HÍREK
A Rovatból

Váratlanul megjelent Makón Orbán Viktor: ha beszélnénk, talán kiderülne, hogy nincsenek is oldalak, mert végső soron csak magyarok vannak

A makói Hagymatikum ünnepi megnyitóján elismerően beszélt arról, hogy korábban Buzás Péter, egykori szocialista polgármester akkor adott megbízásokat Makovecz Imrének, amikor szinte sehonnan sem kapott felkérést Magyarországon.


A Makovecz Imre tervei alapján épült Hagymatikum hazánk és valószínűleg az egész világ legszebb termálfürdője - mondta a miniszterelnök Makón.

Orbán Viktor a megújult és kibővített Hagymatikum gyógyfürdő átadásán azt mondta, a fürdő új épületrészének elkészültével Makó megint erősebb lett, és ezzel törlesztettünk valamit abból az adósságból is, amivel Makovecz Imrének tartozunk.

Szerinte Makó Makovecz Imre hagyatéka és a Hagymatikum érdemes arra, hogy az egész világból mindenhonnan a csodájára járjanak.

Orbán Viktor úgy vélte: a magyar ember általános műveltségéhez hozzátartozik, hogy tudjuk, melyik híres magyar épületet ki tervezte. Makovecz Imre épületeiről azonban nem tanultuk, hogy ő tervezte, egyszerűen felismerjük azokat, elég csak rájuk néznünk, és rögtön látjuk. Művészete nem példa egy építészeti stílusra, hanem egy stílus maga.

A miniszterelnök szerint egyetlen hasonló példa akadt arra, hogy az építész maga volt egy jól elkülöníthető, nem besorolható stílus: Antoni Gaudí. Ami pedig Gaudí számára Barcelona volt, az Makovecz Imrének Makó.

A kormányfő elismerően szólt a város egykori szocialista polgármestere, Buzás Péter érdemeiről abban, hogy a városban az építész számos terve megvalósulhatott. Buzás Péter akkor adott megbízásokat Makovecz Imrének, amikor szinte sehonnan sem kapott felkérést Magyarországon - mondta.

„A magyar közéletben nem szokás a másik oldalhoz tartozó politikusról elismerően beszélni. Én nem tartom ezt jó dolognak” – mondta Orbán Viktor, hozzátéve: „ha beszélnénk, talán még az is kiderülne, hogy nem a másik oldalhoz tartozunk, sőt az is kiderülhetne, hogy nincsenek is oldalak, mert végső soron csak magyarok vannak”

- írja a Telex.

"Mire a nemzeti oldal győzelmével ismét megnyíltak Makovecz Imre előtt a kapuk, lejárt az a kegyelmi idő, amíg az Úristen testben közöttünk tartotta őt. Akik korábban ellehetetlenítették a munkáját, ma azt szajkózzák, hogy nincs értelme tervben maradt épületeit felépíteni" - mondta a miniszterelnök. Orbán Viktor hozzátette: "üzenjük nekik, hogy Makovecz Imre ma is él, itt a bizonyíték, éppen most fejeztük be az általa megálmodott hagyatékot".

Amit Makovecz Imre és Buzás Péter elültetett, azt a jobboldali városvezetés tovább gondozta és nevelte, s a kormány és Lázár János miniszter, kormánybiztos hathatós közreműködésével megvalósult. Makó most már nemcsak a legtöbb, hanem a legnagyobb Makovecz-épülettel is büszkélkedhet - tette hozzá.

„Makón béke, nyugalom és biztonság van” - mondta a miniszterelnök, és ezt kívánta Kárpátaljának és Ukrajnának is. „Mi azt akarjuk, hogy ma Makó ne legyen messze se Brüsszeltől, se Pekingtől, se Jeruzsálemtől” – tette még hozzá.

Farkas Éva Erzsébet Fidesz-KDNP-s polgármester pedig arról beszélt, hogy a beruházással vált teljessé és egésszé a fürdő épülete, úgy, ahogy azt hajdanán Makovecz Imre és kollégái megálmodták. Csaknem harminc éve, hogy a város és az építész útjai keresztezték egymást, és ma már 14, Makovecz Imre tervezte középület áll a Csongrád-Csanád vármegyei városban. Ez Makót a dél-alföldi turisztikai régió fontos településévé teszi- mondta.

Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke pedig azt közölte, hogy Makovecz Imre épületei meghatározzák Makó arculatát. Felidézte, hogy Makovecz Imre a Hagymatikum 2012-es megnyitóját már nem élhette meg, halálával életműve azonban nem zárult le, olyan gazdag szellemi örökséget hagyott ránk, melyet kötelességünk tovább éltetni.

A Fehérép Kft. kivitelezésében megvalósult 12 milliárd forintos költségvetésű fejlesztés megduplázta a tizenkét éve megnyílt fürdő jelenlegi kapacitását. A csaknem 2500 négyzetméteres új épületben családi és élményzóna, 12 méter magasból induló fedett csúszdákkal ellátott csúszdatorony várja a vendégeket. Emellett részben fedett gyógyvizes medencével, beépített medencebárral és napozóteraszos nyári öltözővel bővült a fürdő, és megújultak a zöldfelületek is. A fürdő különlegessége az Makovecz Imre rajzai alapján készült a mitikus Atlantisz világát megidéző részleg, ahol egyedi szoborcsoportok, fényjátékok is szórakoztatják a látogatókat.

