HÍREK
A Rovatból

Meghalt Wachsler Tamás, a Fidesz volt országgyűlési képviselője

Wachsler Tamás volt az egyetlen, aki valaha elindult Orbán Viktor ellen a Fidesz elnöki posztjáért.


Életének 60. évében elhunyt Wachsler Tamás építészmérnök, volt országgyűlési képviselő, a Honvédelmi Minisztérium volt közigazgatási államtitkára, a Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. vezérigazgatója - közölte az Országgyűlés Sajtóirodája szerdán az MTI-vel.

Wachsler Tamás 1965-ben született Miskolcon egy négygyermekes családban, általános iskolai tanulmányait szülővárosában végezte, majd 1984-ben a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban érettségizett. Egyéves sorkatonai szolgálata után 1985-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karának hallgatója lett, ahol 1993-ban szerzett diplomát.

1988 áprilisában elsők között lépett be a Fiatal Demokraták Szövetségébe, a műegyetemi csoport alapító tagja és vezetője volt. 1989 augusztusában részt vett a prágai Vencel téren tartott antikommunista tüntetésen, majd nyolc napig éhségsztrájkot folytatott Csehszlovákia budapesti nagykövetsége előtt, így tiltakozva a tüntetés szétverése és a résztvevő magyar fiatalok őrizetbevétele ellen.

Az 1990-es magyarországi országgyűlési választáson a Fidesz Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területi listájáról szerzett mandátumot, az Országgyűlés alakuló ülésén korjegyző volt. A honvédelmi bizottság és a nemzetbiztonsági bizottság tagja, majd utóbbinak 1993-tól 1994-ig elnöke volt.

Tagja volt az Észak-atlanti Közgyűlésben dolgozó magyar országgyűlési delegációnak, ahol részt vett a védelmi bizottság tevékenységében, majd az Észak-atlanti Közgyűlés akkori egyetlen kelet-európai jelentéstevője lett. 1993-ban a Fidesz Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnökévé választották.

Az 1994-es országgyűlési választáson ismét pártja Borsod-Abaúj-Zemplén megyei listájáról jutott a parlamentbe, ahol a honvédelmi bizottság alelnöke, majd 1995-től tagja volt. 1994-ben a Fidesz elnöki posztjáért is elindult Orbán Viktor ellen, sikertelenül.

1998-tól 2000-ig a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára volt, majd visszatért eredeti szakmájához, és a Budapest Aréna projektigazgatója lett.

A 2002-es önkormányzati választáson Szentendrén önkormányzati képviselővé választották, majd 2006-ban visszavonult a politikától és építészmérnökként dolgozott.

2012-től előbb az Országgyűlés Hivatalának munkatársaként, majd 2017-től a Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. vezérigazgatójaként irányította a Kossuth Lajos tér, majd az Országház tágabb környezetének építészeti megújítását. A Nemzet Főterének és az Országház látogatóközpontjának átadása után a Wellisch-palota és a Balassi Bálint utcai Tisza Lajos irodaház rekonstrukcióját, majd a Szabad György Irodaház megépítését irányította. Nevéhez fűződik a Vértanúk tere helyreállításának irányítása, valamint építészeti ötletgazdája volt a Nemzeti Összetartozás Emlékhelyének. A sajtóiroda a közleményben azt írta, hogy szenvedélyesen szerette az Országház épületét, társszerzője volt a "A nevezetes magyar Országház és a tér, ahol áll" című könyvnek. Szívügye volt az Országház tervezett belsőépítészeti újjászületése valamint a Kossuth téri Igazságügyi Palota és Agrárminisztérium épületeinek folyamatban lévő megújulása.

Munkáját mindig a felelősségtudat és a minőség eszménye vezérelte - írták.

Ez év március 15. alkalmából az első demokratikusan választott országgyűlésben végzett munkája, valamint a Kossuth Lajos tér és környéke rekonstrukciójának előkészítése és megvalósítása érdekében folytatott kiemelkedő vezetői tevékenysége elismeréseként Sulyok Tamás köztársasági elnök a Magyar Érdemrend polgári tagozat kitüntetésben részesítette.

Az Országgyűlés és az Országgyűlés Hivatalának munkaközössége főt hajt a 60. életévében elhunyt egykori munkatársa emléke előtt. Wachsler Tamást az Országgyűlés Hivatala saját halottjának tekinti - áll a közleményben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Ma már nem csak rugdosták, de akasztással is fenyegették a TISZA önkénteseit Budapesten gyerekek előtt - Videó
A TISZA Párt vezetője Orbán Viktorhoz és Sulyok Tamáshoz fordult: „Elég volt! Követelem, hogy haladéktalanul szólaljanak meg az országban uralkodó agresszióval szemben”.


Újabb fenyegető támadást intéztek a TISZA Párt önkéntesei ellen, ezúttal Budapesten. Az esetről videó is készült, melyet Magyar Péter megosztott a közösségi oldalán. Ezen egy férfi látható, aki folyamatosan káromkodva szidja a pártot és az ott jelenlévőket. Többször is elhangzik pl: "Nem rendőr kell ide, hanem hóhér!", "Fel foglak akasztani, hogyha lesz rá lehetőségem".

A TISZA Párt vezetője a felvétel mellé azt írta:

"Elég volt! Az országot vezető bűnözők polgárháborúba akarják taszítani az országot. Ma már nem csak rugdosták, de akasztással is fenyegették a TISZA önkénteseit Budapesten gyerekek előtt.

Orbán Viktor elnök úr! Sulyok Tamás köztársasági elnök úr!

Elég volt! Követelem, hogy haladéktalanul szólaljanak meg az országban uralkodó agresszióval szemben.

A TISZA önkéntes segítői bátor és büszke magyar állampolgárok arra áldozzák szabadidejüket, hogy a Nemzet Hangja népszavazási kezdeményezés keretén belül megkérdezzék honfitársaikat, mi a véleményük bizonyos, a mindennapjaikat érintő kérdésekben. Ők tisztességes, hazaszerető emberek, akik nem csupán élnek a véleménynyilvánítás szabadságával, hanem másokat is segítenek abban, hogy ugyanezt megtehessék".

Magyar hozzátette: "Ezek a becsületes emberek most az önök által keltett erőszakkal és a megvezetett emberek verbális és fizikai támadásaival találják szemben magukat. Már mindennaposak az őket érő egyre súlyosabb inzultusok, ennek ellenére bátran és higgadtan viselik ezeket.

Tudják, miért? Azért, mert hisznek az igazunkban és biztosak abban, hogy ők másmilyen Magyarországot szeretnének.

Papolhatnak Önök a békéről, amíg híveiket a békétlenségre és egymás gyűlöletére buzdítják. Magyart magyarral állítanak szembe csak azért, hogy mentsék a hatalmukat.

Elég volt! Felszólítom Önöket, hogy szólaljanak meg, határolódjanak el az ilyen cselekedetektől és hívják fel a szavazóik figyelmét, hogy hagyják abba a megfélemlítést és hagyjanak fel az erőszakkal" - írta.

Sulyok Tamást is megszólította:

"Köztársasági elnök úr, ön azért lehet a mostani pozíciójában, mert elődje morálisan megbukott. Ha Ön most sem szólal meg és nem szólít fel békére, ha a miniszterelnökkel együtt nem hívják vissza az utcákról az agresszív “harcosaikat”, akkor Önök is hasonlóan járnak, mint Novák Katalin a volt köztársasági elnök: végleg megbukna"

- üzente. Végül azt üzente:

"A magyar emberek békében szeretnének élni itthon, a szeretett hazájukban. A TISZA egy ilyen országot épít és békére és egymás iránti tiszteletre hív fel minden magyar embert. Aki a TISZA-ra szavaz, az a békére és az emberséges Magyarországra szavaz" - áll a bejegyzésben.

VIDEÓ: A fenyegetésről


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Trump benyújtotta a számlát az Ukrajnának nyújtott támogatásért – kiszivárgott egy megállapodástervezet
A dokumentum szerint Kijevnek nemcsak a segélyeket kellene visszatérítenie, hanem 4 százalékos kamatot is felszámolna még az USA. A nyersanyagbevételek fele amerikai kézbe kerülne a törlesztés idejére.


Miután Donald Trump és Volodimir Zelenszkij korábbi találkozója heves szóváltásba torkollott, ezért elmaradt az eredetileg februárra tervezett megállapodás a ritkaföldfémekről. A Bloomberg birtokába került megállapodástervezet szerint azonban az egyeztetések továbbra is zajlanak.

A tervezet alapján Ukrajnának vissza kellene fizetnie az Egyesült Államoktól kapott teljes katonai és gazdasági támogatást, amit a háború kezdete óta nyújtottak számukra. A dokumentum szerint

az amerikai Fejlesztési és Finanszírozási Intézet (DFC) egy újjáépítési és befektetési alapot hozna létre, amelybe Ukrajnának a nyersanyagforrásaiból származó bevételeinek 50 százalékát kellene befizetnie, amíg a tartozás teljes egészében meg nem térül. A visszafizetésre ezen felül évi 4 százalékos kamatot is felszámolnának.

A megállapodástervezet értelmében az Egyesült Államok elővásárlási jogot szerezne minden Ukrajnában kitermelt nyersanyagra, amíg a tartozás fennáll. Emellett Kijev nem értékesíthetné létfontosságú ásványkincseit olyan országok számára, amelyeket az Egyesült Államok stratégiai versenytársnak tekint.

Mihajlo Podoljak, Volodimir Zelenszkij tanácsadója hangsúlyozta, hogy a tervezet még nem végleges, és jelenleg az ukrán minisztériumok között zajlanak az egyeztetések. Mint mondta, az ásványkincsekből származó nyereség megosztásának kérdését is tisztázni szeretnék.

Julija Szviridenko, Ukrajna gazdaságfejlesztési minisztere és miniszterelnök-helyettese szerint a tervezet végső formájáról csak akkor születhet döntés, ha valamennyi érintett fél konszenzusra jut. Úgy véli, hogy a nyilvános vita ebben a szakaszban hátrányosan befolyásolhatja a tárgyalásokat.

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Róna Péter: Az MNB-s művelet a magyar történelem legnagyobb, hivatalból történő sikkasztása
A közgazdász szerint évekkel ezelőtt figyelmeztették a döntéshozókat a jegybanki alapítványokkal kapcsolatos problémákra, de nem történt érdemi intézkedés.


Róna Péter közgazdász a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottsági tagjaként 2013 őszén értesült arról, hogy az MNB alapítványokat hozna létre – írta meg a Blikk.

„A Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottsági tagjaként 2013 őszén szereztem tudomást az MNB-alapítvány alapítóterveiről” – mondta Róna. Elmondása szerint akkor arról tájékoztatták őket, hogy az alapítványok céljainak megvalósítására kétmilliárd forintot szánnak.

Róna kiemelte, hogy a felügyelőbizottság – amelynek tagja volt a pénzügyminiszter képviselője is – aggályosnak tartotta a szervezetek létrehozását, mert az általuk biztosított tőkejuttatás ellentétes lehetett a törvényi előírásokkal.

„Az alapítványokkal kapcsolatban a felügyelőbizottság 2014-ben jelezte az állami tulajdonosnak, a Pénzügyminisztériumnak, ma Nemzetgazdasági Minisztérium, hogy az MNB által létrehozott szervezeteknek biztosított tőkejuttatás ellenkezik a törvényi előírásokkal, de legalábbis aggályos”

– fogalmazott.

A közgazdász szerint hiába készült erről jelentés, arra nem érkezett válasz. A felügyelőbizottság ezért egy határozatban felszólította az MNB igazgatóságát, hogy adja át az alapítványok jogi hátterét bemutató anyagokat. Ezen kívül kérték, hogy mutassák be a társadalmi felelősségvállalási és egyéb nem jegybankszakmai támogatási programok jogi megalapozását, és ismertessék az európai jegybankok hasonló gyakorlatát is. Róna Péter szerint a jegybankról szóló törvényből ugyanis nem volt levezethető az alapítványok létrehozása, hiszen az kimondja: a Magyar Nemzeti Banknak sem belföldi, sem külföldi szervezetben nem lehet részesedése.

Róna hangsúlyozta, hogy a jelentésről a Pénzügyminisztériumnak is tudomása volt, hiszen két tagot is delegáltak a felügyelőbizottságba, akik megszavazták a zárójelentést. „Mind a ketten megszavazták azt a bizonyos zárójelentést” – mondta. A jelentésből Kövér László házelnök is kapott.

A felügyelőbizottság mandátuma lejárta után 17 hónapig nem működött új testület, eközben pedig az alapítványokhoz továbbra is folyt a pénz.

„Orbán Viktor miniszterelnök a nyilatkozataiban most arra hivatkozik, hogy a jegybank a kormánytól függetlenül tevékenykedő intézmény. Igen ám, de annak működéséért a Pénzügyminisztérium felel”

– tette hozzá Róna.

Később az Állami Számvevőszék is vizsgálatot indított, amely több problémát is feltárt. Jelentésük szerint

az alapítványok befektetései nem feleltek meg a közpénzek gondos kezelésére vonatkozó elvárásoknak, és jelentős, 150-200 milliárd forintos vagyonvesztést okoztak az összesen 500 milliárdos vagyonból. Az ÁSZ hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tett, a rendőrség pedig nyomozást indított.

Róna Péter szerint azonban az ÁSZ nem vizsgálta azt, hogy maga az alapítványok létrehozása törvényes volt-e. „Most az ÁSZ szerint hűtlen kezelés történt az alapítványoknál, de azzal nem foglalkozik, hogy a szervezetek megalapítása törvényes volt-e. Márpedig, ha onnan nézzük a történetet, akkor a minősítés hűtlen kezelés helyett sikkasztás lenne, mert az MNB a hatáskörében lévő pénzt áthelyezte máshova és más célra, mint az eredetileg szolgált volna” – fogalmazott.

A közgazdász a Blikknek úgy összegzett: „Úgy gondolom, ez az MNB-s művelet a magyar történelem legnagyobb, hivatalból történő sikkasztása.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter úgy gondolja, hogy Trump vámjai miatt most „mindenki sápítozik és mindenki sikoltozik”, mégsem tett semmit az EU ellene
A nemzetközi sajtóban gyakran beszélnek az amerikai vámszabályokról, de Szijjártó Péter szerint mindez elkerülhető lett volna. A külgazdasági és külügyminiszter úgy látja, Brüsszel hónapokon át nem tett semmit az ügyben.


Szijjártó Péter szombaton a közösségi oldalán tett egy közzé videót arról, hogy szerinte az európai gazdaság ismét a brüsszeli bürokraták alkalmatlanságának árát fizeti meg. Úgy véli, az Egyesült Államokkal való tárgyalásokkal el lehetett volna kerülni a vámintézkedéseket, de az elmúlt hónapok inkább tétlenséggel teltek.

A külügyminiszter felidézte, hogy már tavaly november óta tudni lehetett, hogy Donald Trump lesz az Egyesült Államok új elnöke, és patrióta gazdaságpolitikát folytat majd, amelynek része lehet a vámemelés is.

„Mindezt tudta mindenki, tudhatták Brüsszelben is. Mégis az elmúlt hónapokban Brüsszel semmit nem tett ebben a kérdésben (…) Egyetlen komolyan vehető tárgyalási ajánlatot sem tett Brüsszel az Egyesült Államoknak”

– mondta.

Szijjártó szerint most, amikor már bevezették a vámemeléseket, „mindenki sápítozik és mindenki sikoltozik”. Hozzátette, hogy az autóipar az európai és az amerikai gazdaságban is kiemelt szerepet játszik. Eddig az USA 2,5 százalékos vámot vetett ki az európai autóbehozatalra, míg Európa 10 százalékos vámmal sújtotta az amerikai importot.

„Miért nem csökkentette az Európai Unió 2,5 százalékra az autóipari vámokat? Ezt a javaslatunkat többször megtettük, Brüsszelben azonban olyan emberek ülnek és vesznek fel súlyos eurótízezreket havonta fizetésként, akik képtelenek átgondolni egy ilyen helyzetet, képtelenek jó stratégiai döntéseket hozni”

– fogalmazott.

Szijjártó szerint Brüsszel és a von der Leyen-féle bizottság most is rossz döntéseivel sodorta nehéz helyzetbe az európai gazdaságot. Hangsúlyozta, hogy az amerikaiakkal tárgyalni kell, Magyarország pedig ezt rendszeresen megteszi.

(via HVG)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk