Megvan, hogy mire nevezné át a Fidesz a Horn Gyula sétányt
Szentkirályi Alexandra szerint erkölcsi kötelességünk az 1956-os forradalom hőseinek emléket állítani, nem pedig azoknak, akik velük szemben, a szabadságharc ellen harcoltak.
Közösségi oldalán adott hangot a budapesti Horn Gyula sétány átnevezésének szükségességéről Szentkirályi Alexandra. A Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője bejegyzésében kiemelte, hogy „hősök csak a barikádok egyik oldalán álltak”.
A politikus emlékeztetett: Magyarországon törvény tiltja, hogy olyan személyekről nevezzenek el közterületet, akik részt vettek a XX. századi önkényuralmi rendszerek kiépítésében vagy fenntartásában. Ennek ellenére Budapesten, a XIII. kerületben egy sétány továbbra is Horn Gyula nevét viseli.
„A törvényesség helyreállítása alapvető feladat. De ennél többel tartozunk!” – írta Szentkirályi a posztban, hozzátéve: erkölcsi kötelességünk az 1956-os forradalom hőseinek emléket állítani, nem pedig azoknak, akik velük szemben, a szabadságharc ellen harcoltak.
„A Fővárosi Közgyűlés elé visszük, hogy a törvényt és a magyar szabadság forradalmát is sértő Horn Gyula sétányt nevezzük át Pesti srácok sétányra, mert a magyar szabadság és a pesti srácok ellen elkövetett, soha meg nem bánt bűnök alól senkit nem lehet felmenteni – Horn Gyulát sem”
– szögezte le a bejegyzés végén Szentkirályi.
Az ügyben korábban a Fővárosi Törvényszék is döntést hozott:
A politikus posztját teljes egészében itt lehet elolvasni:
Közösségi oldalán adott hangot a budapesti Horn Gyula sétány átnevezésének szükségességéről Szentkirályi Alexandra. A Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője bejegyzésében kiemelte, hogy „hősök csak a barikádok egyik oldalán álltak”.
A politikus emlékeztetett: Magyarországon törvény tiltja, hogy olyan személyekről nevezzenek el közterületet, akik részt vettek a XX. századi önkényuralmi rendszerek kiépítésében vagy fenntartásában. Ennek ellenére Budapesten, a XIII. kerületben egy sétány továbbra is Horn Gyula nevét viseli.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: Orbán a szemünkbe hazudik Ukrajnáról, hogy megőrizze a lopott szajrét
A Tisza Párt vezetője egy rövid videót tett közzé közösségi média oldalán, ahol a magyar miniszterelnök három évvel ezelőtti és a csütörtöki, Hont Andrásnak adott interjújában elhangzott véleményét tették egymás mellé.
Magyar Péter pénteken délután Facebook-oldalán tett közzé egy videót, amelyben Orbán Viktor magyar kormányfő két álláspontját – egy három évvel ezelőtti kijelentését és a minap az ÖT YouTube-csatornán Hont Andrásnak adott interjúját – tették egymás mellé. Magyar posztjában azt írta:
„Naponta újabb és újabb hazugságba bonyolódnak bele. Fél évvel a háború kitörése után Orbán igent mondott Ukrajna uniós tagságára és nemet a szankciókra. Aztán minden szankciót elfogadott, és most épp a háborúra hivatkozva ellenzi az ukrán csatlakozást.”
„Mindig azt hazudja, ami éppen szükséges a lopott szajré megőrzéséhez. Ne hagyd, hogy Orbánék továbbra is a szemedbe hazudjanak! Ne hagyd hogy a maradék nemzeti vagyont is ellopják!”
„Stop Orbán! Stop hazugsággyár!”
– zárta posztját a Tisza Párt vezetője.
Naponta újabb és újabb hazugságba bonyolódnak bele.
Fél évvel a háború kitörése után Orbán igent mondott Ukrajna uniós tagságára és nemet a szankciókra. Aztán minden szankciót elfogadott és most épp a háborúra hivatkozva ellenzi az ukrán csatlakozást.
Mindig azt hazudja, ami éppen szükséges a lopott szajré megőrzéséhez.
Ne hagyd, hogy Orbánék továbbra is a szemedbe hazudjanak! Ne hagyd hogy a maradék nemzeti vagyont is ellopják!
Stop Orbán! Stop hazugsággyár!
Oszd meg!
Közzétette: Péter Magyar – 2025. április 18., péntek
Magyar Péter pénteken délután Facebook-oldalán tett közzé egy videót, amelyben Orbán Viktor magyar kormányfő két álláspontját – egy három évvel ezelőtti kijelentését és a minap az ÖT YouTube-csatornán Hont Andrásnak adott interjúját – tették egymás mellé. Magyar posztjában azt írta:
„Naponta újabb és újabb hazugságba bonyolódnak bele. Fél évvel a háború kitörése után Orbán igent mondott Ukrajna uniós tagságára és nemet a szankciókra. Aztán minden szankciót elfogadott, és most épp a háborúra hivatkozva ellenzi az ukrán csatlakozást.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tucatnyi teherautó érkezett a Győr-Moson-Sopron megyei Peresztegre, amelyek a száj- és körömfájás miatt leölt állatok tetemeit szállították a település határában található telepre – írja az atv.hu.
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt soproni szervezete a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy a Nagylózsra vezető utcában
„már jól ismert döglött marhákat szállító teherautók tucatjai”
jelentek meg. A bejegyzés szerint a helyszínen rendőrök és tűzoltók is nagy számban megjelentek.
Az MKKP által közzétett videófelvételeken az látható, hogy éjszaka markolókkal ássák a gödröt az elhullott állatok számára. Beszámolók alapján nemcsak a Készenléti Rendőrség, hanem a Magyar Honvédség is jelen volt.
A településen egyre feszültebbé vált a helyzet. A peresztegi polgármester a telep közelében tartott tájékoztatót, amely során többen hangosan fejezték ki felháborodásukat. A polgármester közölte, hogy
„az operatív törzs a Rábapordányban fertőzött szarvasmarhák és a nem fertőzött, de kényszervágásra kijelölt sertések tetemeinek elhelyezésére ezt a telepet jelölte ki”.
Hozzátette: „sajnos nagyon alkalmas arra, hogy több telep legyen, hiszen több tíz évvel ezelőtt azért hozták létre”. A tájékoztató során úgy fogalmazott:
„Peresztegiként félek, ideges vagyok, sok minden érzés kavarog bennem”.
Polgármester Úr tájékoztatója a peresztegi helyzetről.
Alakul a lincshangulat.
Közzétette: MKKP Sopron – 2025. április 17., csütörtök
Nagy István agrárminiszter korábban bejelentette, hogy a Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábapordányban is kimutatták a ragadós száj- és körömfájás vírusát. A fertőzés megerősítése után a telepet azonnal zár alá helyezték, és megkezdték a járványügyi protokoll szerinti intézkedéseket.
A vírus terjedésének megakadályozására 3 kilométeres védőkörzetet és 10 kilométeres megfigyelési körzetet jelöltek ki. A miniszter közlése szerint
a teljes, mintegy 600 tejelő tehénből álló állomány felszámolása várható, és további korlátozások bevezetése is elképzelhető.
Nagy István hangsúlyozta, hogy a száj- és körömfájás emberre nem veszélyes, és az élelmiszerlánc biztonságát sem veszélyezteti. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a vírus rendkívül ragályos, akár két hétig is lappanghat, ezért az állattartók felelőssége kiemelten fontos. A minisztérium tájékoztatása szerint a szakemberek minden szükséges lépést megtesznek a további terjedés megakadályozására. Elindult a járványügyi nyomozás is az esetleges mulasztások és a lehetséges kontaktgazdaságok felkutatása érdekében.
Tucatnyi teherautó érkezett a Győr-Moson-Sopron megyei Peresztegre, amelyek a száj- és körömfájás miatt leölt állatok tetemeit szállították a település határában található telepre – írja az atv.hu.
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt soproni szervezete a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy a Nagylózsra vezető utcában
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tordai Bence szerint műemlékeket tüntettek el Orbánék hatvanpusztai birtokán
Az országgyűlési képviselő szerint a bontás nyomán eltűnt a 200 éves, védett épületegyüttes. Tordai hivatalos iratokat kért, hogy kiderítse, mi alapján végezték a munkákat.
Tordai Bence szerint teljesen eltűnt a hatvanpusztai birtokon álló, 19. századi műemlék épületegyüttes. A független országgyűlési képviselő úgy tudja, hogy a József nádor egykori majorságaként ismert magtárat és istállókat elbontották, a helyükre pedig egy magán luxusrezidencia épült.
„A József nádor egykori majorságaként ismert 19. századi műemlék épületegyüttest – magtárat, istállókat – teljesen elbontották, és helyére egy magán luxusrezidencia épült.”
Hozzátette: szerinte ez műemlékrombolás, és úgy véli, hogy a kulturális örökség védelme csorbult.
Tordai közérdekű adatigényléssel fordult a Fejér Vármegyei Kormányhivatalhoz, hogy megtudja, milyen engedélyek alapján zajlott a bontás és az építkezés, készült-e értékleltár vagy építéstörténeti dokumentáció, illetve hogyan tűnhetett el egy műemléki védettség alatt álló épületegyüttes.
? Ma van a műemlékvédelmi világnap. Érdemes ránézni, mi történik ma Magyarországon a műemlékekkel!
A képviselő bejegyzésében idézte Magyar Pétert is, aki korábban arról beszélt, hogy
a birtokon „egyenként 30 milliós előnevelt fákat” ültettek, valamint „híres zebrák” is láthatók ott.
Tordai neve nem először kerül szóba ingatlanügyben. A Fővárosi Kormányhivatal vezetője, a fideszes Sára Botond nemrég arról beszélt: a II. kerületi házat, amely Tordai családjáé, el kell bontani, mert szabálytalanul épült – írja a Telex.
A politikus ezzel kapcsolatban korábban elmondta: az ingatlan átépítésére azért nem volt engedélye, mert a 2016-ban életbe lépett jogszabályok szerint nem is volt szükség rá. A terveket 2017-ben még jóváhagyta a kormányhivatal, a jogszerűtlenséget csak 2022-ben állapították meg. A ház időközben jogvédelmet kapott, így az azonnali bontás elmaradt, de Sára szerint végül mégis sor kerülhet rá.
Tordai arra is felhívta a figyelmet, hogy a jelenlegi szabályozás alapján sok más családi ház is hasonló helyzetbe kerülhet.
Tordai Bence szerint teljesen eltűnt a hatvanpusztai birtokon álló, 19. századi műemlék épületegyüttes. A független országgyűlési képviselő úgy tudja, hogy a József nádor egykori majorságaként ismert magtárat és istállókat elbontották, a helyükre pedig egy magán luxusrezidencia épült.
Trump felhagyhat a béketörekvésekkel Ukrajnában, ha néhány napon belül nem történik előrelépés a tűzszünet ügyében
Rubio külügyminiszter ezzel egyértelműen Moszkvának üzent. Az ukrán városokat továbbra is intenzív orosz támadások érik. Trump közben azt mondta, nem tartja Zelenszkijt felelősnek a háborúért.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön azt mondta, nem tartja Volodimir Zelenszkijt felelősnek az orosz–ukrán háború kitöréséért – írja a Telex.
A kijelentést Georgia Meloni olasz miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján tette Washingtonban. Hozzátette ugyanakkor, hogy ettől még „nem nagy rajongója” Zelenszkijnek, és szerinte az ukrán államfő „nem végzett nagyszerű munkát” a háború megelőzése érdekében – számolt be a Sky News.
Trump korábban már bírálta Zelenszkijt, amikor nyilvánosan vitatkoztak a Fehér Házban, és az amerikai elnök diktátornak nevezte az ukrán vezetőt. Akkoriban ideiglenesen felfüggesztette az Ukrajnának szánt amerikai fegyver- és hadianyagszállítmányokat, valamint a hírszerzési információk megosztását is egyes frontszakaszokról. Ezzel az orosz hadsereg például könnyebben felszámolhatta a kurszki ukrán betörést.
Az amerikai–ukrán viszony később újra változott.
Több próbálkozás után mostanra közel került egy olyan megállapodás, amely az Egyesült Államok számára hozzáférést biztosítana Ukrajna ásványkincseihez és infrastruktúrájához.
Az erről szóló memorandumot már aláírták, a szerződés véglegesítését a jövő hétre tervezik.
Ukrajna elfogadta Trump 30 napos tűzszüneti javaslatát, Moszkva azonban visszautasította azt. Az orosz fél csak a polgári infrastruktúra elleni támadások kölcsönös szüneteltetését ajánlotta fel, de ezt sem teljesítette. Felmerült a Fekete-tengeri fegyvernyugvás lehetősége is, de ebben sem született eredmény.
Közben a front menti ukrán városokat továbbra is intenzív orosz támadások érik. Péntekre virradóra például Herszon lakónegyedében történt dróntámadás, amelyben egy ember meghalt, több tucatnyian pedig megsérültek.
az Egyesült Államok néhány napon belül látni szeretné, van-e érdemi előrelépés a felek között. Ha nem, akkor Donald Trump felhagyhat a korábbi béketörekvésekkel. Rubio szerint a külügyminiszter Párizsban folytatott tárgyalásai során ezzel a kijelentéssel elsősorban Moszkvának üzent.
Az Egyesült Államok az elmúlt hónapokban több gesztust is tett Oroszország felé, például közvetlen tárgyalásokat kezdtek az orosz féllel. Vlagyimir Putyin azonban nem állt elő kompromisszumos javaslatokkal, miközben továbbra is maximalista követeléseket fogalmaz meg Ukrajnával szemben. Eközben Oroszország a harcok intenzitását is fokozta.
A külügyminiszteri nyilatkozatból nem derült ki, mit jelentene pontosan az amerikai béketörekvések feladása, és hogy Washington milyen új irányba lépne tovább. Trump korábban utalt arra, hogy ha a béketerv Oroszországon bukik el, akkor Ukrajna minden korábbinál nagyobb támogatást kaphat. Ezt azonban Rubio most nem említette.
A Wall Street Journalnak adott interjúban Steve Witkoff, Trump közel-keleti ügyekért felelős különmegbízottja azt mondta, szerinte Ukrajna számára „nem nélkülözhetetlenek” az oroszul beszélő régiók. Azt is felvetette, hogy ezeknek az elfoglalt területeknek egy részét Oroszország akár megtarthatná.