Olcsón, könnyen, kényelmesen – így néztük meg Prágát egy hosszú hétvége alatt
Amikor elhatároztuk, hogy az őszi szünetben elmegyünk Prágába, több szempontból a tutira játszottunk. Prágát nem lehet elrontani. Prága mindig nyújt valami újat. A hazai átlagot alulról szemlélő jövedelmi viszonyaink remek lehetőséget adnak arra is, hogy kipróbáljuk, mennyire lehet költséghatékonyan utazni és megszállni a világ egyik legszebb fővárosában úgy, hogy mindez kényelmes, rendezett, tiszta legyen.
Essünk is túl ezeken a körökön: vonattal két lehetőségünk van: az egyik a megszokott, MÁV által kínált vonat, illetve vonatok, a másik pedig a nemrég (újra) indult RegioJet. Az utóbbi kicsit olcsóbb, ráadásul adott árért magasabb kényelmi kategóriát ad. Meg is tetszett a dolog, sőt van még egy nagy előny: a jegyek az indulás előtt akár tizenöt perccel is visszaválthatóak. Szemben a másik opcióval, ahol egyáltalán nincsen visszatérítés. De mindez számunkra nem volt valódi választás, ugyanis, bár feleségemet pedagógus lévén nyugati vakcinával oltották, én a Szputnyikot kaptam kétszer is, és hiába harmadik a Pfizer, ez sem elegendő a konzuli információ szerint, még tranzitálásra sem Ausztrián keresztül. Márpedig a RegioJet arra jár.
Marad tehát a másik, aminek viszont az az előnye, hogy a meglévő MÁV applikációval pillanatok alatt megvehettük a jegyet, semmi papír, ugyanúgy elég volt a telefont felmutatni, mint ahogy itthon megszoktuk. A szállást is telefonon keresztül intéztük, a Booking.com applikációval, és sikerült egy balatoni legolcsóbb vendégház árszínvonalán, annál lényegesebben többet nyújtó kicsi szállodát találni.
Régi alapelvem, hogy akkor vagyunk igazi felfedezők, nemcsak turisták, ha minél inkább az “őslakók” között forgunk. Nem is volt kérdés, hogy tömegközlekedést használunk.

Egy a rengeteg prágai villamos közül. Ez történetesen a hatos. És Skoda.
Prágában a tömegközlekedés egyike a világon a legjobbaknak. Köszönhető ez annak, hogy ők sosem építették le a villamoshálózatukat. A belső kerületekben szinte csak villamos és metró jár (A, B, és C vonal). Nálunk évtizedes hanyagolás után a fonódó programokkal jöttek arra rá, amit a prágaiak nem felejtettek el, tudniillik, villamosvonalakat építeni és karbantartani egyszerű, látványuk a városkép szerves része, ráadásul környezetbarát és gyors közlekedési mód. Vettünk is háromnapos jegyet a híresen jó prágai közösségi járművekre, mindezt ugyancsak telefonon keresztül, még az otthoni ágyunkból. Csak össze ne törjön a telefon. Ráadásul az EU-s oltási igazolványunk is azon van.
Minden flottul ment, el is jutottunk Prágába, ahogy terveztük. Olcsón, és könnyen.
Mit tehet az ember, ha csak három napnyi lehetősége van megismerni Prágát? A legfontosabb szerintem, engedje el nyugodtan, hogy sikerülni fog. Ahelyett, hogy másfél méteres bakancslistát körmölne és a teljesítménykényszertől frusztrálná magát, a sok részlet helyett érdemes ilyen esetben a nagy képre koncentrálni. Így tettünk mi is. Kiválasztottam azt a néhány sarkalatos pontot, ahova el szeretnénk jutni, s úgy voltunk vele, belefér, ami belefér, a kevesebb több.
Első este kiszabadultunk a városba, természetesen a Vencel-téren kötöttünk ki. Ami rögtön feltűnt, az a tágasság. Illetve üresség. Voltam Prágában többször is, s a város az idő előrehaladtával egyre inkább kommercializálódott, lassacskán velencei méretűre duzzadt az állandóan hullámzó tömeg, ami érthető, mert a város tényleg egyedi, de prágaiként nehéz lehetett elviselni.
Szóval a Vencel-tér, ami kötelező attrakció, s valahogy eddig úgy alakult, hogy minden alkalommal itt kezdtem a várossal az ismerkedést. Igazán, amikor azt mondjuk, Prága, inkább gondolunk a középkori tornyokra, a Károly-hídra, kőcsipkékre, Viszont ez a tér, melyben az art deco és a modern stílus keretezi a tágasságot, Prága újabb kori történelmét idézi. Persze ennek is középkori eredete van: az ilyen hosszúkás terek általában vásárterek voltak, ahogy ez is. Azóta a házak mind kicserélődtek a tér körül, s funkciója is megváltozott. De ez a nagyvárosias Prága legalább olyan fontos, mint a sok száz éves, ódon város.

Vencel tér, lézengő turistákkal
Méregdrága üzletek, szállodák (néhány sötéten, bezárva várja a pandémia végét), és köztük, legnagyobb csodálkozásunkra thai masszázs. Bömbölő thai slágerek, olyan hangerővel, hogy az szinte fáj. Bent forgalom alig. A masszőrnők egykedvűen nyomogatják telefonjaikat, meg nem szakadnak a munkában, annyi biztos. A thai masszázs nagyon népszerű Prágában, később még rengeteg helyen találkoztunk velük.
A másik, ami lépten-nyomon van: édességbánya. Mindenféle cukorkák, törökméz, gumicukor, nagy hordókban, maga a hely barlangszerűen van kialakítva. A szülők befizetik a gyerekeket, akik bányászhatnak kedvük, meg persze a szülők pénztárcája szerint. Minden bizonnyal fogorvosok szponzorálják, netán működtetik a helyet.

Édességbánya, fogorvosok szponzorálásával
Bár a városban elég nagy a tisztaság, érzékelhetően nagyobb a jólét, de az a kevés koldus, aki mégiscsak van, elég bizarr stílusban koldul. Leborul a földre, homloka az utcát érinti, és így arccal a kövezetnek, mozdulatlanul várja, hogy gyűrött sapkájába adomány kerüljön.
Prágában az ember elmereng azon, milyen szerencsések a csehek, akik megúszták azt, hogy menetrendszerűen lebontsák az országukat. Az óváros középkori épületei, vagy a Károly-híd mind olyan épületek, melyeknek megfelelőt itthon bajosan találni. Romokban, maximum. De itt megmaradt a középkor. Az előbb említett Károly-híd, például 1352 és 1402 között épült. Ha ez túl kevés lenne, a teljes igazság az, hogy ezen a helyen ez már a második kőhíd, elődjét valamikor 1158 és 1172 között építették. Szép teljesítmény, belegondolva, hogy a mi első állandó Duna-hidunk csak 1849-re készült el.
A Károly-híd Európa egyik első kőhídja, történelme, építészete izgalmas olvasmány. Szobrai, ellentétben magával a híddal leginkább barokk stílusúak. Hanem ami most szembetűnt nekem, megint csak a turisták hiánya. Eddig fél-háromnegyed óra volt a szintidő, ami kellett ahhoz, hogy az ember ne csak magát a hidat és a város panorámáját, de az egymás érő árusok és mutatványosok sorát is megnézze. Ezt most elfújták. Az átjutás így jócskán lerövidült, igaz, cserébe el tudtam látni a híd egyik korlátjától a másikig, ami nem sokszor sikerült a covid előtt.
Elkószáltunk a Kisoldalon (prágai "Buda"), és teljesen spontán botlottunk bele a híres Lennon-falba. Mai szemmel talán nem is értjük meg, mit jelenthetett a nyolcvanas évek elnyomott prágai fiatalságának ez a fal, ahol kódolva-kódolatlanul a kommunista rendszer ellen lázadhattak, A fal élő organizmus: folyamatosan festik át, az eredeti Lennon-kép valahol sokezer réteggel a jelenlegi alkotások, graffitik alatt van. Annak idején szokás volt az itt tiltakozó fiatalokat "lennonistának" nevezni, ezt egy mai tizenéves talán nem is érti. Viszont a fal teszi a dolgát, az újabb és újabb rétegek üzennek a mának is.

Lennon fal. Érti, aki érti.
A középkori Prága másik kihagyhatatlan kincse, az Óváros (Staré Mesto) és persze az Óváros tér. Érdekes, hogy pár lépésnyire van a Vencel tértől, mintha csak nyugdíjasbarát módon rendezték volna egymás mellé a fő látványosságokat. Amit mindenki megnéz, és én is mindig megnézek, az az Orloj, egy teljesen megfejthetetlen számlappal rendelkező csillagászati óra, ami 1410 óta működik. Ez önmagában is elképesztő, s ha eltekintünk attól, hogy számlapja a halandók számára leolvashatatlan, mondhatnánk azt is, mutatja az időt. De legalább jelzi. Minden egész órakor jön az attrakció: az óra számlapja mellett álló csontváz megfordít egy homokórát és ez egy kis haranggal harangozni kezd. Az óra felett kinyíló ajtók mögött felvonulnak az apostolok, majd kakaskukorékolás jelzi az idő múlását. Általában már jó negyedóra-tíz perccel az esemény előtt kezd összeverődni a tömeg, mely végül hirtelen feloszlik, amikor a kakas elkukorékolja magát. A megszokott faltól-falig csődület helyett most tíz-húsz ember lézengett, nagyon kellemes volt így, az óra tette a dolgát. A városháza reneszánsz épülete sajnos, bár évszázadokat kibírt, de a huszadik századot már csak részben. Nagyobbik részét tűzvész pusztította el 1945-ben, így le kellett bontani, így csak a megmaradt harmadából következtethetünk az egykori nagyságára.
Engem mindig az érdekelt, hogy a teret uraló Týn-templomot (huszita központ volt) hogy a csudába sikerült úgy körbeépíteni, hogy a bejáratát is csak valami kis sikátor felől lehet megtalálni, mert előtte, szorosan a falára épülve többemeletes házsor áll. Valahogy azt érzem, olyan gazdagok ezek a prágaiak, annyira jól ment a cseheknek, hogy csak szórták a szépséget, mondván, van ott még, ahonnan ez jön.

Týn templom. Elvileg a téren van, de azért csak elé került néhány ház. Balra előtérben az Orloj
Ilyen van még pár a városban, így van a Károly-híd két végében is. Némelyikbe fel is lehet menni, hogy onnan lessünk le a városra. Ezt a programot azonban tériszonyosoknak nem ajánlom. Nemcsak a magasság miatt, hanem az ódon, kopott lépcsők miatt sem, melyek a nem tériszonyos, de ízületi problémákkal küszködők számára is a kihagyandó programok közé sorolják át az ilyen toronymászást.
A régi városházának viszont a tornyát sem kell kihagyni, van már lift is. A megmaradt termeket is meg tudjuk nézni, sőt még az alagsorba is lemehetünk.
Ha körbecsatangoljuk a teret, Husz János emlékművét nem tudjuk kikerülni, ott terpeszkedik a tér közepén. Az én ízlésem szerint kicsit túl is tengi magát, de biztosan volt olyan fontos Husz János, megérdemli a négyzetmétereket.

Husz János szobra a prágai Óváros téren
Innen indulnak fiákerek is, akinek kedve és pénze van, bejárhatja a várost vele, de ha én választhatnék, talán érdekesebb lenne oldtimer autókkal kocsikázni. Van olyan is. Azaz szerencsére nem igazi oldtimerekről van szó, csak hasonmásokról. Jól kinéző, műanyag karosszériás elektromos autók, melyek régi korokat idéző külsővel, de huszonegyedik századi környezetkímélő motorokkal furikáznak a kockaköveken.

Fiákerek a prágai Óváros téren

Villanyos ál-oldtimer. Nem füstöl, nem puffog.
A kockakövekről mindenképpen beszélni kell. A városban, nemcsak az óvárosban, de a külsőbb kerületekben is, nagyon sok utca, járda kockakővel van kirakva. Szép, apró kövek, nem vagyok geológus, de a fehér kövekben apró csillogó kristályok is vannak, melyek elképesztően szikráznak a napfényben. Ez a fajta útburkolat persze sérülékeny is, néhol emiatt kráterek tátonganak.

Festői kráter a Hradzsin felé vezető úton
Holott nem mondhatom, hogy nincs karbantartás: találkoztam utcakövező-karbantartó munkással, aki éppen egy krátert javítgatott, s a bekopogtatott köveket le is fényképezte egy táblával együtt, amire az utcanév volt írva, nyilván dokumentálnia kellett a munkáját. A kockakövek szépek, veszélyesek, óvatosan hát, magasszárú cipő ajánlott. És a szerencse. Nemcsak a kockaköveket javítgatják, de például a csodaszép gázlámpákat is, a várban. Mikor arra sétáltunk, éppen tisztára suvickolták őket.

Kandeláber gondozás
Egy külön napot szántunk a várnak. A Hradzsin, ahogy cseh nyelven nevezik, egyszerre államigazgatási központ és turistalátványosság. Az egész várnegyedbe csak biztonsági beléptető kapun át juthatunk be, fémcucc, kulcsok kipakolása, detektoros kapu, a katonák udvariasak, kifogástalanul beszélnek angolul. Érthető sajnos manapság, hiszen ez a cseh elnök rezidenciája, államfői fogadások színhelye is, ugyanakkor itt van a középkori Prága is, a királyi palotával, főúri palotákkal és a Szent Vitus templommal, ami a cseh királyok koronázótemploma is volt egyben.

A Hradzsin a Szent Vitus templommal szokatlan látószögből
A Szent Vitus óriási épület, és megint azt érzi az ember, hogy ezeknek a cseheknek tökmindegy, hiába építenek egy csodaszép székesegyházat, beteszik egy szűkös térre, nehogy például a főhomlokzata felől meg tudjuk csodálni. Mintha a nagymamától örökölt faragott komódot, a család becses darabját a fal felé befordítanánk. Persze ez a tékozló gazdagság sikkes, nekem tetszik is, ennél jobban nem is lehetne hivalkodni azzal, ami van.

Ennél távolabbról nem lehetett fotózni, a falig hátráltunk
Okosan oldották meg cseh barátaink a belépőjegyek kérdését: mindenhova és két napig érvényes jegyet lehet venni. Nekünk mondjuk pechünk volt, mert aznap a Szent Vitus délután kettőkor bezárt egy koncert miatt. Szerettük volna a végén megnézni, de így ki kellett hagynunk. Még jó, hogy beugrottunk jegy nélkül az előterébe, de a java lemaradt. Ilyenkor jön az, hogy engedjük el, s élvezzük azt, ami van. Márpedig volt is még sok minden. Például a Királyi Palota tágas termei, a királyi tanácskozóterem és nem utolsósorban az az ablak, ahol a híres második prágai defenesztráció történt, mikor az erősödő katolikus-protestáns (valójában német, illetve cseh párti) ellentétek kiéleződéseként a szervezkedő cseh főurak kihajítottak három császárpártit az ablakon. Ez akkorát szólt, hogy a harmincéves háborúhoz vezetett. Ami viszont a csehekre jellemző: mind a hárman, a tizennyolc méteres magasság ellenére kisebb karcolásokkal megúszták az esetet. Még egy jó kis gyilkolászást sem tudott rendesen megcsinálni Svejk derék népe.
Az óriási termek, hatalmas szobák, szédítő csillárok után jött az igazi csoda: az aranyművesek utcája.

Arany utcácska
A várfalhoz biggyesztett kis házacskákban egészen a huszadik század közepéig éltek családok. Megnézhetünk itt középkori otthont, de láthatunk múlt század eleji enteriőrt, sőt egy korabeli mozit is, ahol szobányi vetítő helyiségben nyikorgó thoneteken ülhetünk, miközben korabeli filmeket vetítenek.

Műhely és lakás egy szobában, tíz négyzetméteren

Jósnő otthona a huszadik század elejéről

1920-as, 30-as évek. Zsebkendőnyi szegénység.
A lakások egy, maximum kettő apró szobácskából állnak, jóformán kinyújtózni sem lehet bennük. S itt egész családok éltek a középkortól a huszadik századig.
Ez volt az utolsó napunk délutánja. A szállodánkba visszavillamosozva nagy kedvünk lett megnézni egy igazi cseh filmet, jobbat nem is választhattunk volna, mint a Sörgyári capricciót. Így volt kerek ez a három prágai nap.
Mindent mindenhol kártyával tudunk vásárolni, pénzt nem is terveztünk váltani. Azonban egy apró kivétel akadt: a nyilvános vécék. Kétezer forintot tehát beváltottunk, igaz így hazahoztunk egy kis koronát-emlékbe.
Vonatjegy: 100 EUR
Szállás, három éjszaka: 90 EUR
72 órás Prága-bérlet: 26 EUR
Belépők:
- a Hradzsin nevezetességeibe (5 helyszín) 17 EUR
- az Óvárosi városháza megtekintése, toronnyal 32 EUR
Bemutatom Mimit. Ő egy óvárosi ajándékboltban él és lakik, közvetlenül az Óváros térre vezető sikátorban. Először olyan nyugodtan szonyókált egy polcon a sok mütyür között, hogy azt csodáltuk, milyen élethű. Másnap már mászkált, polcról le, polcra fel. Szóval Mimi négy éves lesz februárban, remélem, találkozunk még.

Mimi nem eladó