Török Gábor szerint a Fidesz azért nyomja ilyen erővel Kollár Kinga ügyét, mert „most nincs más”
Török Gábor politológus Facebook-oldalán arról írt, szerinte miért kampányol a Fidesz ilyen erőteljesen Kollár Kinga uniós pénzekkel kapcsolatos nyilatkozata miatt. Úgy látja, a kormányoldal minden eszközt megragad, hogy politikai hasznot húzzon az ügyből.
A politikusok és közéleti szereplők egymás után reagáltak a Tisza Párt EP-képviselőjének kijelentésére. Bayer Zsolt és a CÖF szombaton kisebb tüntetést szervezett, Nagy Feró és a KSH volt szóvivője is megszólalt. Emellett petíció is indult megafonos támogatással, Kocsis Máté pedig azt mondta, azt várja, hogy a Tisza el is tűnik a közéletből.
Török szerint a helyzet valóban kellemetlen a Tiszának, de ritkán fordul elő, hogy egy ilyen ügy rövid időn belül komoly politikai következményekkel jár. Mint fogalmazott: még az őszödi beszéd sem váltott ki azonnali hatást. Hozzátette:
A politológus szerint ezek a feltételek a következők: fontos vezető legyen érintett, a kijelentés vagy tett legyen nagyon kellemetlen és egyértelmű, illeszkedjen a már korábban is épített narratívába, és az érintett politikai oldal ne tudja megfelelően keretezni a támadást saját szavazótáborának.
Szerinte a kormánypárt nehéz helyzetben van, mivel a korábban bevált eszközök nem működnek a Tisza ellen. A közvélemény-kutatások (egy része) a párt erősödését mutatják, ráadásul Magyar Péter országjárása mindenhol nagy érdeklődést vált ki.
Vasárnap írtunk arról is, hogy az ellenzék vezetője szerint a Nemzet Hangja elnevezésű, „népszavazásnak” is nevezett kérdőívet több mint 1,1 millió ember töltötte ki.