Riasztás van zivatar miatt, hét megyében is figyelmeztetnek a nagy melegre
Ahogy nyugat felé haladunk, egyre nagyobb az esély a csapadékra. Kettes fokozatú, narancssárga figyelmeztetést adtak ki magas középhőmérséklet miatt Békés és Csongrád-Csanád megyében.
Szombaton az ország különböző részein eltérő időjárási viszonyokkal kell számolni. A keleti és északkeleti régiókban a fátyolfelhős ég mellett több napsütés várható, míg nyugaton inkább felhős idő lesz, sőt, tartósan borult tájak is lehetnek. Eső, zápor szinte bárhol előfordulhat, de nyugaton és délen zivatar is lehetséges.
Ahogy nyugat felé haladunk, egyre nagyobb az esély a csapadékra. Az északkeleti és északi szél élénk lökésekkel érkezik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 27 és 34 fok között alakul, de a csapadékos dunántúli tájakon 25 fok alatt maradhat a hőmérséklet. Késő este 19 és 28 fok közötti hőmérséklet várható.
A HungaroMet citromsárga riasztást adott ki zivatar miatt több délnyugati járásban is. Baranyában, Bács-Kiskunban, Békésben, Csongrád-Csanádban, Somogyban és Tolnában zivatarra és felhőszakadásra figyelmeztetnek, míg Zalában és Vasban esőt is jósolnak.
Kettes fokozatú, narancssárga figyelmeztetést adtak ki magas középhőmérséklet miatt Békés és Csongrád-Csanád megyében. Citromsárga figyelmeztetést Pest, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
Szombaton az ország különböző részein eltérő időjárási viszonyokkal kell számolni. A keleti és északkeleti régiókban a fátyolfelhős ég mellett több napsütés várható, míg nyugaton inkább felhős idő lesz, sőt, tartósan borult tájak is lehetnek. Eső, zápor szinte bárhol előfordulhat, de nyugaton és délen zivatar is lehetséges.
Ahogy nyugat felé haladunk, egyre nagyobb az esély a csapadékra. Az északkeleti és északi szél élénk lökésekkel érkezik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 27 és 34 fok között alakul, de a csapadékos dunántúli tájakon 25 fok alatt maradhat a hőmérséklet. Késő este 19 és 28 fok közötti hőmérséklet várható.
A HungaroMet citromsárga riasztást adott ki zivatar miatt több délnyugati járásban is. Baranyában, Bács-Kiskunban, Békésben, Csongrád-Csanádban, Somogyban és Tolnában zivatarra és felhőszakadásra figyelmeztetnek, míg Zalában és Vasban esőt is jósolnak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Veszélyes fertőzés terjed Magyarországon – emberek és kutyák is elkaphatják
A galandféreg lappanghat, majd akár a májat, tüdőt vagy az agyat is megtámadhatja. A fertőzés kutyáról emberre is terjedhet – figyelmeztet a Semmelweis Egyetem.
Galandféreg-fertőzés miatt adott ki figyelmeztetést a Semmelweis Egyetem. Az echinococcosis nevű betegség emberekre és állatokra egyaránt veszélyes, és Magyarországon is egyre több esetet regisztrálnak, adta hírül a Blikk.
A fertőzést leggyakrabban rókák, aranysakálok és kutyák terjesztik.
A peték a fertőzött állatok bélsarával kerülnek a környezetbe, és akár egy évig is életképesek maradhatnak. A kutyák orrára, szájára vagy szőrzetére is rákerülhetnek ezek a peték, amelyek aztán lenyalva az állat szervezetébe jutnak. Így az állatok továbbadhatják a fertőzést az embernek is, például ha megnyalják a gazdájuk kezét, aki kézmosás nélkül étkezik.
Az echinococcosis hosszú ideig tünetmentes lehet, mert a kialakuló ciszták csak ritkán nőnek akkorára, hogy panaszokat okozzanak.
A betegség sok esetben csak véletlenül derül ki, például egy más okból végzett képalkotó vizsgálat során.
A ciszták a májban, tüdőben, lépben, sőt akár az agyban vagy a csontokban is megjelenhetnek. Helyüktől függően különféle tüneteket okozhatnak, például hasi fájdalmat, sárgaságot, köhögést vagy véres köpetet.
A Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának infektológus szakorvosa, Kardics Kinga kiemelte: „nemcsak annak kell orvoshoz fordulnia, aki tüneteket észlel magán, hanem annak is, akinek háziállata igazoltan echinococcosisban pusztult el”. A cisztákat, ha lehetséges, műtéti úton eltávolítják, emellett gyógyszeres kezelés is szükséges lehet.
A szakember hangsúlyozta a megelőzés fontosságát is. Ehhez hozzátartozik a házi kedvencek rendszeres féregtelenítése, valamint az állattartás higiéniai szabályainak betartása. Arra is felhívta a figyelmet, hogy
az állati ürülékből származó peték az alacsonyan termő zöldségeken és gyümölcsökön is megjelenhetnek, ezért ezeket mindig alaposan meg kell mosni fogyasztás előtt.
Az Európai Járványügyi Központ adatai szerint 2023-ban 929 emberi megbetegedést regisztráltak Európában, 2022-ben 739-et, 2021-ben 592-t, 2020-ban pedig 574-et. Magyarországon is nő a regisztrált esetek száma: 2020-ban 4, 2021-ben 7, 2022-ben 9, míg 2023-ban már 19 beteget diagnosztizáltak.
Kardics Kinga hozzátette, hogy jelenleg több mint 200 zoonózis, vagyis állatról emberre (vagy emberről állatra) terjedő fertőző betegség ismert, de a kutyák és macskák önmagukban nem jelentenek zoonóziskockázatot.
Galandféreg-fertőzés miatt adott ki figyelmeztetést a Semmelweis Egyetem. Az echinococcosis nevű betegség emberekre és állatokra egyaránt veszélyes, és Magyarországon is egyre több esetet regisztrálnak, adta hírül a Blikk.
A fertőzést leggyakrabban rókák, aranysakálok és kutyák terjesztik.
A peték a fertőzött állatok bélsarával kerülnek a környezetbe, és akár egy évig is életképesek maradhatnak. A kutyák orrára, szájára vagy szőrzetére is rákerülhetnek ezek a peték, amelyek aztán lenyalva az állat szervezetébe jutnak. Így az állatok továbbadhatják a fertőzést az embernek is, például ha megnyalják a gazdájuk kezét, aki kézmosás nélkül étkezik.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kosz, bűz és fertőzésveszély: azonnal bezáratta a NAV a kritikán aluli wellnesshotelt
Koszos törölközők, bűzös szobák, veszélyes medencék – ezt találták az ellenőrök egy magyar wellnesshotelben. A helyet azonnal bezárták, többmilliós bírságot szabtak ki.
„Koszos törölközők, fertőzött víz a medencékben, kellemetlen szag a szobákban, nem létező szakszemélyzet. Sem az alapvető higiéniai előírásoknak, sem a kémiai biztonsági előírásoknak nem tett eleget az a wellness szálló, ahol a kormányhivatal ellenőrzése a szabad szemmel nem látható hiányosságokra is fényt derített, és több millió forint bírságot szabott ki az üzemeltetőre, illetve a wellnessrészleg azonnali bezárására kötelezte” – ezeket a megdöbbentő sorokat írta közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, miután szemlét tartott egy meg nem nevezett hotelban.
A szálláshelyről az is kiderült, hogy a korábbi negatív kritikák miatt egyszer már nevet is változtatott, de az egészségügyi előírásokat továbbra sem tartotta be.
„A vendégek csak a legnyilvánvalóbb hiányosságokra panaszkodtak, nem is sejtve, hogy a pihenésük során mekkora fertőzésveszélynek voltak kitéve” – írták.
A NAV a Facebook-posztban még megjegyezte, hogy mivel szakhatóságok kötelezésének a hotel működtetője nem tett eleget, az adóhatóságra hárult a feladat, hogy kikényszerítse az egészségre veszélyes tevékenység beszüntetését. A vállalkozás a NAV felszólítására sem tudta igazolni, hogy eleget tett az alapvető higiéniai előírásoknak, ezért a NAV a medence vizének leengedése mellett döntött. A szálláshely mindaddig nem fogadhat vendégeket, amíg a szakhatóság által megállapított hiányosságokat meg nem szüntetik.
A NAV nemcsak az adókkal, járulékokkal és egyéb közterhekkel kapcsolatban jár el, hanem közreműködik az államigazgatás egyéb ellenőrző szervei döntéseinek, kötelezéseinek végrehajtásában is, védelmet biztosítva az állampolgároknak – zárul a bejegyzés.
„Koszos törölközők, fertőzött víz a medencékben, kellemetlen szag a szobákban, nem létező szakszemélyzet. Sem az alapvető higiéniai előírásoknak, sem a kémiai biztonsági előírásoknak nem tett eleget az a wellness szálló, ahol a kormányhivatal ellenőrzése a szabad szemmel nem látható hiányosságokra is fényt derített, és több millió forint bírságot szabott ki az üzemeltetőre, illetve a wellnessrészleg azonnali bezárására kötelezte” – ezeket a megdöbbentő sorokat írta közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, miután szemlét tartott egy meg nem nevezett hotelban.
A szálláshelyről az is kiderült, hogy a korábbi negatív kritikák miatt egyszer már nevet is változtatott, de az egészségügyi előírásokat továbbra sem tartotta be.
„A vendégek csak a legnyilvánvalóbb hiányosságokra panaszkodtak, nem is sejtve, hogy a pihenésük során mekkora fertőzésveszélynek voltak kitéve” – írták.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Hazudik a tévé!” – Megszakította a Hír TV az élő adást a keddi tüntetésről, miután a Várban váratlan dolgok történtek közvetítés közben
Szerdán Hadházy Ákos ment oda a közvetítő riporterhez és bemondta, hogy nem fogják abbahagyni a tüntetést. A független képviselő közölte, hogy délután újra az Erzsébet hídon lesznek.
Ötödször tartottak tüntetést a Momentum és Hadházy Ákos szervezésében a gyülekezési törvény módosítása ellen. A demonstráció kedden 17 órakor kezdődött az Erzsébet hídon, ahonnan a résztvevők a Várba, a Karmelita kolostorhoz vonultak.
Az eseményt a Hír TV stábja is közvetítette. Amikor a riporterük bejelentkezett a helyszínről, a tüntetők odamentek hozzá, köszöntek, integettek a kamerába, majd skandálni kezdték: „hazudik a tévé”. A hangzavar miatt a riporter szavai alig voltak hallhatók, ezért megszakították az élő közvetítést.
Szerda reggelre is maradtak tüntetők a Várban. A Hír TV újra megjelent, hogy tudósítson. Ekkor Hadházy Ákos lépett oda a stábhoz, és a mikrofonba mondta: nem hagyják abba a tüntetést, és 17 órakor újra az Erzsébet hídnál találkoznak.
A független képviselő korábban arról beszélt: a tüntetések addig tartanak, amíg a kormány vissza nem vonja azt a törvényt, „amelyik lehetővé teszi a kínai típusú arcfelismerő rendszerek használatát ellenzéki honfitársaink megfigyelésére”. Azt is mondta, a demonstrációk addig folytatódnak, amíg vannak olyan emberek, akik kitartanak a követelés mellett.
Ötödször tartottak tüntetést a Momentum és Hadházy Ákos szervezésében a gyülekezési törvény módosítása ellen. A demonstráció kedden 17 órakor kezdődött az Erzsébet hídon, ahonnan a résztvevők a Várba, a Karmelita kolostorhoz vonultak.
Az eseményt a Hír TV stábja is közvetítette. Amikor a riporterük bejelentkezett a helyszínről, a tüntetők odamentek hozzá, köszöntek, integettek a kamerába, majd skandálni kezdték: „hazudik a tévé”. A hangzavar miatt a riporter szavai alig voltak hallhatók, ezért megszakították az élő közvetítést.
Szerda reggelre is maradtak tüntetők a Várban. A Hír TV újra megjelent, hogy tudósítson. Ekkor Hadházy Ákos lépett oda a stábhoz, és a mikrofonba mondta: nem hagyják abba a tüntetést, és 17 órakor újra az Erzsébet hídnál találkoznak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péterék újra elmentek a Hetényi Géza kórházba: a liftből az egyik már sehogy se működik, a főépület aulájában lévő minden mosdó le volt zárva
Takács Péter egészségügyi államtitkár reagált a TISZA Párt vezetőjének bejegyzésére: „látom nagyon fáj, hogy lelepleztem a brüsszeli gazdikkal kötött sunyi kis paktumotok részleteit” - írta többek között.
Magyar Péter a közösségi oldalán számolt be arról, hogy újra elmentek Szolnokra, a Hetényi Géza kórházba. Képviselőtársával, Kulja Andrással néztek szét az intézményben.
Beszámolója szerint:
"Augusztushoz képest annyi változás történt, hogy
a liftből az egyik már sehogy se működik (augusztusban az egyikbe beszorultunk), a kosz és a penész a teljes főépületet kezdi belepni. A főépület aulájában lévő minden mosdó le volt zárva. A főépület alagsorában egészen elképesztő állapotok uralkodnak"
- írja a politikus. Azt írta, azért tértek vissza, mert:
"vasárnap itt kezdte Takács Péter egészségügyi államtitkár a hazugság túráját, amin azt próbálta meg elmagyarázni a magyaroknak, hogy a 10-20-30 éve csúszó kórházi felújítások az egy éve létrejött TISZA miatt maradtak el".
"Azt a hazugságot is előadta, hogy az Orbán család és oligarchák korrupciója miatt 3 éve felfüggesztett uniós pénzek a tavaly létrehozott TISZA miatt nem jönnek.
Orbán Viktor alig egy hónapja még azt hazudta, hogy a kormány számláján van több ezer milliárd forint uniós forrás, amit nem tudnak elég gyorsan elkölteni, ehhez képest, most az új hazugság szerint a TISZA akadályozza az uniós pénzek hazahozatalát és a TISZA miatt késnek a vonatok és esnek szét a kórházak. Jelzem Orbán Viktornak, hogy még nincs időgépünk és bármit is hazudoznak, Magyarországon mindenki pontosan tudja, hogy az egészségügy és a közlekedés áldatlan állapotáért Orbán Viktort terheli a felelősség" - üzente a miniszterelnöknek.
Majd szólt az államtitkárnak is:
"Ha akkora férfi, ahogy azt az Alaptörvénybe beleírták, miért nem csap az asztalra, hogy a miniszterelnök és köre hagyjon fel a korrupcióval, hogy végre jöhessenek az uniós források az egészségügybe?! Miért nem kér azonnal plusz forrásokat, hogy legalább az akut vészhelyzetet lehessen kezelni a magyar egészségügyben? Önt tényleg nem érdekli, hogy évente 60 ezer honfitársunk meghal az egészségügy áldatlan állapota miatt?"
Magyar Péter azt ígérte a bejegyzésében:
"A TISZA a választást követően azonnal hazahozza a magyar embereknek fejenként járó 800 ezer forint uniós forrást és minimum 500 milliárd extra egészségügyi forrást allokál az állami egészségügyre.
Folytatjuk a magyar kórházak, egészsegügyi intézmények állapotát bemutató körútunkat. Kérem, hogy a friss tapasztalataikat a [email protected] címre küldjék" - áll a bejegyzésben.
Magyar Péter a posztjához kommentben még azt írta:
"Oszd meg, hogy a hazugságtúrán lévő Takács Péter - egészségügyi államtitkárhoz is eljusson".
Erre nemsokára megjött Takács Péter - egészségügyi államtitkár reagálása:
"Péter Magyar, látom nagyon fáj, hogy lelepleztem a brüsszeli gazdikkal kötött sunyi kis paktumotok részleteit! Btw. a kórház frissen felújított/új építésű 80%-án miért nem pózoltok az Andrissal? Akkor nem működne a "15 évig nem csináltak semmit" mantra? Küldjek olyan listát is, amin a több száz milliárd forintnyi kész beruházás van? A demagóg hergelő posztjaid biztosan sok like-ot hoznak. Számolgasd csak őket, az már szellemi elődödnek, Jakab Péternek is bejött!"