SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„Előfordult, hogy a bugyimat szárítottam a tűzhelyen” – Jázmin Viktória a dzsungelélet viszontagságairól vallott

Elmesélte azt is, milyen volt Curtisszel a főzés és mit gondol a Fecóhoz fűződő kapcsolatáról.


Kiesett a versenyből, így hazatérhet a dzsungelből Jázmin. A volt szépségkirálynő elismerte, hogy érték kellemetlen meglepetések a táborban, az étkezések azonban nem viselték meg - írja az RTL.hu. A portálnak mesélt a Fecóval való kapcsolatáról és arról is, hogy mi viselte meg a legjobban.

Elárulta, hogy lehet, hogy első időben "nem fogok tudni az ágyban aludni, de biztos, hogy jó érzés lesz. Épp most ettem meg az első kinti ételt, és olyan jó érzés ízeket érezni a sok bab és rizs után, valami hihetetlen volt".

Az étkezéssel nem volt gondja, de az ízek hiányoztak neki - árulta el. A Curtisszel közös főzésről is mesélt, szerinte "maga a kaja nem volt kifejezetten undorító vagy rossz. Inkább csak a tudat, hogy mit eszünk, de én belapátoltam és nem hánytam ki" - mondta el a herét és nyelőcsövet is tartalmazó ételről.

A játék szerint változtatott rajta:

"Sokkal kitartóbb vagyok, mint gondoltam. Feszegettem a határaimat, például a bogaras játékban, vagy amikor nem volt szabad elengedni az oszlopot.

Nem mindennapi dolog, hogy 20 percen keresztül kapaszkodom egy oszlopba, miközben húznak hátulról. Ott fejben dőlt el, hogy hiába fájt nagyon a hátam, azt tudtam mondani, hogy akkor is ott maradok és fogom azt az oszlopot. Sokat gondolkodtam rajta, hogy feladhattam volna, ki is mondhattam volna, hogy “celeb vagyok, ments ki innen!”, de mégis azt az utat választottam, hogy kitartok. Lecsúszott a kezem, ami miatt mérges voltam magamra, de nem adtam fel. Ez a játék nagyon meghatározó volt számomra, mert bebizonyítottam magamnak, hogy ha úgy döntök, akkor meg tudom csinálni.

A dzsungellét szerinte:

"Nagyon jó volt, nekem szinte kikapcsolódás volt. Persze egy-két dolog kellemetlen volt, például az eső. Ha a szabad ég alatt alszol, és esik az eső, az sosem jelent jót. Semmi sem száradt meg akkorra, amikorra kellett volna, így előfordult, hogy a bugyimat szárítottam a tűzhelyen, és a cipőm is folyton vizes volt. De a dzsungelben nagyon jók az energiák. Amikor reggel felkeltem, még egy kicsit szemerkélt, láttam a haciendát, miközben kelt fel a nap, ezek a képek örökre megmaradnak a fejemben".

Fecóról annyit árult el, hogy:

"Szerintem leginkább csak arról volt szó, hogy hosszabb időre be voltunk zárva a dzsungelbe, és hiányzott a férfi energia. De ugyanúgy mehettem volna Gergőhöz is egy ölelésért... Teljesen más, ha össze vagy zárva valakivel, érzed a férfi energiák hiányát, és úgy szeretnél valakihez kapcsolódni. Kint ez csak rajtunk múlt volna. Nem is szeretnék így előre találgatni, hogy lesz-e valami, vagy sem. Sose lehet tudni" - tette hozzá.

VIDEÓ: Jázmin a kiesés után


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sokkoló fotók Gene Hackmanék otthonáról: patkányok között éltek és haltak meg
A házaspárt idén februárban találták holtan, otthonukban hemzsegtek a patkányok. A nyomozás során sokkoló részletek és fotók kerültek napvilágra a fertőzött birtokról.


Gene Hackman és felesége otthonában rendkívül rossz állapotokat találtak – derült ki a nyomozati anyagokból. A házaspárt februárban találták holtan, és azóta folyamatosan újabb részletek látnak napvilágot az esettel kapcsolatban.

Ahogy már korábban megírtuk, a jelentések szerint a ház több pontján, köztük három garázsban és több fészerben is patkányürüléket találtak. Az egészségügyi dolgozók élő és elpusztult rágcsálókat is észleltek a helyszínen. A szakemberek megállapították, hogy a patkányok a házaspár autóiban is járhattak, vagy akár ott is élhettek.

A birtokon több csapdát is felfedeztek, ami arra utal, hogy Gene Hackmanék hosszabb ideje küzdhettek a rágcsálókkal.

Korábban kiderült, hogy a ház a hantavírus melegágya volt. Ez a fertőzés patkányok és egerek vizeletén, illetve ürülékén keresztül terjed. A vizsgálatok során a szakemberek döglött patkányokat, patkányfészket és rágcsálóürüléket találtak a házban.

A házaspárt áprilisban helyezték végső nyugalomra, egy privát szertartás keretében.

Az ingatlanban uralkodó hátborzongató állapotokról fotók is felkerültek az internetre:

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Lakatos Márk visszaszólt Tóth Gabinak: Értem, hogy mellőzöttként, anyagi gondokkal jól jöhet, hogy szerepelhess
Természetesen Tóth Gabi is hamar reagált Lakatos Márk neki címzett üzenetére.


Mint azt mi is megírtuk: Tóth Gabi egy hosszú videóban szólalt meg Lakatos Márk ügyéről. Az énekesnő arról beszélt, hogy éveken át tisztában volt azzal, hogy mit tesz a stylist. Sőt, azt állította, hogy szem- és fültanúja is volt egy incidensnek.

Lakatos Márk nem sokkal később egy posztban reagált Tóth Gabi szavaira.

„Értem a bosszúvágyat ellenem, ami benned dolgozik. Tényleg sokszor beszóltam neked. Azt is értem, hogy mellőzöttként, anyagi gondokkal küzdve, amivel az egész sajtót végigturnéztad a közelmúltban, jól jöhet ez az új lehetőség, hogy beszéljenek rólad és szerepelhess. Ennek ellenére a meséd egy rágalom! Ennek megfelelően értékelem”

- fogalmazott a stylist, majd minden jót kívánt az énekesnőnek és a szeretteinek húsvétra.

Nem kellett sokat várni Gabi reakciójára sem.

„Lakatos Márk több hónap kussolás után az én videómra egyből tudott reagálni. Manyi! Valahogy nem volt ekkora szád, mikor a gyerekek vádjaira kellett volna reagálnod. Még van képe sok hónap kussolás után azonnal kinyitni a száját, ha nőket kell alázni. Ti pedig, kedves kollégák, pályatársak, akik épp annyit vagy még többet tudtok, mint én, ne hallgassatok! Elég volt!”

- írta az énekesnő a 24 óráig elérhető Instagram-sztorijában.

Mint azt mi is megírtuk: tavaly októberben a Pesti Srácok volt újságírója, Ábrahám Róbert azzal vádolta meg Lakatos Márkot, hogy a stylist évekkel korábban szexuális visszaélést követett el egy állami gondozott fiú ellen. Akkor nyomozás indult, több tanút kihallgattak, és egy férfit emberkereskedelem gyanújával le is tartóztattak.

Lakatos a minap hosszú idő után ismét megszólalt az ügyről. Mint írta, az összes ellene felhozott rágalmat vagy vádat – régit és újat egyaránt – újra a leghatározottabban visszautasítja.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Évi egy-két tévéműsorból nem tudja magát és a családját eltartani az ember” – Visváder Tamás elárulta, miből van pénze, és mit dolgozik civilként
A Nagy Duett sztárja ritkán beszél a magánéletéről, most viszont kivételt tett. Visváder Tamás azt is elmondta, milyen a viszonya Vajna Tímeával, a sógornőjével.
F. O. - szmo.hu
2025. április 16.



Visváder Tamás jelenleg A Nagy Duett című műsorban szerepel Radics Gigi partnereként, korábban pedig a Nyerő Párosban láthatta őt a közönség felesége, Palácsik Lilla oldalán. Bár időről időre feltűnik a tévében, azt mondja, a megélhetését nem a médiaszereplések biztosítják.

Elmondta, hogy korábban egy fánkozót üzemeltetett, ami a koronavírus-járvány idején bezárt. Később egy szépségszalont nyitott egy barátjával, amit marketingtudásának köszönhetően sikerült felfuttatni. Emellett marketingmenedzsmentet oktat egy intézményben, ahol színészeket és szinkronszínészeket képeznek. Saját csapatával többféle márkán is dolgoznak, legutóbb például egy ásványvíz piaci bevezetésen, amely során az influenszerkampánytól a plakátokig mindent ők készítettek.

Visváder Tamás az elmúlt két-három évben tudatosan nem vállalt televíziós szerepléseket, mondta az nlc.hu-nak. Úgy fogalmazott:

„Nem lételemem a szereplés és szerencsére a megélhetésem sem attól függ, hogy éppen képernyőn vagyok-e, vagy sem.”

Szerinte egy-két tévéműsorban való részvétel nem elegendő a megélhetéshez. „Nem titok, hogy évi egy-két tévéműsorból nem tudja magát és a családját eltartani az ember. Vagy lehet, hogy én vagyok ennyire alulfizetve” – tette hozzá. Megemlítette, hogy más ismert tévés személyiségek, például Tilla vagy Majka is többféle tevékenységgel foglalkoznak.

Azt is elmondta, hogy a marketingmunkák mennyiségét befolyásolja, mennyit szerepel a médiában. „Ahogy elengedem a médiát, s nem szerepelek, visszaesnek a marketing megkeresések. Hiszen az ügyfelek látják a tévében, hogy tudom, mi kell a közönségnek, többek között ezért is döntenek mellettünk.”

Beszélt arról is, hogy gyakran kap negatív kommenteket. „Mindennek ellenére mégis megkapom a kommentelőktől, hogy 'ki ő, mit tett le az asztalra'... Éppen Gáspár Győzővel beszéltük a minap, hogy ő évek óta nem kapott kedves kommentet, mégis mindenki ismeri.”

Felmerült az is, hogy sokan felesége, Palácsik Lilla révén ismerték meg, aki Palácsik-Ráthonyi Tímea húga. Tamás erről így nyilatkozott: „Még mindig hívnak minket különböző műsorokba, szóval határozottan nem Timi az oka. (…)

Nem tudok megsértődni azon, ha valaki azzal jön, hogy Timi sógora vagyok, hiszen ez tény, és ezen nem is szeretnénk változtatni.”

Azt is elárulta, hogy kezdetben nem volt felhőtlen a viszonya a sógornőjével, de ez mára sokat változott. „Nagyon büszke vagyok arra az útra, amit a mi kapcsolatunk bejárt, mert eleinte mi nem szimpatizáltunk egymással. Mára pedig, ha történik valami a családban, gyakorlatilag előbb hív engem, mint a Lillát. Nagyon sokat beszélünk és segítjük egymást mindenben. Igazi, összetartó család lettünk, amiért mindenki nagyon sokat tett.”

Beszélt arról is, hogy Tímea kisfia már megszületett, kislánya pedig hamarosan érkezik, ezért tervezik, hogy meglátogatják őket az Egyesült Államokban. „Ha megszületik a második, akkor mindenképp meglátogatjuk őket. A két babát egyszerre szeretnénk megnézni, ebben pedig van egy kis hátsó szándék is: Timi nagyon-nagyon jó nagynéni, elképesztően szoros a viszonya a gyerekekkel, főleg Noah-val, van közöttük egy extra kapcsolat.”

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Tóth Gabi felszólalt Lakatos Márk ellen, hosszú videóban beszélt a stylist ügyéről
Az énekesnő azt mondja, közszereplőként és anyaként úgy érzi kötelessége felszólalni. Azt is közölte, hogy ott lesz Ábrahám Róbert szerdai tüntetésén.


Tóth Gabi egy hosszú videóban szólalt meg Lakatos Márk ügyéről. Az énekesnő azt mondta, közszereplőként és anyaként úgy érzi, kötelessége megszólalni.

Mint azt mi is megírtuk: tavaly októberben a Pesti Srácok volt újságírója, Ábrahám Róbert azzal vádolta meg Lakatos Márkot, hogy a stylist évekkel korábban szexuális visszaélést követett el egy állami gondozott fiú ellen. Akkor nyomozás indult, több tanút kihallgattak, és egy férfit emberkereskedelem gyanújával le is tartóztattak.

Lakatos a minap hosszú idő után ismét megszólalt az ügyről. Mint írta, az összes ellene felhozott rágalmat vagy vádat – régit és újat egyaránt – újra a leghatározottabban visszautasítja.

Az ügy miatt Ábrahám Róbert szerda 18 órára tüntetést szervez a Kossuth térre.

Tóth Gabi a közösségi oldalaira feltöltött videójában közölte: ott lesz a szerdai tüntetésen. Az énekeső azt mondja: hosszú éveken keresztül tisztában volt azzal, hogy mit tesz a stylist. Sőt, azt állította, hogy szem- és fültanúja is volt egy incidensnek.

"Egy Viva TV-s, hosszú forgatási nap után, ami az E-Klubban volt, még a régi E-Klubban volt berendezve a stúdió. Mentünk haza, és Lakatos Márk beültetett egy fiatal, kiskorú, cigány származású fiút a taxiba, és megkérdeztük tőle, hogy ki ez a gyerek és hova viszed. Látszólag a gyerek eléggé zaklatott állapotban volt. De aztán Lakatos Márk a következőt válaszolta: »Hát, drágáim, nem tudjátok? Hát magam vagyok az Unicef!«

Az elmúlt években többször hangot adtam a kollégáimnak, meg így az egész szakmai életemben erről a dologról, de valahogy mindig arra ösztönöztek, hogy ne legyek én a szószóló, ne én legyek megint, aki erről beszélni fog, aki ezt kiteregeti, pedig megfordult a fejemben, mikor Lakatos Márk volt néhány éve a leghangosabb karaktergyilkosom" - fogalmazott Gabi, aki hozzátette, bánja, hogy eddig nem szólalt fel, és tisztában van azzal, hogy ezért is megint sok támadást fog kapni, de úgy érzi, hogy már nincs mit veszítenie.


Link másolása
KÖVESS MINKET: