomozás érdekeire tekintettel bővebb tájékoztatást nem áll módunkban adni.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megdöbbentő dolgok derültek ki a 62 éves Scherer Károly meggyilkolásáról. Ahogy arról mi is írtunk, tavaly egy férfi megölte az apját, majd bejelentette, hogy eltűnt. Később a nyomozás megállapította, hogy a férfinak és feleségének anyagi gondjai voltak: Azt tervezték el, hogy megölik a férfi apját, hogy hozzájussanak a vagyonához. Ezért meggyilkolták 2024. január 30-án a XVIII. kerületi házában. A holttestet eltüntették, a takarításban a feleség is segített. Majd az értékeket sorban értékesítették, amiben az asszony előző kapcsolatából született fia is segített.
Gál Sándor alezredes, a BRFK Életvédelmi Osztályának vezetője a Spektrum Tv Budapesti Zsaruk műsorában beszélt a tragikus ügyről. Elmondta, hogy a kihallgatás során derült ki, hogy
a férfi az apja elrejtett aranyait kereste, ekkor ütötte meg az édesapját, aki a földre esett. Ezt követően akkumulátoros fűrésszel vágta fel a holttestet.
A testet a házban darabolta fel. A rendőrök az eldugult lefolyóban emberi maradványokat találtak, amik a DNS-vizsgálat szerint az apától származtak. A rendőrség azonban nem vonta vissza a kőrözést, mert még nem találták meg a holttestet, vagy annak egyértelmű jelét, hogy valóban nincs életben a férfi.
Megdöbbentő dolgok derültek ki a 62 éves Scherer Károly meggyilkolásáról. Ahogy arról mi is írtunk, tavaly egy férfi megölte az apját, majd bejelentette, hogy eltűnt. Később a nyomozás megállapította, hogy a férfinak és feleségének anyagi gondjai voltak: Azt tervezték el, hogy megölik a férfi apját, hogy hozzájussanak a vagyonához. Ezért meggyilkolták 2024. január 30-án a XVIII. kerületi házában. A holttestet eltüntették, a takarításban a feleség is segített. Majd az értékeket sorban értékesítették, amiben az asszony előző kapcsolatából született fia is segített.
Gál Sándor alezredes, a BRFK Életvédelmi Osztályának vezetője a Spektrum Tv Budapesti Zsaruk műsorában beszélt a tragikus ügyről. Elmondta, hogy a kihallgatás során derült ki, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Wang mester jelentős változásokat hajt végre budai éttermében, miután – elmondása szerint – olyan visszaélésekkel szembesült, amelyek több évtizedes vendéglátói tapasztalata ellenére is meglepték. A séf a közösségi oldalán osztotta meg, hogy súlyos kötelességszegés miatt átalakította a Mozium csapatát.
„Sajnálattal értesítelek Titeket arról, hogy a közelmúltban jelentős változások történtek a Mozium csapatában. Sajnálom, hiszen hosszú évek közös munkája ért véget, ugyanakkor azt még jobban sajnálom, hogy ez egy méltatlanul alakult búcsú” – fogalmazott a séf a Facebookon.
Wang mester azt is megosztotta, hogy
egy korábbi munkatársuk jelentős károkat okozott kollégáiknak és a cégének is.
Emellett – állítása szerint – a történtek nemcsak a munkatársakat, hanem a vendégeket is érintették.
„Tudomásomra jutott, hogy a viharos elválás, szégyenteljes módon, nemhogy a kollégáimra, de még a Vendégeinkre is hatással bír: számos törzsvendégünkhöz érkezett megkeresés, hogy segítsenek a Mozium elhiteltelenítésében. Emellett a csapatunk meglévő tagjait is zaklatták” – írta.
A séf az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz fordult. Bár csalódott, Wang mester továbbra is elkötelezett amellett, hogy magas színvonalú ázsiai gasztronómiai élményt kínáljon, és új munkatársakat keres az étterembe.
Wang mester jelentős változásokat hajt végre budai éttermében, miután – elmondása szerint – olyan visszaélésekkel szembesült, amelyek több évtizedes vendéglátói tapasztalata ellenére is meglepték. A séf a közösségi oldalán osztotta meg, hogy súlyos kötelességszegés miatt átalakította a Mozium csapatát.
„Sajnálattal értesítelek Titeket arról, hogy a közelmúltban jelentős változások történtek a Mozium csapatában. Sajnálom, hiszen hosszú évek közös munkája ért véget, ugyanakkor azt még jobban sajnálom, hogy ez egy méltatlanul alakult búcsú” – fogalmazott a séf a Facebookon.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„15 évet is kaphat, de én akkor is várok rá” – Megszólalt Till Tamás feltételezett gyilkosának felesége
A gyilkossággal gyanúsított F. János felesége először állt a nyilvánosság elé. A fiatal nő a Blikknek mesélt szerelmükről, a letartóztatás pillanatáról és közös jövőjükről.
A 22 éves nő férje F. János, akit a hatóságok Till Tamás megölésével gyanúsítanak, jelenleg előzetes letartóztatásban van. A nő tavaly szeptemberben házasodott össze a férfival, akivel két éve ismerkedett meg az interneten. Elmondása szerint egy keszthelyi szállodában dolgozott, amikor megismerkedtek, és már a kapcsolat elején összeköltöztek, írta a Blikk.
„Dolgozni, tanulni, fejlődni akartam, amit ő elfogadott” – mesélte. A lány 19 éves koráig nevelőszülőknél élt, majd önállóan kezdett dolgozni. Házassági ajánlatát tavaly májusban kapta meg Jánostól egy hajón a Duna-parton. A férfi bútorkereskedőként dolgozott,
az asszony a gyermekvédelem területén helyezkedett el nevelőként, egészen addig, amíg a férje ügye nyilvánosságra nem került, ekkor ugyanis elbocsátották.
A fiatal nő szerint sokan azzal vádolják, hogy a férfi pénze miatt van mellette, de ezt határozottan cáfolta. A kapcsolatukat kölcsönös bizalomra és érzelmekre alapozta, állítása szerint „őszinte volt hozzám, megvolt a közös hang közöttünk. Érzelmes, odaadó, udvarias, figyelmes és romantikus volt”.
A rendőrség tavaly decemberben vette őrizetbe a férfit, párja akkor tudta meg, hogy körözik. Éppen vidékre utaztak volna a nő szüleihez, amikor a mobiltelefonján meglátta a hírt, hogy Jánost emberöléssel gyanúsítják. „Rám jött a sírás. Rövidesen már kopogtattak is a rendőrök, aztán kattant a kezén bilincs” – mondta. A nő szerint a rendőrség előtte is kapcsolatban állt a férjével, és tudták, hogy nem szökött el.
A rendőrök házkutatást tartottak náluk. Felásták az udvart, ahol korábban építkeztek, és a sittet, valamint a cementet tárolták. A nyomozók további holttesteket kerestek.
A nő beszélt férje beismerő vallomásáról is, amit szerinte kényszer hatására tett meg. Azt állítja, hogy Jánost megfenyegették, és arra hivatkoztak, hogy nincsenek bizonyítékok az általa megnevezett más személyek ellen, mert ők már meghaltak. A nő szerint a férje csak azért vállalta a felelősséget, mert tudta, hol található a gyermek holtteste.
„Hiszek az ártatlanságában, nem hiszem el, hogy ő tette”
– mondta. Úgy emlékszik, voltak napok, amikor a férfi elkísérte a munkahelyére, és együtt foglalkoztak a gyerekekkel. Jelenleg videóhíváson keresztül minden második héten beszélhetnek, személyesen is találkoznak, a férfi pedig telefonon is elérheti őt heti időkeret szerint.
F. János magánzárkában van, az idejét olvasással, tévénézéssel és az ügyével kapcsolatos teendőkkel tölti. A felesége szerint lelkileg megviselt állapotban van, és becsapva érzi magát. „Ráadásul a legjobb barátja miatt ül” – tette hozzá.
A nő a munkahelyéről történő elbocsátása után új állást talált, ahol nem tudnak róla, hogy kicsoda. A barátai elfordultak tőle, a szülei viszont támogatják. A férje vállalkozása időközben leállt.
F. János családjáról is beszélt. Az édesapja a férfi születése után öngyilkos lett, az édesanyjával és testvéreivel nincs kapcsolata. Jó viszonyban van viszont „fogadott” szüleivel, akikkel egy hittáborban ismerkedett meg, és akiket azóta családjának tekint.
A jövőt illetően az asszony elmondta, ha a férjét felmentik, szeretnék eladni a lakásukat, és új életet kezdeni. Ha viszont elítélik, akkor is kitart mellette. „Ha megkapja a 15 évet, én ugyanúgy fogok rá várni. Nem érdemli meg, hogy hátat fordítsak neki” – jelentette ki.
A nő üzent Till Tamás családjának is: „Nem F. János az elkövető, ez pedig hamarosan be is fog bizonyosodni. Nagyon, tiszta szívemből sajnálom őket, de – sajnos – tovább kell keresniük az elkövetőt, mert nem az én férjem az.”