HÍREK
A Rovatból

Megtiltották egy magyar katonai repülő leszállását Boszniában, amin a külügyi államtitkár utazott

A boszniai védelmi miniszter nem engedélyezte egy magyar katonai repülőgép leszállását. Később kiderült, hogy a magyar külügyi államtitkár tartott a repülővel Szarajevóba.


Zukan Helez, Bosznia-Hercegovina védelmi minisztere bejelentette, hogy nem engedélyezte egy magyar katonai repülőgép leszállását az országban. A gép eredetileg Szarajevóba tartott, ahonnan tovább repült volna Banja Lukába, a Boszniai Szerb Köztársaság központjába, foglalta össze az eseményeket a 24.hu.

Helez szerint nem volt egyértelmű, miért akart Magyarország katonai repülőgépet küldeni az országba. Emellett azt is kifogásolta, hogy Orbán Viktor „folyamatosan támogatja” Milorad Dodikot, a Boszniai Szerb Köztársaság elnökét, akit a boszniai alkotmányos rend aláásásával vádolnak. A védelmi miniszter aggodalmát fejezte ki amiatt is, hogy magyar terrorelhárítók érkeztek az országba.

A magyar Terrorelhárítási Központ (TEK) korábban együttműködési megállapodást kötött a Boszniai Szerb Köztársaság Belügyminisztériumával. Milorad Dodik a boszniai szerb parlamentben jelentette be, hogy múlt hétfőn a magyar különleges egységek megérkeztek Banja Lukába. Szerinte 300-an jöttek, míg a TEK szerint 70-en. Az egységek közös kiképzésen vesznek részt a helyi rendvédelmi szervekkel. Dodikot ugyanazon a napon egy boszniai bíróság első fokon egy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte. Két nappal később a boszniai szerb parlament megszavazta, hogy az országrész igazságügyi rendszere elszakadjon az államszövetségtől.

A magyar Külügyminisztérium a 444.hu kérdésére azt a tájékoztatást adta, hogy Magyar Levente külügyi államtitkár repülőgépét nem engedték leszállni Szarajevóban.

„Miután a bosnyák kormány nem adott engedélyt a berepülésre, a rendelkezésre álló időkeretbe csak a Banja Luka-i látogatás fért bele. Keressük az alkalmat a szarajevói konzultációk lefolytatására”

– írták. Magyar és Dodik találkozója végül összejött Banja Lukában, ahogy cikkünk borítóképén is látható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Eszkalálódik a vámháború: Trump a megtorló vámok miatti megtorló vámokkal fenyegeti Kanadát
Pedig még nincs 24 órája, hogy a vámokat bevezették. Igaz, azóta Ontario állam vezetője már viszontvámokkal reagált.


Immár nem kérdés, hogy valódi vámháború alakult ki az Egyesült Államok és Kanada között. A Portfolio.hu beszámolt róla, hogy a Kanada Ontario állama 25 százalékos vámot vet ki az általa három amerikai államba, köztük New Yorkba küldött áramra. Doug Ford tartományi vezető megfogalmazása szerint ez megtolás Donald Trump vámjaira, amiket kedd éjféltől vezetett be a szomszédos országgal (és Mexikóval) szemben.

Ugyancsak a gazdasági portál ír ugyanakkor arról, hogy nem sokáig váratott magára Donald Trump válasza sem. Az amerikai elnök Truth Social nevű saját közösségimédia-oldalán azt írta:

„Kérem, magyarázzák el Trudeau kanadai kormányzónak, hogy amikor megtorló vámot vet ki az USA-ra, a mi kölcsönös vámunk azonnal megemelkedik ugyanilyen mértékben!”

A fő üzenethez képest apróság, de egyelőre nem világos, hogy Trump Kanada miniszterelnökét miért nevezte bejegyzésében "kormányzónak".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Annyira sírt a telefonban az anyuka, hogy egy szavát sem értettem elsőre”– Fél év után vihette haza babáját a kórházból egy édesanya
Korábban a gyámhatóság nem engedte, hogy az anya hazavigye a babát. A mentális állapotára hivatkoztak, de semmivel nem támasztották alá állításaikat.


Hat hónap után végre hazavihette a kisfiát egy édesanya, aki szerint a hatóságok alaptalanul szakították el a gyermekétől. A baba még szeptemberben született, de csak most térhetett haza. A család ügyét a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) vitte bíróság elé, miután a gyámhatóság az anya pszichés állapotára hivatkozva nem engedélyezte a hazavitelét – annak ellenére, hogy erről hivatalos vizsgálat nem is készült.

A szülők december óta kéthetente egy órára találkozhattak a kisfiúval, aki hétfőn végre otthon aludhatott.

„Nagyon boldog vagyok, hogy végre hazavihetem a gyerekemet. Egyszerűen nem tudom elmondani ezt az érzést, amit érzek”

– mondta az RTL Híradónak Marianna, az édesanya.

Hétfőn délben kapta meg a hívást, hogy a gyámhatóság úgy döntött: aznap hazaviheti a kisfiát. „Az anyuka sírva hívott fel, alig értettem, mit mond, csak később tudtam meg, hogy a hatóságok engedélyezték a gyermek hazavitelét” – idézte fel Boros Ilona, a TASZ jogásza.

A szülők már a kórházban is igyekeztek minél több időt tölteni a kisbabájukkal, de a gyámhatóság nem engedélyezte, hogy hazavigyék. A TASZ szerint a hatóságok hónapok óta arra hivatkoztak, hogy nem biztosak az anya mentális állapotában, de ezt semmilyen vizsgálattal nem támasztották alá.

Marianna múlt héten a Partizán műsorában is beszélt az ügyről. Elmondása szerint a kisfia már fel sem ismeri őt. „Van két képem róla, és egyszerűen annyira látszik az arcán, hogy traumatizálva van” – mondta az édesanya.

Boros Ilona hozzátette: „Most azért tudtunk nyerni, mert mi önszorgalomból elvittük egy igazságügyi pszichológus szakértőhöz, aki leírta természetesen, hogy minden rendben van az anyukával. És beadtuk, és erre hozott megfelelő döntést a hatóság.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter nagyszabású klippel promózza a március 15-i nagygyűlésüket
Egyben egy másik klipet is ígér, aminek premierje március 10-én lesz. Menetelő fiatalok, huszárok, magyar táj a kisfilmben.


Menetelő fiatalok, huszárok, országszerte nyargaló lovasok – többek között ez látható abban a kisfilmben, amit Magyar Péter posztolt a YouTube-ra.

A 24 perces videó nagy részében a képernyő bal felső sarkában az látható, hogy „Hamarosan...”. A képsorok végén és a leírásban ez is értelmet nyert, mert március 10-én egy klippremierrel készül a Tisza Párt.

„A változás vidéktől a fővárosig, házról házra, emberről emberre terjed. Egy közösség, egy cél, egy történet”

– írja a videómegosztón Magyar Péter.

A videó címe: Március 15.: Készüljetek! Azaz a kisfilm egyben a Tisza Párt nemzeti ünnepi tüntetését is reklámozza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Trump és Zelenszkij aláírhatja az ukrajnai ásványkincsekről szóló megállapodást fehér házi értesülések szerint
Ezek a megbeszélések is elakadtak múlt pénteken, amikor az ukrán elnök összerúgta a port a Fehér Házban amerikai kollégájával és annak alelnökével.


Donald Trump amerikai elnök kormányzata és Ukrajna az ásványi anyagok kitermeléséről szóló megállapodás aláírását tervezi, amely korábban meghiúsult a pénteki, balul elsült ovális találkozó után – mondták kedden az ügyet ismerő források. A találkozón Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt a megbeszélés végén gyakorlatilag kitessékelték az épületből.

Trump három forrás szerint azt közölte tanácsadóival, hogy a megállapodást kedden este (magyar idő szerint szerda hajnalban), a Kongresszus előtti beszédében kívánja bejelenteni, bár a szerződés még nem került aláírásra, és a helyzet változhat – írja a Reuters. A Fehér Ház egyelőre nem reagált a megkeresésekre.

Sem az ukrán elnöki hivatal Kijevben, sem Ukrajna washingtoni nagykövetsége nem kommentálta az ügyet.

Az elmúlt napokban amerikai tisztviselők kapcsolatba léptek kijevi kollégáikkal, hogy a pénteki incidens ellenére előmozdítsák az ásványi anyagokról szóló megállapodás aláírását. Egy forrás szerint arra ösztönözték Zelenszkij tanácsadóit, hogy győzzék meg az ukrán elnököt, hogy nyilvánosan kérjen bocsánatot Trumptól.

Kedden Zelenszkij az X-en közzétett bejegyzésében kijelentette, hogy Ukrajna kész aláírni a megállapodást, és a pénteki Ovális Irodai találkozót „sajnálatosnak” nevezte.

„A washingtoni találkozónk, amely pénteken zajlott a Fehér Házban, nem úgy alakult, ahogy kellett volna” – írta Zelenszkij. „Ukrajna készen áll a tárgyalóasztalhoz ülni, hogy közelebb hozzuk a tartós békét.”

Nem világos, hogy a megállapodás tartalma változott-e. A múlt héten tervezett szerződés nem tartalmazott konkrét biztonsági garanciákat Ukrajna számára, de az Egyesült Államok számára hozzáférést biztosított volna Ukrajna természeti erőforrásainak bevételeihez. Emellett előirányozta, hogy az ukrán kormány a jövőbeli állami ásványi erőforrások monetizációjának 50%-át egy közösen kezelt amerikai-ukrán újjáépítési alapba irányítja.

Hétfőn Trump jelezte, hogy kormánya továbbra is nyitott a megállapodás aláírására, de újságíróknak úgy nyilatkozott: „Ukrajnának hálásabbnak kellene lennie.”

Daniel Fried, a Fehér Ház egykori magas rangú tisztviselője és volt lengyelországi nagykövet szerint az ásványi anyagokról szóló megállapodás létrejötte kaotikus volt, de két fontos politikai sikert is hozhat Trump számára: egyrészt Zelenszkij bocsánatkérését, másrészt azt, hogy Nagy-Britannia és Franciaország hajlandó szerepet vállalni Ukrajna biztonságának garantálásában.

„Trump ezt győzelemként könyvelheti el” – mondta Fried, aki jelenleg az Atlantic Council agytrösz kutatója. „Azt mondhatja, hogy sikerült rávennie az európaiakat, hogy végre kiálljanak egy európai biztonsági ügyben, amit korábban soha nem tettek meg” – tette hozzá a szakértő.


Link másolása
KÖVESS MINKET: