Vitézy Dávid: fallikus torony vetne árnyékot a budapesti városképre
Elkezdődött a Fővárosi Közgyűlés nagy érdeklődéssel várt ülése, és Vitézy Dávid rögtön megadta az alaphangot. A Podmaniczky Mozgalom vezetője azt mondta: ha a mini-Dubaj szerződést Gyurcsány csinálja meg, a Fidesz hazaárulásról beszélne. Ő is támogatja, hogy a főváros éljen az elővásárlási jogával, és ő is benyújtott erről egy javaslatot. Vitézy úgy gondolja, hogy a szerződés a szuverenitás feladását jelenti - tudósít róla a 444.hu.
„Nehéz helyzetben lesznek azok a fideszes képviselők, akik ezt támogatják, hiszen szembemegy a szuverenitás logikájával, azzal, hogy a globális nagytőke helyett a hazai kisvállalkozásokat kell támogatni. És
- mondta Vitézy.
Ahogy arról már írtunk, a Tisza Párt elnöke, Magyar Péter szerint „minden jóérzésű magyar ember meg fogja akadályozni az arabok rákosrendezői beruházását”. Ezt politikai és jogi eszközökkel is próbálják elérni a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén. Magyar felszólította a fideszes képviselőket, élükön „Szentkirályi 'Tiktok' Alexandrával", hogy szavazzák meg az elővásárlási jogról szóló javaslatot, ha nem akarnak hazaárulást elkövetni. Az ellenzéki politikus szerint egyértelmű, hogy a magyar emberek elutasítják a 500 méteres felhőkarcolókat, a luxus bevásárlóközpontokat és a mecseteket. „A magyarok inkább bérlakásokat és élhető városrészt szeretnének” – fogalmazott Magyar.
A Rákosrendezőre tervezett megaberuházás miatt akár rendszerváltó népi ellenállás is kialakulhat - jósolja a művészettörténész és építészkritikus. Bojár Iván András szerint a a projekt építészetileg, ökológiailag, városképileg és nemzettudatilag egyaránt problémás.