Makovecz Imre (1935-2011) Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építész, a magyar organikus építészet iskolateremtő személyisége, az MMA alapító elnöke, örökös tiszteleti elnöke.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kiderült, miért vették le Rogán Antalt az amerikai pénzügyminisztérium szankciós listájáról
Az Egyesül Államok külügyminisztériumának szóvivője árulta el a Guardiannek, miért döntöttek úgy, hogy leveszik Rogánt a listáról.


Marco Rubio amerikai külügyminiszter személyesen tájékoztatta magyar kollégáját, Szijjártó Pétert kedd este arról, hogy Rogán Antalt törölték a szankciós listáról - írta Tammy Bruce, az Egyesül Államok külügyminisztériumának szóvivője a Guardiannek küldött közleményében.

A szóvivő azt is elárulta, hogy azért döntöttek így, mert

„a listán tartása nem lett volna összeegyeztethető az Egyesült Államok külpolitikai érdekeivel”.

Az eredeti indokolásról, azaz a korrupciógyanúról nem esett szó a közleményben, Bruce ugyanakkor hozzátette: Rubio és Szijjártó megbeszélésén szóba került az Egyesült Államok és Magyarország közötti együttműködés erősítése, és egyeztettek arról is, hogyan lehetne bővíteni a gazdasági kapcsolatokat a két ország között.

Az Egyesült Államok kedden jelentette be, hogy Rogán Antalt levették a szankciós listáról, amire egyébként még januárban került fel, nem sokkal azelőtt, hogy Donald Trump hivatalba lépett. A döntést korábban a USA akkori budapesti nagykövete, David Pressman jelentette be, és azzal indokolta, hogy Rogán vezető szerepet játszott a magyarországi rendszerszintű korrupcióban, és hatalmi pozícióját arra használta, hogy saját magát és a pártjához hű embereket gazdagítsa.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Lázár János: Ha valakit a NER tartott el, akkor az Magyar Péter volt és Varga Judit, nem én, aki Mezőhegyesen fejtem a tehenet
A miniszter több korábbi kijelentését is megismételte, melyek már elhangzottak előző nagygyűlésein. Többek között a Fideszre „akaszkodó kullancsokat” emlegette, és a TISZA Párt vezetőjére is tett megjegyzéseket.


Lázár János kedden Sarkadon tartott fórumot országjáró körútja, a Lázárinfó részeként. A miniszter több témát is érintett, köztük Ukrajnát, a TISZA Pártot és Magyar Pétert is.

A rendezvényen

a miniszter azt mondta: „Minél jobb Ukrajnának, annál rosszabb a magyaroknak”. Szerinte „aki a TISZA Pártra szavaz, Ukrajnára szavaz”.

Ugyanezen a napon Orbán Viktor is hasonlóan beszélt az M44-es autópálya átadó ünnepségén. A miniszterelnök Brüsszel és a TISZA Párt kapcsán így fogalmazott: „Nagy harc van, Ukrajnával együtt őket is meg kell állítani.”

Lázár János Sarkadon több korábbi kijelentését is megismételte. Többek között a Fideszre „akaszkodó kullancsokat”, valamint azt a korábbi mondatát, hogy Magyar Péter „Mészáros Lőrinc seggéből nyalta ki a 10 fillért”.

A miniszter Magyar Péterről most annyit mondott, hogy árulónak tartja, mert szerinte korábban NER-es volt. Úgy fogalmazott, 2018 és 2022 között, amikor ő nem volt miniszter, Magyar Péternek több köze volt a NER-hez, mint neki.

Hozzátette:

„Ha valakit a NER tartott el, akkor az Magyar Péter volt és Varga Judit, nem én, aki Mezőhegyesen fejtem a tehenet.”

Forrás: Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hadházyék a Várban töltötték az éjszakát
A legelszántabb tüntetők le is sátraztak a Sándor palota előtt, ahol éjszaka Hadházy fogadóórát tartott. Szerda délután innen vonulnak majd le az Erzsébet hídra.


„A legelszántabbak, éjjel négykor a technofasizmus ellen. Maradunk, délután ötkor gyülekező itt a Várban és innen irány újra az Erzsébet híd!” – írta a Facebookon Hadházy Ákos szerdán hajnalban. A független országgyűlési képviselő már negyedik hete szervez tüntetést minden kedden a gyülekezési jog korlátozása ellen.

A hídfoglalások után ezúttal az Erzsébet hídról a Várba vonult a tüntetőkkel, ahol a Sándor palota előtt letelepedve éjszakáztak. A képviselő hajnalban néhány fotót is megosztott, ahol látszik, néhányan még éjszaka is kitartottak vele.

Reggel aztán egy videóban jelentkezett be, amelyben elmondta, hogy éjjel 1-2 óra körül még bőven kitartottak az emberek, leginkább a diákok, de vannak néhányan, akik lesátraztak, és ott is aludtak.

Hadházy azt is megjegyezte: ma is mennek az Erzsébet hídra. 16.30-tól gyülekeznek majd a Várban és 17 órakor indulnak a hídra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk




Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk