Kipróbáltuk a mélyszegénységet és elbuktuk
Könnyű rögtön elítélni vagy lesajnálni valakit, de belehelyezkedni egy másik ember életének útvesztőibe és döntéshelyzeteibe azonban annál nehezebb. Nemrég volt az állami gondozásban élő gyermekek világnapja, amelynek apropóján az SOS Gyermekfalu meghívta az őket támogató cégek képviselőit (jómagam a Kifli csapatát erősítettem), hogy játsszanak a Szociopoly: gazdálkodj, ahogy tudsz elnevezésű játékkal. Túlzás nélkül kijelenthetem, hogy új emberként álltam fel két és fél órával később.
Ez az érzékenyítő program a Mentőcsónak Egységnek és a Gyerekesély Egyesületnek köszönhető, és 2010-es megjelenése óta semmit sem veszített az aktualitásából. Az ötletgazda és játékmester pedig Bass László szociológus, aki idén az ELTE Társadalomtudományi Karért díját vehette át több évtizedes kimagasló oktatói és kutatói munkájáért, tehát pontosan jól ismeri a problémakört.
A résztvevők négy csapatra oszlanak, és mind egy kétgyermekes szegény családot modelleznek egy olyan faluban, ahol alig van munkalehetőség, a polgármester korrupt és az uzsorás központi figura. Az elején mindenki megkapja a segélyt és a GYES-t (a bevételek és kiadások végig hűen követik a hazai valóságot), és választani kell a biztos, de alacsony jövedelemmel járó közmunka, illetve a bizonytalan és TB nélküli, de esetenként nagyobb bevétellel kecsegtető alkalmi feketemunka között. A klasszikus dobókockás-kártyahúzós sémát keserédesen kacagtató színházi jelenetek tarkítják, amikor is beállít a családhoz a védőnő, az orvos, a postás vagy épp az osztályfőnök a tehetségesen brillírozó színészek képében, de belehallgathatunk a kocsmában és a polgármesteri irodában elhangzottakba is.
A néhol súlyosan megalázó jelenetek között Bass László játékmester és az SOS Gyermekfalu munkatársa felváltva kommentálta a szituációkat aszerint, hogy arra milyen jogszabály és tudományos statisztika vonatkozik nálunk, illetve sokkoló tapasztalataikat is megosztották.
Azt is megvilágították, hogy amelyik hatéves úgy megy iskolába, hogy előtte még soha nem fogott otthon ceruzát, nem voltak játékai és nem olvastak fel neki egy mesekönyvet sem (mert nem is voltak otthon könyvek), az rendkívül nehezen fog tudni felzárkózni a tananyaghoz.

Játékpénz formájában teljesen kézzelfogható módon élhettük meg azt a kínt, hogy lehetetlen kijönni annyi pénzből, amennyit kaptunk, hiszen enni és közüzemi csekket fizetni márpedig kell, nem beszélve a többi váratlan költségről. Jöhet egy haléleset, amikor is el kell temetni a hozzátartozót, egy betegség, amire gyógyszeres kezelés szükséges, vagy egy osztálykirándulás, amire hiába nyert az iskola pályázatot, ha az útiköltségre sem futja.
A kisbolt drágább, mint a távoli szupermarket, viszont ott adnak hitelbe is, a rámenős uzsorás pedig brutális, 100%-os kamatot kér (amit beláthatóan esélytelen visszafizetni), de ha holnap kikapcsolják az áramot és a vizet tartozás miatt, akkor megromlik az étel és mindenki lebetegszik.
Mivel a szerencse forgandó, de általában a társadalom legaljának nem kedvez, végül minden játékos csapat szörnyű veszteségekkel zárta a hónapját. A mi csapatunk volt a legelrettentőbb példa, hiszen egyikünk lopással próbált érvényesülni legvégső kétségbeesésében, amire a színészgárda remek improvizációs készséggel reagált és nyilvánosan be is olvastak nekünk a kisemmizésen felül.
Nem kérdés, hogy a Szociopolyt mindenkinek érdemes kipróbálnia: aki színészekkel szeretné játszani, megteheti bármelyik leendő előadáson, de magát a társasjátékot meg is lehet venni rendezvényekre, intézményeknek vagy iskoláknak.
A játék olyannyira szemléletformáló, hogy aki egyszer végigjátssza, hálásan megy majd haza és még a vécépapírt is megcsókolja majd, olyannyira átértékeli az ember, mi a természetes, fontos és magától értetődő, és mi nem az.