Választási bindzsizés Somlószőlősön: még a lakhatatlan házba is érkezett egy átjelentkező a szavazás napjára
Fenyegetéssel, megtévesztéssel vagy anyagi juttatással elkövetett választási csalási bűncselekmény ügyében nyomoz a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság az Integritás Hatóság feljelentése alapján. A hatóság a Somlószőlősön lezajlott tavaly júniusi önkormányzati választás fejleményei miatt fordult a rendőrséghez. Kiderült: június 9. környékén tömegesen jelentettek be szavazókat a településre.
A rendőrég megerősítette, hogy az ügyben elindult az eljárás, és már tanú-meghallgatások is történtek – tudta meg a 24.hu .
A Pápa vonzáskörzetéhez tartozó Somlószőlősön júniusban újra Kiss János Norbert lett a polgármester, aki ugyan függetlenként szerzett mandátumot, de jó kapcsolatokat ápol a körzet fideszes országgyűlési képviselőjével, Kovács Zoltánnal. Kiss 240–164 arányban győzött a szintén független Kovács Lászlóval szemben, és a négytagú képviselő-testületből is kikerültek azok, akik az előző ciklusban szembeszálltak vele. Az új képviselő-testületben már kizárólag a polgármesterhez lojális személyek kaptak helyet, és mandátumot szerzett Kiss felesége is, akit az alakuló ülés után alpolgármesterré választottak.
Az átjelentkezők közül a cégjegyzékben is nyomon követhető a polgármester családjához köthető sütőipari szövetkezet felügyelőbizottsági tagjának esete. Egy nő az Opten nyilvántartása szerint 2024. június 6-án jelentkezett át állandó lakhelyéről egy lakhatatlan házba Somlószőlősön, amely a polgármester tulajdona. Június 12-én azonban már „vissza is költözött” Ajkára. A 24.hu forrásai szerint egész családok csináltak végig hasonló procedúrát.
A gyanú szerint a szavazás eredményét befolyásolhatta a helyi roma önkormányzat rendkívüli osztogatása is: a szervezet a választás előtt néhány nappal jelentette be, hogy 400 ezer forintot fordít élelmiszercsomagokra. A kampány utolsó napjaiban így negyven család kapott utalványt a keretből.