IMÁDOK OLVASNI
A Rovatból

Kiss Tibor Noé: Aludnod kellene

Kiss Tibor Noé megmutatja, hogy a semmiről és a senkikről is lehet lebilincselően írni.


Kiss Tibor Noé: Aludnod kellene

Anyádnál is szebb vagy

A tücskök ciripeltek, fütyörészve biciklizett az úton. A szandálban nehezen tekerte a pedált, pedig a dinamót be sem kapcsolta. Minek kapcsolta volna be, nem működött. A faluban nem tudott újat venni, a városban meg már évek óta nem járt. Néha elzúgott mellette egy autó. Idegesen kerülgették, volt, aki rádudált, de ő nem ijedt meg, biciklizett tovább. Legközelebb felveszem a foszforeszkáló mellényt, bele fogtok vakulni, kiabálta. Az öklét is rázta volna, de nem akarta elengedni a kormányt.

A szántóföldön egy szarvas ácsorgott, nem mozdult. Harangozó Pali óvatosan lefékezett, de a bicikli úgy nyikorgott, hogy az állat ijedtében megugrott. Gyáva nyúl, morogta, majd leemelte a válláról a tangóharmonikát. Mire nagy nehezen megcélozta vele a szarvast, az már el is tűnt a bokrok között. Csak az agancsai villantak fel a sötétben. Ha megolajozta volna a biciklit, akkor most lőhetett volna egy trófeát, vonta le a tanulságot.

Nagyon elkeseredett. Még soha nem evett szarvaspörköltet. Talán túl sok volt a kevert. Akkor az út sem kanyarogna ennyire. Az út, amire úgy emlékezett, nyílegyenes. Imbolygó fények, Harangozó Pali a csillagos égbolt alatt. Sóhajtott. Talán el is bóbiskolt volna, ha nem kezd el fázni. Ekkor vette észre, hogy a jobb lábáról hiányzik a szandál. Visszagurulok a lejtőn, okoskodott, pedig nem volt ott semmiféle lejtő. Ötvenegy év alatt dombot sem látott, nemhogy hegyet. Különben is elege volt ebből az irányból, ráadásul nyomta a vállát a hátára szíjazott tangóharmonika. Fordulás közben megszédült, erősen kapaszkodnia kellett a kormányba. Nyolcasok, fránya nyolcasok, kezdte dúdolni egy régi sláger dallamára. A bicikli az úttest közepén kacsázott. Hirtelen éles fény hasított a szemébe. Aztán minden elsötétült.

A Féllábú az intézet kerítésének szélén ült, kényelmesen elfért a betonperemen. Felsőtestével a mankóra támaszkodott, a másik lábát lóbálta. A boltban egyetlen izzólámpa égett, Pongrácz Antal szalagot cserélt a pénztárgépben. A bolt előtt Szokola Bandi magyarázott valamit az intézetieknek. A kezükben féldecis üvegek, az égen duzzadt esőfelhők, a sárban műanyag kupakok. A kereszteződés felől Pék Laci közeledett, a motorját tolta. Már megint kifogyott a benzin, kuncogott a Cérna.

A mankó egyre mélyebbre süllyedt a földben. Kihúzta, odébb húzódott. Pék Laci biccentett nekik, de nem állt meg. A poros gumikerekek hullámos vonalakat húztak az aszfalton, nehezen tartotta egyenesben a motort. Tatár Pista kijött az őrbódé elé, cigarettára gyújtott. Aztán eltűnt, mintha ott sem lett volna. Nem hallatszott más, csak kutyaugatás, a trafóház, a villanyvezetékek halk zümmögése. A Féllábú hóna alá vette a mankót, és elindult.

Az évek során megerősödtek az izmai, majdnem olyan gyorsan tudott haladni, mint régen. Az erkély korlátja himbálózott, a szegecsek meglazultak a betonfalban. A Féllábú leült a műanyag székre. A mankóját a rácsok közé állította, a fogantyú a virágtartó láda oldalának támaszkodott. A virágtartóban szikkadt föld, a sörösüvegek talpának lenyomataival.

Szemét, üvegtörmelék. Halvány derengés a fák között. A derengést hamarosan sötétség követi. A nap utolsó foszlánya is eltűnik a távolban. Néhány lámpa még kigyullad, de az istállók körül, a nyíresben, a kiserdőben, a kastély parkjában, a kertekben teljes lesz a sötétség. Mindenütt. A Féllábú felsóhajtott. Nehezen lélegzett, valami fojtogatta. Az emberek továbbra is a bolt előtt ültek, de mintha elveszítették volna a körvonalaikat. A testüket, a szavaikat elnyelte a fullasztó, párás levegő. Rövidültek a nappalok, hirtelen sötétedett. Percről percre fogyott el a fény, a levegő.

Szandra ruhája egy drótszálba akadt, miközben átmászott a kerítésen. Nem szakadt el, könnyen le tudta fejteni a sodronyokról. De a rozsdacsíkok ott maradtak, hiába próbálta ledörzsölni a virágmintás ruháról. Aztán rájött, hogy ha nem a foltokat nézi, azonnal eltűnnek. Elbújnak a sötétben, a rózsaszirmok mellett. Annyiszor átmászott már a kerítésen, de még sosem akadt fent rajta, legfeljebb lehorzsolta a térdét. Azt sem bánta, olyankor lenyalogatta magáról a vércseppeket. Ízlelgette a szájában a vért, aztán kiköpte. Megint a ruhájára nézett, nem látta a rozsdacsíkokat. Csak a dülöngélő kerítéseket, a gödröket a homokban. Az épületek mozdulatlanul néztek szembe vele. Mintha az elhagyott ház udvarán fények gyúltak volna, de tudta, hogy ez lehetetlen.

Zajt hallott a kiserdő felől. Kényelmesen ült a vastag, vízszintes faágon. A lábait lelógatta, az orrát beletörölte a ruha ujjába. Gyerekkorában ez volt a kedvenc búvóhelye. Az ágakba kellett kapaszkodnia, a szél hullámokban tört a kiserdőre. A vihar napok óta a telep körül ólálkodott. Várta az esőt. Akkor kiállhatna a rétre, a felhőszakadásba, a zubogó vízfüggöny alá. Az esőcseppek végigcsorognak a testén. Kicsavarja a ruháját, élvezi a meztelenséget. A vízcseppek az arcába zúdulnak, csiklandozzák a bőrét. Futni, ugrálni. Mezítláb tocsogni a sárban. Mint régen. Az elhagyott házban egy kislány szelleme kísért. Az apja még most is ezzel riogatta a testvéreit. De ő nem félt a szellemektől, tudta, hogy nem léteznek. Megszerette a gazos udvart, a kócos szilvafákat. Berendezte magának a pincét, plakátokat tűzött a falra, a földre paplant vetett. Szerzett egy tükröt, mellé tette a rúzst.

Pék Laci csúsztatta a markába munka után. Szorosan összezárta az ujjait, és közben meg akarta csókolni. Csak akkor engedte el, amikor Szandra a karjába harapott. A rúzst megtartotta. Tatár Pista kedvéért egyszer használta is, de a férfi letörölte a szájáról. Minek ez a kence, mást nem mondott. A lány elhúzta a sporttáska cipzárját. Beledobálta a ruháit, néhány bugyit, pólót, körömlakkot, egy szelet csokoládét. Az oldalzsebbe füzetet, hajgumikat tömködött. A falhoz lépett. Az apró lyukon keresztül látta a szomszédos épületet. Lámpafény szűrődött ki a házukból. Tompa, fenyegető fény, az apja még mindig őt várta.

Harangozó Palinak az esküvőn csak valami cafrangos húsféle jutott a székelykáposztából. A tortáról álmodni sem mert, inkább húzta tovább a tangóharmonikát. Kék a szeme és aranyeső, ezek voltak a slágerek, amíg meg nem jelentek a birkák. Először csak egy tévedt be a sátorba, bánatosan nézett körbe, bégetett. Aztán jött a többi, ellepték az udvart, felkavarták a port, felugrottak az olajos hordókra, megrágták a virágcsokrokat. Az alkonyati fényben feltűnt a pásztor is, dülöngélve közeledett a transzformátorházak felől. Szólni sem volt ideje, az örömapa úgy tarkón vágta, hogy azonnal elterült. Harangozó Pali kihasználta a zűrzavart, és lopott egy szelet tortát, de a cukrozott, tejszínes krémtől rögtön hányingere támadt. A sátor mögött könnyített magán.

Nehéz fejjel ébredt. A látása lassan tért vissza, de mindjárt be is hunyta a szemét. Nem akarta nézni a vasszekrényt, a koszos függönyt, a korhadó ablakkeretet. Ez bizony egy kórházi szoba, állapította meg, miután észrevette a gyógyszeresdobozokat az éjjeliszekrényen. Nem tudta elolvasni a feliratokat, az ötödik betűnél elfelejtette az elsőt. A hatodiknál bejött a nővér, Harangozó Pali ettől felvidult. Fel szeretett volna ülni a tiszteletére, de mozdulni sem bírt.

Mindkét karját vállig begipszelték. A nővér megigazította rajta a takarót, elegyengette a gyűrődéseket. Harangozó Pali szerette volna, ha kicsit mélyebbre hajol. Tündérke, felírhatná a nevét a gipszemre. A nővér csak nevetett. Közölte vele, hogy egy darabig nem járhat lakodalomba, de a férfi nem emiatt aggódott. A bal lábában furcsa bizsergést érzett. A nővér mintha kitalálta volna a gondolatait, lehúzta róla a takarót. Nem a lába bizsergett, hanem annak a helye. A combja közepét pólyába csavarták, több nem maradt. Az autó nekilökte a közlekedési táblának, a lábszára rögtön leszakadt. Nehezen került elő, egy fáról kellett lepiszkálniuk a tűzoltóknak. Ne aggódjon, inkább örüljön, hogy él. A nővért alig lehetett félbeszakítani. Örülök, válaszolta neki Harangozó Pali, csak dugjon a számba egy szál cigarettát.

ktn

A kötetről:

„Végtelenül keserű, reménytelen világ. Mesterien, aprólékos gonddal és nagy erővel megszerkesztett szöveg.” (Gaborják Ádám, Élet és Irodalom)

Egykorvolt, leépült majorsági telep valahol a közelmúlt Magyarországán. A romok között néhány ember. Személyiségük lassan felszívódik, mint egy vérömleny. A térképen sincsenek rajta. Amnéziás múlt. Vak jelen. Vajon mi történhet még velük a peremen? Elég sok minden.

Kiss Tibor Noé elbeszélői tehetsége ezt a végvidéket szubtilis és láthatatlan drónként pásztázza végig és deríti fel. Az Aludnod kellene mozaikrészletekből összetapadó állapotregény, aprólékos-pontos atmoszférapróza, amely a szenvedő szerkezetek és vegetatív létezésformák kétségbeesett cselekvésmintázatait, legutolsó emberi küzdelmeit kegyetlen élességgel és kíméletlen, a melankóliát sem nélkülöző iróniával írja le.

Életrajz

Kiss Tibor Noé 1976-ban született Budapesten, 17 éves koráig a Ferencvárosi TC igazolt labdarúgója volt. Újságírói végzettséget szerzett a MÚOSZ Bálint György újságíró iskolájában, majd szociológiát tanult Pécsett. Néhány éves budapesti tartózkodás után újra a városban él. Cikkeit korábban a Magyar Narancs és a Magyar Hírlap közölte rendszeresen, jelenleg a pozsonyi Új Szó állandó szerzője, a Jelenkor folyóirat tördelőszerkesztője és honlapfelelőse, valamint az Irodalmi Diszkó nevű rendezvénysorozat szervezője. Amatőr futballtréner, Budapesten egy cég lánycsapatát edzette, 2013 tavasza óta Pécsbányán dolgozik együtt helyi fiatalokkal. Prózaíróként 2010-ben jelentkezett az Inkognitó című önéletrajzi regénnyel. A Magvetőnél megjelent Aludnod kellene a második regénye.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


IMÁDOK OLVASNI
A Rovatból
5 kevéssé ismert, de csodás József Attila-vers
A költészet napja alkalmából válogattunk - persze szubjektíven - öt költeményt.


A költészet napján nemcsak József Attila legismertebb költeményeire emlékezünk, hanem azokra az elfeledett, különleges darabokra is, amelyek megmutatják zsenialitásának sokszínűségét. Egyáltalán nem könnyű válogatni, annyi, de annyi remekművet alkotott a magyar költő rövidre szabott élete alatt.

Olyan - talán kevésbé ismert - József Attila-verseket próbáltunk választani, amelyek azt is megmutatják, milyen elképesztő verseket írt már egészen fiatalon is. De az is kiderül, hogy a szabadversekben is otthonosan mozgott, valamint a versei néha kiáltanak a megzenésítés után.

