SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Fejlemények az Andrei Mangra-ügyben: zsarolással is gyanúsítják a táncos bántalmazóját, így áll a nyomozás

Állítólag a táncos lakásában tört ki a dulakodás. Az egyelőre még nem derült ki, hogy kinél találtak kábítószert a rendőrök.


Újabb fejleményekről számolt be a Blikk a verekedésbe keveredett Andrei Mangra ügyében. A Dancing with the Stars táncosára és társaságára még november 15-én hajnalban hívták rá a rendőrséget, miután egy V. kerületi lakásból segítséget kért valaki. Az érintett ingatlanban a rendőrök négy férfit igazoltattak, közülük hármat előállítottak.

A lap úgy tudja, hogy

a balhé a TV2 sztárjának lakásában alakult ki, ahol egy másik férfival tartózkodott. A két támadó erőszakkal jutott be a lakásba, ahol Andrei Mangrát zsarolták meg és bántalmazták.

Azt egyelőre nem tudni, hogy kinél találtak a rendőrök kábítószert.

A Blikk az ügyben ismét megkereste a BRFK Kommunikációs Osztályát ahonnan ezt a választ kapták:

„A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztályára elektronikus úton érkezett megkeresésére válaszolva tájékoztatjuk, hogy a kérdezett ügyben egy embert hallgattak ki gyanúsítottként zsarolás bűntett és súlyos testi sértés kísérlet bűntett gyanúja miatt. Emellett az esettel összefüggésben másik két embert kábítószer birtoklása vétség gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sokkoló fotók Gene Hackmanék otthonáról: patkányok között éltek és haltak meg
A házaspárt idén februárban találták holtan, otthonukban hemzsegtek a patkányok. A nyomozás során sokkoló részletek és fotók kerültek napvilágra a fertőzött birtokról.


Gene Hackman és felesége otthonában rendkívül rossz állapotokat találtak – derült ki a nyomozati anyagokból. A házaspárt februárban találták holtan, és azóta folyamatosan újabb részletek látnak napvilágot az esettel kapcsolatban.

Ahogy már korábban megírtuk, a jelentések szerint a ház több pontján, köztük három garázsban és több fészerben is patkányürüléket találtak. Az egészségügyi dolgozók élő és elpusztult rágcsálókat is észleltek a helyszínen. A szakemberek megállapították, hogy a patkányok a házaspár autóiban is járhattak, vagy akár ott is élhettek.

A birtokon több csapdát is felfedeztek, ami arra utal, hogy Gene Hackmanék hosszabb ideje küzdhettek a rágcsálókkal.

Korábban kiderült, hogy a ház a hantavírus melegágya volt. Ez a fertőzés patkányok és egerek vizeletén, illetve ürülékén keresztül terjed. A vizsgálatok során a szakemberek döglött patkányokat, patkányfészket és rágcsálóürüléket találtak a házban.

A házaspárt áprilisban helyezték végső nyugalomra, egy privát szertartás keretében.

Az ingatlanban uralkodó hátborzongató állapotokról fotók is felkerültek az internetre:

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Lakatos Márk visszaszólt Tóth Gabinak: Értem, hogy mellőzöttként, anyagi gondokkal jól jöhet, hogy szerepelhess
Természetesen Tóth Gabi is hamar reagált Lakatos Márk neki címzett üzenetére.


Mint azt mi is megírtuk: Tóth Gabi egy hosszú videóban szólalt meg Lakatos Márk ügyéről. Az énekesnő arról beszélt, hogy éveken át tisztában volt azzal, hogy mit tesz a stylist. Sőt, azt állította, hogy szem- és fültanúja is volt egy incidensnek.

Lakatos Márk nem sokkal később egy posztban reagált Tóth Gabi szavaira.

„Értem a bosszúvágyat ellenem, ami benned dolgozik. Tényleg sokszor beszóltam neked. Azt is értem, hogy mellőzöttként, anyagi gondokkal küzdve, amivel az egész sajtót végigturnéztad a közelmúltban, jól jöhet ez az új lehetőség, hogy beszéljenek rólad és szerepelhess. Ennek ellenére a meséd egy rágalom! Ennek megfelelően értékelem”

- fogalmazott a stylist, majd minden jót kívánt az énekesnőnek és a szeretteinek húsvétra.

Nem kellett sokat várni Gabi reakciójára sem.

„Lakatos Márk több hónap kussolás után az én videómra egyből tudott reagálni. Manyi! Valahogy nem volt ekkora szád, mikor a gyerekek vádjaira kellett volna reagálnod. Még van képe sok hónap kussolás után azonnal kinyitni a száját, ha nőket kell alázni. Ti pedig, kedves kollégák, pályatársak, akik épp annyit vagy még többet tudtok, mint én, ne hallgassatok! Elég volt!”

- írta az énekesnő a 24 óráig elérhető Instagram-sztorijában.

Mint azt mi is megírtuk: tavaly októberben a Pesti Srácok volt újságírója, Ábrahám Róbert azzal vádolta meg Lakatos Márkot, hogy a stylist évekkel korábban szexuális visszaélést követett el egy állami gondozott fiú ellen. Akkor nyomozás indult, több tanút kihallgattak, és egy férfit emberkereskedelem gyanújával le is tartóztattak.

Lakatos a minap hosszú idő után ismét megszólalt az ügyről. Mint írta, az összes ellene felhozott rágalmat vagy vádat – régit és újat egyaránt – újra a leghatározottabban visszautasítja.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Tóth Gabi felszólalt Lakatos Márk ellen, hosszú videóban beszélt a stylist ügyéről
Az énekesnő azt mondja, közszereplőként és anyaként úgy érzi kötelessége felszólalni. Azt is közölte, hogy ott lesz Ábrahám Róbert szerdai tüntetésén.


Tóth Gabi egy hosszú videóban szólalt meg Lakatos Márk ügyéről. Az énekesnő azt mondta, közszereplőként és anyaként úgy érzi, kötelessége megszólalni.

Mint azt mi is megírtuk: tavaly októberben a Pesti Srácok volt újságírója, Ábrahám Róbert azzal vádolta meg Lakatos Márkot, hogy a stylist évekkel korábban szexuális visszaélést követett el egy állami gondozott fiú ellen. Akkor nyomozás indult, több tanút kihallgattak, és egy férfit emberkereskedelem gyanújával le is tartóztattak.

Lakatos a minap hosszú idő után ismét megszólalt az ügyről. Mint írta, az összes ellene felhozott rágalmat vagy vádat – régit és újat egyaránt – újra a leghatározottabban visszautasítja.

Az ügy miatt Ábrahám Róbert szerda 18 órára tüntetést szervez a Kossuth térre.

Tóth Gabi a közösségi oldalaira feltöltött videójában közölte: ott lesz a szerdai tüntetésen. Az énekeső azt mondja: hosszú éveken keresztül tisztában volt azzal, hogy mit tesz a stylist. Sőt, azt állította, hogy szem- és fültanúja is volt egy incidensnek.

"Egy Viva TV-s, hosszú forgatási nap után, ami az E-Klubban volt, még a régi E-Klubban volt berendezve a stúdió. Mentünk haza, és Lakatos Márk beültetett egy fiatal, kiskorú, cigány származású fiút a taxiba, és megkérdeztük tőle, hogy ki ez a gyerek és hova viszed. Látszólag a gyerek eléggé zaklatott állapotban volt. De aztán Lakatos Márk a következőt válaszolta: »Hát, drágáim, nem tudjátok? Hát magam vagyok az Unicef!«

Az elmúlt években többször hangot adtam a kollégáimnak, meg így az egész szakmai életemben erről a dologról, de valahogy mindig arra ösztönöztek, hogy ne legyek én a szószóló, ne én legyek megint, aki erről beszélni fog, aki ezt kiteregeti, pedig megfordult a fejemben, mikor Lakatos Márk volt néhány éve a leghangosabb karaktergyilkosom" - fogalmazott Gabi, aki hozzátette, bánja, hogy eddig nem szólalt fel, és tisztában van azzal, hogy ezért is megint sok támadást fog kapni, de úgy érzi, hogy már nincs mit veszítenie.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Tragikus körülmények között halt meg az 54 éves Nicky Katt, búcsúlevelet sem hagyott
A hírt testvére, Elise Ravenscroft is megerősítette, szívszorító sorokkal búcsúzott színész testvérétől, aki súlyos problémákkal küzdött.


Nicky Kattot április 8-án találták holtan a kaliforniai Burbankban lévő otthonában. A hatóságok tájékoztatása szerint a színész felakasztotta magát. A halálesetet csak április 12-én erősítették meg hivatalosan, miután a halottkém kiadta a jelentést. A színész sem búcsúlevelet, sem magyarázatot nem hagyott hátra. Holttestét csak napokkal később fedezték fel, így feltételezhető, hogy már korábban meghalt.

A hírt testvére, Elise Ravenscroft is megerősítette egy közleményben, amelyben azt írta:

„Ma igen nehéz szívvel kell közölnöm a megsemmisítő erejű hírt, miszerint a testvérem elhunyt. Öngyilkos lett azt követően, hogy depresszióval küzdött – bátran, de csendben harcolt a betegséggel. Ez egy olyan fájdalmas fejlemény, amelyet semelyik családnak nem szabadna átélnie, jóllehet, sokan sajnos át kell, hogy éljék mégis.”

A közleményben hozzátette: „A gyász ideje alatt tisztelettel kérünk mindenkit az együttérzésre: nemcsak a mi családunk iránt, ami jelenleg is próbálja feldolgozni ezt az elképzelhetetlen veszteséget, hanem minden ember iránt, aki csendben, de hasonló küzdelmet folytat.”

Nicky Katt 54 éves volt. Már fiatalon is szerepelt a kamerák előtt, a legismertebb alakítása a Tökéletlen idők című 1993-as filmben volt, amelyben Clint Brunót, a keménykedő középiskolást játszotta. Később olyan filmekben is szerepelt, mint a Sin City, A sötét lovag, a The Limey, az Insomnia és a School of Rock.

Utolsó filmszerepét 2013-ban kapta a Behind the Candelabra című HBO-produkcióban. Pályafutása során olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Steven Soderbergh, Robert Rodriguez és Christopher Nolan.

A televízió képernyőjén is feltűnt, a nézők a Jóbarátok egyik epizódjából is emlékezhetnek rá.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk