Zárcserevita: egy iskolán balhézik a református egyház és az önkormányzat Hódmezővásárhelyen
A bíróság elsőfokú döntésében a hódmezővásárhelyi önkormányzatnak adott igazat abban a vitában, amely az önkormányzat és az Ótemplomi Református Egyházközség között zajlott egy iskolaépület használatáról, írja a Telex. Az ügyet „zárcserevitának” nevezték el.
2023 augusztusában a református egyházi iskola megpróbált több földszinti termet használatba venni egy olyan épületben, amely a város tulajdonában van. Az önkormányzat korábban csak az épület emeletét adta át az egyházi iskolának, a földszinti helyiségeket viszont nem. Az önkormányzat ezért a tanév kezdete előtt kicseréltette a zárakat, hogy megakadályozza a helyiségek használatát. Az egyházi iskola nem értett egyet ezzel, és az ajtók feltörésével próbált bejutni, ami heves vitát eredményezett. A rendőrséget is kihívták, de nem született megoldás.
A vita jogi úton folytatódott: a mórahalmi jegyző az egyházi iskolának adott igazat, de az önkormányzat birtokvédelmi pert indított. Az önkormányzat szerint az egyházi iskola jogtalanul akarta elfoglalni a helyiségeket – köztük két tantermet, a tornatermet és a konyhát. A reformátusok viszont azt állították, hogy jogosan használták volna ezeket oktatási célra.
A vita hátterében egy 2022-ben elfogadott törvénymódosítás áll, amely lehetővé tette, hogy az egyházak ingyenesen megkapják az önkormányzati tulajdonban lévő épületeket, ha azokban egyházi oktatást folytatnak. Az átadás azonban kártérítés nélkül történt volna. Márki-Zay Péter polgármester és az önkormányzat képviselő-testülete nem értett egyet a törvénnyel, és úgy döntöttek, hogy a városi vagyon védelme érdekében nem adják át az épületet. Az önkormányzat korábban több százmillió forintot költött az épület felújítására, és játszóházat is kialakítottak benne, amely 2023 végén nyílt meg.