"Drága barátaim, kik gondoltok még a bolonddal,

nektek irok most, innen, a tűzhely oldala mellől,

ahova húzódtam melegedni s emlékezni reátok.

Mert hiszen összevegyült a novemberi est hidegével

bennem a lassúdan s alig oldódó szomorúság.

Emlékezzetek ott ti is, és ne csupán hahotázva

rám, aki köztetek éltem s akit ti szerettetek egykor"

5. A bőr alatt halovány árnyék – Szürrealizmus és társadalmi kirekesztettség

A BŐR ALATT HALOVÁNY ÁRNYÉK

Egy átlátszó oroszlán él fekete falak között,

szívemben kivasalt ruhát hordok amikor megszólítlak

nem szabad hogy rád gondoljak munkám kell elvégeznem,

te táncolsz,

nincsen betevő kenyerem és még sokáig fogok élni,

5 hete, hogy nem tudom mi van veled

az idő elrohant vérvörös falábakon

az utak összebújnak a hó alatt,

nem tudom, hogy szerethet-e téged az ember?

néma négerek sakkoznak régen elcsendült szavaidért.

1927. jan.

4. Szelíd szeretet, biztonságkeresés

KOPOGTATÁS NÉLKÜL

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,

de gondold jól meg,

szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.

A kancsóba friss vizet hozok be néked,

cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,

itt nem zavar bennünket senki,

görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.

Nagy csönd a csönd, néked is szólok,

ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,

melegben levethesz nyakkendőt, gallért,

ha éhes vagy, tiszta papirt kapsz tányérul, amikor akad más is,

hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké éhes vagyok.

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,

de gondold jól meg,

bántana, ha azután sokáig elkerülnél.

1926. ápr.

3. József Attila pszichéjének és lelkének legsötétebb zugaiból

MAGÁNY

Bogár lépjen nyitott szemedre. Zöldes

bársony-penész pihézze melledet.

Nézz a magányba, melybe engem küldesz.

Fogad morzsold szét; fald föl nyelvedet.

Száraz homokként peregjen szét arcod,

a kedves. S ha cirógatnál nagyon,

mert öled helyén a tiszta űrt tartod:

dolgos ujjaid kösse le a gyom.

Lásd, ez vagy, ez a förtelmes kivánság.

Meg se rebbennél, ha az emberek

némán körülkerülnének, hogy lássák:

ilyen gonosszá ki tett engemet.

Kit szorongatsz most? Ha szülsz, a fiadnak

öröme az lesz, hogy körbe forog,

te meg rápislogsz, míg körülhasalnak

telibendőjü aligátorok.

Mozdulatlan, hanyatt fekszem az ágyon,

látom a szemem: rám nézel vele.

Halj meg! Már olyan szótlanul kivánom,

hogy azt hihetném, meghalok bele.

1936. nov.-dec.

Szalai Attila karikatúrája József Attiláról

Szalai Attila rajza

2. A költő istenkeresése és társadalomkritikája

LÁZADÓ KRISZTUS

"- Ó Uramisten, ne légy Te a Jóság!

Ne légy más, mint az Igazságos Úr.

Több kalászt adj, de azért el ne vedd a

Rózsát.

Vagy ne maradj vén Kozmosz-palotádba,

Gyere ki, nézd meg - szolgád mit csinál?

Ronggyá nem mosná élet-subád ember

Átka.

S Neked könnyű vón a tövist letörni.

Tanulhatnál még tőlem is, Uram -

Én töröm s nem lesz vacsorám, csak - föld: egy

Ölnyi.

A telked azért mégis tisztitom csak.

És már egy nagy, sajgó gerinc vagyok -

Sokat görnyedtem, ne kivánd, hogy eztán

Rontsak.

Azért ameddig csak birom, csinálom,

Bár kezemen csalánmart hólyag ül.

S ha vihar jönne, mint a korhadó fa,

Állom.

De add kölcsönbe legalább subádat:

Téged nem ér el átok és eső,

Szép úr-kastélyod van és nagyon gyors a

Lábad.

Ugysem fizetsz meg munkámért eléggé -

Testemnek ágyam is hideg, a Föld

S aranyszavad átváltozott rossz, kongó

Érccé.

S munkámban, Uram, érek annyit, mint Te

Nagy passziódban; és a lelkem is

Részed lesz nemsokára s a legszebb fényt

Hintve:

A szemed lesz, hogy mindent láss meg itten.

Bizony mondom, még nincsen is szemed,

Most nem látsz. Lennél immár igazságos,

Isten!"

Fáradt baromként reszket lelke, teste,

Félmunkát végző társak röhögik

S feszül, mert tudja - reá korábban jön

Este.

Nagy, roskadt lelke igéket emel még

S kilógatja fakult, sápadt szivét,

Mint akasztott ember szederjes, szürke

Nyelvét.

1923. ápr. 29.

József Attila az Otthon Kör eseményén magyar költőkkel, írókkal 1930-ban

József Attila 1930-ban, a Magyar írók Egyesületének vacsoráján - Fotó: Fortepan, adományozó: Magyar Bálint

1. József Attila látomásos tájleírása

ÓH SZÍV! NYUGODJ!

Fegyverben réved fönn a téli ég,

kemény a menny és vándor a vidék,

halkul a hó, megáll az elmenő,

lehellete a lobbant keszkenő.

Hol is vagyok? Egy szalmaszál nagyon

helyezkedik a csontozott uton;

kis, száraz nemzet; izgágán szuszog,

zuzódik, zizzen, izzad és buzog.

De fönn a hegyen ágyat bont a köd,

mint egykor melléd: mellé leülök.

Bajos szél jaját csendben hallgatom,

csak hulló hajam repes vállamon.

Óh szív! nyugodj! Vad boróka hegyén

szerelem szólal, incseleg felém,

pirkadó madár, karcsu, koronás,

de áttetsző, mint minden látomás.

1928 vége

Ennek van egy Ágnes által megzenésített változata is, tökéletes:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

IMÁDOK OLVASNI
A Rovatból
Bödőcs Tibor: „Próbáltak rólam írni lejárató cikkeket ugyanazzal a három fordulattal”
„Nagyon fontos a lendület, és hogy arról beszéljek, ami érdekel, ami fáj, ami érint, mert jó esetben az a nézőket is érinti” - véli a humorista.


Krasznahorkai László Herscht 07769 című elbeszélése kapta a 2022-es Libri irodalmi díjat, a közönségdíjat pedig Bödőcs Tibor Mulat a Manézs című politikai szatírája nyerte el - közölte a Libri-Bookline Zrt.

Bödőcs Tibor közönségdíjas politikai szatírája egy regény, "amely megjelenésével megrengette, megrángatta, tépte-vonta a világot, amely mondatok tevepatáival tapodja, betűvágtával kopogja, szóharanggal kongatja, anekdoták lángnyelveivel lobogja az igazságot, és annak fordítottját, visszáját, fonákját, árnyékát, reciprokát, egy olyan országban, ahol az a törvény, hogy a sokaság kevésre se vigye, ahol mindőnk akarata, hogy a sólyom repüljön, a vakond túrjon, de legyen, aki megmondja, kiből lehet sólyom" - mondta Beck Zoltán.

A humorista a díj kapcsán arról is beszélt a Népszavának, hogy alkotói szabadságra ment.

"Volt egy kis lockdown-nosztalgia is bennem, többet tudok olvasni, alkotni így, mint amikor turnézok, mert akkor délután kettőkor beszállok az autóba, és hajnali kettőkor kiszállok. És nem biztos hogy a másnap reggelt Krasznahorkaival kezdem. Plusz van három kis gyermekem, meg írói álmokat dédelgetek, van új ötletem is

– ez mind lassítja az alkotói folyamatot, de nem is baj, mert így érnek meg az ötletek. Nem kapkodok, nem iparilag termelem az újabb és újabb esteket és könyveket, hanem hagyok időt az ötleteknek szárba szökkeni" - árulta el.

Az alkotói folyamatról elmondta:

"A dühömet kell használnom, az indulatomat, azt utána fel kell építeni és díszíteni.

Kell a standupban eltöltött évtizedeim tapasztalata, alkalmazni kell a mesterségbeli tudást, de azért nagyon fontos a lendület, és hogy arról beszéljek, ami érdekel, ami fáj, ami érint, mert jó esetben az a nézőket is érinti".

A témákról pedig úgy vélekedett:

"Nagy kérdés, hogy miként lehet a háborúról, vagy másról beszélni? Lehet, hogy azért kell másról is, mert háború van, és ne csak erről legyen szó, mert az élet nem csak ebből áll. De a háborúról hallgatni sem lehet. Nem tudom még, mi lesz".

A politikai szerepvállalást is elutasítja:

"Én teljesen alkalmatlan vagyok az életre, én csak figyelek, ábrázolok, reagálok rá, gúnyolódom, bohóckodom, hülyéskedem. Próbáltak rólam írni lejárató cikkeket ugyanazzal a három fordulattal, de előtte egy héttel csináltam meg a propagandamédia paródiáját, és utána próbálkoztak, mintha önmagukat parodizálták volna".

A teljes interjú ITT olvasható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


IMÁDOK OLVASNI
A Rovatból
„A jelek mindvégig ott voltak” – Ha meg akarod érteni Putyint, olvasd el ezt a könyvet
Gyomor és figyelem kell Catherine Belton könyvének olvasásához, de ha van hozzá időnk és idegrendszerünk, komolyan elmélyülhet a tudásunk Putyin Oroszországáról.
Fischer Gábor - szmo.hu
2022. június 27.



„Oroszországot, ész, nem érted, méter, sing sose méri fel, külön úton jár ott az élet, Oroszországban hinni kell!” – Fjodor Ivanovics Tyutcsev (1803-1873)

2020-ban jelent meg először Catherine Belton könyve, a Putyin emberei. A majd' hatszáz oldalas munkát magyarul nemrég adta ki a Libri, Bujdosó István fordításában. A kiadó már korábban készült a kiadással, de a könyv végül az csak az ukrajnai háború után jelent meg. Abból a szempontból ez nem is baj, hogy így be tudott kerülni a háborúra reagálva a szerző aktuális utószava, amit már a 2022-es kiadáshoz írt, reflektálva a legutóbbi fejleményre is. Többek között megvallja azt, hogy álmában nem gondolt arra, hogy az orosz elnök valóban háborút indít Ukrajna ellen.

Valóban, Vlagyimir Putyin sok meglepetést okozott nekünk, már eddig is. Amikor 2000 január elsején, a szilveszteri ünneplésből felocsúdva elolvastam a híreket, például maga a tény is meglepetés volt, hogy Oroszország elnökét éjfél óta Vlagyimir Putyinnak hívják. Bizonyára nem egyedül voltam ezzel. Addig sokat nem tudhattunk erről a negyvennyolc éves hivatalnokról. Pedig nem akármilyen életút állt már mögötte akkor is. És ha akkor annyira ismerhettük volna, mint ahogy ezt az utat Catherine Belton a könyvében feltárta, minden bizonnyal sokan, komolyan aggódtunk volna a jövőt illetően. De hát a meglepetések már csak ilyenek, utólag tudhatjuk meg, milyen ember is Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin.

Catherine Belton korábban a Financial Timesnek dolgozott, moszkvai tudósítóként dolgozott, illetve a Moscow Times és a Business Week számára írt cikkeket Oroszországról. Jelenleg oknyomozó munkatárs a Reutersnél. 2008-ban felkerült az év legjelentősebb üzleti újságíróinak listájára. A Putyin embereit hét évig írta, s bemutatása után perek sorozata zúdult rá: négy orosz milliárdos és a Rosznyeft is pert indított ellene és a kiadója, a HarperCollins ellen. A kiadó azonban kitart szerzője mellett.

A könyv alcíme: „Hogyan szerezte vissza a KGB Oroszországot és gyűrte maga alá a Nyugatot".

És valóban, ami az első oldaltól kezdődően kirajzolódik, egy politikai krimi.

Elképesztő részletességgel írja le a szerző Putyin életét egészen a korai éveitől kezdve, nem keveset időzve a németországi KGB-s tevékenységénél, ami már önmagában egy James Bond-film. Van itt minden. Terrorista szervezetek pénzelése, a kommunista párt titkos céghálózatának létrehozása és üzemeltetése, beszervezés, zsarolás, ahogy azt elképzelni sem merjük. Ez ez is, meg a későbbi, még súlyosabb állítások végig forrásokkal bizonyítottak, semmi olyat nem találni a könyvben, ami ne lenne több forrásból is alátámasztható. A könyv megírásához rengeteg interjút, újságcikket, vallomást használt fel a szerző és számtalanszor éreztem úgy, hogy végre megértettem valamit, aminek akkor csupán a felszínéről lehetett tudomásom.

Nem könnyű olvasmányról van szó. Mert bár tekinthetjük izgalmas bűnügyi történetnek, tényfeltáró történeti irodalmi munkának, de az alapossághoz hozzátartozik rengeteg név, cégnév, adat, évszám, kis idő után az embernek zsongani kezd a feje. Én rendes esetben, ha szépirodalomról van szó, ha van időm és érdekes a könyv, ötszáz oldalt akár egy nap alatt is elolvasok. Itt azonban, ha valóban meg akarja az ember érteni, jóval több időre van szükség, és nem szégyen időnként visszalapozni, hogy összeálljon a kép. A kép pedig valóban grandiózus.

Egy semmiből jött leningrádi srác, aki gyerekkora óta a KGB tisztje akar lenni, egész életét a szervezetnek szenteli, hogy végül a történelem viharában gellert kapva meg se álljon az orosz állam éléig, ám ott is, az orosz hatalmi gépezet, az erőszakszervezet, a szilovikok megszemélyesítője, egy új, csekista cár lesz, az „első polgár”, ahogy közeli környezetében emlegetik.

Már ez szédítő, de hogy mi mindent épített fel ez a kiismerhetetlen modorú, jéghideg tekintetű tiszt? Egymaga lett az orosz revansizmus vezetője, aki tehetséggel alapozta meg fel az új orosz birodalmi politikát, amely a hidegháború (és ezzel együtt a szovjet birodalom) elvesztése miatt érzett sérelmek és nosztalgia miatt nagyon erős alapokon nyugszik jelenleg Oroszországban.

Mert nagyon fontos, hogy ez a könyv nem ítélkezik. Leírja mindazt, amit sikerült megtudni Putyinról és az orosz politika elmúlt harminc évéről, segít, hogy megértsük, miért és hogyan működik a putyini rendszer, mi mozgatja, mik a céljai. Miközben olvasom, óhatatlanul eszembe jut valami: az első világháború, és az azt lezáró, brutális békerendszer hogyan készítette elő a második világháborút. És bár a hidegháborút nem zárta le megalázó békeszerződés, de az, ami nekünk Nyugaton a szabadságunk kiterjesztése volt (EU, NATO bővítés), azt oroszok milliói megaláztatásként élték meg. És most ne mantrázzuk a mi igazunkat, csak simán képzeljük bele magunkat

egy hiányosan tájékoztatott, elmaradott és szegény ország polgárainak helyébe, akik hirtelen egy megcsonkított birodalom és egy széteső gazdaság közepén találják magukat, persze, hogy szívesen fordulnak a nemzeti nagylét mítoszai felé.

Ez a sérelmi attitűd pedig könnyen csatornázható be egy állampárti, demokráciaellenes fordulat irányába. A KGB pedig ezt kínálta, az elejétől fogva. Részben azért, mert nem is tudott volna mást kínálni, de azért is, mert

a csekisták komolyan hittek benne, hogy ez az egyetlen módja, amivel megmenthetik Oroszországot.

És tett is azért, hogy átmentse a struktúrákat, melyeket felélesztve restaurálhatják majd a birodalmat.

Bizalmi vagyonkezelők

Emlékszem, amikor a rendszerváltás környékén olyan mendemondák terjedtek, hogy ez az egész az orosz KGB műve, amelyik így menti át a hatalmát, minden le van zsírozva az amerikaiakkal, nincs itt semmi látnivaló. Bár ez így természetesen nem volt igaz, az azonban bizonyítható, hogy

a szovjet KGB már a nyolcvanas évek végétől aktívan készült az összeomlásra.

A szovjet állami vagyon egy részét fedett cégekbe menekítette át, speciális ügynököket bíztak meg nyugati cégek alapításával. Ezekkel az emberekkel aláírattak egy okmányt, mely szerint a rájuk ruházott vagyont a Párt javára hasznosítják és azt adott esetben első felszólításra visszaszolgáltatják.

„Alulírott ..., a Szovjetunió Kommunista Pártjának tagja (belépés dátuma: ..., párttagsági szám: ...) jelen nyilatkozattal megerősítem azon önkéntes és felelősségem teljes tudatában hozott döntésemet, hogy vállalom a Párt bizalmi vagyonkezelői szerepét, és ennek értelmében hűen elvégzem mindazon feladatokat, amelyekkel a Párt e tekintetben bármilyen poszton, bármikor megbíz engem, anélkül hogy bizalmi vagyonkezelői státuszomat felfedném. Fogadom, hogy a rendelkezésemre bocsátott pénzügyi és anyagi forrásokat gondosan megőrzöm és minden esetben a Párt érdekében használom. Garantálom továbbá, hogy ezen forrásokat első felszólításra haladéktalanul visszaszolgáltatom. Minden jövedelmemet, amelyet a Párt reám bízott forrásaival végrehajtott gazdasági tevékenység eredményeként realizálok, a Párt tulajdonának tekintem, és garantálom, hogy azt bármilyen időpontban, bármilyen helyszínre eljuttatom a Párt utasításai szerint. Fogadom továbbá, hogy ezen információt szigorúan bizalmasan kezelem, és minden esetben teljesítem a Párt bármely utasítását, amelyet a megfelelő felhatalmazással-rendelkező személytől kapok.

Párttag aláírása:

......

Átvevő fél aláírása:

......”

Az, hogy milyen irdatlan vagyont mentettek így ki, illetve csatornáztak a KGB által közvetlenül működtetett cégekbe, csak hozzávetőlegesen ismert, de éves szinten dollármilliárdokról beszélhettünk akkor, amikor az egész szovjet(orosz) állami költségvetés csupán nyolcvanmilliárd dollár volt. És ez a művelet az összeomlás után sem ért véget. Putyin a kilencvenes évek elején már szülővárosában, az egykori Leningrádban, Szentpéterváron tevékenykedik. Nem is akárhol: a demokrata Anatolij Szobcsak polgármester helyettese. Ebben a pozíciójában, az akkor végtelenül leszegényedett város élelmezési programját irányítja. A projekt neve: olajat – élelemért. Azonban a valóságban a helyi maffiával kiegyező Putyin az így becsatornázott pénzek nagy részét

nem a lakosság élelmezésére, hanem továbbra is a KGB-hez kötődő cégek feltőkésítésére fordította.

Az összeomlás közeledtével ilyen vagyonkezelők már az országon belül is megjelentek. Még a szovjet időkben, megbízható komszomolistákat választottak ki, és közvetlenül a KGB irányítása alatt hoztak létre előbb kisebb, majd nagyobb cégeket, vállalkozásokat. A strómanok eleinte szóról szóra azt csinálták, amit KGB-s gazdáik diktáltak. Később persze önállósították magukat. Ilyen kreatúra volt Mihail Hodorkovszkij is, aki a kilencvenes évek során a leggazdagabb orosz oligarchává küzdötte fel magát. Az általa átvett, csőd szélén tántorgó Jukosz olajtársaságból évek alatt nyereséges vállalatbirodalmat épített, egymaga több olajat termelt ki, mint Kuvait. Ám a jelcini időkben Hodorkovszkij elkövette azt a hibát, hogy túlbecsülte a demokratikus(abb) struktúrák erejét a (volt) KGB-vel szemben és szembefordult korábbi gazdáival. Az, hogy ez később mennyire bizonyult végzetesnek, ma már tudjuk. Hodorkovszkij tíz évet töltött Putyin börtönében.

A tisztogatás

Részletes képet kapunk arról is, hogyan ragadta meg a hatalmat Putyin. A kései Jelcin-korszak állandósuló gazdasági káosza és az államfőig érő korrupció olyan helyzetet teremtett, hogy az évtized végére a KGB árnyékállama fokozatosan visszaszerezte a pozíciókat a vezetésben, majd mikor egy államügyészi vizsgálat már közvetlenül Jelcin családját (és benne az elnököt) fenyegette, egy ügyes húzással Putyin megérkezett a hatalomba, először csak az FSZB (a KGB utódszervezete) vezetőjeként, majd miniszterelnökként. A pragmatikus hivatalnok imidzsét magára öltő, fiatal, intelligens Putyin az elnök szűk körét is megtévesztette. Mire észbe kaptak, már késő volt: a KGB átvette a hatalmat. A népszerűségét teljesen elvesztett Jelcint, lánya segítségével rábeszélték, mandátuma lejárta előtt mondjon le, így Putyin megbízott elnökként váltotta Jelcint.

Innentől kezdve válik igazán brutálissá a könyv. A hivatalosan azóta is csecsen terrorcselekménynek tartott 1999 őszi házrobbantások részletes leírása csak a bemelegítés. Ezek a terrorcselekmények azóta is sok szempontból tisztázatlanok. Sok független oknyomozó szedte össze azt, amit tudni lehet és bár (érthetően) hivatalos nyomozás és vizsgálat nem mondta ki, de szép számmal utalnak körülmények arra is, hogy az oroszországi lakóházakat maga az FSZB robbantotta fel, hogy így

lehetőséget adjon Putyinnak a kemény fellépésre a csecsenföldi lázadók ellen, s nem utolsósorban így az addigi nagyon alacsony népszerűségét is feltornázzák.

Az utolsó robbantás azonban meghiúsult: Rjazanyban a lakók rendőrt hívtak az ügynökökre, akik elmenekültek. A rendőrség el is fogta őket, ám kiderült, hogy a szolgálatok embereiről van szó. Ekkor szólalt meg Putyin legközelebbi munkatársa Nyikolaj Patrusev, aki azt nyilatkozta, hogy mindez csak gyakorlat volt, és megdicsérte a lakókat éberségükért.

Patrusev egyáltalán nem mutatott megbánást, csak dühöt érzett, amiért az FSZB-t majdnem leleplezték. (...) „Semmi szükség nem volt ezekre a robbantásokra. Anélkül is simán hoztuk volna a választást.” A Kreml propagandagépezete elég hatalmas volt ahhoz, hogy enélkül is biztosítsa Putyin számára a választási győzelmet. „De Patrusev (...) magához akarta kötni Putyint, és be akarta sározni a kezét.”

Hogy mi történt, nem tudni. Bár mindez egy valóban független vizsgálatig természetesen csak teória marad, de beleillik abba, amit bizonyítottan azelőtt és azután Putyin emberei elkövettek.

A rendcsinálás ezek után nem állt meg. Teljes támadást intézett előbb a média ellen, független televíziócsatornákat hallgattatott el, tulajdonosaik örülhettek, ha elhagyhatták Oroszországot. Utána sorra kerültek az oligarchák. A korábban már említett Hodorkovszkij bebörtönzése jelzés volt mindenkinek: a nyugati útnak vége, itt orosz államkapitalizmus épül, ahol a legvégső tulajdonos minden esetben az állam.

Minden jel arra utalt, hogy Oroszország piacgazdasága csak álca. Hiszen a színfalak mögött folyamatosan zajlott a bevételek felosztása. A pénzeszközöket a Kreml közös feketepénzalapjába, az obscsakba csatornázták, és minden üzletet, lett légyen az bármilyen kicsi is, egyeztetni kellett az elnökkel. „Jevtusenko azt hitte, hogy a Basnyefty az övé, merthogy ő azért pénzt fizetett” – mondta egy vezető tisztviselő a Kremlből. „De aztán kiderült, hogy nem az övé, és hogy egy pillanat alatt elvehetik tőle. Az orosz üzletemberek számára ma már teljesen világos, hogy a Kreml bármikor bármelyiküktől elvehet bármit. A mai Oroszországban a magántulajdon nem szent, a kilencvenes években szerzett magántulajdon pedig főleg nem az. Nem védi más, csak Putyin jóindulata.”

Mi is az az obscsak? Eredetileg a bűnbandák közös pénzét jelentette, amelyből szükségleteik szerint költhettek a maffiózók. A későbbiekben a KGB ügynökei kezelték így a mondjuk külföldi vállalat alapítására kapott pénzt. Elvégezték a megbízatást, de közben bőségben éltek. Az orosz felső hivatalnoki körök ezidőre már így biztosították maguk számára azt a hihetetlen fényűzést, amit nehezen tudunk elképzelni. A hivatalosan szerény körülmények között élő Putyinnak így lett palotája a Fekete-tenger partján. Természetesen nem az ő nevén van, hivatalosan dzsúdópartnere, Arkagyij Rotenberg birtokolja a több, mint ötszázmilliárd forint értékű ingatlant. Ez az obscsak.

Nagyorosz restauráció ortodox ideológiával

Ami viszont a legjobban érdekelhet most minket, az az, hogyan korrumpálta és hálózta be a Nyugatot Putyin állama? Ahhoz, hogy előrenyomulhasson, mindenképpen meg kellett gyengíteni ellenfeleit. Ehhez kiváló lehetőséget láttak az európai szélsőjobb-, illetve szélsőbaloldali pártokban. Az, hogy Le Pen konkrétan orosz pénzből finanszírozta korábbi kampányait, mára bizonyított, de a könyvből az is kiderül, hogy például a görögországi Szirizát is minden bizonnyal az FSZB pénzéből hozták létre, mint ahogy komoly pénzek landoltak a német AfD-nél, az osztrák Szabadságpártnál és a magyar Jobbiknál is.

De támogatták Putyin emberei a brit Konzervatív Párt egyes politikusait is, amely segítség bizonyára jól jött a Brexit környékén. Ahogyan a Trumppal való üzletelés is egy hosszabb történet, már a kilencvenes évek elején kezdődött, ebből is látszik, mennyi vasat tarthatnak a tűzben. Természetesen az oroszok gondosan ügyeltek arra, hogy formálisan magánemberek, „üzletemberek" pénzeiről legyen szó, de a KGB sem csinálta másképpen, amikor még a hidegháború idején támogatott olyan szervezeteket, melyek akkor a szovjet érdekeket szolgálták. Amíg a kommunizmus volt az ideológia, ilyenek voltak például a békemozgalmak. Az új helyzetben az ideológia az orosz ortodoxia lett. Az egyház teljes mértékben beépült a hatalmi struktúrákba, az egyházi vezetők dácsái is legalább annyira fényűzőek, mint az állami tisztségviselőké. És mit is hirdet ez az ideológia? Röviden és egyszerűen: az orosz felsőbbrendűséget, a tiszta kereszténységet, szembeállítva a vallástalan Nyugattal, amely vesztébe rohan. Így érthető, hogy az Ukrajnáért folytatott harc bizony keresztes háború.

Tehát a végére elérkezünk Ukrajnához. Ami egyszerre geopolitikai és érzelmi kérdés, és mint ilyen remekül kommunikálható egy leuralt médiatérben. Értelemszerűen nem a mostani eseményekről van szó, hanem arról az

aknamunkáról főleg, amivel Ukrajnát sikerült destabilizálni minden olyan alkalommal, amikor az a Nyugat felé akart elindulni.

Megtudhatjuk, hogy hogyan tudtak egy korrupciógyanús gázüzlettel éket verni az akkori nyugatos elnök, Viktor Juscsenko és miniszterelnöke Julija Timosenko közé. Hogyan építgették az orosz nacionalizmust és csempésztek fegyvereket éveken át kelet-Ukrajnába, még a 2014-es szakadár lázadás előtt.

Ahogy a Kreml a szélsőjobbos orosz nacionalista csoportokat támogatta azzal a céllal, hogy megtörje Ukrajna egységét és megakadályozza az EU-csatlakozását, az kísértetiesen hasonlított Putyin drezdai ténykedésére. Akkoriban a KGB (és a két korábban említett szövetségese szerint maga Putyin is) ügynököket épített be a német neonáci csoportokba, valamint a szélsőbaloldali Vörös Hadsereg Frakcióba is, amely amerikai katonákat és német iparmágnásokat gyilkolt meg, hogy így keltsen káoszt és tegye instabillá a közéletet. A Kreml benyomulása Ukrajnába olyan volt, mintha kitéptek volna egy fejezetet a KGB forgatókönyvéből, amelyben az „oszd meg és uralkodj” mottója alatt az volt leírva, hogyan kell fegyvereket és pénzt csempészni egy másik országba egy sor közvetítőn keresztül – a módszer azokat az időket idézte, amikor a stratégiai műveletek alapja a csempészet volt, és a szovjet vezetőknek semmi nem számított, csak a saját hatalmuk kiterjesztése, és a harc a Nyugat ellen a világ feletti uralomért.

A könyvet 101 oldalnyi jegyzet egészíti ki, melyben minden forrás és háttérinformáció megtalálható, valamint egy névmutató segít a tematikus keresésben.

A korábban említett 2022-es utószóban a szerző így zárja a művét, az ukrajnai háború fényében:

„... ma is tisztán látható, hogy mindaz, ami történik, tragédia. Tragédia Ukrajna számára az értelmetlen emberáldozat és az orosz csapatok által elkövetett atrocitások miatt, de tragédia Oroszország számára is, mivel megint teljesen elszigetelődik, és az elmúlt harminc év gazdasági eredményei szinte máról holnapra semmivé lesznek. Mindezek ellenére bízom abban, hogy e könyv valamelyest segít megérteni, miként jutottunk el ehhez a fordulóponthoz – és azt is segít majd látni, milyen szerepet játszottunk mi ebben a folyamatban, hogyan hagytuk, hogy mindez megtörténjék. A jelek mindvégig ott voltak, mindenki láthatta őket.”

Catherine Belton: Putyin emberei - Hogyan szerezte vissza a KGB Oroszországot, és gyűrte maga alá a Nyugatot, 2022, Libri, 590 oldal


Link másolása
KÖVESS MINKET:


IMÁDOK OLVASNI
A Rovatból
Hasznos és szép mesekönyv: egy kisfiú és kutyája mesél az epilepsziával élő gyerekek életéről
„Nagyon szíven ütött, hogy hallottam olyan nagyszülőről, aki egy rohamot látva nem ölelte meg többé az unokáját, mert úgy vélte, az ördög szállta meg” - árulta el a szerző, Sárvári Töttős Györgyi.


A Napokban jelent meg a Centrál Kiadó gondozásában Sárvári Töttős Györgyi új mesekönyve a Valentin és Mázli címmel. Ezúttal is "segítő" könyv született, most az epilepsziával élők életét mutatja meg meseformában. Egy kisfiú és kutyája történetén át megismerhetjük a betegséget is, de segít abban is, hogyan reagáljon helyesen a környezet, ha egy ilyen betegséggel élővel találkozik. A könyv végén pedig az is kiderül, hogy bizony a történelemben számos híresség is együtt élt ezzel a problémával, mégis nagyot tudtak alkotni.

A mesekönyvről, a szereplőkről és a saját élményeiről is mesél nekünk a meseíró pszichológus, Sárvári Töttős Györgyi.

- Honnan jött az ötlet a könyv témájához?

- Dr. Altmann Anna, a Budai Gyerekkórház Gyermek Epilepszia Központjának vezető főorvosa régóta szerette volna egy segítő könyvvel is kiegészíteni gyógyító eszköztárát. Egy hozzá járó anyuka mesélte nekem, hogy érdemes lenne találkoznom Annával. Altmann doktornő lendülete és elhivatottsága hamar magával ragadott engem is. Az ő szakmai támogatásával néhány hónapig bejártam az osztályra, ahol lehetőségem volt beszélgetni orvosokkal, nővérekkel, pszichológusokkal, érintett családokkal, és persze magukkal a gyerekekkel. A beszélgetések alatt nem volt más dolgom, mint azon agyalni, miként lehetne ezt gyereknyelvre fordítani.

A gyerek nyelve pedig a mese és a játék. A főhős és terápiás, rohamjelző uszkár kutyája egy szerepjáték keretében mesélnek és játszanak, pont úgy, ahogy tenné azt bármelyik hasonló korú kisgyerek.

- Miért fontos, hogy mese szóljon a gyerekeknek az epilepsziáról?

- Nagyon meglepett, hogy milyen nagy létszámban érintettek a gyerekek! A gyerekpopuláció 5%-a valamilyen módon kapcsolódik az epilepsziás rohamok valamelyikéhez és 1% az, aki epilepsziával él. A betegség van, hogy még ma is stigma.

Nagyon szíven ütött, hogy hallottam olyan nagyszülőről, aki egy rohamot látva nem ölelte meg többé az unokáját, mert úgy vélte, az ördög szállta meg.

Ha csak egy gyerek lesz, aki hasonló traumától megmenekül, már meg kellett írni ezt a könyvet. Sok tévhit tartja magát a mai napig, pedig egy sem igaz. Az epilepszia NEM zenész betegség, NEM a zsenik sajátja, NEM alakul kis azért, mert egy ijesztő kutya megugatta a gyereket és végképp NEM szállta meg őt az ördög!

- Kiknek ajánlott ez a könyv?

- Elsősorban az érintett gyerekeknek, hisz ők találják szembe magukat egy-egy roham után a csodálkozó, szörnyülködő szempárokkal. De fogódzó a szülőknek és a családnak is. És nagyon remélem, hogy iskolai közösségekhez is eljut, ahol nincs ott anya meg a nagyi, hogy segítsen, de rengeteget számít, hogy a pedagógus és a többi gyerek tudja, hogyan, miként reagál.

- Miért lett ez a két főszereplő?

- Valentin neve adta magát, hisz a 3. században élt pap, Szent Valentin nemcsak a szerelmesek, de az epilepsziával élők védőszentje is. A kutyája Mázli nevét az én régi, hűséges négylábú barátomról kapta, aki tíz évig volt mellettem. A jellemét és a fajtáját azonban egy valódi rohamjelző kutya hívta életre, aki egy kislány életét teszi könnyebbé évek óta. Engem meglepett, hogy az uszkárok ebben ilyen jók. A labrador sztereotípia élt a fejemben, mint segítő kutya.

- A mese elérhető volt az interneten már korábban. Milyen visszajelzéseket kaptál?

- Mivel két éve ilyentájt kezdtem az osztályra járni, pont mire meglett a mese, a világ kifordult a négy sarkából, és mi életünk első karanténjában csücsültünk, teljes bizonytalanságban, így a hogyan tovább kilátástalan lett. Viszont egy csodás emberi történet elkezdődött. Lakatos Júlia, honlaptervező mellénk állt és gyönyörű honlapot varázsolt a mesének, és Berecz Zsombor, a szentendrei Izbégi Általános Iskola tanulója az online oktatás kihívásai mellett megrajzolta a főbb karaktereket.

Így született, önkéntesen és szívszerelemből a mese első verziója, a honlap.

1600 látogatója volt amúgy az elmúlt másfél évben.

- Hol lehet hozzájutni a könyvhöz, illetve a neten elérhető-e most is?

- Már kapható a könyvesboltokban, online bárhol megrendelhető. Érdemes a könyvet választani, mert Balázs Eszter Anna csapata a Centrál Médiánál nagyon sokat hozzátett a szöveg minőségéhez és Endrődi Kata rajzai lenyűgözőek lettek. A kedvencem a könyv végén az általa illusztrált Arcképcsarnok, ahol epilepsziával élő hírességekkel ismerkedhetünk meg. Hogy csak pár példát említsek:

Neil Young, a világ egyik legjobb gitárosa, Julis Caesar világrengető hadvezér és a krimikirálynő Agatha Christie is érintett.

- Előző mesédet a YouTube-on is meg lehet nézni, hallgatni. Lesz-e ebből a könyvből is hasonló képes mesélés vagy esetleg animációs verzió?

- De jó lenne! Hátha épp ez a cikk hoz össze egy rajzfilmes szakemberrel, aki lát lehetőséget Valentin és Mázli történetében.

VIDEÓ: Sümi nem adja fel

- Az oldalad szerint meseíró pszichológus vagy. Mit jelent ez? Mi volt előbb, a mese vagy a pszichológia és hogy kapcsolódott össze a kettő?

- Eredetileg magyar szakos diplomát szereztem, és csak utána mentem pszichológia szakra. A gyerekeim születésével ért össze a két terület, ami valójában sosem volt különálló, hisz az irodalom és a pszichológia fókuszában is az ember áll. Akkor kezdtem írni, amikor a legtöbbet éjszakáztam a srácaim mellett. Én sem értem miként, de az írás klassz énidőnek bizonyult és egyik történet hozta a másikat.

- Mit gondolsz a mese szerepéről? Miért fontos a gyerek, a család, de a felnőttek életében is?

- Mert összeköt, mert megéljük, hogy nem vagyunk egyedül. Hogy ez megtörtént mással is, és általa láthatunk egy addig talán ismeretlen új utat, ami a megoldás felé visz. Ha meg nem vagyunk érintettek, az érzelmi intelligenciánkat pallérozza, hisz valaki más szemszögéből láthatunk, élhetünk át dolgokat.

Hiszem, hogy az olvasás gyógyít. Csak kapcsolatokban gyógyulunk és a könyv egyfajta kapcsolat.

Döbbenten szembesültem a ténnyel, hogy a magyar lakosság mindössze 12%-a olvas rendszeresen (hetente!) könyvet, pedig rég tudjuk, aki többet olvas, jobban eligazodik az élet nagy dolgai közt. Tizenöt éve ez az arány még 25% volt.

- Neked is vannak gyerekeid. Nekik milyen meséket szoktál olvasni, mi a mostani kedvenc?

- A fiaim öt-, hét- és kilencévesek. Nincs este összebújós mese nélkül. Most épp Roald Dahlt olvassuk, egyiket a másik után. Közös nagy családi kedvencünk a Levél a Királynak. Tiuri történetét szerintem minden kisfiúnak ismernie kell. Szinte alig lehet amúgy választani, annyi a jobbnál-jobb kortárs mese. Szeretem az új nemzetközi népmesegyűjteményeket is, és egy régi gyerekkori kedvencem is most került elő, Mosonyi Alíztól a Pimpalin köpenye. Emlékszik rá valaki? Gyűrött, kopott, de csak a könyv. A történet pont olyan szép és aktuális, mint negyven évvel ezelőtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: