Nyugdíjasok áfa-visszatérítése: sokkal egyszerűbb megoldást javasolt a szakártő
Egy sokkal egyszerűbb megoldást javasolt Farkas András nyugdíjszakértő heti hírlevelében, az időseknek járó áfa-visszatérítés helyett.
Orbán Viktor a szombati évértékelőjében jelentette be, hogy az év második felében a nyugdíjasok részleges áfa-visszatérítést kapnak a zöldségek, gyümölcsök és tejtermékek vásárlása után. A miniszterelnök ezt azzal indokolta, hogy
Orbán szerint az áfacsökkentés a kereskedelmi láncok profitját növelné, a személyes áfa-visszatérítés viszont biztosan azoknak jut, akiknek szánják.
Azóta már az is kiderült, hogy a nyugdíjasok kapnak majd egy kedvezménykártyát, vásárláskor ezt kell „lecsippantani”, illetve a vásárlást érvényesíteni az eladóval. Ezután a nyugdíjasnak semmilyen egyéb teendője nem lesz, a visszatérítés összege ugyanis automatikusan, utalás (a jogosult bankszámlájára) vagy készpénz formájában a rendszeres nyugdíjjal együtt fog megérkezni.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter később azt is elmondta: a kormányzat úgy tervez, hogy „minden hónapban lesz a visszatérítésnek egy felső összege, ami valahol 10–15 ezer forint körül lehet havi szinten”.
Farkas András nyugdíjszakértő szerint
Az már jó kérdés szerinte, hogy honnan teremthető elő minderre a költségvetésben a 300–450 milliárd forint (féléves szinten 150–225 milliárd forint) plusz fedezet.
„A ránézésre is nagyon bonyolult – bár a kormányzat idézett bejelentései szerint könnyen megvalósítható – részleges áfa-visszatérítés helyett nem lenne egyszerűbb és célszerűbb egy rendkívüli »áfakönnyítő« nyugdíjemelés végrehajtása olyan összegben, amilyen összeget a tervezett speciális áfa-visszatérítés révén a nyugdíjasok megsegítésére szánnának?” – tette fel a kérdést a szakértő.
Ha például azt feltételezi a kormányzat, hogy a 2,5 millió jogosult (nyugdíjasok és nyugdíjszerű ellátásokban részesülők) minden hónapban 10 ezer forint áfa-visszatérítésre lenne jogosult, ez 5 százalékos rendkívüli nyugdíjemelésnek felelne meg.
Ha pedig az a feltételezés, hogy 15 ezer forint lenne az átlagos havi áfa-visszatérítés a nyugdíjasoknak, akkor az már 7,5 százalékos pótlólagos nyugdíjemelésnek felelne meg.
Az áfakönnyítő nyugdíjemelés azonban nem az egyetlen lehetséges megoldás Farkas András szerint. A kormány elrendelhetné rendkívüli áfakönnyítő nyugdíjprémium kiosztását is, amelynek egységes összege lenne: éves szinten 120–180 ezer forint közötti összeg.
– írta Farkas András.
via 24.hu