HÍREK
A Rovatból

„Velünk élő sztálinizmus” – durván nekiment az MTA-nak Schmidt Mária

A történész szerint az államnak ki kellene vonulnia a tudományos akadémia finanszírozásából, mert az intézmény a balliberális világ véleményét visszhangozza.


Schmidt Mária történész a Látószög blogon élesen bírálta a Magyar Tudományos Akadémiát (MTA). Azt írja, az akadémikusok gyakran nyilvánulnak meg olyan kérdésekben, amelyekhez szerinte nincs közük, és intézményi hátterüket használják véleményük alátámasztására.

Szerinte az akadémikusok testületként nem illetékesek ezekben az ügyekben, magánemberként azonban joguk van véleményt nyilvánítani. Úgy fogalmazott, hogy a véleményszabadság Magyarországon adott, de a személyes bátorság helyett sokszor inkább az Akadémia tekintélye mögé bújnak.

Schmidt Mária az MTA alapításáról is megemlékezett. Felidézte, hogy Széchenyi István nem a teljes évi jövedelmét ajánlotta fel, hanem annak kamatait, évente befizetendő összegként. A történész szerint az Akadémia már alapításának körülményeit is félreértelmezi.

A történész írása egy közéleti vita kapcsán született. Az MTA Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya közleményt adott ki, amely szerint többen kivonulnának az ünnepi rendezvényről, ha a miniszterelnök megjelenne. A közlemény Orbán Viktor március 15-i beszédére reagált.

„A miniszterelnök a 2025. március 15-i állami ünnepségen elmondott beszédében több tekintetben is átlépte azokat az írott és íratlan normákat, amelyeket egy jogállamban a miniszterelnök semmiképpen sem léphet át. Erkölcsileg elfogadhatatlan, jogi felelősséget is felvető, az újkori történelmet ismerve pedig kimondottan veszélyes magatartásnak tartjuk a különféle társadalmi csoportok nagy nyilvánosság előtt történő, uszító jellegű dehumanizálását, hasonlóképpen a tendenciózus utalásokat arra, hogy bizonyos közösségek túl régóta élnek az országban, és túl sok mindent éltek túl” – idézi Schmidt Mária a közleményüket.

„Ez nettó politizálás. Könnyen beazonosíthatóan egyeztetett álláspontról van szó, amit az ellenzéki pártok, politikusok, médiumaikon és beszélő fejeiken keresztül napokon keresztül tematizáltak”

– jelenti ki.

Az Akadémia működésével kapcsolatban úgy fogalmazott: az intézmény számos kiváltságot biztosít tagjai számára, miközben nem vár el tőlük teljesítményt. A humán tudományokkal foglalkozó intézetekről azt írja, azokban szerinte érdemi munka nem folyik, és a dolgozók mellékállásokon keresztül kapcsolódnak a felsőoktatáshoz.

„Ha megnézzük az aláírókat, megállapíthatjuk, hogy egytől egyig sokat próbált ballibekről van szó, akiknek zöme nyugdíjas, egyesek közülük, mint például Palánkai Tibor, annak idején több kötetes tankönyv szerzőjeként robbant be a tudományos életbe, amit a Magyar Szocialista Munkáspárt Marxista-leninista Esti Egyetem szakosított tagozata számára rendszeresítettek”

– közölte Schmidt.

A történész szerint szükség lenne az egyetemek és az akadémiai intézetek szétválasztásának megszüntetésére, a tudományos minősítések jogát pedig vissza kellene adni az egyetemeknek.

„A Magyar Tudományos Akadémia maga a velünk élő sztálinizmus. Tagjai olyan privilégiumok sorát élvezik, amelyek élethossziglan járnak nekik, vagyis életjáradékot kapnak”

– mondta a történész.

A természettudományos kutatóintézetek önállóságát viszont indokoltnak tartja, mivel ezekben szerinte fontos kutatások folynak. Ugyanakkor azt javasolja, hogy az MTA-tagság a jövőben ne járjon kiváltságokkal, csupán a cím erkölcsi súlyát képviselje.

Schmidt Mária azt is felvetette, hogy az állam vonuljon ki az MTA finanszírozásából, és vegye vissza az intézményhez juttatott vagyont, kivéve a székházat. Úgy véli, ez lenne összhangban a magyar tudományos élet érdekeivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Tapsvihart kapott a Kúria kritikája a Jogászgyűlésen - Varga Zs. András sértetten elrohant a rendezvényről
A Kúria elnöke a vele érkezett bírókat is hazarendelte a rangos szakmai eseményről. Egy felszólalás verte ki nála a biztosítékot.


Varga Zs. András, a Kúria elnöke a múlt héten rendezett 17. Magyar Jogászgyűlésen tartott előadást, majd a rendezvény közepén váratlanul távozott. A HVG úgy tudja, nemcsak ő viharzott el, hanem kisvártatva a vele érkezett kúriai bírók is, mert állítólag hazarendelte őket.

A Magyar Jogászgyűlés az egyik legfontosabb országos szakmai fórum, amelyen jelen volt Sulyok Tamás köztársasági elnök, Pintér Sándor belügyminiszter és Tuzson Bence igazságügyi miniszter is. A csütörtöki plenáris ülésen felszólalt Havasi Dezső, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, egyben a rendezvényt szervező Magyar Jogász Egylet alelnöke is, aki egy kutatás eredményeit ismertette. A felmérés jogalkotók körében zajlott, és például a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsának munkájáról kérdezték őket.

A Kúria elnökéből és legalább nyolc tagból álló tanácsot több kritika is érte, ami a helyszíni beszámolók szerint tüntetésnek beillő vastapsot kapott, és ez érezhetően nem tetszett Varga Zs. Andrásnak.

A HVG úgy tudja, hogy a kúriai elnök hirtelen felállt, és elhagyta a termet, végül kijelentkezett a szállodából, és a kúriai bíráknak is jelezte, hogy távozzanak.

A Kúria az MTI-nek küldött közleményében reagált az eseményekre. Azt írták, hogy „a plenáris ülésen elhangzó előadások mindegyike eljárásjogi és alkotmányossági szempontból értékelte, mégpedig kifejezetten pozitívan a Kúria jogegységesítő szerepét, annak jogszabályi kereteit és ötéves gyakorlatát.” A közlemény szerint Havasi szakmainak álcázott, de politikai kritikát fogalmazott meg, figyelmen kívül hagyva a jogszabályokat és az Alaptörvény előírását.

A Kúria hangsúlyozta, hogy a rendezvény programja ezen az ülésen nem tette lehetővé a vitát, és a kúriai bírák politikai vitában nem vehetnek részt.

„Politikai provokációra pedig szakmai érvekkel nem lehet válaszolni. Erre nem is volt szükség” – fűzték hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Hamisított képpel hergel Magyar Péter ellen a Megafon – a TISZA-elnök ukrán zászlót lenget a módosított fotón
Bohár Dániel oldalán is feltűnt a valószínűleg AI-val generált kép. Magyar Péter szerint pár éve ennél kevesebbért el kellett tűnni a közéletből, és megígérte, hogy kormányra kerülésük esetén az ilyeneknek következménye lesz.


Durva képmanipulációra hívja fel a figyelmet legfrissebb Facebook-bejegyzésében Magyar Péter, aki szerint „a közpénznyelő megafon hazug Orbán janicsárjai tényleg semmilyen hamisítástól nem riadnak vissza”.

Magyar annak a fotónak az eredetijét állította szembe a fideszes elemző Bohár Dániel oldalán megjelent – nyilván módosított – képpel, amelyen a TISZA Párt elnöke ukrán lobogót lenget a színpadon.

A valóságban – ahogy az összes eddigi tiszás rendezvényen – magyar zászlót használt.

Bohár ennek ellenére – valószínűleg tudatában annak, hogy hamis képet posztol és meglovagolva a tiszás Kollár Kinga nyilatkozatából kevert botrányt – úgy kezdte a bejegyzését, hogy „Hogy került a kezébe ukrán zászló?”, majd ezt a kérdést később törölte a szöveg elejéről. De az internet még mindig nem felejt.

Bohár eredetileg ezt posztolta. Forrás: Magyar Péter Facebook-oldala

A fideszes elemző a módosított képből vezette le azt, hogy Ukrajna EU-tagságának támogatása a hatalom ára. „Úgy szól a megegyezés, hogy Manfred Weber kormányra segíti a Tisza pártot, minden anyagi forrást megadva. Ezért cserébe a Tisza pedig végrehajt mindent, amit Brüsszel diktál” – írta Bohár.

Magyar Péter indulatos bejegyzésben hívta fel a figyelmet a képhamisításra, mondván, „pár éve ennél kevesebbért még el kellett volna valakinek tűnnie a közéletből, és ha valaki ezt riporterként követi el, akkor soha többet senki nem áll vele szóba”.

„Ehhez képest, az eredeti képen a kezemben lévő magyar nemzeti lobogót ukrán zászlóra cserélő Bohár Dániel propagandista jelenleg Orbán Viktorral utazgat magánrepülőn Párizsba, és az állami milliárdokból hirdetett kormányzati propaganda simán hivatkozik ezekre az aljas hamisítványokra.”

A TISZA-elnök hozzáteszi, hogy pártja kormányra kerülése esetén „bűncselekménnyé nyilvánítja az ilyen és ehhez hasonló hamisításokat”, függetlenné teszi a Médiahatóságot, amit felhatalmaz arra, hogy akár be is zárassa a hírhamisításokat közlő médiumokat.

Magyar Péter egyébként tegnap a Nemzet Hangja kampány eredményei kapcsán közölte, hogy Ukrajna EU-tagságának kérdése osztotta meg legjobban a válaszadókat (58,18% igen), ezért amint „a csatlakozás tervezett időpontja ismert lesz (akár két évtized múlva), akkor jogi kötőerővel bíró népszavazást ír ki” a témában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Vörösiszapot a Tiszába!” – Videón mutatta be Magyar Péter a virágvasárnap átkozódó lelkészt
A TISZA Párt elnöke a tegnapi szöveges beszámoló után videót is közölt a vörösiszap-katasztrófát kívánó Albert-Nagy Ákosról. A lelkészt a rendőrök vitték el.


Újabb Facebook-bejegyzést szánt Magyar Péter annak a fideszes aktivistaként is tevékenykedő egykori lelkésznek, aki többedmagával próbálta megzavarni a Nemzet Hangja szavazást, a TISZA Párt kampányának utolsó, szentendrei állomásán, április 13-án.

„Íme Orbán Viktor virágvasárnapon gyűlölködő és hazaárulózó lelkésze. Egyszer a békéről és a szeretetről prédikál, majd gyerekek előtt fenyegetőzik, ordibál és a vörösiszap-tragédián gúnyolódik” – írta a videó mellé Magyar.

„Ezt teszi az emberrel a megafonos gyűlöletképzés, és ha Orbán-janicsárnak áll” – fűzte hozzá.

A TISZA Párt elnöke egy tegnapi posztban már értekezett egyet az esetről. Akkor azt írta: „Lehet-e még mélyebbre süllyedni, mint hogy egy pap Virágvasárnap azt üvöltözze gyerekek mellett, hogy vörösiszapot a hazaárulóknak a Tiszába?! Értik, az Orbánnal fotózkodó megafonos lelkész az egyik legnagyobb hazai katasztrófával gúnyolódik, amiben tíz ember meghalt, 150 honfitársunk megsebesült?! Virágvasárnap.”

A kedd reggel közölt videóban összevágták a lelkész egyik beszédét – amiben szelíden beszél a gondviselő istenről, szeretetről és lelki böjtről – azzal a jelenettel, amikor magából kikelve üvölti, hogy „árul a Tisza” és „vörösiszapot a Tiszába”. A bejátszás végén azt látjuk, ahogy Albert-Nagy Ákost bilincsben viszik el a rendőrök a szentendrei helyszínről, majd jön a kérdés:

„Tényleg ez lenne az igazi keresztény-konzervatív oldal?”

Magyar Péter a posztban megjegyzi: „Tisztelendő, hogy az Unitárius Egyház elhatárolódott a Fidesz és a Megafon magából kivetkőzött emberének viselkedésétől. Fidesz = megosztás, agresszió és gyűlöletkeltés. TISZA = béke és egy emberséges Magyarország.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyarországon betiltott Elf Bart szívott egy rendőr a hétfői tüntetésen
A Magyarországon illegális terméket szívta egy rendőr a hétfői budapesti tüntetésen. A jelenetet egy fotó is megörökítette.
F. O. - szmo.hu
2025. április 15.



Illegális Elf Bart szívó rendőrt fotózott a 444 olvasója a hétfői tüntetésen. A kép beküldője úgy fogalmazott: az indoklás nélkül lezárt rakparton (ahol embereket büntettek meg a közlekedési szabálysértés miatt)

éppen a nem igazán legális Elf Bart szívja jóízűen az egyik rendőr.

Magyarországon nemcsak az Elf Bar árusítása, de a birtoklása is illegális: legutóbb márciusban hívtak rendőrt egy 16 éves iskolásra, mert Elf Bart találtak nála egy XII. kerületi iskolában.


Link másolása
KÖVESS MINKET: