HÍREK
A Rovatból

Orbán Viktor: „Nem akarnám Magyarországot az EU-ban, csak éppen nincs más választásom“

A miniszterelnök szerint minden rossz dolog, ami az elmúlt 30 évben Európában történt, az Brüsszelre vezethető vissza.


Rod Dreher, az American Conservative című folyóirat felelős szerkesztője is vendég volt a Mathias Corvinus Collegium médiakonferenciáján, ahol Orbán Viktor látta vendégül a konferencián részt vevő 15 újságírót. Erről pedig egy cikket is megjelentetett – közölte a Hvg360.

Rod Dreher érezhetően rajong a magyar miniszterelnökért, akit nagyszerű politikusnak tart, szerinte Orbán „éles elméjű, szórakoztató, briliáns és teljesen magabiztos”, és többet kellene szerepelnie az amerikai médiában.

Orbánt a beszélgetés során megkérdezték arról, szeretné-e, hogy Magyarország az Európai Unió tagja maradjon. A miniszterelnök erre azt válaszolta:

„Egyértelműen nem”, majd hozzátette: ennek ellenére Magyarországnak nincs más választása, mert exportjának 85 százaléka az az unión belüli kereskedésből származik.

„Nem könnyű nekem odamenni, ahol mindenféle szemétládának elmondanak” – mondta a miniszterelnök, aki Dreher szerint az Európában az elmúlt 30 évben történt rossz dolgokért egyértelműen az Uniót okolja. Orbán Viktor szerint „az EU-nak be kell feketítenie Magyarországot, mert ha az bármiben sikeres, akkor az gyanússá teszi a közösség politikáját és ideológiáját”.

Az orosz-ukrán háború kapcsán Orbán kifejtette: a Nyugatnak meg kellene értenie, hogy Vlagyimir Putyin nem engedheti meg magának, hogy veszítsen, és nem is fog, mert jövőre választások lesznek Oroszországban. Szerinte elmúlt az az idő, amikor Oroszország el tudta volna foglalni Ukrajnát, ezért a céljuk most az, hogy a leigázott országot egy kormányozhatatlan ronccsá tegyék, hogy a Nyugat ne tarthasson rá igényt. A miniszterelnök szerint ez már sikerült is. „Ez most Afganisztán [...] a senki földje” – fogalmazott. Úgy véli, az idő Oroszország oldalán áll, a történelem során korábban is bebizonyosodott, hogy az ország meg tudta fordítani a vesztesnek induló háborúkat a hatalmas hadserege miatt.

A Nyugat „háborúban áll Oroszországgal. Ez a valóság. Minden nap egyre beljebb sodródunk”

– fogalmazott Orbán Viktor.

Amikor az oroszországi atomfegyverekről kérdezték, úgy fogalmazott: „Nem tudom kizárni, hogy bevetnék”. Pontosította ugyanakkor, hogy taktikai atomfegyverekről beszélt, nem a hatalmas, atomfelhőt hozókról.

Az Európai Unió nyugati országainak társadalmáról megjegyezte: „Az én elemzésem szerint ez a társadalmi struktúra, amely az elmúlt harminc évben épült fel, teljesen ellentétes az emberi természettel. Össze fog omlani, remélhetőleg nem Armageddon-szerűen”. Szerinte „a hagyományokhoz való visszatérés sokkal gyorsabb lesz, mint ahogyan azt el tudjuk képzelni. De előbb politikailag szét kell zúznunk” a genderideológiát és a „progresszív őrületet”.

Az írás egy korábbi verziójában még szerepelt a legizgalmasabb kérdés-válasz Magyarország Európai Uniós tagságáról: „Someone asked the prime minister if he wanted Hungary to stay in the EU. "Definitely not!" he said, adding that Hungary has no choice, because 85 percent of its exports are within the EU”„Valaki megkérdezte a miniszterelnököt, szeretné-e, hogy Magyarország az EU-ban maradjon. "Egyértelműen nem!" mondta, hozzátéve, hogy Magyarországnak nincs más választása, mert exportjának 85 százaléka az EU-n belül történik.” Ez azonban jelenleg már nem található meg a cikkben, amit teljes terjedelemben EZEN A LINKEN lehet elolvasni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Amerika nemet mondott Orbánéknak: jöhet a vámháború, ráfázhat Magyarország
A magyar kormány hiába próbálkozik, Amerika most nem kér a megállapodásból. A vámháború viszont már a küszöbön, és Magyarország is megérezheti a hatását.


