Tíz éve mentették meg molesztáló apjától - megható levelet írt nevelőszüleinek a fiú
A 21 éves Joshua Smith újjászületése tizedik évfordulóját ünnepelte: akkor szabadult ki az őt zaklató apja karmai közül.
El sem tudnánk képzelni, hogy a ma már sikeres, magabiztos, elégedett fiatalember egykor sérülékeny, zaklatott fiúcskaként kezdte kiskamasz éveit. Mindez elsősorban nevelőszülei hihetetlen kedvességének és empátiájának köszönhető. Az 54 éves anya, Jane és az 58 éves apa, Bill Aiton az angliai Walsallban él. Fiuk csodálatos, megható levélben köszönte meg azokat az éveket, amit otthonukban eltölthetett.
„Amikor először álltam meg az előszobátokban, mindketten mosolyogtatok. Jane közben noszogatott, hogy menjek beljebb, a nappaliba. Emlékszem, már akkor úgy éreztem, ide tartozom. Annyira megtört voltam, hogy azt hittem, nem tudok még egy lépést megtenni. Nyilván figyelmeztettek benneteket, hogy a sok éven át tartó testi és lelki erőszak, amit apám követett el rajtam, mély nyomokat hagyott bennem. Szavakkal mégsem tudom kifejezni azt a kétségbeesést, amit azon a késő nyári délutánon éreztem. Még kábult voltam apám előző esti kegyetlenkedése miatt.
Anyám hamvait szórta rám, így akart büntetni, mert nem ittam meg a teámat.
Anya abban az évben halt meg. Még csak 11 éves voltam. Most is fájdalmas erre visszaemlékezni.
Csak néhány órátok volt előkészíteni az érkezésemet, miután a rendőrségre rohantam segítséget kérni. Egy szociális munkás vitt el hozzátok. Mindig kíváncsi voltam, vajon tudatos döntés volt-e a részetekről, hogy sosem kellett többé egyedül ennem, és mindig volt egy kevés pénz a zsebemben. Eldöntöttétek, hogy a fiatoknak neveztek majd, és minden családi összejövetelen ott leszek veletek? Hogy sosem kell majd azt éreznem, hogy haragudtok rám?
Tíz év telt el azóta. És ma már jól tudom, nem tudatosan terveztétek, hogy kedvesek lesztek hozzám. Ösztönösen éreztétek, hogy kerülhetünk közelebb egymáshoz.

Jane és Bill
De nagy munka volt! Miközben Jane meleg törülközőkről meg tiszta ágyról beszélt, és arról, hogy azt ehetek majd, amit szeretek, a fejemben egy hang végig azt dübörögte: »Ne érezd annyira jól magad! Úgysem tart sokáig.«
Aznap este azzal az érzéssel feküdtem le, hogy furcsák vagytok. Addigra már rengeteg dicséretet kaptam tőletek. Ami korábban nem volt része az életemnek. Mindig félve bújtam ágyba. Vártam a következő verést. Ha túl hangos voltam, ha nem mostam el egy tányért – apám megragadta az első keze ügyébe eső tárgyat, és azzal tángált el. Lehetett az hamutartó vagy távirányító. A keze sosem volt elég. Közben iszonyú dolgokat vágott a fejemhez. Hogy nem szeret senki, nem is akartak, és értéktelen vagyok.
Jane viszont eloltotta az éjjeli lámpát, és azt suttogta: »Jó éjt! Az isten áldjon meg!«
Csak feküdtem a sötétben, és azon gondolkodtam, miért akar valaki hozzám ennyire kedves és gyengéd lenni. Azt hittem, valaki máshoz beszél.
Amikor megérkeztem hozzátok, nem éreztem dühöt, félelmet vagy izgalmat. Csak ürességet. Valahogy mégis becsaltatok a nappaliba. Azt ehettem, amit akartam. Bill megkérdezte, szeretem-e a focit. Jane meg azt mondta, másnap elvisz új ruhákat venni, meg fodrászhoz.
Nagyon hálás vagyok, hogy egyikőtök sem faggatott arról, mi történt akkor este. Vagy bármiről, amit apám tett velem. Se ti, se a fiaitok. Sose szekáltak a korábbi életem miatt. Testvérükként kezeltek.


Az első hét végén Bill zsebpénzt adott nekem. Életemben először fordult ilyen elő. Egy cserepes virágot vettem belőle.
Akkoriban nem nagyon találtam meg a szavakat. Csak egyszavas válaszokat adtam, vagy bólogattam, nehogy verés legyen a vége. De egy dolgot tudni akartam, először életemben. Amikor átadtam Jane-nek a virágot, megkérdeztem: »Kérem, itt maradhatok?«
És persze, hogy maradhattam. Öt fantasztikus évig. Külföldi nyaralások, focimeccsek, klassz, közös ebédek. Tiszta pizsama a párnára téve, segítség a házi feladatban, fogorvos. Én mindezt ajándéknak éreztem. És sosem voltatok dühösek rám! Ha valami zűrbe keveredtem a suliban, azt mondtátok, hogy senki sem tökéletes. Szükségem volt erre, hogy ne érezzem azt, hogy egy hiba miatt már olyanná válok, mint apám.
Köszönöm a végtelen bátorítást! Megtanultam enni, beszélni és hinni magamban. Jó eredményekkel fejeztem be az iskolát, és úgy költöztem el 17 évesen tőletek, hogy jó életet fogok élni. De sose szűntem meg azt érezni, hogy hozzátartoztok az életemhez.
Tavaly óta a barátnőmmel élek. Jó állásom van. Büszke vagyok arra, amit elértem. Mindeközben a biológiai apám sosem nézett szembe a következményekkel. Megszökött az igazságszolgáltatás elől. Mindig is gyáva volt.
De legalább egy jó dolgot köszönhetek neki: megtaláltalak benneteket.
Remélem, egy napon én is apa leszek. Talán problémás fiatalokat veszek majd magamhoz, akiknek átadom azt a kedvességet, amit tőletek kaptam. Kisfiúként megfogadtam, hogy a saját gyermekeim majd szeretetben és biztonságban nőnek fel. De addig is, köszönöm nektek, hogy pozitív példa van előttem! Olyan példa, amitől esélyem van olyan szülőnek lenni, akire büszke lehet a gyermeke. Minden, amit tőletek kaptam, fantasztikus örökség, azoknak az értékes éveknek a hagyatéka, melyeket veletek tölthettem, fogadott fiatokként.”

Az édesapa, Bill a következő szavakkal reagált nevelt fia levelére:
„Drága Josh...
Emlékszünk a szép kis virágra, amit vettél nekünk – rózsaszín ciklámen volt, gyönyörű halványkék cserépben. Jane alig tudta megállni sírás nélkül, amikor átadtad neki.
Ahogy mindketten ezt éreztük csodálatos leveled olvasása közben is. Harmadik gyermeknek kerültél a családunkba. Jane fel is adta marketing vezetői állását, hogy a nevelőszüleid lehessünk. Abban a kiváltságos helyzetben voltunk, hogy miután két fiunk idősebb lett, segíteni tudtunk olyan fiataloknak, akiknek nehezen indult az élete. De nálad több szörnyűséget senkinek sem kellett átélnie.
Egy sápadt, vékony, végtelenül fáradt kisfiúnak nyitottunk akkor ajtót, akinek minden vagyona egy kis táska volt, némi alsóneművel. Igazad van, tényleg nem terveztük előre, hogy kedvesek leszünk hozzád. Minden gyermeket, aki hozzánk került – és az utóbbi tíz évben kilencen voltak – családtagként kezeltünk, nem átmeneti vendégként…
Mindig szívfacsaró volt látni, mennyire megijedtél, ha véletlenül összetörtél egy tányért. Szörnyű múltad jutott az eszedbe…
Nagyon büszkék vagyunk arra az életre, amit megteremtettél magadnak, Josh! Jogosítványt szereztél, bájos barátnőd van, saját otthonod és terveid a jövőre. Tudjuk, mennyire hálás vagy nekünk, hogy segítettünk megváltoztatni az életedet, de mi is legalább ennyire hálásak vagyunk neked. Mert rengeteget tanultunk tőled a rugalmasságról és az egyszerű szeretet, az emberi kedvesség mérhetetlen értékéről. Olyan tapasztalatokkal kerültél hozzánk, amiket egyetlen gyermeknek sem szabadna átélnie.
Mindig hihetetlenül büszkék leszünk arra, hogy szerepünk lehetett abban, hogy most boldog az életed, és reményteli jövő áll előtted.
De kérlek, jól jegyezd meg: a mi életünk lett gazdagabb azzal, hogy te is a része voltál!”
Forrás: Daily Mail, fotók: Facebook