HÍREK
A Rovatból

Vége lehet az eddigi lomtalanítási rendszernek Budapesten – elbúcsúzhatunk a ház elé pakolt lomoktól

Ugyanakkor rászorultsági alapon továbbra is lehetne házhoz hívni a hulladékelszállítókat. A MOHU szerint sokat javulhat így az utcakép.


Ahogy arról korábban írtunk, már belengették, hogy változás jöhet a lomtalanítás mostani rendszerében Budapesten. Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester szerint a leendő szabályozás valószínűleg komplikáltabb és kényelmetlenebb lenne a mostaninál.

A Mol tulajdonában lévő MOHU hulladékgazdálkodási vállalat azóta bejelentette, hogy 2025-től valóban alapjaiban változtatná meg a budapesti lomtalanítás rendszerét.

A jelenlegi, évtizedek óta megszokott módszer helyett a hulladékot csak néhány, kerületenként kijelölt gyűjtőponton lehetne leadni, ahová a lakóknak maguknak kellene elszállítaniuk a kidobni szánt tárgyakat.

A MOHU közleménye szerint az újításra azért van szükség, mert az eddigi lomtalanítási gyakorlat „rendetlenséget eredményez a közterületeken, fennakadásokkal járhat, zavarja a lakókat, több napra megnehezíti a parkolást, és a városképet, tisztaságot is jelentősen rontja”.

Az új rendszerben a lomtalanítás kijelölt, őrzött gyűjtőpontokon zajlana. Kerületenként akár tíz ilyen pontot is kialakíthatnak, amelyek legfeljebb 800-1000 méterre lennének a lakásoktól. A gyűjtőpontok három napig tartanak majd nyitva, ezalatt vihetik oda a lakók a feleslegessé vált holmijaikat.

Bár a gyűjtőpontos rendszer alapvetően a lakók önálló részvételére épül, a házhoz menő lomtalanítás lehetősége nem szűnik meg teljesen. A kerületi önkormányzatok igény szerint, rászorultsági alapon kijelölhetnek címeket, ahonnan a lomot térítésmentesen elszállítja a szolgáltató. Emellett továbbra is elérhető marad az egész évben működő, díjköteles házhoz menő lomtalanítási szolgáltatás.

A MOHU tervei szerint a változtatásokkal nemcsak a közterületek tisztaságát és a városképet javítanák, de a lomtalanítással járó fennakadásokat is minimalizálnák. Az új rendszer bevezetésével kapcsolatban várhatóan már 2024-ben megkezdődik a lakosság tájékoztatása.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Donald Tusk keményen beszólt Orbánnak: „Európa árulója vagy hasznos idióta”
A lengyel miniszterelnök éles szavakat fogalmazott meg magyar kollégájára. Történelmi párhuzamot is vont egy görög árulón keresztül.


Donald Tusk lengyel miniszterelnök egy új európai biztonsági formátum kialakításáról beszélt, amelyben Törökország szorosabb bevonására is törekednének. A politikus szerint diplomáciai offenzívára van szükség, hogy Európa biztonságát megerősítsék. Emellett bejelentette, hogy a lengyel kormány tervezi az alapvető katonai kiképzés bevezetését minden felnőtt férfi számára.

Tusk a szokásos diplomáciai nyelvezetet félretéve éles kritikát fogalmazott meg Orbán Viktorral szemben, aki az Európai Tanács tegnap esti ülésén nem volt hajlandó aláírni az Ukrajnával kapcsolatos megállapodást.

A lengyel miniszterelnök szerint Oroszország arra törekszik, hogy „az európai érdekek árulóit vagy hasznos idiótákat” használja fel a nyugati országok közötti megosztottság előidézésére.

„Ön sem akart volna tegnap Orbán Viktor bőrében lenni... miután a svédek, a dánok, a franciák, mindenki, kivétel nélkül – a szlovák [Robert Fico] hallgatott ugyan, de végül velünk szavazott – Ukrajna jövőjéről beszélt”

– mondta Tusk az újságíróknak.

Tusk, aki maga is történész, egy történelmi példával is érzékeltette mondanivalóját. A görög Ephialtész árulására utalt, aki Kr. e. 480-ban a thermopülai csatában a perzsáknak szolgáltatta ki honfitársait.

„Végül mind azok megvetették, akik felbérelték, mind pedig azok, akiket elárult” – mondta a lengyel miniszterelnök.

(The Guardian)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Donald Trump Magyarországra küldheti a Németországból kivont amerikai katonákat
Az amerikai elnök elégedetlen Európa védelmi kiadásaival. A The Telegraph szerint egyes NATO-tagállamokba helyezné át a németországi katonákat.


Donald Trump amerikai elnök azt fontolgatja, hogy

átcsoportosítja a Németországban állomásozó amerikai csapatok egy részét Kelet-Európába, a lehetséges célpontok között Magyarország is szerepel

– írja a brit The Telegraph.

Az Egyesült Államok jelenleg mintegy 35 ezer aktív katonát állomásoztat Németországban. Trump többször is hangsúlyozta, hogy véleménye szerint Európának nagyobb szerepet kellene vállalnia saját védelmében. Egy, a Fehér Házhoz közel álló forrás szerint az elnök egyre elégedetlenebb azzal, hogy Európa szerinte a háborút szorgalmazza. „Trump dühös, mert úgy látja, hogy Európa háborúba akarja sodorni magát” – mondta a forrás.

A The Telegraph úgy tudja,

Trump azokat a NATO-tagállamokat részesítené előnyben a csapatok átcsoportosításánál, amelyek az elmúlt időszakban növelték védelmi kiadásaikat. A lap szerint Magyarország is felmerült lehetőségként, mivel „szoros kapcsolatot ápol Oroszországgal”.

Brian Hughes, az Egyesült Államok nemzetbiztonsági szóvivője a kérdéssel kapcsolatban azt mondta: „Bár egyelőre nincs konkrét bejelentés, az amerikai hadsereg mindig mérlegeli a csapatok átcsoportosítását a világ különböző pontjain, hogy a legjobban kezelje az érdekeinket fenyegető aktuális veszélyeket.”

Trump korábban már hozott hasonló döntéseket. Első elnöki ciklusa alatt mintegy 12 ezer katonát vont ki Németországból, azonban ezt a lépést Joe Biden később leállította. Jelenleg mintegy 160 ezer amerikai katona teljesít szolgálatot az ország határain kívül, közülük a legtöbben Németországban állomásoznak.

A The Telegraph információi szerint Trump elképzelése része annak a tervnek, hogy a NATO-kötelezettségvállalásokat úgy alakítsák át, hogy azok a magasabb védelmi kiadásokkal rendelkező tagországokat részesítsék előnyben. Az elnök többször bírálta a NATO-tagállamokat, mert szerinte nem teljesítik a GDP-arányos védelmi kiadási célokat, és ezzel aránytalan terhet rónak az Egyesült Államokra. „Amikor először találkoztam a NATO-val, észrevettem, hogy egyes országok egyáltalán nem fizetnek. Azt mondtam, várok a második találkozóig” – mondta Trump az Ovális Irodában. – „És akkor világossá tettem: ha nem fizetnek, mi nem fogjuk őket megvédeni.”

A The Telegraph szerint Trump döntése összefügghet azzal, hogy Magyarország a csütörtöki brüsszeli EU-csúcson megvétózta az Ukrajna támogatásának megerősítésére vonatkozó kötelezettségvállalást, amelyet az összes többi uniós tagállam jóváhagyott. Orbán Viktor korábban többször is ellenezte az Oroszország elleni uniós szankciókat, és gyakran hangoztatta, hogy a konfliktus ügyében eltérő álláspontot képvisel.

A lap szerint az amerikai kormány már hosszabb ideje fontolgatja csapatainak európai jelenlétének újragondolását. A müncheni biztonsági konferencia előtt Christoph Heusgen, a rendezvény vezetője arról beszélt: „Az Egyesült Államok valószínűleg be fogja jelenteni, hogy jelentős számban vonja ki katonáit Európából.”

A The Telegraph megjegyzi, hogy a republikánus JD Vance is felvetette a németországi amerikai jelenlét csökkentését. A politikus szerint az amerikai adófizetők nem fogják elfogadni, hogy az ország katonái olyan helyen állomásozzanak, ahol szerinte korlátozzák a szólásszabadságot. „Több ezer amerikai katona van Németországban. Ön szerint az amerikai adófizetők ezt támogatni fogják, ha valakit Németországban bebörtönöznek egy sértő tweet miatt? Természetesen nem” – mondta Vance a Konzervatív Politikai Akciókonferencián (CPAC).

Az amerikai elnök tervei szerint az Egyesült Államok európai katonai kontingensét 20 százalékkal csökkentené, miközben pénzügyi hozzájárulást kérne a maradó csapatok fenntartásához.

Európai vezetők egyre jobban aggódnak, hogy Trump gyengíteni fogja az Egyesült Államok elkötelezettségét a kontinens biztonsága iránt. Brüsszelben ezért rendkívüli egyeztetéseket tartottak arról, hogy hogyan erősíthetnék meg saját védelmi képességeiket.

Forrás: Blikk, Telegraph


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Minket is sokként ért”: bezárt a győri Xantus János Állatkert egy rendkívül veszélyes betegség miatt
Az állatkertben több olyan faj is él, amelyek fogékonyak lehetnek erre a pusztító betegségre. Ezért az ő védelmükben hozták meg a szigorú intézkedéseket.


Magyarországon megjelent a ragadós száj- és körömfájás betegség, a vírust a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma azonosította Győr-Moson-Sopron vármegyében egy kisbajcsi szarvasmarhatartó telepen - jelentette be Pásztor Szabolcs országos főállatorvos. A telepen, ahol mintegy 1400 szarvasmarha található, március 3-án jelentkeztek a ragadós száj- és körömfájás betegség tünetei. A beteg állatokon magas lázat, levertséget tapasztaltak, a szájban és lábvégeken jellegzetes hólyagos elváltozások voltak. A helyi állategészségügyi hatóság a telepet azonnali intézkedésként zárlat alá helyezte, a létesítmény körül pedig elrendelte a korlátozó intézkedéseket. Pásztor Szabolcs elmondta, ez a betegség utoljára 1973-ban fordult elő Magyarországon - írta az MTI. A betegség rendkívül ragályos, a szarvasmarhák mellett minden párosujjú patás állat fogékony, így a sertések, juhok, kecskék, bivalyok és egyéb állatok. Emberre nem veszélyes, ugyanakkor az állatállományokban rendkívül súlyos gazdasági károkkal jár. A fertőző állatokat nem lehet kezelni, ha egy gazdaságban egy állat is megbetegszik, akkor a összes párosujjú patás állatot fel kell számolni.

A győri állatkert a közösségi oldalán írt meg, hogy bezárnak. Az állatkert állatorvosa, dr. Bagó Bálint egy rövid videóban elmagyarázta, hogy miért volt szükség a drasztikus intézkedésre.

A bejegyzésük szerint

a Győri Xantus János Állatkert járványveszély miatt, lakóinak egészségügyi védelme érdekében ideiglenesen bezárta a kapuit.

"Az állatkertünkben rengeteg, a betegségre fogékony állatot tartunk. Közülük több faj, mint a törpevíziló, vagy az alföldi anoa természetben kihalás szélén álló fajok, illetve európai tenyészprogram keretében vannak nálunk, mint a zsiráf és az afrikai elefánt. Ezért sajnálattal közöljük, hogy a hatóság határozata és lakóink biztonsága érdekében az állatkert a zárlat hatósági feloldásáig zárva tart.

VIDEÓ: A Győri Állatkert állatorvosa


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor válaszolt arra, tényleg TEK-esekkel akarták-e kimenekíteni a boszniai szerb elnököt, Milorad Dodikot
A magyar miniszterelnök és a külügyminiszter is elutasította a felvetést, bár egy újságíró szerint több forrás is megerősítette, hogy a TEK-nek nem a gyakorlatozás volt a valós célja.


Milorad Dodik barátjának nevezte Orbán Viktort, februárban, miután letöltendő börtönre ítélték, nem jogerősen. A magyar miniszterelnök támogatásáról biztosította őt. A boszniai szerb vezető arról is beszélt, hogy a magyar terrorelhárítás vezetői is az országba érkeztek.

A TEK azt közölte, hogy egy nemzetközi gyakorlaton vesznek részt. Egy angol portál azonban azt állította, hogy mindez csak egy fedősztori volt. Valójában egy titkos kiküldetést teljesítettek, és Dodik kimenekítése lett volna a feladatuk, ha a hatóságok megpróbálták volna őt letartóztatni.

Orbán Viktor és Szijjártó Péter azonban azt mondták, hogy nem ez volt a cél.

A miniszterelnök közölte: "Ilyen terv nem volt". A külügyminiszter pedig azt mondta, hogy mindenben a nemzetközi előírásokat követték, és ezek megkérdőjelezését nem fogadják el.

Panyi Szabolcs VSquare újságírója azt mondta az RTL Híradónak, hogy több forrással is beszélt, akik azt állították, hogy ha Dodikot letartóztatták volna, akkor a tekesek megpróbálták volna valamilyen módon, a horvát határon át - Horvátország és hatóságai tudta nélkül - Magyarországra menekíteni.

A boszniai ország kormánya az oroszbarát Dodikot azzal vádolja, hogy a polgárháborút lezáró daytoni békeegyezményt megsértette. A magyar kormány azonban a szerb vezető mellé állt. Emiatt a védelmi miniszter nem engedte hétfőn, hogy leszálljon a magyar külügyminiszter helyettesének gépe Szarajevóban. Szijjártó Péter ennek kapcsán azt mondta a Híradónak: jobb lenne, ha az ország vezetői inkább az együttműködésre koncentrálnának, mert Magyarország sokat segíthetne nekik az európai integrációban.

Csütörtökön Bosznia-Hercegovina horvát államelnöke hivatalosan is kérte az Európai Uniótól, hogy a közös uniós békekontingensből vonják ki a magyar katonákat.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: