HÍREK

Palkovics szerint a rezsicsökkentés miatt nőtt meg nagyon a gázfogyasztás

A technológiai és ipari miniszter szerint vége az olcsó orosz gáz korszakának, a jövőben ezért változatosabb energiarendszere lesz Magyarországnak.


Palkovics László a Portfolio energiagazdasági konferenciáján arról beszélt, hogy a rezsicsökkentés módosításával jelentős fogyasztáscsökkentés érhető el.

A technológiai és ipari miniszter a gázfogyasztás csökkentését helyzte középpontba az előadása során. Elmondta, hogy a földgáz súlya nagy az energiamixben, vagyis 44 százalék, ha az áramtermelésre és a távhőre felhasznált földgázt is beleszámoljuk.

A kormánynak ezért az lenne a célja, hogy 2050-re csak annyi gázt kelljen felhasználni a magyar energiarendszerben, amennyi a kiegyenlítő kapacitások beindításához szükséges. A tervek alapján a gázimport majd lényegében nullára csökkenne.

Ezért a földgázigényt kell csökkenteni, ami a lakosságon, a kereskedelemben és a közszolgáltatások területén keresztül érhető el a legjobban. Nemcsak a gázigény-csökkentése kap kiemelt szerepet a kormány elképzelésében, hanem a kiváltás is, elsődlegesen az importé, a hazai kitermelés növelésével. Palkovics elmondta, hogy jelenleg 1,3 milliárd köbméter a hazai földgáz-kitermelés, de ezt lehet 2 milliárdra növelni. A fűtések kapcsán pedig a gázt árammal kell kiváltani, igaz a villanyhálózat fejlesztésre szorul.

Az előadás során a paksi és mátrai erőművek termelésének meghosszabbítása is előkerült. Palkovics a jelenlegi tervekre hivatkozva elmondta, hogy az atomerőművet 2032 körül kezdenék csak kivezetni, a lignitet égető Mátrai Erőmű termelését pedig még 25 százalékkal növelni is lehetne.

A kormány persze olyan lehetőségeket is vizsgál, mint a szélenergia kihasználása, amihez elég lenne a régebbi terveket előásni.

A földgáztól elszakadni nem lesz olcsó mulatság, Palkovics szerint több mint 10 milliárd euróba kerülne, amit uniós forrásokból finanszírozna a kormány

- írja a Telex.

A miniszter elmondta, Magyarországon a lakosság gázfogyasztása 2014-ben 2,5 milliárd köbméter volt, ami 2021-re 4 milliárd köbméterre nőtt, holott nem lett hidegebb, az eszközök nem lettek rosszabb hatékonyságúak, így a rezsicsökkentés szabályainak megváltoztatása önmagában jelentős fogyasztáscsökkentést érhet el.

Előadását azzal zárta, hogy vége az olcsó orosz gáz korszakának, a jövőben sokkal változatosabb energiapiacunk lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Tarjányi Péter: A kormányzat bajban van
Az elemző szerint a változást a Hont-Orbán interjú is megmutatta. Szerinte az új helyzet új módszereket is kíván.


Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő szerint új irányba fordult a kormányzat kommunikációja, és ennek komoly belpolitikai okai lehetnek. Erről a közösségi oldalán írt, miután megnézte Hont András interjúját Orbán Viktorral.

„Végignézve Hont András interjúját Orbán Viktorral számomra egyre biztosabb, hogy más irányba lépett a kormányzat kommunikációja és ennek súlyos belpolitikai okai vannak. Láthatóan nem jók a számok Fidesz oldalon a gazdasági és közvélemény-kutatási mérésekben”

– fogalmazott Facebook-bejegyzésében, amit a 24.hu szúrt ki.

Úgy látja, hogy 15 év után változott a helyzet, és a kormánynak már nem elég, ha a választók csak hisznek a döntéseikben. „15 év után már nem elég hinni, meg is kell győzni az embereket a kormány intézkedései kapcsán. Új helyzet, új módszerek…” – írta.

Tarjányi szerint kimondható, hogy a kormány nehézségekkel küzd. A közvélemény-kutatási eredményekre utalva azt is megjegyezte, hogy a független intézetek egyre nagyobb előnyt mérnek a Tisza Pártnak. Bár a kormánypárti kutatók továbbra is a Fideszt hozzák ki első helyre, a különbség szerintük is egyre kisebb.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Vérbe fulladt a romantika Budapesten: féltékeny volt, halálra szúrta párját egy holland nő
A holland pár Valentin-nap után érkezett Budapestre, de a szerelmes utazás tragédiába torkollott. A nő azt hitte, párja megcsalta, ami miatt végzetes vitába keveredtek.


Wendy és Stefan öt éve éltek együtt, amikor 2024 februárjában Hollandiából Magyarországra utaztak. Budapesti látogatásuk célja az volt, hogy elmélyítsék a kapcsolatukat.

A Kazinczy utcában béreltek egy lakást, majd elmentek vacsorázni, utána pedig egy romkocsmába tértek be, ahol mindketten fogyasztottak alkoholt. Hajnalban visszatértek a szállásukra – írja a Blikk.

A vádirat szerint a 45 éves nő azt látta, hogy partnere egy másik nővel üzenetet vált a telefonján. Úgy gondolta, hogy a férfi korábban viszonyt folytatott ezzel a személlyel, és bár korábban megígérte, hogy nem tartja vele a kapcsolatot, most mégis ezt tette.

A vita heves veszekedéssé fajult, és a felek kölcsönösen ütni kezdték egymást. Wendy végül egy bicskával vállon és háton szúrta Stefánt.

A férfi elvesztette az eszméletét, a nő pedig segítségért kiabált. A szomszédos lakók értesítették a mentőket, de Stefan életét már nem lehetett megmenteni.

Wendy ügyvédje, dr. Enzsöl Péter a Blikknek azt mondta: „Máig nem tudja feldolgozni, hogy mi történt, rémálmai vannak. A vallomása szerint a párjával összevesztek, aki megütötte őt és sokkhatás alá került. Nem akarta bántani, kérte, hogy hagyja abba, de ennél többet nem tudott elmondani, mert az állítása szerint, törlődtek az emlékei.

Nagyon sajnálja a történteket, két gyermeke is van, akik már borzasztóan hiányoznak neki. Csak videóhíváson keresztül láthatja őket.”

Az áldozatnak is két gyermeke van. Lányai jelenleg nem ismerik a részleteket, és már képernyőn keresztül sem láthatják az édesapjukat. Wendy Utrechtből származik, korábban egy kávézóban dolgozott, és nem volt büntetett előéletű.

„Vitatjuk, hogy ölési szándék vezette, jogos védelmi helyzetre hivatkozunk, ami azt jelenti, önvédelemből cselekedett az ügyfelem. Ha ez bebizonyosodik, akár fel is menthetik. Az erőfölényben lévő férfi ütötte meg először. Egyébként nagyon megviselték a történtek, pszichológushoz szeretne fordulni. Azt mondja, hiányzik neki a szerelme, semmiképp nem akarta elvenni az életét”

– mondta az ügyvéd.

Amennyiben Wendy az előkészítő ülésen beismeri a bűncselekmény elkövetését, a jogszabályok alapján 8 év börtönnél súlyosabb büntetést nem kaphat. Az emberölés bűntettét a törvény alapesetben 5-15 évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Törvénysértően vehették le Rogán Antalt a szankciós listáról a demokrata szenátorok szerint
Áll a bál az Egyesült Államokban Rogán Antal miatt. Több demokrata szenátor is élesen bírálja a Trump-adminisztrációt, amiért levették a magyar minisztert a szankciós listáról.


Demokrata szenátorok kritizálják a Trump-adminisztrációt, mert szerintük jogszerűtlenül vették le Rogán Antalt az amerikai szankciós listáról. Az ügyet a Politico nemzetbiztonsági hírlevele tárta fel, amelyre Panyi Szabolcs hívta fel a figyelmet.

‼️?? ROGÁN ANTALT TÖRVÉNYSÉRTŐ MÓDON VEHETTÉK LE AZ AMERIKAI SZANKCIÓS LISTÁRÓL

A POLITICO magyar idő szerint tegnap...

Közzétette: Szabolcs Panyi – 2025. április 19., szombat

Jeanne Shaheen, a Szenátus Külügyi Bizottságának, valamint Elizabeth Warren, a Bankügyi Bizottság vezető demokrata tagja szerint

a döntés aláássa az Egyesült Államok korrupcióellenes politikájának hitelességét. Úgy látják, hogy a lépés sérti a Magnyickij-törvényt, amely világosan meghatározza a szankciók megszüntetésének feltételeit.

A törvény előírja, hogy a szankciók feloldása előtt legalább 15 nappal tájékoztatni kell a Kongresszus illetékes bizottságait. A szenátorok szerint Marco Rubio külügyminiszter indoklása nem felel meg azoknak a kritériumoknak, amelyeket a jogszabály rögzít.

A Magnyickij-törvény alapján a szankciók megszüntetéséhez teljesülnie kell legalább egy feltételnek:

  • vagy az érintett személyt felelősségre vonták a korábbi tevékenysége miatt;
  • vagy hiteles információk állnak rendelkezésre arról, hogy nem vett részt az adott cselekményben;
  • vagy az illető bizonyította, hogy megváltoztatta a magatartását, viselte a következményeket, és a jövőre nézve is elköteleződött a szabályok betartása mellett;
  • a szankciókat akkor is fel lehet oldani, ha az az Egyesült Államok nemzetbiztonsági érdekeit szolgálja.

A hivatalos indoklás szerint a Rogán Antal elleni szankciók megszüntetésének oka az volt, hogy megváltoztak az Egyesült Államok nemzetbiztonsági érdekei – írta Panyi Szabolcs. A szenátorok ezzel kapcsolatban úgy fogalmaztak: amíg nem történik meg a Kongresszus hivatalos tájékoztatása, a döntés törvénytelennek számít.

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szombaton még megvásárolhatod, amit elfelejtettél: így lesznek nyitva a boltok
Szombaton az üzletek többsége nyitva tart, de vasárnap és hétfőn szinte minden zárva lesz.


Az elmúlt napokban óriási tömeg volt a boltokban, hiszen négynapos hosszú hétvégénk van. Igen ám, de ebből nem mind a négy napon tartanak zárva az üzletek. Pénteken ugyan nem volt lehetőség arra, hogy vásároljunk, de szombaton még van esély megvenni, amit esetleg elfelejtettünk a kapkodós készülődés közben.

Az Economx összegyűjtötte, hogyan alakul a nagy áruházláncok nyitva tartása a következő napokban:

az Aldi, a Tesco, a Lidl, a Penny, a CBA, az Auchan és a SPAR áruházai is a szokásos szombati nyitva tartással várják a vásárlókat április 19-én.

Április 20-án és 21-én, vagyis vasárnap és húsvéthétfőn viszont zárva lesznek az üzletek.

Kivételek persze ekkor is vannak: az Auchan benzinkutaknál az automaták továbbra is 0–24 órában működnek majd, illetve nem lesznek zárva az OMV-SPAR Express és Orlen-DESPAR üzletek, egyes SPAR partner és SPAR market boltok, valamint a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren található City SPAR szupermarket.

Minden fővárosi működtetésű piac és üzletközpont zárva tart húsvétvasárnap és húsvéthétfőn, április 22-én, kedden mindenhol visszaáll a megszokott nyitva tartás.


Link másolása
KÖVESS MINKET: