Ahogy mi is beszámoltunk róla, négyen meghaltak és többen megsérültek egy rallyversenyen vasárnap.
A korábban nyilvánosságra került felvételen a becsapódás nem látható, de egy most feltötlött meegrázó videón a tragédia pillanatai láthatók és hallhatók.
VIDEÓ: A becsapódásról
Az MTI közlése szerint négyen meghaltak és többen megsérültek, amikor az Esztergom-Nyerges Rallyn egy jármű lesodródott az útról és a nézők közé hajtott. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) vezetősége közleményben tudatta, hogy a hatóságokkal együttműködve vizsgálja a baleset körülményeit. Tájékoztatásuk szerint a 11. Esztergom-Nyerges Rally második napján, a Lábatlan-Bajna gyorsasági szakaszon történt baleset miatt a verseny rendezősége megszakította a versenyt.
A helyszínre 8 mentőautó és 4 mentőhelikopter érkezett. Négy ember életét már nem lehetett megmenteni, egy gyermeket súlyos-életveszélyes, egy embert súlyos, további hatot - köztük egy gyermeket - könnyebb sérülésekkel vittek kórházba.
A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség vezetősége részvétét fejezi ki a hozzátartozóknak és családtagoknak, a baleset körülményeit pedig a hatóságokkal együttműködve haladéktalanul kivizsgálja. A vizsgálat lezártáig az MNASZ és a verseny rendezősége nem ad további információt, illetve nyilatkozatot - közölték.
A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság korábbi tájékoztatása szerint a raliversenyen részt vevő egyik jármű eddig tisztázatlan okból sodródott le az útról Lábatlan és Bajót között. Az m1 helyszíni tudósítása alapján mentőhelikopterek, mentőautók és egyéb egységek érkeztek a helyszínre. Azt, hogy a nézők álltak-e rossz helyen vagy pontosan mi történt, még nem lehet tudni.
A versenyt rendező Arrabona Rally Club először rövid közleményt adott ki közösségi oldalán, amelyből kiderült, hogy a verseny Lábatlan-Bajna szakaszán történt baleset miatt az 11. Esztergom-Nyerges Rallyt félbeszakítják. Később közzétették az ORB2, az ORB3 és a Historic szezonnyitójának leállításáról szóló felügyelőtestületi határozatot is. A baleset előtt pár órával azt írták, olaj került a pályára.
Ahogy mi is beszámoltunk róla, négyen meghaltak és többen megsérültek egy rallyversenyen vasárnap.
A korábban nyilvánosságra került felvételen a becsapódás nem látható, de egy most feltötlött meegrázó videón a tragédia pillanatai láthatók és hallhatók.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Vádat emeltek azzal az életfogytiglani büntetését töltő elítélttel szemben, aki a Szegedi Fegyház és Börtönben megpróbált megerőszakolni egy dolgozót - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Grósz Tamás közölte, a férfit szexuális erőszak bűntettének kísérletével vádolják mint erőszakos többszörös visszaesőt.
Az életfogytiglani büntetését töltő férfi a vádirat szerint 2023 nyarán elhatározta, hogy megerőszakolja a fegyház egyik női munkatársát. Ennek érdekében
egy WC-pumpából ütőeszközt készített, áldozatát pedig lepedőcsíkokkal akarta megkötözni.
Tervének az is része volt, hogy tette után öngyilkosságot követ el.
A férfi 2023. augusztus végén a sértett irodájában takarítást színlelt, majd hátulról leütötte a nőt. Az eszméleténél maradt sértettnek sikerült segítségért kiáltania, így a közelben dolgozó alkalmazottak és három elítélt a segítségére siettek.
A Szegedi Járási Ügyészség arra az esetre, ha a vádlott beismeri bűnösségét és lemond a tárgyalásról, tíz év szabadságvesztés kiszabását indítványozta vele szemben - közölte az ügyész.
Vádat emeltek azzal az életfogytiglani büntetését töltő elítélttel szemben, aki a Szegedi Fegyház és Börtönben megpróbált megerőszakolni egy dolgozót - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Grósz Tamás közölte, a férfit szexuális erőszak bűntettének kísérletével vádolják mint erőszakos többszörös visszaesőt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Április 11-én éjszaka egy helyi iskola jótékonysági báljáról gyalogolt hazafelé két férfi és egy nő Szigetváron, amikor útközben szóváltásba keveredtek egy társasággal. A vita tettlegességig fajult, és a háromfős társaságból a két, rendőrként dolgozó, de az eset idején civil ruhát viselő férfi kórházba is került – írja meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Blikk.
A lap úgy tudja, hogy a sértettek vezető beosztásban, illetve vizsgálóként dolgoznak a szigetvári kapitányságon, és egyikük korábban a Nemzeti Védelmi Szolgálatnál szolgált.
A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság az esettel kapcsolatban annyit árult csak el a Blikknek, hogy „a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság garázdaság és súlyos testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást két szigetvári férfi ellen. A nyomozás érdekeire tekintettel bővebb tájékoztatást nem áll módunkban adni.”
A Blikk rendőrségi forrásokból úgy értesült, hogy a verekedésben érintett két férfit korábban drogügyletek miatt ítélték el, és nemrég szabadultak a börtönből. A két megvert rendőr állapotáról annyit sikerült kideríteni, hogy kórházi ellátásra szorultak, de aztán gyorsan elhagyhatták az intézményt, és már otthon lábadoznak.
Április 11-én éjszaka egy helyi iskola jótékonysági báljáról gyalogolt hazafelé két férfi és egy nő Szigetváron, amikor útközben szóváltásba keveredtek egy társasággal. A vita tettlegességig fajult, és a háromfős társaságból a két, rendőrként dolgozó, de az eset idején civil ruhát viselő férfi kórházba is került – írja meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Blikk.
A lap úgy tudja, hogy a sértettek vezető beosztásban, illetve vizsgálóként dolgoznak a szigetvári kapitányságon, és egyikük korábban a Nemzeti Védelmi Szolgálatnál szolgált.
A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság az esettel kapcsolatban annyit árult csak el a Blikknek, hogy „a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság garázdaság és súlyos testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást két szigetvári férfi ellen. A nyomozás érdekeire tekintettel bővebb tájékoztatást nem áll módunkban adni.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„15 évet is kaphat, de én akkor is várok rá” – Megszólalt Till Tamás feltételezett gyilkosának felesége
A gyilkossággal gyanúsított F. János felesége először állt a nyilvánosság elé. A fiatal nő a Blikknek mesélt szerelmükről, a letartóztatás pillanatáról és közös jövőjükről.
A 22 éves nő férje F. János, akit a hatóságok Till Tamás megölésével gyanúsítanak, jelenleg előzetes letartóztatásban van. A nő tavaly szeptemberben házasodott össze a férfival, akivel két éve ismerkedett meg az interneten. Elmondása szerint egy keszthelyi szállodában dolgozott, amikor megismerkedtek, és már a kapcsolat elején összeköltöztek, írta a Blikk.
„Dolgozni, tanulni, fejlődni akartam, amit ő elfogadott” – mesélte. A lány 19 éves koráig nevelőszülőknél élt, majd önállóan kezdett dolgozni. Házassági ajánlatát tavaly májusban kapta meg Jánostól egy hajón a Duna-parton. A férfi bútorkereskedőként dolgozott,
az asszony a gyermekvédelem területén helyezkedett el nevelőként, egészen addig, amíg a férje ügye nyilvánosságra nem került, ekkor ugyanis elbocsátották.
A fiatal nő szerint sokan azzal vádolják, hogy a férfi pénze miatt van mellette, de ezt határozottan cáfolta. A kapcsolatukat kölcsönös bizalomra és érzelmekre alapozta, állítása szerint „őszinte volt hozzám, megvolt a közös hang közöttünk. Érzelmes, odaadó, udvarias, figyelmes és romantikus volt”.
A rendőrség tavaly decemberben vette őrizetbe a férfit, párja akkor tudta meg, hogy körözik. Éppen vidékre utaztak volna a nő szüleihez, amikor a mobiltelefonján meglátta a hírt, hogy Jánost emberöléssel gyanúsítják. „Rám jött a sírás. Rövidesen már kopogtattak is a rendőrök, aztán kattant a kezén bilincs” – mondta. A nő szerint a rendőrség előtte is kapcsolatban állt a férjével, és tudták, hogy nem szökött el.
A rendőrök házkutatást tartottak náluk. Felásták az udvart, ahol korábban építkeztek, és a sittet, valamint a cementet tárolták. A nyomozók további holttesteket kerestek.
A nő beszélt férje beismerő vallomásáról is, amit szerinte kényszer hatására tett meg. Azt állítja, hogy Jánost megfenyegették, és arra hivatkoztak, hogy nincsenek bizonyítékok az általa megnevezett más személyek ellen, mert ők már meghaltak. A nő szerint a férje csak azért vállalta a felelősséget, mert tudta, hol található a gyermek holtteste.
„Hiszek az ártatlanságában, nem hiszem el, hogy ő tette”
– mondta. Úgy emlékszik, voltak napok, amikor a férfi elkísérte a munkahelyére, és együtt foglalkoztak a gyerekekkel. Jelenleg videóhíváson keresztül minden második héten beszélhetnek, személyesen is találkoznak, a férfi pedig telefonon is elérheti őt heti időkeret szerint.
F. János magánzárkában van, az idejét olvasással, tévénézéssel és az ügyével kapcsolatos teendőkkel tölti. A felesége szerint lelkileg megviselt állapotban van, és becsapva érzi magát. „Ráadásul a legjobb barátja miatt ül” – tette hozzá.
A nő a munkahelyéről történő elbocsátása után új állást talált, ahol nem tudnak róla, hogy kicsoda. A barátai elfordultak tőle, a szülei viszont támogatják. A férje vállalkozása időközben leállt.
F. János családjáról is beszélt. Az édesapja a férfi születése után öngyilkos lett, az édesanyjával és testvéreivel nincs kapcsolata. Jó viszonyban van viszont „fogadott” szüleivel, akikkel egy hittáborban ismerkedett meg, és akiket azóta családjának tekint.
A jövőt illetően az asszony elmondta, ha a férjét felmentik, szeretnék eladni a lakásukat, és új életet kezdeni. Ha viszont elítélik, akkor is kitart mellette. „Ha megkapja a 15 évet, én ugyanúgy fogok rá várni. Nem érdemli meg, hogy hátat fordítsak neki” – jelentette ki.
A nő üzent Till Tamás családjának is: „Nem F. János az elkövető, ez pedig hamarosan be is fog bizonyosodni. Nagyon, tiszta szívemből sajnálom őket, de – sajnos – tovább kell keresniük az elkövetőt, mert nem az én férjem az.”
A 22 éves nő férje F. János, akit a hatóságok Till Tamás megölésével gyanúsítanak, jelenleg előzetes letartóztatásban van. A nő tavaly szeptemberben házasodott össze a férfival, akivel két éve ismerkedett meg az interneten. Elmondása szerint egy keszthelyi szállodában dolgozott, amikor megismerkedtek, és már a kapcsolat elején összeköltöztek, írta a Blikk.
„Dolgozni, tanulni, fejlődni akartam, amit ő elfogadott” – mesélte. A lány 19 éves koráig nevelőszülőknél élt, majd önállóan kezdett dolgozni. Házassági ajánlatát tavaly májusban kapta meg Jánostól egy hajón a Duna-parton. A férfi bútorkereskedőként dolgozott,
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A hétfői tüntetésen, a Lánchídnál fotózott le egy rendőrt a 444.hu egyik olvasója. A készenléti rendőr Elf Bart tartott a kezében.
A lap megkeresésére az ORFK azt írta:
„Az ügyben a Készenléti Rendőrség parancsnoka belső vizsgálatot rendelt el, melynek során megállapítást nyert, hogy a fényképen szereplő készenléti rendőr a kezében látható Elf Bart külföldön, saját fogyasztásra, legálisan vásárolta meg, így ezzel jogsértést nem követett el.
Egyúttal ajánljuk figyelmébe a Nemzeti Adó- és Vámhivatal témában nemrég közzétett közleményét.”
A NAV közleményében („Tiltott termékek az iskolában” címmel) azt írja: „Az ízesített elektronikus cigaretta (pl. Elf Bar, Poco Bar, Nutristick) forgalmazása hazánkban illegális, értékesítése szigorúan TILOS!” Arról is szó van benne, hogy amennyiben „a tanuló pl. csak egy darab terméket birtokol, célszerűbb az esetet a köznevelési intézmény keretein belül oktatási, nevelési és pedagógiai eszközökkel kezelni, mintsem rendészeti, illetve igazgatási eszközökkel”.
A rendőrség korábban azt írta a honlapján, hogy Magyarországon az „Elf Bar tartása és kereskedelme illegális”. Ebben az is szerepel, hogy „aki Elf Barral kereskedik, azt a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága 5 millió forinttól 500 millió forintig terjedő bírsággal sújthatja. Ezzel szemben, akinél ilyen terméket talál a hatóság, arra a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jövedéki bírságot szabhat ki”.
Tóth Márk pénzügyőr ezredes 2022-ben azt mondta a Portfoliónak: „Nemcsak a kereskedelme, de az Elf Bar birtoklása, külföldről saját célra történő rendelése is törvényellenes. Az is eljárásra számíthat, aki külföldről hoz be saját célra ilyen terméket, és egy mélységi ellenőrzés során megtalálják nála.”