HÍREK
A Rovatból

Oroszországnak esze ágában sincs kivonni a csapatait Ukrajnából karácsonykor

A Kreml szerint Ukrajnának figyelembe kell vennie „az elmúlt időben kialakult realitásokat”.


Szó sem lehet arról, hogy az orosz csapatokat az év vége előtt kivonják Ukrajnából, ez ellentmond a "realitásoknak" - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kedden újságíróknak.

Peszkov azzal kapcsolatban kapott kérdést erről a sajtótól, hogy Volodimor Zelenszkij ukrán elnök felvetette: Oroszország azzal bizonyíthatná képességét az agresszióról való lemondásról, hogy a karácsonyi időszakban megkezdi csapatainak kivonását Ukrajnából.

"Erről szó sem lehet" - mondta a Kreml szóvivője azzal a lehetőséggel kapcsolatban, hogy Moszkva fontolóra vette-e az esetleges ukrajnai csapatkivonás 2022 vége előtti megkezdését.

"Az ukrán félnek figyelembe kell vennie az elmúlt időben kialakult realitásokat. Ezek arról szólnak, hogy az Oroszországi Föderációnak új alanyai lettek, amelyek az ezeken a területeken tartott népszavazások eredményeként jöttek létre" - tette hozzá.

Mint mondta, "ezen új realitások figyelembevétele nélkül lehetetlen bármilyen előrelépés".

Emmanuel Macron francia elnöknek azzal a kijelentésével kapcsolatban, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) "elérte" a nehéz- és könnyűfegyverzetek kivonását a zaporizzsjai atomerőműből, Peszkov emlékeztetett Vlagyimir Putyin orosz elnök szavaira, miszerint a létesítményben nem voltak és nincsenek könnyűfegyverzetek, amit a NAÜ-nek az erőműben tartózkodó alkalmazottjai meg tudnak erősíteni. Közölte, hogy Moszkva folytatja az együttműködést az ügynökséggel.

Pletykának nevezte és a továbbiakban nem kívánta kommentálni azt a közösségi médiában elterjedt híresztelést, miszerint Putyin Valerij Geraszimov vezérkari főnök felmentésére készül. Cáfolta azt az értesülést, amely szerint az elnök december 27-én fog beszédet intézni az orosz szövetségi parlament két házához.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kosz, bűz és fertőzésveszély: azonnal bezáratta a NAV a kritikán aluli wellnesshotelt
Koszos törölközők, bűzös szobák, veszélyes medencék – ezt találták az ellenőrök egy magyar wellnesshotelben. A helyet azonnal bezárták, többmilliós bírságot szabtak ki.


„Koszos törölközők, fertőzött víz a medencékben, kellemetlen szag a szobákban, nem létező szakszemélyzet. Sem az alapvető higiéniai előírásoknak, sem a kémiai biztonsági előírásoknak nem tett eleget az a wellness szálló, ahol a kormányhivatal ellenőrzése a szabad szemmel nem látható hiányosságokra is fényt derített, és több millió forint bírságot szabott ki az üzemeltetőre, illetve a wellnessrészleg azonnali bezárására kötelezte” – ezeket a megdöbbentő sorokat írta közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, miután szemlét tartott egy meg nem nevezett hotelban.

A szálláshelyről az is kiderült, hogy a korábbi negatív kritikák miatt egyszer már nevet is változtatott, de az egészségügyi előírásokat továbbra sem tartotta be.

„A vendégek csak a legnyilvánvalóbb hiányosságokra panaszkodtak, nem is sejtve, hogy a pihenésük során mekkora fertőzésveszélynek voltak kitéve” – írták.

A NAV a Facebook-posztban még megjegyezte, hogy mivel szakhatóságok kötelezésének a hotel működtetője nem tett eleget, az adóhatóságra hárult a feladat, hogy kikényszerítse az egészségre veszélyes tevékenység beszüntetését. A vállalkozás a NAV felszólítására sem tudta igazolni, hogy eleget tett az alapvető higiéniai előírásoknak, ezért a NAV a medence vizének leengedése mellett döntött. A szálláshely mindaddig nem fogadhat vendégeket, amíg a szakhatóság által megállapított hiányosságokat meg nem szüntetik.

A NAV nemcsak az adókkal, járulékokkal és egyéb közterhekkel kapcsolatban jár el, hanem közreműködik az államigazgatás egyéb ellenőrző szervei döntéseinek, kötelezéseinek végrehajtásában is, védelmet biztosítva az állampolgároknak – zárul a bejegyzés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Hazudik a tévé!” – Megszakította a Hír TV az élő adást a keddi tüntetésről, miután a Várban váratlan dolgok történtek közvetítés közben
Szerdán Hadházy Ákos ment oda a közvetítő riporterhez és bemondta, hogy nem fogják abbahagyni a tüntetést. A független képviselő közölte, hogy délután újra az Erzsébet hídon lesznek.


Ötödször tartottak tüntetést a Momentum és Hadházy Ákos szervezésében a gyülekezési törvény módosítása ellen. A demonstráció kedden 17 órakor kezdődött az Erzsébet hídon, ahonnan a résztvevők a Várba, a Karmelita kolostorhoz vonultak.

Az eseményt a Hír TV stábja is közvetítette. Amikor a riporterük bejelentkezett a helyszínről, a tüntetők odamentek hozzá, köszöntek, integettek a kamerába, majd skandálni kezdték: „hazudik a tévé”. A hangzavar miatt a riporter szavai alig voltak hallhatók, ezért megszakították az élő közvetítést.

Szerda reggelre is maradtak tüntetők a Várban. A Hír TV újra megjelent, hogy tudósítson. Ekkor Hadházy Ákos lépett oda a stábhoz, és a mikrofonba mondta: nem hagyják abba a tüntetést, és 17 órakor újra az Erzsébet hídnál találkoznak.

A független képviselő korábban arról beszélt: a tüntetések addig tartanak, amíg a kormány vissza nem vonja azt a törvényt, „amelyik lehetővé teszi a kínai típusú arcfelismerő rendszerek használatát ellenzéki honfitársaink megfigyelésére”. Azt is mondta, a demonstrációk addig folytatódnak, amíg vannak olyan emberek, akik kitartanak a követelés mellett.

Forrás: ATV.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péterék újra elmentek a Hetényi Géza kórházba: a liftből az egyik már sehogy se működik, a főépület aulájában lévő minden mosdó le volt zárva
Takács Péter egészségügyi államtitkár reagált a TISZA Párt vezetőjének bejegyzésére: „látom nagyon fáj, hogy lelepleztem a brüsszeli gazdikkal kötött sunyi kis paktumotok részleteit” - írta többek között.


Magyar Péter a közösségi oldalán számolt be arról, hogy újra elmentek Szolnokra, a Hetényi Géza kórházba. Képviselőtársával, Kulja Andrással néztek szét az intézményben.

Beszámolója szerint:

"Augusztushoz képest annyi változás történt, hogy

a liftből az egyik már sehogy se működik (augusztusban az egyikbe beszorultunk), a kosz és a penész a teljes főépületet kezdi belepni. A főépület aulájában lévő minden mosdó le volt zárva. A főépület alagsorában egészen elképesztő állapotok uralkodnak"

- írja a politikus. Azt írta, azért tértek vissza, mert:

"vasárnap itt kezdte Takács Péter egészségügyi államtitkár a hazugság túráját, amin azt próbálta meg elmagyarázni a magyaroknak, hogy a 10-20-30 éve csúszó kórházi felújítások az egy éve létrejött TISZA miatt maradtak el".

"Azt a hazugságot is előadta, hogy az Orbán család és oligarchák korrupciója miatt 3 éve felfüggesztett uniós pénzek a tavaly létrehozott TISZA miatt nem jönnek.

Orbán Viktor alig egy hónapja még azt hazudta, hogy a kormány számláján van több ezer milliárd forint uniós forrás, amit nem tudnak elég gyorsan elkölteni, ehhez képest, most az új hazugság szerint a TISZA akadályozza az uniós pénzek hazahozatalát és a TISZA miatt késnek a vonatok és esnek szét a kórházak. Jelzem Orbán Viktornak, hogy még nincs időgépünk és bármit is hazudoznak, Magyarországon mindenki pontosan tudja, hogy az egészségügy és a közlekedés áldatlan állapotáért Orbán Viktort terheli a felelősség" - üzente a miniszterelnöknek.

Majd szólt az államtitkárnak is:

"Ha akkora férfi, ahogy azt az Alaptörvénybe beleírták, miért nem csap az asztalra, hogy a miniszterelnök és köre hagyjon fel a korrupcióval, hogy végre jöhessenek az uniós források az egészségügybe?! Miért nem kér azonnal plusz forrásokat, hogy legalább az akut vészhelyzetet lehessen kezelni a magyar egészségügyben? Önt tényleg nem érdekli, hogy évente 60 ezer honfitársunk meghal az egészségügy áldatlan állapota miatt?"

Magyar Péter azt ígérte a bejegyzésében:

"A TISZA a választást követően azonnal hazahozza a magyar embereknek fejenként járó 800 ezer forint uniós forrást és minimum 500 milliárd extra egészségügyi forrást allokál az állami egészségügyre.

Folytatjuk a magyar kórházak, egészsegügyi intézmények állapotát bemutató körútunkat. Kérem, hogy a friss tapasztalataikat a [email protected] címre küldjék" - áll a bejegyzésben.

Magyar Péter a posztjához kommentben még azt írta:

"Oszd meg, hogy a hazugságtúrán lévő Takács Péter - egészségügyi államtitkárhoz is eljusson".

Erre nemsokára megjött Takács Péter - egészségügyi államtitkár reagálása:

"Péter Magyar, látom nagyon fáj, hogy lelepleztem a brüsszeli gazdikkal kötött sunyi kis paktumotok részleteit! Btw. a kórház frissen felújított/új építésű 80%-án miért nem pózoltok az Andrissal? Akkor nem működne a "15 évig nem csináltak semmit" mantra? Küldjek olyan listát is, amin a több száz milliárd forintnyi kész beruházás van? A demagóg hergelő posztjaid biztosan sok like-ot hoznak. Számolgasd csak őket, az már szellemi elődödnek, Jakab Péternek is bejött!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Videó: Így vonult a tömeg a Várból az Erzsébet hídra, ahol a 24 órás tüntetés este lezárul
Hadházy Ákos 24 órás demonstrációja kedden délután kezdődött, és a Várban töltött éjszaka után a tiltakozók újra elfoglalták a hidat.


Szerda délután újabb vonulással folytatódott a Hadházy Ákos által meghirdetett tüntetése. A 24 órás demonstráció kedden délután kezdődött az Erzsébet hídon, ahol a hivatalos műsor után a tömeg felvonult a Várba. A Karmelita mellett újabb beszédek hangzottak el, majd késő estébe nyúló programok is voltak. A független képviselő és több tüntető is az éjszakát a Várban töltötte.

A tiltakozó akciót pedig szerda délután folytatták. A tömeg a Várból vonult le, hogy visszatérjenek az Erzsébet hídra.

A vonulást élőben is lehet követni.

VIDEÓ: Újra blokád alá vonják az Erzsébet hidat


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk