UTAZZ
A Rovatból

A romantikus Brunszvik-kastély parkjában Beethoven is megfordult

A különleges növényekkel teli kert minden fája egy-egy izgalmas történetet rejt.


Martonvásár a kiváló természeti adottságának köszönhetően már az időszámításunk előtt lakott volt. A régészeti leletek szerint a honfoglaló magyarok is éltek itt. A 11. századtól komoly településnek számított, később fontos kereskedelmi, vásározó település lett. A török időkben elnéptelenedett, új felvirágzása az 1770-es évektől indult, amikor a Brunszvik-család kezébe került.

Építkezésbe kezdtek, 1776-ban elkészült a római katolikus templom, majd a barokk kastély, amely először csak egyszintes volt, a későbbi generációk bővítették és építették át mai formájára.

A fejlesztések sok új betelepülőt vonzottak a térségbe. Külön büszkesége volt a családnak, hogy többször is vendégül láthatták Ludwig van Beethovent.

A 2. világháborúban súlyos károkat szenvedett a falu. A Brunszvik-birtokot szétosztották, és mezőgazdasági művelésbe fogták a földeket. 1950-ben alakult meg a mezőgazdasági kutatóintézet, amely 1953 óta a Magyar Tudományos Akadémia Kezelésében áll. Ez az intézmény a legismertebb és legjelentősebb ilyen kutatási hely Magyarországon.

A település 2005-ben kapta meg a városi rangot.

A Brunszvik-kastély és a család

Brunszvik Sándor Mária Teréziától kapott grófi címet. Halála után birtokait a gyerekek sorshúzással osztották szét, így Józsefé lett Alsókorompa, és Antalé lett Martonvásár. Antal tudatos gazdálkodásba kezdett, telepeseket hozott az uradalomba, majd ő emeltette a templomot is. Halála után az ifjabb Brunszvik Antal örökölte a birtokot, ekkor épült fel a kastély és kezdődött el a park kialakítása.

Antalnak négy gyermeke született, Teréz, Ferenc, Jozefin, és Karolina. Brunszvik Teréz 1828-ban nyitotta meg Budán hazánk és egyben Közép-Európa első óvodáját. Jozefint bensőséges szálak fűzték Beethovenhez, ezért sokan őt tartják Beethoven híres leveleinek címzettjének. Ezekben a zeneszerző rejtélyesen a Hallhatatlan Kedveséhez írt szerelmesen. Teréz kora egyik legműveltebb asszonya volt. Karolina lánya, Teleki Blanka hozta létre az első magyar szellemű leánynevelő intézetet.

Az 1785-re elkészült kúriára Ferenc jóvoltából került az emeleti rész, és épült át a kastély klasszicista stílusban. Az ő fia, Géza is hozzányúlt az épülethez és 1875-re elkészült az átalakítás, neogót stílusban. A grófi Brunszvik család 1899-ben Géza halálával kihalt, mivel gyermekei fiatalon elhunytak. (Az ő emlékükre alapította a martonvásári óvodát.) A Brunszvikok négy generáción keresztül birtokolták Martonvásárt, ám a válságba került család a 19. század végén kénytelen volt megválni birtokaitól.

Az utolsó Brunszvik nevet viselő Mária - Géza nővére - a birtok eladásakor a magyar állampolgárságát is feladta, de a hely iránti kötődése jeleként végrendeletében a helyi óvodára és az iskolára is jelentős összeget hagyott.

Végül a birtokot eladták és több tulajdonos is váltotta egymást. Köztük volt Dreher Antal sörgyáros, aki 1945-ig birtokolta a kastélyt, és ő is átalakított egyes részeket. A háború miatt hadikórház működött benne, majd gazdátlanná vált. 1953-ban került az MTA fennhatósága alá, és 1970-ben Budai Aurél tervei szerint helyreállították.

A kastélypark

Az épületet körbeölelő 70 hektáros – ma már újra csodaszép – angolkertet Brunszvik Ferenc alakíttatta ki. A Pest megyei aljegyző, több megye táblabírója is volt. Híres volt Beethoven barátjaként és mecénásaként, emellett mintagazda volt, a ló- és juhnemesítés szaktekintélyeként említették. Négy gyermeke közül csak Mária és Géza érte meg a felnőtt kort.

Ferenc kérte fel a park tervezőjének Heinrich Nebbient (ő álmodta meg a Városligetet is). A parkban lévő tóhoz a kerten átfolyó Szent László-patakot duzzasztották fel, a meder kotrásából kitermelt földből pedig egy kis szigetet alakítottak ki, melyen ma Pásztor János Beethoven szobra látható, amit a zeneköltő halálának 100. évfordulóján adtak át.

A parkban számtalan különleges növényt ültettek, életkoruk és a pusztítások miatt már csak pár ősi fa található a jelenlegi állományban. A közel 400 féle fásszárú növényféleség között van itt éger, mandula, cédrus, mocsári ciprus, platán is. A szigeten mezei juhar, mézgás éger és magas kőrisek hatalmas példányai állnak. Az egyik leghíresebb fája az a koros ciprus, amely már az 1800-as évek elején itt élhetett. Jellegzetessége a talajból kiálló léggyökerek tömege, amelyek segítségével az oxigénhiányos mocsári környezetből kiemelkedve biztosítani tudja gyökereinek az oxigént. Az itt lévő mocsári ciprus törzskörmérete meghaladja a 4 métert.

A parkban a háborús időszak okozta károkat helyreállították és 1953-ban természetvédelmi területté nyilvánították.

A park ma nyilvános, a helyiek ingyen, a turisták belépődíj ellenében látogathatják. A hatalmas kert bejárására pedig szakavatott vezetőt is igénybe vehetünk, a tematikus séták során más-más oldaláról ismerhetjük meg a különlegességeket is rejtő park növényeit. Így tettünk mi is, és ennek köszönhetően tudhattunk meg sok érdekességeket.

Kiderült például, hogy mi köze a kastély mellett álló oroszlánnak a Lánchídhoz (annyit elárulunk, hogy a pályázatra készült). A hársfák története is különleges, Teréz, a szeretteinek ültette őket, sőt az itt élő fák megkapták a „hársfa-köztársaság” nevet is. Megkóstoltuk többek között a nyugati ostorfa termését, megszagoltuk a hatalmasra növő kanadai fenyő citrusos illatú leveleit, és kipróbálhattuk a fura „levehető” levelű platánlevelet is.

A parkban kihagyhatatlan még a kínai ősmamutfenyő, és például kiderült a japán akácról, hogy nem japán, és nem is akác. A bükkfa kérgén megcsodálhattuk a régi bevéséseket, és megtudtuk, hogy miért hívják „koporsófának” a csertölgyet. A séta során meglátogattuk a legöregebb tiszafát is. A többit nem áruljuk el, legyen meglepetés...

A park a mai napig fejlődik, szépül. Októberben adták át az épület előtt található Brunszvik-kertet, a közpark az 1900-as évek eleji, korhű formában látható. A rekonstrukció során hetven őshonos fát és több mint kétezer díszcserjét telepítettek, ezzel a park állománya már gyűjteményjellegű lett. Érdekessége még, hogy az úthálózata is korhű, és madártávlatból emberi szív formát mutat.

A kerttel Beethovent is szeretnék megidézni, hiszen a zeneszerző többször is megfordult itt, megihlette őt a környezet és az egyik Brunszvik-lány, Jozefin is. A kastélyban lévő Beethoven Emlékmúzeum ma is látogatható, de a közeljövőben tervezik felújítását.

Beethoven és a Brunszvik-család

A megözvegyült Bruszvik Antalné, született Seeberg Anna bárónő 1799-ben Bécsbe utazott 24 éves lányával, Terézzel és a 21 éves Jozefinnel, hogy lányait férjhez adja. Ekkor kérte meg Beethovent, hogy legyen a lányai zongoratanára. A zeneszerző ugyan nem vállalt tanítás, de velük kivételt tett és 16 napon át foglalkozott velük.

Így ismerkedett meg a lányok testvérével Ferenccel, akivel jó barátok lettek, és aki mecénásává vált. 1808-ig háromszor látogatott el Martonvásárra. 1806-ban itt fejezte be az Appassionata-t, amit Brunszvik Ferencnek ajánlott. Beethovent Jozefinhez gyengéd szálak fűzték, erről tanúskodik az a 14 levél, amely a 20. század elején került elő. Teréz pedig mélyen tisztelte Beethovent.

Ma a kastély egyik részében látható a Beethoven Emlékmúzeum, ahol a család nőtagjainak Beethovennel folytatott levelezését, valamint a művész és a család életével kapcsolatos dokumentumokat mutatják be. De megnézhetitek a zeneszerző hajtincsét, szoborportréját és arcképét, valamint megismerheted magyar vonatkozású műveit és egyéb magyarországi kapcsolatait is.

Agroverzum Tudományos Élményközpont

Szintén újdonság lesz a nemsokára megnyíló Agroverzum Tudományos Élményközpont, amely az MTA Agrártudományi Kutatóközpontjának látogatóközpontja lesz. A két szintes épületben ismeretterjesztő központ és tudományos játszóház lesz (de erről majd mesélünk később). Addig is bővebb információk a ITT.

A Brunszvik-kastély parkja nyáron minden nap 8-18 óra között, téli időszakban 8-16 óra között látogatható. Cím: 2462 Martonvásár, Brunszvik u. 2.

További információk ITT.

Martonvásár 1898 körül (Fotók forrása: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Fotókon a téli mesevilággá változott Naplás-tó és környéke
A hófehér, vastag zúzmaratakaró és a sejtelmes köd új arcát mutatta meg az egyre népszerűbb kiránduló- és pihenőhelynek.
Demecs Norbi - szmo.hu
2025. január 03.



Az új esztendő második napján a Budapest határában elterülő, az utóbbi években egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Naplás-tónál jártunk, ahol mindent bámulatos zúzmaratakaró borított. Fotóinkon mutatjuk a téli táj lebilincselő szépségét!

A karácsonyi enyhülést követően az utóbbi napokban szinte az egész országban fehér ruhát öltött a táj: sokfelé zúzmarás köddel búcsúzott 2024, s egyre vastagodó zúzmararuhával érkezett az új esztendő. Természetesen mi sem maradtunk otthon – fényképezőgépet ragadva a főváros egyik kedvelt, népszerű kirándulóhelyéhez, a Naplás-tóhoz túráztunk, hogy megcsodáljuk a természet fehér, fagyos ruháját.

A XVI. kerületben, Mátyásföld és Cinkota határán fekvő Naplás-tó a főváros legnagyobb kiterjedésű állóvize, mely az utóbbi években egyre kedveltebb kiránduló- és szabadidős hely. Nem véletlen, hiszen a környezet festői, s igazán nyugtató. Mindenki meglelheti itt a számára kedves kikapcsolódási formát, hiszen kerékpárút, tanösvény, túrautak, gyönyörű erdei ösvények, kis parti büfé, horgászhely, pihenők és nyársalóhelyek, de még kilátó is van a közelben, ráadásul az egész Naplás-erdő természetvédelemi terület, így időnként szakemberek által bemutatott, szervezett programokon is részt lehet venni.

A napok óta tartó zúzmarás köd következtében – az ország számos területéhez hasonlóan – itt is meseszép, hófehér jégruhát öltött a táj.

A tó befagyott vize olyan volt, mint egy ezüstös tükör, mely fölé keretként lógtak a csillogó ágak. A gátat szegélyező fákat, cserjéket (vadrózsákat, galagonyákat, fagyalokat, kökényeket), a nádast, de még az elszáradt, elhalt növényeket, kórókat is mind vastag zúzmararéteg borította, mely olyan hatást keltett, mintha egy mesekönyv lapjairól kelt volna életre a varázslatos téli táj.

Sokan voltak kíváncsiak a fagyos, magával ragadó januári hangulatra, hiszen a főváros eme tájékán régen volt már ilyen, igazán évszakhoz illő téli időjárás.

Képgaléria: Ilyen csodás a Naplás-tó és környéke (A képekért kattints a fotóra)

Képgaléria: A természet ilyen gyönyörű lett (A képekért kattints a fotóra)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
Mostantól bárki elutazhat Észak-Koreába - de csak egyetlen városba
A kínai és orosz határ közelében található Raszon városa újra várja a külföldi turistákat. A Covid után végre újraindulhat a világ egyik legelzártabb országának turizmusa.


Észak-Korea újra megnyitotta Raszon városát a külföldi turisták előtt – számolt be róla az AFP hírügynökség kínai és spanyol utazási irodák információira hivatkozva. Raszon az orosz és a kínai határ közelében található, ám az ország többi része továbbra is zárva marad a turisták számára.

A pekingi Koryo Tours utazási iroda szerint egyelőre nem világos, milyen típusú utazások lesznek elérhetők Raszonban, és az sem ismert, hány turistát engednek majd be. Raszon különleges helyet foglal el Észak-Korea gazdaságában: 1991-ben itt hozták létre az első speciális gazdasági zónát, ahol új gazdasági elképzeléseket tesztelnek.

Észak-Korea 2020 elején, a koronavírus-járvány miatt zárta le határait a külföldiek előtt, hogy megakadályozza a vírus terjedését, különösen a Kínából hazatérő állampolgárok körében. A járvány enyhülése óta a kínai-észak-koreai gazdasági kapcsolatok újra fellendültek, és tavaly az orosz turisták számára is megnyitották az országot.

Már a járvány előtt is korlátozott volt a turizmus Észak-Koreában. A turisták repülővel vagy vonattal, főleg Kínán keresztül érkeztek. Az utazásszervezők adatai szerint a külföldi látogatók többsége kínai volt, és évente mindössze 5 ezer nyugati turista jutott be az országba.

2019 volt a rekordév, amikor körülbelül 300 ezer ember látogatott Észak-Koreába, ami szakértők szerint 90-150 millió dollár bevételt jelentett az országnak.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
Fedezd fel a tökéletes egyensúlyt: gasztronómia, gyógyvíz és pihenés a Colosseum Hotelben
A szálloda nemcsak a wellness-szolgáltatásaival, hanem a családbarát hangulatával és a gasztronómiájával is lenyűgözi vendégeit.


A Colosseum Hotel Mórahalom szívében található, és mindössze 20 km-re van Szegedtől. Budapestről kényelmesen és gyorsan le lehet érni körülbelül 2 óra alatt, szinte végig az M5-ös autópályán haladva.

Az Accent Hotels Magyarország portfóliójába tartozó szálloda a négycsillagos kategóriába tartozik, és

különösen azok számára ideális, akik a családi kikapcsolódásra, wellness élményekre és a termálfürdők jótékony hatásaira vágynak.

Persze a név sokat sejtet, de élőben jön át igazán, hogy milyen különleges ez hotel. A szálloda külső megjelenésében és belső kialakításában is felfedezhetők azok az ívek, oszlopok és tágas terek, amelyek a római építészetre jellemzőek. Az épület átriumos kialakítása pedig egyfajta belső udvart eredményez, ami miatt a természetes fény minden oldalról beragyogja a központi részt.

Mi azonnal egy kávéval indítottunk a szálloda közepén található Átrium Bárban, és innen már látni lehetett a medencékben pihenő embereket is, szóval a következő italt már közvetlenül a habok között terveztük elfogyasztani.

A szobában gyümölcs bekészítés várt minket. Ezt amúgy mindenkinek kifejezetten ajánlom, hogy még jobb kedvvel induljon a pihenés, főleg akkor, ha például valamilyen évfordulót is ünnepeltek. A bortól a bonbonon át többféle figyelmesség is kérhető a szobába. Az ott-tartózkodás alatt pedig 0-24 szobaszerviz is elérhető.

A Colosseum Hotel 82 kényelmes szobával várja vendégeit, köztük 5 két légterű lakosztállyal, melyek kifejezetten ideálisak a családos pihenéshez. A szobák egyedi elrendezésüknek köszönhetően minden vendég számára különleges kilátást kínálnak, így nemcsak a pihenés, hanem a környezet szépsége is hozzáad az élményhez.

A hotel kiemelt figyelmet fordít a családosok kényelmére: még külön játszószobával is rendelkeznek. Az ünnepi időszakokban pedig gyerekanimációs programokkal is készülnek, így a felnőtteknek is több idejük van a pihenésre.

Wellness és spa élmények

A hotel saját Spa & Wellness részlege privát medencékkel, élménymedencével, pezsgőfürdővel és koktélmedencével várja a vendégeket.

És ahogy az előbb is említettem, ezekben a medencékben tökéletesen lehet a lazulás mellett koktélozni.

Különleges élményt nyújt a szaunapark is, ahol finn- és infra szauna, sókabin és gőzkabin segíti a regenerálódást.

A szaunához trópusi élményzuhany, csobbanó medence és dézsazuhany is tartozik, így teljesen szabályosan lehet végezni a lehűlést is.

A wellness szolgáltatások mellett masszázskezelések széles választéka áll rendelkezésre. A hagyományos bőrápoló masszázsoktól kezdve az aromaolajos kezeléseken át egészen a kifejezetten gyógyító célú masszázsokig mindenki megtalálhatja az igényeinek megfelelő kezelést. Mivel egész héten ülőmunkát végzek, én egy "medical masszázsra" neveztem be, ami valóban gyógyír a letapadt izmokra.

Kifejezetten gyerekeknek szóló, levendulás vagy epres illattal kényeztető masszázsok is elérhetők, így a legkisebbek is élvezhetik a wellness élményeket.

A szálloda és a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő között szoros együttműködés van, így a vendégeknek közvetlen és díjmentesen átjárást biztosítanak. Valamint élvezhetik a fürdő által kínált wellness és gyógyászati kezeléseket, köztük a térd- és vállbetegségekre javasolt gyógyvizes kezeléseket is.

Már a szálloda saját wellness részlege is szép nagy és sokféle szolgáltatást kínál, de a gyógyfürdővel együtt a lehetőségek megsokszorozódnak, és még a tavaszi időszakban is könnyedén át lehet sétálni köntös-papucs kombinációban.

Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő - a gyógyító víz

A Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő vize kivételes gyógyhatással bír, mely a Pannon őstenger üledékrétegeiből származó, alkáli-hidrogénkarbonátos összetételű víznek köszönhető. A víz, amely 39,5 °C-ra melegszik, ásványi anyagokban gazdag, és jódos jellegű. 1999-ben kapta meg a gyógyvíz minősítést, de már sok évvel korábban is számos beteg számára hozott megkönnyebbülést. Az itt végzett fürdőkúrák segítenek a kopásos és gyulladásos ízületi, gerincbetegségek, izomreuma, valamint nőgyógyászati problémák kezelésében.

A klinikai vizsgálatok eredményei megerősítik, hogy a Szent Erzsébet gyógyvíz kifejezetten hatékony térd- és vállízületi betegségeknél, ezért a fürdőt gyakran emlegetik a térség "térd- és vállcentrumaként." A meleg víz jótékony hatása a keringésre és az anyagcserére is kiterjed. Segít a tápanyagok gyorsabb felszívódásában és a salakanyagok távozásában, miközben a bőrön keresztül felszívódó ásványi anyagok minden egyes elemének megvan a maga jótékony hatása. A víz felhajtóereje segíti az ízületek gyógyító átmozgatását, így a mozgás könnyebbé válik.

Gasztronómiai kényeztetés minden igényre szabva

A Colosseum Hotel Mórahalom nemcsak a wellness szolgáltatásaival és kényelmes szálláslehetőségeivel nyűgözi le vendégeit, hanem gasztronómiai kínálata is kiemelkedő élményt nyújt:

legyen szó hagyományos magyar ételekről, reformkonyháról vagy nemzetközi specialitásokról.

A félpanziós ellátás egy igazán bőséges büféreggelit és büfévacsorát tartalmaz, amely tényleg minden igényt kielégít. A reggeliknél a helyi termelőktől származó, friss alapanyagok is szerepet kapnak: házi tehénsajtok, homokhátsági kistermelők szezonális zöldségei és gyümölcsei garantálják a minőséget. A kínálatban 2-3 féle tojásétel, meleg fogások, hideg büfé, friss zöldségek, gyümölcsök, házi joghurtok és turmixok is megtalálhatók, valamint egy széles pékáru-választék, amelyből mindenki korlátlanul fogyaszthat.

A büfévacsora hasonlóan pazar választékkal várja a vendégeket. Két hideg büfé pult kínálja az előételeket, salátákat és házi savanyúságokat. A meleg ételek között magyaros és nemzetközi fogások egyaránt helyet kapnak, emellett a séfek folyamatosan frissítik az ételkínálatot, hogy mindig változatos és izgalmas ízélményeket nyújtsanak. A vacsorák méltó lezárásaként naponta legalább 4-5 féle házi készítésű desszert kerül az asztalra, amelyeket a szálloda saját cukrászműhelyében alkotnak meg.

Én nem igazán szeretem a húst, mégis minden este bőségesen tudtam válogatni a zöldségekkel és sajtokkal készült ételek közül, a partnerem pedig ódákat zengett a töltött káposztáról, a marhapörköltről és az étkezés végi süteményekről is.

A szálloda kiemelt figyelmet fordít a különleges étrendet igénylő vendégekre is. A vegetáriánusok, a vegánok, a glutén- vagy laktózérzékenyek, illetve a különböző diétát követők is bőséges választékból válogathatnak. Az ételeknél piktogramos jelölésekkel segítik a vendégeket az allergén anyagok felismerésében.

A félpanzión túl

Bár a félpanziós ellátás „csak” a reggelit és a vacsorát foglalja magában, ebédre is teljes éttermi élmény várja a vendégeket a szálloda Átrium Snack Bárjában.

Mi az egyik nap korábban reggeliztünk, ami miatt dél környékén már éhesek voltunk, így kerestünk egy könnyedebb ebédnekvalót.

Egy gazdag salátával és egy csinos desszerttel végül pont megfelelően tele is lettünk, és kicsit ki is tudtuk tolni a vacsora idejét, hogy tovább élvezhessük a naplementés fürdőzést.

A hotel gasztronómiai kínálatát tovább gazdagítja a minden évben megújuló borkínálat, amelyben a híres magyar borvidékek (Villány, Szekszárd, Eger, Tokaj, Balaton-felvidék) legjobb borai szerepelnek. A könnyű, üde fehérboroktól a karakteres vörösborokig minden megtalálható itt.

A nyári időszakban pedig a Grill terasz is nyitva áll a vendégek előtt. Itt frissen sült ételeket, salátákat, jégkrémeket, frissítő italokat és kávékülönlegességeket lehet fogyasztani egy kellemes, árnyékolt környezetben.

A Colosseum Hotel Mórahalom a pároknak és a családos vendégek számára is tökéletes választás. Mi egy kicsit lelassulni érkeztünk ide, de több gyerekes családdal is találkoztunk, akik láthatóan szintén nagyon élvezték a szálloda szolgáltatásait.

A különleges szobák, a remek ételek, a gazdag wellness kínálat, valamint a gyermekek számára biztosított animációs programok mind hozzájárulnak a felejthetetlen élményhez.

Cím: 6782, Mórahalom, Millenniumi sétány 4-6.

colosseum.accenthotels.com


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
Ryanair: drágulnak a repülőjegyek, már az is megvan, hogy mennyivel
A Ryanair vezére szerint idén 4-6 százalékkal emelkedhetnek a jegyárak, de még így is olcsóbbak maradnak a 2023-as szintnél. A légitársaság Ukrajnába is visszatérne, ha tűzszünet lesz.


Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója kedden Varsóban tartott sajtótájékoztatót, ahol bejelentette, hogy a légitársaság az idei nyári szezonban 4-6 százalékos jegyáremelkedéssel számol. Tavaly nyáron a jegyárak még 10 százalékkal csökkentek, amit részben az online utazási irodákkal folytatott vitával magyarázott. Szerinte ez a helyzet mostanra nagyrészt rendeződött.

A vezérigazgató elmondta, hogy

az idei árak még mindig alacsonyabbak lesznek a 2023-as nyári szinthez képest, de valamivel magasabbak, mint 2024 elején.

O’Leary a Boeing gyártási és szállítási problémáira is kitért. Úgy véli, hogy a repülőgépgyártó 2026 nyarára behozhatja a lemaradását.

A vezérigazgató a Ryanair az ukrajnai járataival kapcsolatban azt mondta: a légitársaság hat héten belül újraindítaná a repülőjáratokat, ha tűzszünet lenne. A cég a lengyel piac bővítését is bejelentette. A Ryanair idén nyáron 24 új járatot indít Lengyelországból.

(via Portfolio)


Link másolása
KÖVESS MINKET: