Húsvétkor változik a MÁV-Volán-csoport járatainak közlekedési rendje - közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága szerdán az MTI-vel.
A MÁV-START járatai április 6-án, a tavaszi szünet első napján a pénteki, 7-én a szombati, 8-án és 9-én az ünnepnapi, 10-én a vasárnapi, 11-én már a munkanapi menetrend szerint közlekednek.
Jelentősen megnövekedhet az utasforgalom, ezért érdemes minél előbb elővételben megváltani a menetjegyeket vagy használni az automatákat, az online jegyvásárlást. A már nem tanuló 26 éven aluliak a 33 százalékos hétvégi kedvezményt április 6-án 10 órától április 10-én éjfélig vehetik igénybe.
A reggeli és délutáni InterCity vonatokhoz idén is a lehetőségekhez képest egy-két kocsival többet kapcsolnak a helyjegyek elővételi vásárlásától függően.
Ez érinti a Nyírség, a Tokaj, a Tópart, a Balaton, a Napfény IC járatait és a Budapest-Tapolca vonalon közlekedő egy-egy sebesvonatot.
A Volánbusz járatainak közlekedési rendje is módosul a tavaszi szünet és a húsvéti ünnepek idején.
Április 5-én, szerdán a munkanapon és a hét utolsó tanítási napján, 6-án a hét utolsó tanítási szünetes munkanapján, 7-én a munkaszüneti napon, 8-án a szabadnapon, 9-én, húsvét vasárnapján a munkaszüneti napon, 10-én a hét első tanítási szünetes munkanapját megelőző munkaszüneti napon érvényes menetrend szerint indulnak az autóbuszok.
A tájékoztatás szerint április 11-én a hét első tanítási szünetes munkanapjának, míg 12-én a munkanapnak és a hét első tanítási napjának megfelelő menetrend lesz érvényben.
Egyes településeken a helyi járatok az általános közlekedési rendtől eltérően közlekedhetnek. A további részletek, valamint az áruházakat érintő járatok közlekedésének változásai a Volánbusz honlapján érhetők el.
A közlemény szerint április 6-án a H5-ös és a H7-es HÉV a tanítási szünetben pénteken érvényes menetrend szerint; a H6-os, a H8-as és a H9-es HÉV a munkanapokon érvényes menetrend szerint jár.
A HÉV-vonalakon a munkaszüneti napi menetrend lesz érvényben 7-étől 10-éig, kivéve a H7-es HÉV-en, amely április 8-án szombati menetrend szerint jár - olvasható a közleményben.
Húsvétkor változik a MÁV-Volán-csoport járatainak közlekedési rendje - közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága szerdán az MTI-vel.
A MÁV-START járatai április 6-án, a tavaszi szünet első napján a pénteki, 7-én a szombati, 8-án és 9-én az ünnepnapi, 10-én a vasárnapi, 11-én már a munkanapi menetrend szerint közlekednek.
Jelentősen megnövekedhet az utasforgalom, ezért érdemes minél előbb elővételben megváltani a menetjegyeket vagy használni az automatákat, az online jegyvásárlást. A már nem tanuló 26 éven aluliak a 33 százalékos hétvégi kedvezményt április 6-án 10 órától április 10-én éjfélig vehetik igénybe.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„A Lánchíd oroszlánjai elutaztak a hosszú hétvégére, de a kőnyúl figyelme húsvétkor sem konyul” - írja Facebook-oldalán a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A közlekedési vállalat szerint a kőnyúl éberen őrzi a pesti hídfőt és még egy találós kérdést is intézett az ünneplőkhöz:
„ha a kőoroszlánnak van nyelve, a kőnyúlnak vajon van foga?”
„A Lánchíd oroszlánjai elutaztak a hosszú hétvégére, de a kőnyúl figyelme húsvétkor sem konyul” - írja Facebook-oldalán a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A közlekedési vállalat szerint a kőnyúl éberen őrzi a pesti hídfőt és még egy találós kérdést is intézett az ünneplőkhöz:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ideiglenesen nem fogad és nem indít vonatokat a budapesti Déli pályaudvar – közölte a Mávinform.
Mint írják: az érintett járatok jellemzően Kelenföldre érkeznek, és onnan is indulnak.
A győri fővonal elővárosi, a székesfehérvári, valamint a pusztaszabolcsi vonal járatai más budapesti állomásokról indulnak, és oda is érkeznek – erről pontosabb tájékoztatást egyelőre nem közöltek.
Hozzátették: a két állomás között a BKK 139, 140, 140A buszjárataival utazhatnak a Sasadi útig, ahonnan pár perces sétával érhető el a kelenföldi állomás. A felsorolt buszjáratokon, illetve az M2-es valamint az M4-es metró teljes hosszán elfogadják a vonatjegyeket.
Közölték azt is, hogy a forgalom átszervezése jelenleg is folyamatban van.
Ideiglenesen nem fogad és nem indít vonatokat a budapesti Déli pályaudvar – közölte a Mávinform.
Mint írják: az érintett járatok jellemzően Kelenföldre érkeznek, és onnan is indulnak.
A győri fővonal elővárosi, a székesfehérvári, valamint a pusztaszabolcsi vonal járatai más budapesti állomásokról indulnak, és oda is érkeznek – erről pontosabb tájékoztatást egyelőre nem közöltek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nagypéntektől húsvéthétfőig sokféle programmal, többek között látványetetésekkel, állattréningekkel és -bemutatókkal, családi tojásvadászattal és kreatív kézműveskedéssel várja a közönséget a Fővárosi Állat- és Növénykert – olvasható a városligeti intézmény szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A húsvéthoz kapcsolódó programok részeként a Varázshegyben például a kreatív kézműveskedésben próbálhatják ki ügyességüket a gyerekek, de lesz családi tojásvadászat is, amely a főbejáratnál lévő információs pavilontól indul. Ugyancsak a főbejáratnál közös fotót is lehet készíteni a Nyuszival és a Tavasztündérrel.
Naponta 23 különféle bemutatót, tréninget és látványetetést is tartanak. Lesz állati helyszínelés, denevéretetés, oroszlánfóka-tréning, pingvinetetés, elefánttréning, bemutató az Állatkert vadállatmentő munkájáról, elefánttréning és kea-látványetetés is. Meg lehet majd nézni a pingvinek, a sörényes hangyászok, a gorillák és a ragadozók etetését is, a Cápasuliban pedig a gondozók könnyűbúvár felszerelésben merülnek le a cápák közé.
Külön figyelmet szentelnek a felelős állattartásnak is, ebben a témában mind a négy napon lesz két-két előadás a Varázshegy Darwin-termében, 13 óra 30 perctől, majd 15 óra 30 perctől.
Az Állatkert háziállatokat bemutató zónájában, ahol az állatsimogató is található, több állat is született az elmúlt hetekben. A közönség már most megtekintheti Kucu, a Szabó Lőrinc-i ihletésű nevet viselő mangalica koca tíz kismalacát, valamint a törpekecskéknél növekedő tizenöt gidát. Húsvétra már a nemrégiben született gyimesi racka bárányokat is kiengedik a karámba.
A Budapesti Állatkert kezelésében működő Margitszigeti Kisállatkertben is lesznek programok, méghozzá mind a négy napon, a pónisétáltatástól a kézműves sátorig. Minden nap 13 órától a kisállatkert dolgozói egy külön program részeként mutatják be az itt lakó állatokat, köztük a mentett madarakat is.
Húsvétkor a családok gyakran vásárolnak élő nyulat házikedvencnek. E szokás kapcsán arra hívja fel a figyelmet a budapesti állatkert, hogy csak az tartson nyulat, aki hosszabb távon is felelősséggel gondját tudja viselni. Az Állatkert, amellett, hogy az állattartáshoz való felelős hozzáállásra buzdít, hivatalos honlapján a nyulak tartásával kapcsolatos tanácsokkal is segíti a kezdő nyúltartókat.
A városligeti intézmény 2008 óta már nem fogad be megunt nyulakat. A felelős állattartás mellett valójában nem is lenne szabad léteznie a megunt nyulak fogalmának, hiszen a házikedvenc iránti felelősség egy életre szól, ami egy nyúl esetében akár tíz esztendő is lehet.
Nagypéntektől húsvéthétfőig sokféle programmal, többek között látványetetésekkel, állattréningekkel és -bemutatókkal, családi tojásvadászattal és kreatív kézműveskedéssel várja a közönséget a Fővárosi Állat- és Növénykert – olvasható a városligeti intézmény szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A húsvéthoz kapcsolódó programok részeként a Varázshegyben például a kreatív kézműveskedésben próbálhatják ki ügyességüket a gyerekek, de lesz családi tojásvadászat is, amely a főbejáratnál lévő információs pavilontól indul. Ugyancsak a főbejáratnál közös fotót is lehet készíteni a Nyuszival és a Tavasztündérrel.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hogyan fér meg egymás mellett a hagyományőrzés és az ötcsillagos luxus húsvétkor?
Lehet-e hagyományőrző a húsvét, ha egy szállodában töltjük az ünnepeket? És mit látnak a külföldi vendégek a magyar tradíciókból? A Hotel Anantarában jártunk utána mindennek.
Amikor új helyre látogatunk, azt azért is tesszük, mert fel akarjuk fedezni az adott környék jellegzetességeit, sőt, igyekszünk figyelni arra, hogy minél lokálisabb élményt kapjunk. Gondolhatnánk, hogy ezt inkább a vidék eldugott zugában tapasztalhatjuk meg, de nem csak erre van mód: a kulcs lehet egy olyan szálláshely is, ami mindkettőt magában foglalja. A Hotel Anantara Budapest már második alkalommal vállalkozik arra, hogy vendégeinek visszaadja az igazi magyar húsvéti hangulatot a szálloda falain kívül és belül is.
A klasszikus sonka, tojás és kalács
A hotel gyakran tart tematikus napokat, például karácsonykor, Valentin napon, legközelebb pedig nagypéntektől húsvét hétfőig adnak ízelítőt vendégeiknek az ünnepi különlegességekből. A reggelik alkalmával egy külön asztalt állítanak fel a magyar húsvéti fogásoknak, ahol zöldségek, sajtok, különféle sonkák, kalácsok és kenyerek kapnak helyet. Azt, hogy mennyire odafigyelnek az alapanyagokra, mi sem bizonyítja jobban, minthogy mindig a hentes által hozott mintából választják ki az aktuális kínálat legjobbját. Tojásból átlagosan 1200 darabot szoktak festeni a konyhán – mégpedig nem a lányok, hanem a fiúk, akik örömmel vállalkoznak erre a feladatra. A tojás egyedi, a hagyományokat követő, amolyan „kapargatós” fajta.
„Igyekszünk minél több magyar alapanyagot használni, bár nálunk azért vannak mennyiségek”
– mondja Abrudán Zsolt, a New York Kávéház főséfje, akitől azt is megtudjuk, hogy a sajt például egy Balaton mellőli településről érkezik a konyhájukba.
Különlegességek és odafigyelés
A húsvéti reggeli még számos olyan különleges, és kifejezetten magyar fogást soroltat fel, ami tényleg szem-szájnak ingere. A szálastormától kezdve a tradicionális kőrözöttön keresztül a medvehagyma- vagy padlizsánkrémig mindenfélét megkóstolhatunk.
A húsvéti ételeik fő elemei, a húsok külön választékot érdemelnek: van füstölt főtt mangalicatarja, parasztcsonka, és még sok kimondottan magyar sajátosság. A Hotel Anantarában a reggelik 300 fő körül mozognak, így ennek megfelelően kell felkészíteni a tálakat. Ilyenkor sokkal több a tojás, mint egyébként, külön-külön szeletelik le és rakják ki a sonkákat, ugyanígy a zöldségeket is. Ha valaki csak a zöldséget akarja, vagy a sajtot szeretné, mert például nem eszik húst, arra is odafigyelnek. Mindezen finom falatokat pedig nemcsak a reggelinél, hanem a szobabekészítésnél is megtalálhatják a vendégek egy kisebb tálon.
Húsvéti hagyományok
A Hotel Anantarában a hagyományos magyar szokások nem állnak meg a szobák vagy az étterem falain belül. Már több éve fut sikeresen a Matyó Design-nal közös projektjük, amelynek keretében az észak-magyarországi Tardra viszik az érdeklődő vendégeiket, hogy közeli képet kapjanak a matyó életstílusról és maguk tapasztalják meg, milyen a vidéki magyarországi lét.
Az ilyen kirándulások alatt szoktak a külföldiek találkozni a tardi asszonyokkal, többek között Vajda Miklósné Marikával, aki örömmel avat be mindenkit a matyó hímzés rejtelmeibe, és eleveníti fel a húsvéti hagyományokat.
„Egyik barátnőmmel mindig a lakásban vártuk a locsolókat, és egész nap izgultunk, hogy hányan fognak jönni, hogy kik jönnek el. Akkor még a fiúk hárman-négyen összecsatlakoztak barátokkal, és öltönyben, nyakkendővel kiöltözve mentek a családhoz, osztálytársakhoz.”
Marika néni kedvence volt az a tojás, amit hagymahéjjal festettek.
„Nem piros volt, hanem terrakottás, vöröses színű. Anyukám mindig mondta, hogy gyűjtsem össze a hagyma héját. Abban főzte meg a tojást, és utána a szalonnabőrrel átkentük, hogy fényesebb legyen a tojás, a végén azt kapták a fiúk a locsolásért.”
Persze a húsvéti ételek sem hiányozhattak. A körözött, sajt, sonka, főtt sonka, tojás mellett a torma és a kocsonya is szerepelt az ünnepi asztalon.
A Matyó Design Túrák mind a helyieknek, mind a vendégeknek emlékezetesek. Tavaly egy 50 fős amerikai csapat látogatott el húsvétkor a kis faluba, akkor a templomba is elmentek velük, ahol a misén a régi orgona hangja szólt. Ilyenkor nyelvi akadály sem állhat az útba, akár kézzel-lábbal mutogatva, de a helyiek megértetik magukat a vendégekkel – ehhez az élményhez pedig egyébként sem kell olyan sokat beszélni.
A kiruccanás és a húsvéti reggeli mellett a Hotel Anantara gyerekeknek szóló programmal is készül: a legkisebbek a tojáskeresést felelevenítő kincskeresésben vehetnek részt, ahol bélyegeket lehet gyűjteni, a végén pedig ajándékot kapnak.
Abrudán Zsolt séf szerint nemcsak a személyzet, de a vendégek is nagyon szeretik a húsvéti reggeliket és hasonló tematikus alkalmakat, mert örülnek, hogy valami mást látnak és mást kapnak, mint amit egyébként szoktak. „Mindenhol megvan ennek a sajátossága, de én úgy gondolom, hogy Magyarország nagyon erős a hagyományokban.”