Bár a magyar kormány komoly erőfeszítéseket tesz a kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodás újraindítására, egy kormányközeli forrás szerint az amerikai Trump-adminisztráció április elején arról tájékoztatta a magyar vezetést – többek között a Nemzetgazdasági Minisztériumot –, hogy jelenleg nem tartják napirenden a kérdést. Erről Panyi Szabolcs, a VSquare újságírója számolt be pénteki Facebook-bejegyzésében.

Az újságíró a VSquare legfrissebb hírlevelében is kitért a témára. Azt írta:

az Egyesült Államok által kivetett importvámok – különösen az európai autókat érintően –, valamint a még magasabb kínai vámokkal járó kereskedelmi háború egyik nagy vesztese lehet Magyarország.

Az ország gazdasága ugyanis jelentős mértékben épül a német autóiparra és a kínai elektromosjármű- és akkumulátorgyártásra.

Bár a magyar autóipart érintő hatásokról megoszlanak a vélemények, az szinte biztos, hogy az általános vámháború Magyarország számára veszteségeket hoz majd. Donald Trump korábban világossá tette, hogy az Európai Uniót egységes tömbként kezeli.

A magyar kormány célja egy olyan kétoldalú megállapodás elérése, amely valamiféle mentességet biztosítana az amerikai vámintézkedések alól. A VSquare szerint azonban a szakértők nem tartják valószínűnek ennek sikerét, különösen annak fényében, hogy Magyarország és az Egyesült Államok között jelenleg nincs érvényben kettős adóztatást elkerülő egyezmény – azt a Biden-adminisztráció 2022-ben felmondta. A magyar kormány azóta is igyekszik ezt visszaállítani. Gulyás Gergely kormányinfókon is utalt arra, hogy még Oroszország is rendelkezik ilyen megállapodással az amerikaiakkal.

Orbán Viktor miniszterelnök március elején, a gazdasági évnyitón beszélt arról, hogy készül egy magyar-amerikai gazdasági együttműködési csomag, amely – még vámháború esetén is – segítséget jelenthet a magyar gazdaságnak. Mint mondta, olyan megállapodásra van szükség, amely korlátozza a vámháború hatásait Magyarország területén. Ennek része lehet a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény újrakötése is, valamint más gazdasági elemek.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter februári washingtoni látogatásán közölte, hogy az amerikai pénzügyminiszter regisztrálta a magyar kormány kérését a megállapodás újratárgyalásáról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Egy év múlva már egy másik Magyarországon várjuk a húsvét reményteli üzenetét
A Tisza Párt elnöke nagypéntek alkalmából gondolkozott el Orbán Viktor kormányzásának elmúlt 15 évéről.


Orbán Viktoron és az elmúlt 15 éven elmélkedett nagypéntek alkalmából Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke azt a kérdést tette fel: „Vajon legalább Krisztus kereszthalálának napján, a feltámadás ünnepére készülve elgondolkodik-e a hatvanpusztai elmélkedő sétányon a sonkafőzés és mise között Orbán Viktor, hogy mit tett 15 év alatt az országgal?”

Az ellenzék vezetője fel is sorolja a miniszterelnök – szerinte – legnagyobb bűneit:

„Vajon eszébe jut-e a 13 milliárdos uradalmi birtokon, a 650 milliárdos bankrablás árnyékában, az egymillió létminimum alatt élő nyugdíjas honfitársunk, vagy a több százezer mélyszegélységben élő gyermek, akiknek nem kerül húsvéti étel az asztalára, vagy a gyermekvédelemben élők, akikre kevesebb, mint 1200 forint jut naponta?”

Idézte a Tízparancsolatot is:

„Vajon eszébe jut-e?

- a VII. parancsolat: Ne lopj!, vagy

- a VIII. parancsolat: Ne hazudj, mások becsületében kárt ne tégy!, vagy

- a X. parancsolat: Mások tulajdonát ne kívánd!”

Hozzátette: Tudjuk, hogy az éjszaka mindig pirkadat előtt a legsötétebb. A hatalom mindig a bukás előtt a leggonoszabb. Hisszük, hogy a kereszthalált a feltámadás követi.

Magyar Péter szerint

„érezzük, hogy hazánk is feltámadás előtt áll. Egy év múlva már egy másik Magyarországon várjuk a húsvét reményteli üzenetét.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Tarjányi Péter: A kormányzat bajban van
Az elemző szerint a változást a Hont-Orbán interjú is megmutatta. Szerinte az új helyzet új módszereket is kíván.


Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő szerint új irányba fordult a kormányzat kommunikációja, és ennek komoly belpolitikai okai lehetnek. Erről a közösségi oldalán írt, miután megnézte Hont András interjúját Orbán Viktorral.

„Végignézve Hont András interjúját Orbán Viktorral számomra egyre biztosabb, hogy más irányba lépett a kormányzat kommunikációja és ennek súlyos belpolitikai okai vannak. Láthatóan nem jók a számok Fidesz oldalon a gazdasági és közvélemény-kutatási mérésekben”

– fogalmazott Facebook-bejegyzésében, amit a 24.hu szúrt ki.

Úgy látja, hogy 15 év után változott a helyzet, és a kormánynak már nem elég, ha a választók csak hisznek a döntéseikben. „15 év után már nem elég hinni, meg is kell győzni az embereket a kormány intézkedései kapcsán. Új helyzet, új módszerek…” – írta.

Tarjányi szerint kimondható, hogy a kormány nehézségekkel küzd. A közvélemény-kutatási eredményekre utalva azt is megjegyezte, hogy a független intézetek egyre nagyobb előnyt mérnek a Tisza Pártnak. Bár a kormánypárti kutatók továbbra is a Fideszt hozzák ki első helyre, a különbség szerintük is egyre kisebb.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Agyi károsodást okozó anyagot mutattak ki egy rákospalotai óvoda levegőjében, azonnal bezáratták
A rákospalotai óvodában mérgező vegyületet találtak a levegőben. Az intézményt bezárták, a gyerekeket máshová vitték, újabb mérések dönthetnek a jövőről.


Egy rákospalotai óvodában mérgező anyagot találtak a levegőben, ezért a hatóságok azonnal bezáratták az intézményt, és újabb méréseket rendeltek el. A kimutatott vegyület a tetraklór-etilén volt, ami idegrendszer- és agykárosító hatású, ráadásul rákkeltő is – állítja a Greenpeace egyik vegyianyag-szakértője – az RTL Híradójának.

Ez az óvoda vette volna át azoknak a gyerekeknek az ellátását, akik a két másik, bezárásra ítélt intézményből kerültek volna át ide. A környéken már februárban kiderült, hogy szennyezett a talaj, aminek oka egy rég bezárt szövőgyár lehet. A polgármester most azt mondja, az államnak kellene kármentesítenie a területet.

Február végén még az óvoda vezetője próbálta megnyugtatni a szülőket, amikor kiderült, hogy az intézmény és környezete talajvize is szennyezett. Másnap az önkormányzat testületi ülésén a szülők is felszólaltak az ügyben, ahol az egyikük azt mondta: „Arra szeretném kérni önöket a szülői közösség nevében, hogy ne hozzanak átgondolatlan, sőt mi több, felelőtlen döntést.”

A polgármester ekkor kezdeményezte, hogy a hivatalok vizsgálják meg a talajvíz és a levegő állapotát. Az óvoda levegőmintájának eredménye csak most, csütörtök délelőtt érkezett meg. A mért értékek meghaladták a megengedett határértéket, ezért a Fővárosi Kormányhivatal azonnali bezárást rendelt el.

Cserdiné Németh Angéla polgármester szerint vasárnap újabb mérőeszközt helyeznek el az óvoda területén, amely hétfőig gyűjt majd adatokat:

„Az óvoda területén vasárnap is felhelyeznek egy készüléket, ami méri a levegő szennyezettségét, amit hétfőn levesznek, és nyilván ezt kiértékelve döntenek majd az állami szervek arról, hogy mennyire szennyezett a levegő az óvodában.”

Addig is a gyerekek a Mozdonyvezető utcai óvodába járhatnak. Az egyik szülő úgy látja, a történtek miatt újra kell gondolni az eddigi elképzeléseket: „Az óvodai átszervezéseket addig fel kell függeszteni, semmiképp nem lehet ebben gondolkodni.”

A Greenpeace vegyianyag-szakértője szerint a tetraklór-etilén egy rendkívül erősen mérgező és rákkeltő anyag.

A szennyezés valószínűleg az óvodával szemben lévő, 30 éve bezárt szövőgyárból ered, ami most is úgy áll, ahogy annak idején hagyták. A polgármester szerint a cég jogutód nélkül szűnt meg, ezért a kármentesítés az állam feladata. Kerestük a miniszterelnökséget az ügyben, de adásunkig nem válaszoltak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: