HÍREK
A Rovatból

Putyin „köcsög”, Sojgu „alkalmatlan”: orosz ezredesek kritizálták vezetőiket egy kiszivárgott beszélgetésben

Azt is mondták, hogy a Kremlben „talpnyalók” készítették elő a háborút, a katonák pedig kevés pénzért kockáztatják az életüket. A két ezredes szerint ezek alapján nem meglepő, ami Ukrajnában zajlik.


Élesen kritizálja Oroszország vezetőit és a háborús stratégiát két ezredes egy kiszivárgott telefonbeszélgetésben, írja a New York Post. A felvétel április 14-én vagy annak környékén készülhetett, amikor Moszkva visszavonta csapatait Kijevből. Az elsőként a Szabad Európa ukrajnai oldalán megjelent beszélgetés két szereplője állítólag Makszim Vlaszov ezredes és Vitalij Kovtun ezredes.

A telefonhívás során a magasrangú katonák válogatott szidalmakkal szapulják Vlagyimir Putyint és a háborús stratégiát.

Az orosz elnököt Kovtun egyenesen „egy köcsögnek” nevezi,

miközben azon értetlenkedik, hogy miért nem lőttek még ki egy rakétát a kijevi parlamentre, ami szerinte sok mindent megoldott volna.

Kettejük között szóba kerül Szergej Sojgu védelmi miniszter is, aki Vlaszov szerint „egy kibaszott alkalmatlan laikus”.

Az ezredes kitér arra is, hogy az oroszok „szörnyű veszteségeket” szenvedtek el Ukrajnában, majd az inváziót az 1939-40 közötti szovjet-finn háborúhoz hasonlítja, amikor a jóval gyengébb finn hadsereg 125 ezer szovjet katonával végzett. A káromkodásokkal gazdagon tűzdelt társalgásban a két háború között párhuzamot Kovtun azzal nyugtázza, hogy „Sojgu kibaszott szar”.

Az ezredesek ezután páros lábbal beleszállnak még a Kremlbe is, ahol szerintük „talpnyalók válogatott gárdája” készítette elő a háborút. Szóba kerül a katonák alacsony, mindössze 30 ezer rubeles (180 ezer forint) zsoldja is, ami alapján Kovtun szerint nem meglepő, hogy kevesen vannak.

Az ukrajnai háború negyedik hónapjának elején egyre gyakoribbak az orosz hadsereg morális válságáról és a katonák elcsigázottságáról szóló hírek. Egyes szakértők szerint a világ egyik legnagyobb hadserege közel lehet ahhoz a ponthoz, amikor a hatalmas veszteségek, a fáradtság és a motiváció hiánya miatt egyszerűen képtelen folytatni a harcokat.

Az egyelőre hivatalosan meg nem erősített orosz nyelvű telefonbeszélgetést itt lehet meghallgatni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Veszélyes fertőzés terjed Magyarországon – emberek és kutyák is elkaphatják
A galandféreg lappanghat, majd akár a májat, tüdőt vagy az agyat is megtámadhatja. A fertőzés kutyáról emberre is terjedhet – figyelmeztet a Semmelweis Egyetem.


Galandféreg-fertőzés miatt adott ki figyelmeztetést a Semmelweis Egyetem. Az echinococcosis nevű betegség emberekre és állatokra egyaránt veszélyes, és Magyarországon is egyre több esetet regisztrálnak, adta hírül a Blikk.

A fertőzést leggyakrabban rókák, aranysakálok és kutyák terjesztik.

A peték a fertőzött állatok bélsarával kerülnek a környezetbe, és akár egy évig is életképesek maradhatnak. A kutyák orrára, szájára vagy szőrzetére is rákerülhetnek ezek a peték, amelyek aztán lenyalva az állat szervezetébe jutnak. Így az állatok továbbadhatják a fertőzést az embernek is, például ha megnyalják a gazdájuk kezét, aki kézmosás nélkül étkezik.

Az echinococcosis hosszú ideig tünetmentes lehet, mert a kialakuló ciszták csak ritkán nőnek akkorára, hogy panaszokat okozzanak.

A betegség sok esetben csak véletlenül derül ki, például egy más okból végzett képalkotó vizsgálat során.

A ciszták a májban, tüdőben, lépben, sőt akár az agyban vagy a csontokban is megjelenhetnek. Helyüktől függően különféle tüneteket okozhatnak, például hasi fájdalmat, sárgaságot, köhögést vagy véres köpetet.

A Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának infektológus szakorvosa, Kardics Kinga kiemelte: „nemcsak annak kell orvoshoz fordulnia, aki tüneteket észlel magán, hanem annak is, akinek háziállata igazoltan echinococcosisban pusztult el”. A cisztákat, ha lehetséges, műtéti úton eltávolítják, emellett gyógyszeres kezelés is szükséges lehet.

A szakember hangsúlyozta a megelőzés fontosságát is. Ehhez hozzátartozik a házi kedvencek rendszeres féregtelenítése, valamint az állattartás higiéniai szabályainak betartása. Arra is felhívta a figyelmet, hogy

az állati ürülékből származó peték az alacsonyan termő zöldségeken és gyümölcsökön is megjelenhetnek, ezért ezeket mindig alaposan meg kell mosni fogyasztás előtt.

Az Európai Járványügyi Központ adatai szerint 2023-ban 929 emberi megbetegedést regisztráltak Európában, 2022-ben 739-et, 2021-ben 592-t, 2020-ban pedig 574-et. Magyarországon is nő a regisztrált esetek száma: 2020-ban 4, 2021-ben 7, 2022-ben 9, míg 2023-ban már 19 beteget diagnosztizáltak.

Kardics Kinga hozzátette, hogy jelenleg több mint 200 zoonózis, vagyis állatról emberre (vagy emberről állatra) terjedő fertőző betegség ismert, de a kutyák és macskák önmagukban nem jelentenek zoonóziskockázatot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Hazudik a tévé!” – Megszakította a Hír TV az élő adást a keddi tüntetésről, miután a Várban váratlan dolgok történtek közvetítés közben
Szerdán Hadházy Ákos ment oda a közvetítő riporterhez és bemondta, hogy nem fogják abbahagyni a tüntetést. A független képviselő közölte, hogy délután újra az Erzsébet hídon lesznek.


Ötödször tartottak tüntetést a Momentum és Hadházy Ákos szervezésében a gyülekezési törvény módosítása ellen. A demonstráció kedden 17 órakor kezdődött az Erzsébet hídon, ahonnan a résztvevők a Várba, a Karmelita kolostorhoz vonultak.

Az eseményt a Hír TV stábja is közvetítette. Amikor a riporterük bejelentkezett a helyszínről, a tüntetők odamentek hozzá, köszöntek, integettek a kamerába, majd skandálni kezdték: „hazudik a tévé”. A hangzavar miatt a riporter szavai alig voltak hallhatók, ezért megszakították az élő közvetítést.

Szerda reggelre is maradtak tüntetők a Várban. A Hír TV újra megjelent, hogy tudósítson. Ekkor Hadházy Ákos lépett oda a stábhoz, és a mikrofonba mondta: nem hagyják abba a tüntetést, és 17 órakor újra az Erzsébet hídnál találkoznak.

A független képviselő korábban arról beszélt: a tüntetések addig tartanak, amíg a kormány vissza nem vonja azt a törvényt, „amelyik lehetővé teszi a kínai típusú arcfelismerő rendszerek használatát ellenzéki honfitársaink megfigyelésére”. Azt is mondta, a demonstrációk addig folytatódnak, amíg vannak olyan emberek, akik kitartanak a követelés mellett.

Forrás: ATV.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kosz, bűz és fertőzésveszély: azonnal bezáratta a NAV a kritikán aluli wellnesshotelt
Koszos törölközők, bűzös szobák, veszélyes medencék – ezt találták az ellenőrök egy magyar wellnesshotelben. A helyet azonnal bezárták, többmilliós bírságot szabtak ki.


„Koszos törölközők, fertőzött víz a medencékben, kellemetlen szag a szobákban, nem létező szakszemélyzet. Sem az alapvető higiéniai előírásoknak, sem a kémiai biztonsági előírásoknak nem tett eleget az a wellness szálló, ahol a kormányhivatal ellenőrzése a szabad szemmel nem látható hiányosságokra is fényt derített, és több millió forint bírságot szabott ki az üzemeltetőre, illetve a wellnessrészleg azonnali bezárására kötelezte” – ezeket a megdöbbentő sorokat írta közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, miután szemlét tartott egy meg nem nevezett hotelban.

A szálláshelyről az is kiderült, hogy a korábbi negatív kritikák miatt egyszer már nevet is változtatott, de az egészségügyi előírásokat továbbra sem tartotta be.

„A vendégek csak a legnyilvánvalóbb hiányosságokra panaszkodtak, nem is sejtve, hogy a pihenésük során mekkora fertőzésveszélynek voltak kitéve” – írták.

A NAV a Facebook-posztban még megjegyezte, hogy mivel szakhatóságok kötelezésének a hotel működtetője nem tett eleget, az adóhatóságra hárult a feladat, hogy kikényszerítse az egészségre veszélyes tevékenység beszüntetését. A vállalkozás a NAV felszólítására sem tudta igazolni, hogy eleget tett az alapvető higiéniai előírásoknak, ezért a NAV a medence vizének leengedése mellett döntött. A szálláshely mindaddig nem fogadhat vendégeket, amíg a szakhatóság által megállapított hiányosságokat meg nem szüntetik.

A NAV nemcsak az adókkal, járulékokkal és egyéb közterhekkel kapcsolatban jár el, hanem közreműködik az államigazgatás egyéb ellenőrző szervei döntéseinek, kötelezéseinek végrehajtásában is, védelmet biztosítva az állampolgároknak – zárul a bejegyzés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Hülyeség!” – Kósa Lajos leszavaztatta a Pride-bírság szigorítását
A Fidesz a Pride résztvevőit is megbüntetné, sőt, a visszajáró pénzt is csak külön nyilatkozattal adnák vissza. A fideszes politikus azonban egy váratlan húzással keresztbe tett a tervnek.


A Honvédelmi és rendészeti bizottság szerdai ülésén egy olyan módosító javaslat került a testület elé, amely a Pride-felvonuláson résztvevőkre kiszabható pénzbírság visszatérítését szigorította volna. A javaslat értelmében a bírságot a határozat utáni 30 napon belül kellett volna befizetni. A fizetési kötelezettséget egy esetleges kifogás benyújtása sem halasztaná tovább.

A szöveg egy további feltételt is tartalmazott. Ha a rendőrségnek mégis vissza kell térítenie a befizetett összeget, azt csak abban az esetben kellett volna megtennie, „ha az eljárás alá vont személy kifejezetten nyilatkozik arról, hogy nem kívánja, hogy azt az állam a gyermekvédelem céljaira fordítsa”.

A bizottság ülésén Harangozó Tamás, az MSZP képviselője élesen bírálta a javaslatot, és kérte, hogy a Belügyminisztérium képviselője részletesen ismertesse annak tartalmát. Ezt követően a bizottság fideszes elnöke, Kósa Lajos úgy fogalmazott, hogy

a javaslat „hülyeség”, majd le is szavaztatta azt a kormánypárti tagokkal.

A Fidesz az elmúlt hetekben az Alaptörvény módosítását követően a gyülekezési törvény szigorítását is kezdeményezte. Az új szabályozás értelmében nemcsak a Pride szervezői, hanem a résztvevői is szabálysértést követhetnek el, ami pénzbírsággal járhat. A helyszínen kiszabható bírság összege 6500 és 65 ezer forint között lehet, míg levélben akár 200 ezer forintos büntetés is megállapítható.

A szavazást követően Németh Szilárd rendkívüli frakcióülésre hívta össze a kormánypárti bizottsági tagokat.

A 24.hu megkereste a Fidesz-frakciót az ügyben. A lapnak küldött válasz szerint a javaslat módosításra szorul, amit a törvényalkotási bizottság ülésén fognak megtárgyalni. „A célok változatlanok, Magyarországon – a gyermekek védelme érdekében – nincs helye az utcán semmilyen szexuális propagandának” – írták.

Forrás: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk