HÍREK
A Rovatból

„Nagyon kemény ultimátumot kapott Orbán az Egyesült Államoktól” – Radványi Miklós szerint elegük van a hintapolitikából

A végrehajtó hatalom és az egységes szenátus közös közleménye azt jelzi, hogy „elegük van Orbánból, és ha nem áll be a sorba, akkor annak politikai, gazdasági és pénzügyi következményei lesznek,”


Radványi Miklós magyar származású amerikai közíró szerint "nagyon kemény ultimátum" Orbán Viktornak az Egyesült Államok magyarországi nagykövetsége által kiadott közlemény - írja a HírKlikk.

Szerinte ugyan a közlemény nem nevesíti Orbán Viktort, de mindenki tisztában van azzal, hogy Magyarországon kizárólag az ő szava dönt, a magyar vezetés egyenlő Orbán Viktorral. A nyilatkozattal

az Egyesült Államok tulajdonképpen kinyújtja a kezét a miniszterelnök felé, és egy utolsó kísérletet tesz arra, hogy jobb útra térítse őt.

Azt akarja megértetni, hogy Magyarország 1999 óta tagja a NATO szövetségi rendszerének, de ezzel nemcsak jogok, hanem kötelezettségek is járnak.

Ahogy azt mi is megírtuk, David Pressman nagykövet a héten Washingtonba utazott, hogy az Amerikai Egyesült Államok külügyminiszterével, Anthony Blinkennel, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának magas rangú tisztviselőivel és az Amerikai Egyesült Államok szenátusának kétpárti vezetésével konzultáljon az amerikai-magyar kapcsolatok jelenlegi helyzetéről. Radványi szerint ritkán és csak akkor hívnak haza egy nagykövetet konzultációra, amikor "helyzet áll elő”, és az is szokatlan, hogy a szenátust is bevonták az ügybe.

"Ezzel ugyanis egyértelművé tették, hogy a végrehajtó hatalom, azaz a Fehér Ház és a Külügyminisztérium, valamint a törvényhozás, azaz a szenátus ugyanazon a véleményen van Orbánt és a viselkedését illetően" – mondta Radványi.

A közleményből az olvasható ki, hogy

az Egyesült Államoknak elege van abból, hogy a magyar kormány hintapolitikát folytat a NATO és Oroszország között.

„Nem kérdéses, hogy ez egy nagyon kemény ultimátum Orbánnak, azzal ér fel, amit Amerikában a »my way or the highway«, avagy a »megszoksz vagy megszöksz/ha nem tetszik, akkor le is út, fel is út« kifejezéssel szoktak illetni” – szögezte le Radványi Miklós.

A közlemény az orosz-ukrán háborút is megemlítette. Radványi szerint ezzel is kemény üzenete van az Egyesült Államoknak: ha Magyarország, azaz Orbán nem ébred rá végre arra, hogy hol a helye és hogyan kell viselkednie, akkor az Egyesült Államok egységesen fel fog lépni ellene. A szenátus, azaz a kongresszus felső házának a szerepe ebben azért is fontos, mert a kongresszusnál van a pénz, nem a Fehér Háznál. Ez azt is jelenti, hogy leállíthatnak minden, a pénzügyeket is érintő segítséget, beleértve akár a fegyverszállításokat, fegyvervásárlásokat is.

„Ez egy nagyon kemény ultimátum, hiszen valójában a végrehajtó hatalom és az egységes szenátus közös közleménye arról, hogy elegük van Orbánból, és ha nem áll be a sorba, akkor annak politikai, gazdasági és pénzügyi következményei lesznek, Magyarország szempontjából pedig nem fog jól végződni”

- foglalta össze Radványi.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Amerika nemet mondott Orbánéknak: jöhet a vámháború, ráfázhat Magyarország
A magyar kormány hiába próbálkozik, Amerika most nem kér a megállapodásból. A vámháború viszont már a küszöbön, és Magyarország is megérezheti a hatását.


Bár a magyar kormány komoly erőfeszítéseket tesz a kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodás újraindítására, egy kormányközeli forrás szerint az amerikai Trump-adminisztráció április elején arról tájékoztatta a magyar vezetést – többek között a Nemzetgazdasági Minisztériumot –, hogy jelenleg nem tartják napirenden a kérdést. Erről Panyi Szabolcs, a VSquare újságírója számolt be pénteki Facebook-bejegyzésében.

Az újságíró a VSquare legfrissebb hírlevelében is kitért a témára. Azt írta:

az Egyesült Államok által kivetett importvámok – különösen az európai autókat érintően –, valamint a még magasabb kínai vámokkal járó kereskedelmi háború egyik nagy vesztese lehet Magyarország.

Az ország gazdasága ugyanis jelentős mértékben épül a német autóiparra és a kínai elektromosjármű- és akkumulátorgyártásra.

Bár a magyar autóipart érintő hatásokról megoszlanak a vélemények, az szinte biztos, hogy az általános vámháború Magyarország számára veszteségeket hoz majd. Donald Trump korábban világossá tette, hogy az Európai Uniót egységes tömbként kezeli.

A magyar kormány célja egy olyan kétoldalú megállapodás elérése, amely valamiféle mentességet biztosítana az amerikai vámintézkedések alól. A VSquare szerint azonban a szakértők nem tartják valószínűnek ennek sikerét, különösen annak fényében, hogy Magyarország és az Egyesült Államok között jelenleg nincs érvényben kettős adóztatást elkerülő egyezmény – azt a Biden-adminisztráció 2022-ben felmondta. A magyar kormány azóta is igyekszik ezt visszaállítani. Gulyás Gergely kormányinfókon is utalt arra, hogy még Oroszország is rendelkezik ilyen megállapodással az amerikaiakkal.

Orbán Viktor miniszterelnök március elején, a gazdasági évnyitón beszélt arról, hogy készül egy magyar-amerikai gazdasági együttműködési csomag, amely – még vámháború esetén is – segítséget jelenthet a magyar gazdaságnak. Mint mondta, olyan megállapodásra van szükség, amely korlátozza a vámháború hatásait Magyarország területén. Ennek része lehet a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény újrakötése is, valamint más gazdasági elemek.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter februári washingtoni látogatásán közölte, hogy az amerikai pénzügyminiszter regisztrálta a magyar kormány kérését a megállapodás újratárgyalásáról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Egy év múlva már egy másik Magyarországon várjuk a húsvét reményteli üzenetét
A Tisza Párt elnöke nagypéntek alkalmából gondolkozott el Orbán Viktor kormányzásának elmúlt 15 évéről.


Orbán Viktoron és az elmúlt 15 éven elmélkedett nagypéntek alkalmából Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke azt a kérdést tette fel: „Vajon legalább Krisztus kereszthalálának napján, a feltámadás ünnepére készülve elgondolkodik-e a hatvanpusztai elmélkedő sétányon a sonkafőzés és mise között Orbán Viktor, hogy mit tett 15 év alatt az országgal?”

Az ellenzék vezetője fel is sorolja a miniszterelnök – szerinte – legnagyobb bűneit:

„Vajon eszébe jut-e a 13 milliárdos uradalmi birtokon, a 650 milliárdos bankrablás árnyékában, az egymillió létminimum alatt élő nyugdíjas honfitársunk, vagy a több százezer mélyszegélységben élő gyermek, akiknek nem kerül húsvéti étel az asztalára, vagy a gyermekvédelemben élők, akikre kevesebb, mint 1200 forint jut naponta?”

Idézte a Tízparancsolatot is:

„Vajon eszébe jut-e?

- a VII. parancsolat: Ne lopj!, vagy

- a VIII. parancsolat: Ne hazudj, mások becsületében kárt ne tégy!, vagy

- a X. parancsolat: Mások tulajdonát ne kívánd!”

Hozzátette: Tudjuk, hogy az éjszaka mindig pirkadat előtt a legsötétebb. A hatalom mindig a bukás előtt a leggonoszabb. Hisszük, hogy a kereszthalált a feltámadás követi.

Magyar Péter szerint

„érezzük, hogy hazánk is feltámadás előtt áll. Egy év múlva már egy másik Magyarországon várjuk a húsvét reményteli üzenetét.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Tarjányi Péter: A kormányzat bajban van
Az elemző szerint a változást a Hont-Orbán interjú is megmutatta. Szerinte az új helyzet új módszereket is kíván.


Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő szerint új irányba fordult a kormányzat kommunikációja, és ennek komoly belpolitikai okai lehetnek. Erről a közösségi oldalán írt, miután megnézte Hont András interjúját Orbán Viktorral.

„Végignézve Hont András interjúját Orbán Viktorral számomra egyre biztosabb, hogy más irányba lépett a kormányzat kommunikációja és ennek súlyos belpolitikai okai vannak. Láthatóan nem jók a számok Fidesz oldalon a gazdasági és közvélemény-kutatási mérésekben”

– fogalmazott Facebook-bejegyzésében, amit a 24.hu szúrt ki.

Úgy látja, hogy 15 év után változott a helyzet, és a kormánynak már nem elég, ha a választók csak hisznek a döntéseikben. „15 év után már nem elég hinni, meg is kell győzni az embereket a kormány intézkedései kapcsán. Új helyzet, új módszerek…” – írta.

Tarjányi szerint kimondható, hogy a kormány nehézségekkel küzd. A közvélemény-kutatási eredményekre utalva azt is megjegyezte, hogy a független intézetek egyre nagyobb előnyt mérnek a Tisza Pártnak. Bár a kormánypárti kutatók továbbra is a Fideszt hozzák ki első helyre, a különbség szerintük is egyre kisebb.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Agyi károsodást okozó anyagot mutattak ki egy rákospalotai óvoda levegőjében, azonnal bezáratták
A rákospalotai óvodában mérgező vegyületet találtak a levegőben. Az intézményt bezárták, a gyerekeket máshová vitték, újabb mérések dönthetnek a jövőről.


Egy rákospalotai óvodában mérgező anyagot találtak a levegőben, ezért a hatóságok azonnal bezáratták az intézményt, és újabb méréseket rendeltek el. A kimutatott vegyület a tetraklór-etilén volt, ami idegrendszer- és agykárosító hatású, ráadásul rákkeltő is – állítja a Greenpeace egyik vegyianyag-szakértője – az RTL Híradójának.

Ez az óvoda vette volna át azoknak a gyerekeknek az ellátását, akik a két másik, bezárásra ítélt intézményből kerültek volna át ide. A környéken már februárban kiderült, hogy szennyezett a talaj, aminek oka egy rég bezárt szövőgyár lehet. A polgármester most azt mondja, az államnak kellene kármentesítenie a területet.

Február végén még az óvoda vezetője próbálta megnyugtatni a szülőket, amikor kiderült, hogy az intézmény és környezete talajvize is szennyezett. Másnap az önkormányzat testületi ülésén a szülők is felszólaltak az ügyben, ahol az egyikük azt mondta: „Arra szeretném kérni önöket a szülői közösség nevében, hogy ne hozzanak átgondolatlan, sőt mi több, felelőtlen döntést.”

A polgármester ekkor kezdeményezte, hogy a hivatalok vizsgálják meg a talajvíz és a levegő állapotát. Az óvoda levegőmintájának eredménye csak most, csütörtök délelőtt érkezett meg. A mért értékek meghaladták a megengedett határértéket, ezért a Fővárosi Kormányhivatal azonnali bezárást rendelt el.

Cserdiné Németh Angéla polgármester szerint vasárnap újabb mérőeszközt helyeznek el az óvoda területén, amely hétfőig gyűjt majd adatokat:

„Az óvoda területén vasárnap is felhelyeznek egy készüléket, ami méri a levegő szennyezettségét, amit hétfőn levesznek, és nyilván ezt kiértékelve döntenek majd az állami szervek arról, hogy mennyire szennyezett a levegő az óvodában.”

Addig is a gyerekek a Mozdonyvezető utcai óvodába járhatnak. Az egyik szülő úgy látja, a történtek miatt újra kell gondolni az eddigi elképzeléseket: „Az óvodai átszervezéseket addig fel kell függeszteni, semmiképp nem lehet ebben gondolkodni.”

A Greenpeace vegyianyag-szakértője szerint a tetraklór-etilén egy rendkívül erősen mérgező és rákkeltő anyag.

A szennyezés valószínűleg az óvodával szemben lévő, 30 éve bezárt szövőgyárból ered, ami most is úgy áll, ahogy annak idején hagyták. A polgármester szerint a cég jogutód nélkül szűnt meg, ezért a kármentesítés az állam feladata. Kerestük a miniszterelnökséget az ügyben, de adásunkig nem válaszoltak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: