HÍREK

Nyomást gyakorolnának a kormányra az orvosok: letétbe helyezhetik a szerződéseik felmondását

Szerintük ha nem javulnak a feltételek, akkor a magyar egészségügy kettészakad a szegények közellátására és a tehetősebbek magánegészségügyére. De mindkét fél elégtelenül működik majd.


Közel egyhangúan szavazta meg a Magyar Orvosi Kamara rendkívüli Országos Küldöttközgyűlése azt a követelést, melyben megfogalmazták, hogy a háziorvosok ne írják alá az új ügyeleti szerződéseket, helyezzék letétbe feladatellátási szerződéseik felmondását, a kórházi orvosok az önkéntes többletmunkájuk felmondását helyezzék letétbe.

A közgyűlést azért hívták össze, mert szerintük az új törvény és rendeletek következtében az orvosok kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek, sérül az autonómiájuk, egyúttal a betegek helyzete is jelentősen romlik.

„Közösen kell döntenünk, hogy milyen nyomásgyakorlási eszközt vetünk be a szakmai és egzisztenciális érdekeink megvédése érdekében”

– írta a kamara.

Szerintük a most tapasztalható kormányzati irány az állami egészségügy további leépüléséhez vezet, rendkívül hátrányosan érintve a betegellátást. A kamara viszont a rendszer újragondolását javasolja a Telex beszámolója szerint.

A gyűlésésükön alapelveket is megfogalmaztak:

• Valós társadalmi szolidaritáson alapuló egészségpolitika

• Korszerű szerkezetű, innováció befogadásra alkalmas, többszektorú egészségügyi rendszer

• Szakmai és etikai szabályokon alapuló, átlátható működés

• Humánerőforrást megőrző szabályozási környezet és pályakép

• Egészségtudatosság és ismeretek fejlesztése.

„Az egészségügy valódi átalakítása hosszú folyamat, amit nem lehet két év alatt elvégezni.

Ezért a kormány, a Magyar Tudományos Akadémia, a szakmai kamarák, a parlamenti pártok delegáltjai és a betegszervezetek által közösen megalkotott hosszú távú egészségügyi átalakítási tervezet kidolgozása szükséges. A kamara a munkacsoport felállítása után a tervezet törvénybe iktatását várja el 2023. december 31-ig” – írják a közleményben.

Emellett azonnali korrekciókra is szükség van:

• a 2023. januártól elindított szakdolgozói béremelés,

• a háziorvosi és fogorvosi ellátás megerősítése,

• a szakellátásban dolgozók munkafeltételeinek javítása.

Ez utóbbi szerintük így érhető el: „Az orvosokat hasraütésszerűen értékelő szempontok helyett az ellátás minőségét valóban javító módszer kidolgozása. Az alapbért csonkító és a korlátlan időtartamú áthelyezést lehetővé tevő jogszabályok visszavonása. A szakellátók elvett pótlékainak visszaállítása. A személyes közreműködői munkaviszony lehetőségének megtartása, mert enélkül gyakorlatilag nem működik a legtöbb kórház és rendelőintézet.”

„Ha nem valósulnak meg ezek a rendszer javítását célzó követelések, akkor a Magyar Orvosi Kamara szakmai meglátása szerint a magyar egészségügy kettészakad a szegények közellátására és a tehetősebbek magánegészségügyére. De mindkét fél elégtelenül működik majd, súlyos betegség esetén senki sem jut megfelelő ellátáshoz. Ezt megakadályozni, a közellátást megmenteni és fejleszteni mindannyiunk közös érdeke"

– mondta Svéd Tamás titkár, a MOK titkára.

A rendkívüli gyűlésen helyzetértékelést is megfogalmaztak:

„A magyar emberek sokkal rosszabb egészségügyi állapotban vannak és korábban halnak meg, mint az európai átlag. Adatok mutatják, hogy sokkal kevesebb pénzből és rosszabbul működik a hazai egészségügy, mint az uniós vagy akár a regionális országoké.

Vitathatatlan, hogy az elmúlt években emelkedett az orvosok keresete, de sajnos az egészségügy biztonságos működése ennél sokkal több összetevőn múlik. A rosszul működő rendszert eddig a magyar orvosok és szakdolgozók kötelességük feletti teljesítésével lehetett fenntartani, például a kórházak ügyeleti ellátását lehetővé tevő, teljesen önként vállalt többletmunkával. Az orvosok a törvénymódosítások rossz irányát látva, ilyen erőfeszítéseiket ezentúl csak a gyógyítás érdekét szolgáló változások esetén fognak biztosítani. Vagyis, ha a kormány a betegágy mellett dolgozóknak csak utólagos véleményezési lehetőséget biztosít, őket kihasználó döntéseket hoz, akkor a már most is kevés orvos és ápoló helyett még kevesebb lesz, aminek a legnagyobb kárvallottjai a betegek, a magyar emberek lesznek.

A magyar orvosok és szakdolgozók évtizedek óta vállalnak szabadidejük terhére önkéntes ügyeleteket és műszakokat, hogy a betegek valahogy ellátáshoz jussanak. A hivatástudatunk azonban önmagában nem tudja az állam helyett a jó minőségű gyógyítás feltételeit megteremteni. A magyar orvosok szeretnék, ha a betegeik időben, hosszú várakozás nélkül jutnának be a korszerűen felszerelt vizsgálókba, műtőkbe, ahogy más, uniós országok állampolgárai. A magyar orvosok szeretnének több figyelmet szentelni a betegre, amely nélkülözhetetlen a hatékony gyógyításhoz. A kamara olyan újratervezett egészségügyi rendszert javasol, ahol a vagyoni helyzettől függetlenül minden beteg megfelelő ellátásban részesül, és az állam a dolgozókat megtartó pályaképet biztosít" – írják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Tarjányi Péter: A kormányzat bajban van
Az elemző szerint a változást a Hont-Orbán interjú is megmutatta. Szerinte az új helyzet új módszereket is kíván.


Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő szerint új irányba fordult a kormányzat kommunikációja, és ennek komoly belpolitikai okai lehetnek. Erről a közösségi oldalán írt, miután megnézte Hont András interjúját Orbán Viktorral.

„Végignézve Hont András interjúját Orbán Viktorral számomra egyre biztosabb, hogy más irányba lépett a kormányzat kommunikációja és ennek súlyos belpolitikai okai vannak. Láthatóan nem jók a számok Fidesz oldalon a gazdasági és közvélemény-kutatási mérésekben”

– fogalmazott Facebook-bejegyzésében, amit a 24.hu szúrt ki.

Úgy látja, hogy 15 év után változott a helyzet, és a kormánynak már nem elég, ha a választók csak hisznek a döntéseikben. „15 év után már nem elég hinni, meg is kell győzni az embereket a kormány intézkedései kapcsán. Új helyzet, új módszerek…” – írta.

Tarjányi szerint kimondható, hogy a kormány nehézségekkel küzd. A közvélemény-kutatási eredményekre utalva azt is megjegyezte, hogy a független intézetek egyre nagyobb előnyt mérnek a Tisza Pártnak. Bár a kormánypárti kutatók továbbra is a Fideszt hozzák ki első helyre, a különbség szerintük is egyre kisebb.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Vérbe fulladt a romantika Budapesten: féltékeny volt, halálra szúrta párját egy holland nő
A holland pár Valentin-nap után érkezett Budapestre, de a szerelmes utazás tragédiába torkollott. A nő azt hitte, párja megcsalta, ami miatt végzetes vitába keveredtek.


Wendy és Stefan öt éve éltek együtt, amikor 2024 februárjában Hollandiából Magyarországra utaztak. Budapesti látogatásuk célja az volt, hogy elmélyítsék a kapcsolatukat.

A Kazinczy utcában béreltek egy lakást, majd elmentek vacsorázni, utána pedig egy romkocsmába tértek be, ahol mindketten fogyasztottak alkoholt. Hajnalban visszatértek a szállásukra – írja a Blikk.

A vádirat szerint a 45 éves nő azt látta, hogy partnere egy másik nővel üzenetet vált a telefonján. Úgy gondolta, hogy a férfi korábban viszonyt folytatott ezzel a személlyel, és bár korábban megígérte, hogy nem tartja vele a kapcsolatot, most mégis ezt tette.

A vita heves veszekedéssé fajult, és a felek kölcsönösen ütni kezdték egymást. Wendy végül egy bicskával vállon és háton szúrta Stefánt.

A férfi elvesztette az eszméletét, a nő pedig segítségért kiabált. A szomszédos lakók értesítették a mentőket, de Stefan életét már nem lehetett megmenteni.

Wendy ügyvédje, dr. Enzsöl Péter a Blikknek azt mondta: „Máig nem tudja feldolgozni, hogy mi történt, rémálmai vannak. A vallomása szerint a párjával összevesztek, aki megütötte őt és sokkhatás alá került. Nem akarta bántani, kérte, hogy hagyja abba, de ennél többet nem tudott elmondani, mert az állítása szerint, törlődtek az emlékei.

Nagyon sajnálja a történteket, két gyermeke is van, akik már borzasztóan hiányoznak neki. Csak videóhíváson keresztül láthatja őket.”

Az áldozatnak is két gyermeke van. Lányai jelenleg nem ismerik a részleteket, és már képernyőn keresztül sem láthatják az édesapjukat. Wendy Utrechtből származik, korábban egy kávézóban dolgozott, és nem volt büntetett előéletű.

„Vitatjuk, hogy ölési szándék vezette, jogos védelmi helyzetre hivatkozunk, ami azt jelenti, önvédelemből cselekedett az ügyfelem. Ha ez bebizonyosodik, akár fel is menthetik. Az erőfölényben lévő férfi ütötte meg először. Egyébként nagyon megviselték a történtek, pszichológushoz szeretne fordulni. Azt mondja, hiányzik neki a szerelme, semmiképp nem akarta elvenni az életét”

– mondta az ügyvéd.

Amennyiben Wendy az előkészítő ülésen beismeri a bűncselekmény elkövetését, a jogszabályok alapján 8 év börtönnél súlyosabb büntetést nem kaphat. Az emberölés bűntettét a törvény alapesetben 5-15 évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Törvénysértően vehették le Rogán Antalt a szankciós listáról a demokrata szenátorok szerint
Áll a bál az Egyesült Államokban Rogán Antal miatt. Több demokrata szenátor is élesen bírálja a Trump-adminisztrációt, amiért levették a magyar minisztert a szankciós listáról.


Demokrata szenátorok kritizálják a Trump-adminisztrációt, mert szerintük jogszerűtlenül vették le Rogán Antalt az amerikai szankciós listáról. Az ügyet a Politico nemzetbiztonsági hírlevele tárta fel, amelyre Panyi Szabolcs hívta fel a figyelmet.

‼️?? ROGÁN ANTALT TÖRVÉNYSÉRTŐ MÓDON VEHETTÉK LE AZ AMERIKAI SZANKCIÓS LISTÁRÓL

A POLITICO magyar idő szerint tegnap...

Közzétette: Szabolcs Panyi – 2025. április 19., szombat

Jeanne Shaheen, a Szenátus Külügyi Bizottságának, valamint Elizabeth Warren, a Bankügyi Bizottság vezető demokrata tagja szerint

a döntés aláássa az Egyesült Államok korrupcióellenes politikájának hitelességét. Úgy látják, hogy a lépés sérti a Magnyickij-törvényt, amely világosan meghatározza a szankciók megszüntetésének feltételeit.

A törvény előírja, hogy a szankciók feloldása előtt legalább 15 nappal tájékoztatni kell a Kongresszus illetékes bizottságait. A szenátorok szerint Marco Rubio külügyminiszter indoklása nem felel meg azoknak a kritériumoknak, amelyeket a jogszabály rögzít.

A Magnyickij-törvény alapján a szankciók megszüntetéséhez teljesülnie kell legalább egy feltételnek:

  • vagy az érintett személyt felelősségre vonták a korábbi tevékenysége miatt;
  • vagy hiteles információk állnak rendelkezésre arról, hogy nem vett részt az adott cselekményben;
  • vagy az illető bizonyította, hogy megváltoztatta a magatartását, viselte a következményeket, és a jövőre nézve is elköteleződött a szabályok betartása mellett;
  • a szankciókat akkor is fel lehet oldani, ha az az Egyesült Államok nemzetbiztonsági érdekeit szolgálja.

A hivatalos indoklás szerint a Rogán Antal elleni szankciók megszüntetésének oka az volt, hogy megváltoztak az Egyesült Államok nemzetbiztonsági érdekei – írta Panyi Szabolcs. A szenátorok ezzel kapcsolatban úgy fogalmaztak: amíg nem történik meg a Kongresszus hivatalos tájékoztatása, a döntés törvénytelennek számít.

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Az Egyesült Államok elismerheti, hogy a Krím félsziget az oroszoké
A Krím hivatalosan Ukrajna része, de Oroszország 2014-ben megszállta és magához csatolta a félszigetet.


Az Egyesült Államok kész lehet elismerni az orosz ellenőrzést a Krím félsziget felett egy szélesebb körű békemegállapodás részeként – írja a Bloomberg, amely az ügyet ismerő forrásokra hivatkozott.

A Bild is arról ír, hogy információik szerint Trump és tanácsadói fontolgatják, hogy az amerikai adminisztráció hivatalosan is elismerje a Krím félszigetet Oroszország részeként.

A Krím hivatalosan Ukrajna része, de Oroszország 2014-ben megszállta és magához csatolta a félszigetet.

Donald Trump pénteken azt mondta: Amerika „passzolni” fogja a további orosz–ukrán háborús tárgyalások közvetítését, ha Moszkva vagy Kijev „nagyon megnehezíti” a békemegállapodás elérését.


Link másolása
KÖVESS MINKET: