Vitézy Dávid beleszállt Lázár Jánosba: Kudarccal végződött a 99 éves pályaudvari biznisz?
Vitézy Dávid szerint meghiúsult a pályaudvarok 99 évre szóló magánkézbe adása, amelyet korábban Lázár János jelentett be. A volt államtitkár egy Facebook-videóban azt mondta, hogy az állam feladata a vasúti infrastruktúra fejlesztése, ezért szerinte inkább erre kellene koncentrálni.
A MÁV a pályázat visszavonásáról azt közölte, hogy az érdeklődés mértéke miatt új kiírásra van szükség. Vitézy szerint ez nem meggyőző indoklás.
Vagy esetleg az Állami Számvevőszék nyilvánosan bejelentett vizsgálata kimutatta, hogy az egész eljárás súlyosan törvénysértő volt, ahogy első perctől mondtuk?” – fogalmazott.
A volt államtitkár azt is megjegyezte, hogy a MÁV 40 napja nem adott választ a közérdekű adatigénylésére, amelyben a pályázatok tartalmát kérte ki. „Ha lemondták a pályázatot, most már mi akadálya, hogy bemutassák, ki hogyan akarta ingyen birtokba venni a közvagyont a kudarcba fulladt pályázatban 99 évre?” – tette fel a kérdést.
Vitézy már kedden is arról írt, hogy a pályázat nem járt sikerrel. Akkor azt fogalmazta meg, hogy „gellert kapott Lázár János 99 évre szóló pályaudvari ingatlanpanamája, és a nagy mellénnyel bejelentett pályázat kudarcba fulladt”.
(via 444)