Tiborcz István a Hegyvidék kutyapártos polgármesterénél járt: „Inkább tőlem tudjátok meg”
Inkább tőlem tudjátok meg: itt járt a hivatalban Tiborcz István – írta a Facebook-oldalán Kovács Gergely, hegyvidéki polgármester.
A 444 el is csípte a miniszterelnök vejét, aki éppen a találkozóra igyekezett. Tiborcz István a portálnak azt mondta:
Kovács Gergely bejegyzésében azt írta, hogy a Mártonhegyi út 6. és az Eötvös út 2. szám alatti ingatlanok fejlesztésével kapcsolatban a tulajdonossal, valamint a kivitelezés építtetői vezető tisztségviselőivel egyeztettek. Ennek során pedig „a már jogerős és végrehajtható építési engedély alapján zajló kivitelezés várható további menetéről kaptunk tőlük tájékoztatást.”
Itt egyébként időbeli korlátozást vezettünk be a munkavégzésre. Az egyeztetés során az önkormányzattal élő településrendezési szerződésben foglaltakra ráerősítettünk, ez a bölcsőde parkolójának bővítését érinti és a járda kiépítését” – tette hozzá a kutyapártos polgármester.
Kovács szerint a lakosság részéről rendszeresen kapnak jelzéseket arra vonatkozóan, hogyan lehetne a környék élhetőségét javítani. Térképen megmutatták a beruházónak, hogy a közeli csomópontban a Szépkilátás Cukrászda előtti parkoló parkosítása, valamint a fogaskerekű elhanyagolt állomásépülete például szintén gyakran felmerül lakossági panaszként.
„Mi minden olyan fejlesztést örömmel fogadunk, ami a Mártonhegyi–Eötvös csomópontban a zöldítést, a közösségért történő fejlesztést célozza.
Az egyeztetés célja az volt, hogy a beruházó tájékoztasson minket a fejlesztés ütemezéséről. Mi mindvégig a kerületiek érdekeinek képviseletében jártunk el” – hangsúlyozta a polgármester. Kovács arra is kitért, hogy a beruházónak építési engedélye van, a munkák már megkezdődtek, de a céljuk, hogy így is minden lépésnél jelezzék, hogy a környéken lakók mire tettek panaszt, vagy mi az, amivel a beruházó jobbá teheti az ő környezetüket.
„Ennyit kötelességünk megtenni” – zárta bejegyzését Kovács Gergely.