A Fidesz-szavazók többsége szerint is kevés a nyugdíj – derül ki a Publicus kutatásából
A legtöbben más módon javítanának az idősek helyzetén, mint az áfa-visszatérítésével: 77 százalék szerint nem ez jelenti a legjobb megoldást a nyugdíjasok anyagi helyzetének javítására – derült ki a Publicus Intézet márciusi, a Népszava megbízásából készült kutatásából.
A kutatás szerint a megkérdezett nyugdíjasok 19 százaléka könnyen kijön a havi juttatásból, míg 53 százalék spórolással, odafigyeléssel kénytelen élni. A válaszadók 22 százaléka csak nagyon nehezen, nagy lemondások árán boldogul és még ott van további 7 százalék is, akik kizárólag anyagi segítséggel tudják fedezni a megélhetésüket.
Nagy a megosztottság az áfa-visszatérítés kapcsán
A Népszava emlékeztet: Orbán Viktor februári évértékelő beszédében jelentette be, hogy a kormány áfa-visszatérítést vezet be a nyugdíjasoknak bizonyos alapvető élelmiszerekre. Az intézkedés a zöldségekre, gyümölcsökre és tejtermékekre vonatkozik, de csak azokra, amelyek áfája meghaladja az 5 százalékot. A tej például nem, de a belőle készült termékek már érintettek lehetnek. A tervek szerint az új rendszer októberben indul, és egy nyugdíjashoz kapcsolódó kártyán rögzítik majd a jogosultságokat. A visszatéríthető összeg felső határa várhatóan 15 ezer forint lesz havonta.
A nyugdíjasok számára áfamentes élelmiszerek bevezetését a válaszadók 35 százaléka támogatja, 9 százalék inkább egyetért vele, míg 48 százalék elutasítja. A kormánypárti szavazók körében 86 százalék támogatja a lépést, miközben az ellenzéki oldalon ez az arány csupán 21, a bizonytalan szavazók között 38 százalék.
A felmérésben arra is rákérdeztek, hogy milyen hatása lehet a visszatérítésnek a termelői piacokra és a kistermelőkre. A válaszadók 58 százaléka szerint az intézkedés hátrányosan érintheti ezeket a szereplőket. 9 százalék úgy véli, ez a cél érdekében elfogadható, 23 százalék pedig nem tartja problémásnak. A budapestiek aggódnak leginkább a kistermelők helyzetéért: 69 százalékuk szerint ez érdemi probléma. A községekben élők közül csak 48 százalék válaszolta ezt.