Orbán Viktor: Erős a szövetség a nyugdíjasok és a kormány között
Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádióban kifejezetten sok témát szóba hozott. Beszélt Donald Trumpról, az Európai Unióról, a német szélsőjobboldali AfD előretöréséről vagy épp a Soros-hálózatnak hívott civil szervezetekről. Hazánkat közvetlenül érintő dolgok is szóba kerültek.
A miniszterelnök elmondta, a nyugdíjasok a héten megkapták a 13. havi nyugdíjat, de a vártnál rosszabb, januári inflációs adatok alapján felmerült, hogy akár korrigálni is lehetne a nyugdíjakat.
„Pontos elszámolás, hosszú barátság” – fogalmazott a miniszterelnök, hangsúlyozva, erős a szövetség a nyugdíjasok és a kormány között. Megjegyezte: az ellenzék mellett folyamatos támadás éri a hazai nyugdíjrendszert Brüsszelből is, ahonnan 2017-ben érkezett az első felszólítás az átalakítására, ami a 13. havi juttatás elvételét, a korhatár emelését jelentette volna.
– jelentette ki a kormányfő, majd úgy fogalmazott: a nyugdíjak kérdése nem egyszerűen pénzkérdés, hanem megbecsülés, elismertség kérdése.
Orbán Viktor arról is beszélt – újra –, hogy Brüsszel fel akarja emelni a rezsiköltségeket, de ezt a kormány nem hagyja. Egy, a napokban megjelent hír szerint Brüsszel azt követeli, hogy az energiaszolgáltatók szabadon állapíthassák meg áraikat, amitől "lenne itt haddelhadd – fogalmazott a miniszterelnök.
(via MTI)