8 világsztár legelső fotója az Instagramon
Julia Roberts
És ami a meglepő, hogy a Hollywood egyik első számú női szupersztárja június 27-én, tehát két napja (!) jelent meg először az Instagramon. Mondjuk már most 580 ezer követője van, és az első fotóját sem tolta túl. Csak beköszönt, és megvillantotta húszmillió dolláros mosolyát.
Tom Cruise
Ő sem siette el, január 25-én csatlakozott. Igaz, már 1,7 millió követője van. Nála inkább az a meglepő, hogy legelső fotóján nem ő maga van, hanem a Mission Impossible következő részének afféle magán-reklámja.
Nicole Kidman
Tom Cruise exe is csak január 8-án lett Insta-lány, már 1, 4 millió követője van. Jellemző rá, hogy az első fotója elég lazára sikerült: épp a "Hatalmas kis hazugságok"-ban nyújtott alakításáért kapott Golden Globe díját lobogtatja és...mintha kicsit be lenne csípve.
Will Smith
17 millió követője van, tavaly december 14-én csatlakozott. Már a profilképe is becsapós: egy kisfiú kori képet rakott fel. Első posztján Ellen DeGeneres tévéshow-jában bohóckodik, de ez a lazaság jellemző rá: legutóbb Budapesten trollkodott, amikor itt forgatta a focivébé imázsfilmjét.
Chris Hemsworth
Majdnem 20 millió követője van, 2015 októberében csatlakozott. A "Thor" és a "Bosszúállók" sztárja egy nagyon ausztrál poszttal indított: konkrétan egy kígyóval szelfizett, amely épp a kertjén kúszott át.
Ryan Reynolds
23 millió követője van, 2015 májusától posztolgat az Instán. A Deadpool sztárjának felütése sem volt hétköznapi...
Kim Kardashian
Mit is mondhatnánk...2012. február 19-én csatlakozott, és megteremtette az Insta-lány műfaját. 113 millió követője van. Ezen kívül mondjuk nem sok egyebet csinált...

Selena Gomez
2013. július 13-ától láthatjuk, 138 millió követővel az egyik legnépszerűbb celeb a közösségi oldalon. Az első képén még igazi kislány.
