„Mérgező gondolataim támadtak, a kísértés mindig ott volt, hogy igyak" – rengetegen befordulnak a koronavírus miatti elszigeteltségtől
A hosszútávú társadalmi elszigeteltség nagyjából annyira egészségkárosító hatású, mintha 15 szál cigarettát szívna le valaki, írja a Guardian. A brit lap többek személyes történetén keresztül mutatja be, hogyan vészelték át az elmúlt időszakot azok, akik egyedül élnek.
A 25 éves, dél-londoni TJ a járvány elején még úgy gondolta, fiatal, bírni fogja. Őt is elfogta a közös, szomszédsági akciók (mint a tapsolás a mentősökért), a közös Zoom-gyűlések újszerű hangulata. Négy héttel később azonban már komolyan aggódni kezdett a mentális egészségéért.
"Nem gondolnád, hogy a fomó (a le/kimaradástól való félelem) létezhet akkor, amikor mindenki otthon van. De amikor egész nap csak az Instagramot görgettem, látva az ismerőseim képeit a barátjukkal/barátnőjükkel vagy a lakótársukkal, arra gondoltam: bárcsak lenne nekem is valakim. Annyira egyedül érzem magam."
A 71 éves Brenda az éjszaka közepén riadt fel. Bár leírása szerint nem az a fajta ember, aki sokat gondol a halálra, mégis azt vette észre, hogy rendet rak, az iratait rendezgeti. "Nem lenne helyes, ha így maradnának a lányaimra a dolgok, ha én elmentem" - mondta.
Brenda mindig is egyedül élt (Skóciában, egy kis faluban), de ez, és a "társadalomtól való teljes elszigeteltség két különböző dolog", fogalmazott.
Voltak, akik annyira szenvedtek a bezártságtól, hogy annak tudatában is megszegték a kijárási korlátozásokat, hogy ismerőseik elítélték emiatt.
"Pár barátom azt mondta, önző és felelőtlen vagyok. Megértem, miért haragszanak, de azoknak, akik nincsenek egyedül a kijárási tilalom alatt, fogalmuk sincs, hogy milyen 23 órát egyedül, a WhatsApp vagy a Zoom bámulásával tölteni."
Bár a járványhelyzet miatti bezártság könnyen befelé fordítja az embert, többen arról is beszámoltak, egy ponton megfogalmazódott bennük, hogy magukon kell segíteniük, mert nem tudhatják, meddig tart még ez a helyzet.
TJ arról beszélt: "Az egyik reggel felébredtem, és arra gondoltam: senki nem fog megmenteni, meg kell tanulnom egyedül lenni a saját gondolataimmal".
Brendát pedig egyik közeli ismerősének a halála döbbentette rá, hogy nem töltheti halálától való félelmében az életét. "71 éves vagyok, nem pazarolhatom erre a hátralévő éveimet" - fogalmazott. "Sétálok a tengerparton, a természet minden szépségét próbálom megtapasztalni, élni annyit, amennyit csak tudok."
