Videó: itt a minden évben legjobban várt karácsonyi reklám, John Lewis most a testvéri szeretetről szól
Idén sem maradunk megható karácsonyi sztori nélkül. Most egy családtörténetbe pillanthatunk be, melynek végén a két lány - immár a jelenben - természetesen összetalálkozik.
Most is nagy várakozás előzte meg az első nagy karácsonyi reklámot, amit hagyományosan a John Lewis oszt meg. Most is november közepén megjelent az idei kisfiljük, ami ezúttal a testvéri szeretetről szól.
Az egyik lánynak utolsó pillanatban juot eszébe, hogy valami ajándékot vegyen testvérének. Az áruház egyik boltjában keresgél, ahol egy ruhaállvány mögött egy másik világba csöppen.
És elindul egy mese, egy történet a két lány korábbi életéről. A végén pedig jön a boldog befejezés, meglesz a tökéletes ajándék, és a testvérpár is találkozik.
A videó zenéje a Verve együttes frontemberének, Richard Ashcroftnak a szerzeménye.
Most is nagy várakozás előzte meg az első nagy karácsonyi reklámot, amit hagyományosan a John Lewis oszt meg. Most is november közepén megjelent az idei kisfiljük, ami ezúttal a testvéri szeretetről szól.
Az egyik lánynak utolsó pillanatban juot eszébe, hogy valami ajándékot vegyen testvérének. Az áruház egyik boltjában keresgél, ahol egy ruhaállvány mögött egy másik világba csöppen.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Paris Hilton idén a karácsonyfa alá csomagolta magát, legalábbis az Instagramra feltöltött videója alapján. A híresség egy szál nagy piros masniban táncikál Ariana Grande Santa Tell Me című számának ütemeire.
„A jelenlétem az ajándék”
– kommentálta a posztot a kétgyerekes celeb, aki mostanában előszeretettel oszt meg magáról extravagáns pillanatokat.

Több mint tízezerszer riasztották a mentőket a karácsonyi ünnepek alatt
Sok esetben szén-monoxid-mérgezés, közlekedési baleset és tűzeset miatt kérték a mentőszolgálat segítségét, de a különféle rosszullétek is gyakoriak voltak.
December 24-26. között 10 677 esetben riasztották a mentőket Magyarországon, a hívások csaknem egyharmada Budapestről és Pest vármegyéből érkezett. Minderről Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője tájékoztatta pénteken az MTI-t.
Sok esetben szén-monoxid-mérgezés, közlekedési baleset és tűzeset miatt kérték a mentőszolgálat segítségét, de a különféle rosszullétek is gyakoriak voltak. Az orvosi ügyeletektől is sokan kértek segítséget az ünnepek alatt, közel 22 ezer embert láttak el az egységes ügyeleti rendszerben, a betegek negyven százaléka gyerek volt
– áll a közleményben.
Az év végi időszak különösen nehéz a mentőknek. Jellemzően ilyenkor még magasabbak az esetszámok. Karácsonykor fokozottabb veszélyforrások lehetnek, így különösen érdemes odafigyelni az alábbi problémákra:
Égési sérülések, emésztési panaszok, balesetek, ittas állapot okozta veszélyek.
December 24-26. között 10 677 esetben riasztották a mentőket Magyarországon, a hívások csaknem egyharmada Budapestről és Pest vármegyéből érkezett. Minderről Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője tájékoztatta pénteken az MTI-t.
Sok esetben szén-monoxid-mérgezés, közlekedési baleset és tűzeset miatt kérték a mentőszolgálat segítségét, de a különféle rosszullétek is gyakoriak voltak. Az orvosi ügyeletektől is sokan kértek segítséget az ünnepek alatt, közel 22 ezer embert láttak el az egységes ügyeleti rendszerben, a betegek negyven százaléka gyerek volt
– áll a közleményben.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Idén is hibás szinkronnal ment le a Reszkessetek, betörők! karácsonykor a TV2-n
A hibák főként az első részben szúrnak szemet – vagy inkább fület. Az eredeti 1990-es klasszikusban több ikonikus jelenetnél is hiányos vagy angol nyelvű maradt a magyar fordítás.
Valószínűleg nincs olyan magyar háztartás, ahol ne szólt volna már karácsonykor a Reszkessetek, betörők! ikonikus szinkronja.
1994-ben az MTV mutatta be először a filmet Magyarországon, a karácsonyi menetrend kihagyhatatlan részeként pedig 2000-től az RTL Klub szállította az eredeti, teljes szinkronos változatot. 2017-től azonban valami megváltozott: a TV2 minden évben a film egy hibás verzióját tűzi műsorra, és ezen azóta sem sikerült változtatni. Az igazi rajongók számára külön fájó, hogy ez a „baki” nemcsak a tévében, hanem a streaming platformokon is ugyanúgy jelen van.

Ott van például az a rész, amikor Kevin először döbben rá, hogy eltűnt a családja, és mámorosan kirohan a házba, azt kiabálva, hogy „Szabad vagyok!”. Vagyis csak kéne, mert a hibás verzióban ez így hangzik:
„I'm free! I'm free!”
Egy másik példa: amikor Kevin kiszalad a garázshoz ellenőrizni, hogy ott vannak-e az autók, a mondat eleje szimplán elveszett a szinkronból. Így a tévében mindig csak ennyit hallunk:
„... itt vannak. Akkor nem mehettek ki a repülőtérre.”
Az eredeti szinkront még a Guild Video adta ki egy VHS-verzióra, amit aztán 1999-ben DVD-re írtak át. Ez a változat azonban még nem volt digitálisan felújítva. Amikor viszont az InterCom piacra dobta a remasterelt kiadást, a jobb kép- és hangminőség kedvéért valahogy az eredeti szinkronba hibák csúsztak. Azóta ezt a verziót játsszák mindenhol.
Valószínűleg nincs olyan magyar háztartás, ahol ne szólt volna már karácsonykor a Reszkessetek, betörők! ikonikus szinkronja.
1994-ben az MTV mutatta be először a filmet Magyarországon, a karácsonyi menetrend kihagyhatatlan részeként pedig 2000-től az RTL Klub szállította az eredeti, teljes szinkronos változatot. 2017-től azonban valami megváltozott: a TV2 minden évben a film egy hibás verzióját tűzi műsorra, és ezen azóta sem sikerült változtatni. Az igazi rajongók számára külön fájó, hogy ez a „baki” nemcsak a tévében, hanem a streaming platformokon is ugyanúgy jelen van.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Amikor a karácsonyi ünnepek idején elérkezünk december 26-hoz, sokan talán csak egy újabb pihenőnapként tekintenek rá. Azonban ez a nap is gazdag hagyományokban és jelentésben, amelyekről érdemes többet megtudni.
Szent István vértanú ünnepe
December 26. a keresztény egyházban Szent István vértanú ünnepe. Szent István volt az első keresztény vértanú, akit a hit hirdetéséért és Jézus istenségének vallásáért köveztek meg Jeruzsálemben. Az ő bátorsága és hite példaértékű a keresztény közösség számára.
Néphagyományok és szokások
A magyar néphagyományban István napja különleges jelentőséggel bír. Régen ezen a napon a fiatal legények és házas férfiak házról házra jártak, köszöntőket mondtak, és termékenységvarázsló énekeket adtak elő, amelyeket regölésnek neveztek. Ezek a szokások a közösség összetartozását erősítették és a jövő évi jó termést hivatottak biztosítani.
Az angolszász országokban karácsony második napját Boxing Day-nek hívják. Ezen a napon hagyományosan az ajándékok kibontása és a családi összejövetelek kerülnek előtérbe. Emellett sok helyen hatalmas leárazásokkal indul be az ünnep utáni vásárlási szezon.
A nap jelentősége ma
Manapság december 26. sokak számára a pihenés, a családi együttlét és az ünnepi hangulat meghosszabbításának napja. Legyen szó vallási megemlékezésről, népi hagyományok ápolásáról vagy egyszerűen csak a szeretteinkkel töltött minőségi időről, ez a nap is hozzájárul ahhoz, hogy a karácsonyi időszak teljessé váljon.