Orbán Viktor is gyászol: meghalt a tolnai „húszgyerekes milliárdos”, Ernő bácsi
Meghalt Lukács Ernő, akit a 2000-es évek elején „húszgyerekes milliárdosként” ismert meg az ország. Halálhírét felesége, Lukács Katalin jelentette be a közösségi oldalán.
„Szeretett férjem, gyermekeim édesapja, nagypapa és dédpapa a mai napon örökre itt hagyott minket” – írta a TEOL által kiszúrt Facebook-posztban.
Lukácsék története valóban a semmiből indult: hosszú éveken át kétkezi munkával tartották el magukat, miközben 16 évig áram nélkül éltek a fácánkerti tanyán. A kútvizet üstben melegítették, segélyért sosem folyamodtak. A család és a gazdaság fokozatosan gyarapodott, míg végül sikerült stabil, jó anyagi körülményeket teremteniük. Lukács Ernő azonban milliárdosként sem a vagyonára, hanem a családjára volt a legbüszkébb.
A család neve 2013-ban országosan ismertté vált, amikor Orbán Viktor meglátogatta őket. Lukács Ernő később egy anekdotában mesélte el a találkozás előzményeit:
A családfő szerint sikerük titka az volt, hogy amit kitaláltak, azt azonnal véghez is vitték.
Lukács Ernő életfilozófiája egyszerű volt: „Ha éjjel jutott eszembe valami, hajnalban már el is kezdtem a kivitelezést.” Nem hitt a kesergésben, inkább a kitartásban: „Ha nagy baj ért minket, megbeszéltük, hogy a rossz után majd jön a jó, és továbbmentünk. Keseregni nincs értelme, úgy nem működnek a dolgok. Nekem például elég, ha ránézek a feleségemre, és máris jó kedvem van.”
A család minden tagja kitanult valamilyen szakmát: a fiúk a földeken dolgoznak, a lányok között pedig van cukrász, szűcs, varrónő, virágkötő, fodrász és kozmetikus is. Lukács mindig arra biztatta gyermekeit, hogy a munkát akkor is el kell végezni, ha éppen nincs kedvük hozzá:
– mondogatta nekik.
A családfő szerint az élethez két dolog kell: bizakodás és kemény munka. „Hóttig megélünk” – mondta egykor.
Ernő bácsi haláláról Facebook-oldalán maga Orbán Viktor is megemlékezett:
– írta a miniszterelnök, aki megosztotta a 12 évvel ezelőtti látogatás videóját is.