ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Már csak pár napig lehet szavazni AZ ÉV HOTELÉRE! Vajon melyik régióból kerül majd ki az idei győztes?

AZ ÉV HOTELE hetedik évadában már csak 10 szálloda van versenyben, ezek közül derül majd ki január 26-án, hogy melyik három kapta közülük a legtöbb szavazatot, és melyik hotel viselheti majd a megtisztelő címet és viheti haza az ezzel járó gyönyörű díjat!

Január ötödikén startolt el Magyarország egyetlen televíziós szállodaversenyének végső, döntős szavazása. AZ ÉV HOTELE hetedik évadában már csak 10 szálloda van versenyben, ezek közül derül majd ki január 26-án, hogy melyik három kapta közülük a legtöbb szavazatot, és melyik hotel viselheti majd a megtisztelő címet és viheti haza az ezzel járó gyönyörű díjat!

A múlt vasárnapi adásban a döntőbe jutott szállodák közül időrendi sorrendben a második ötöt mutattuk be újra. A döntőbe az öt nagy turisztikai régióból – a balatoniból, az észak-dunántúliból, az alföldiből, az északkelet-magyarországiból és a dél-dunántúliból – azok a szálláshelyek jutottak be, melyek a legtöbb és a második legtöbb voksot szerezték a hónap végi szavazások során.

Ha lemaradtál volna a legutóbbi AZ ÉV HOTELE adásról, akkor azt egy kattintás után megnézheted, vagy ha láttad már, akkor újra megnézheted az RTL+-on!

A szállodák a korábbi adások után gyűjtött szavazatai lenullázásra kerültek, így mindegyik hotelnek megvan az esélye, hogy nyerjen. Szavazni az adásban látott szállodák közül bármelyikre lehet, de csak egyre! És már nincs sok idő a döntésre, ugyanis a szavazás következő vasárnap, tehát január 19-én délelőtt 11 órakor lezárul! AZ ÉV HOTELE facebook oldalán, illetve honlapján lehet.

Tavaly egy balatoni szálloda nyert

A verseny történében eddig minden évben más régióból kerültek ki a győztesek. 2024 januárjában először került egy balatoni szállodához a díj, akkor ugyanis a keszthelyi Sirius Hotel****superior kapta a legtöbb szavazatot. A döntőben leadott szavazatok 19,9 százalékával a második a hajdúszoboszlói Hotel Aurum**** lett, a dobogó harmadik fokára pedig a balatonfüredi Hotel Vinifera Vine & Spa**** állhatott fel (17,7%).

Egy évvel korábban, 2023 januárjában a sárospataki Hotel Bodrog Wellness & Elix Spa****superior lett a győztes, amely a szavazatok 18%-át kapta. A második helyét akkor a visegrádi Royal Club Hotel****superior kapta, amely a szavazatok 16%-át szerezte meg. A bronzérmes pedig szarvasi Liget Wellness és Konferencia Hotel**** lett, amelyre a nézők 15%-a szavazott.

Vajon idén melyik turisztikai régióba kerül majd AZ ÉV HOTELE díja? Lássuk, melyik az az tíz hotel, melyekre még pár napig szavazni lehet, egészen vasárnap 11 óráig!

Hotel Marina Port****, Balatonkenese

A közvetlen vízparti, négycsillagos besorolású balatoni wellness-szálloda Budapesttől egy órára, az M7-es autópályától 10 percre, a legmodernebb balatoni vitorláskikötő szomszédságában, Balatonkenesén található.

A szálloda évek óta sikeres céges rendezvény és konferencia helyszín, melyekhez hat különböző, modern felszereltségű konferenciaterem áll rendelkezésre. A szálloda hangulatos és komfortos szobáinak nagy része a Balaton felé néz. A hotel wellness részlegében 200 m2-es feszített víztükrű úszómedence,10 személyes pezsgőfürdő, gyermekmedence, többféle szauna és gőzkabin is megtalálható. A Marina Port saját füves strandján napágyak, panoráma szauna, játszótér és Beach Bár szolgálja a nyaralók igényeit.

A szálloda 120 fős étterme egyaránt kínál hagyományos magyaros, valamint nemzetközi, elsősorban mediterrán fogásokat. A nyári szezonban a Nádas grillteraszon is van lehetőség vacsorázni.

További információ ide kattintva!

REED Luxury Hotel & Bistro, Siófok

Az ötcsillagos besorolású szálloda a Balatontól 2 perc sétára, egy csendes lakóövezetben található, távol a főút zajától. Az M7-es autópályáról könnyen megközelíthető, Budapesttől mindössze 1 óra autóútra van. Az exkluzív szálloda elhelyezkedésének köszönhetően számos kikapcsolódási lehetőséget biztosít falain belül és kívül egyaránt, hiszen a Balaton partja, a szabadstrand és a bicikliút is a szálloda szomszédságában van. A luxus szállodát a letisztultság mellett a modernitás jellemzi. Tágas terei, buja, zöld növényzete a Távol-Keletet idézi, míg kültéri és beltéri medencéinek, valamint gőzkabinjának mozaikcsempés burkolata a csillogást, eleganciát sugározza. Szobái magas minőségben felszereltek, 2 nagy luxus apartmanja tetőterasszal és privát jakuzzival is rendelkezik. Étterme a’la carte bisztro-menüt kínál.

További információ ide kattintva!

Thermál Hotel Mosonmagyaróvár, Mosonmagyaróvár

A hotel Mosonmagyaróvár belvárosához közel, egy termálfürdő mellett helyezkedik el. 61 kétágyas-, fürdőszobával, LCD-televízióval, széffel, telefonnal, hajszárítóval, minibárral és egyénileg szabályozható klímával ellátott szobával rendelkezik. A szállodában sóbarlang, orvosi rendelő, gyógyászati részleg és fogászat is található. A hotelben exkluzív wellness részleg található, melyben finn szauna és pezsgőfürdő vehető igénybe. A teljes felüdülést és szépülést különféle masszázsok, sóbarlang, kozmetika, pedikűr, manikűr és fodrászat biztosítja. A szálloda közvetlen szomszédságában található, egész évben nyitva tartó termálfürdő igazi fürdőparadicsom. A város legértékesebb kincse a 74 fokos hőmérsékletű termálvíz, mely besorolása szerint Európa öt legjobb hatású gyógyvize közé tartozik. A szálláshely jó kiindulópontja lehet egy Szigetközt felfedező kirándulásnak. A szálloda étterme helyi és nemzetközi ételeket is kínál. A reggelit és vacsorát büféasztalos rendszerben vehetik igénybe a szállóvendégek.

További információ ide kattintva!

Hotel HEGIQ****, Hegykő

A négycsillagos Hotel HEGIQ Hegykő csendesebb utcájában található egy magas fás, parkosított termálfürdő közvetlen szomszédságában. A vadonatúj szálloda 28 szobája letisztult, natúr színeivel, hangulatával a természet közelségét tükrözi vissza. A PURE szobák 2 fő részére biztosítanak kényelmes elhelyezést terasszal, a második emeleti DELUX szoba pedig nappali és háló részből áll és egy 25 m2-es terasszal is rendelkezik. A szálloda vendégei korlátlan belépést kapnak a szomszédos SÁ-RA termálfürdőbe, ahol 6 kültéri és 2 beltéri medence, köztük termálvizes, gyógyvizes, úszó- valamint pihenésre alkalmas medence is várja a látogatókat. A fürdőzés mellett különböző kezelések, lazító és nyugtató masszázsok, víz alatti gyógytorna vagy akár fényterápia is igénybe vehető külön térítés ellenében. A környék számos borkóstolási és egyéb kiváló gasztronómiai lehetőséget is kínál a kalandozni vágyóknak. A szálloda saját éttermében a reggeli svédasztalos, míg vacsorára a la cart menüből választhatnak három fogást a szállást félpanzióval foglaló vendégek.

További információ ide kattintva!

Borostyán Med-Hotel****, Nyíradony-Tamásipuszta

A négycsillagos hotel Budapesttől 245 kilométerre, Nyíradonytól 14 km-re, csendes környezetben egy néhány utcás, csupán 250 lakosú településen, Tamásipusztán található. A fővárosból a hotel körülbelül három óra alatt érhető el. A hotel fél óra autóútra van a megyeszékhely Debrecentől, ha valaki nyüzsgőbb kikapcsolódásra is vágyna. Kétségkívül ez a főúri hangulatú szálloda a környék legimpozánsabb épülete! A szobák között standard, superior valamint tematikus családi szobák is megtalálhatóak. A hotel wellnessrészlegén 14 medence van kül- és beltéren – köztük: élménymedence, csúszdás gyerekmedence, babapancsoló, merülőmedence, és termálvizes jacuzzik is. Továbbá itt olyan extra szolgáltatásokkal is várják a vendégeket, mint a szaunaszeánsz vagy a hangtálas vízfürdő. Az étteremben egész nap folyik a munka, hiszen a szobák teljes ellátással foglalhatók, mely büféreggelit, svédasztalos ebédet és vacsorát tartalmaz.

További információ ide kattintva!

Bordűr Wellness Hotel****superior és Szőnyegmúzeum, Békésszentandrás

A négycsillag superior wellnesshotel 2023 telén nyitott meg és gyorsan kedvelté vált az utazók körében. Az egyedi hangulatú hotel Magyarország ötödik legnagyobb állóvize, a Hármas-Kőrös Kákafoki-holtágának partján áll. Békésszentandrás Budapesttől körülbelül két órára, Szegedtől pedig másfél órára található. A szállodának otthon adó kastélyszerű épületben korábban egy nagymúltú szőnyeggyártó üzem működött. A helyi szőnyeggyártás történetét a szálloda aljában található múzeum mutatja be egy interaktív kiállításon.

A Bordűr wellnessrészlegén három kültéri medencét is találhatunk, egyet a Kőrös-holtág partán. A pihenésről masszázs, finn szauna és egy különleges élményt adó float spa is gondoskodik. A tágas, dizájnos szobák és lakosztályok mindegyike légkondicionált, okostévével felszerelt. A modern és kreatív fine-dining éttermet a francia konyhatechnológia, a helyi alapanyagok, a hagyományok tisztelete, valamint a nemzetközi fúziós konyha jellemzi.

További információ ide kattintva!

Thermal Park Egerszalók****, Egerszalók

Az négycsillagos hotel, apartman és kemping Egerszalóktól két kilométerre, csendes környezetben található, ahonnan a híres Sódomb csak pár percre van. Egerszalók egy közel 2.000 lelket számláló község a Mátra és a Bükk között, a Laskó-patak völgyében. A településtől északra egy horgásztó, délre pedig gyógyfürdő várja az ide látogatókat. A Thermal Park állatbarát hely, sokan kedvenceikkel érkeznek ide. A hatalmas területen fekvő komplexum nem csak a pihenés, hanem a rendezvények otthona is. Fürdőháza kül- és beltéren is kínál kikapcsolódási lehetőséget. Kültéren több medence, beltéren pedig finn- és infraszauna, gőzfürdő, masszázsok és halpedikűr is a szolgáltatás része. A szálloda éttermében svédasztalos reggeli és vacsora, valamint a’la carte ebéd fogyasztására is van lehetőség.

További információ ide kattintva!

Natura Hill****, Zebegény

A Dunakanyar legszebb panorámájával büszkélkedhető Zebegény tetején, egy korábbi szőlőhegyen épült ez a természetközeliséget és a fenntarthatóságot középpontba helyező szálloda. Zebegény Budapestről bő egy óra alatt érhető el autóval, de vonattal is könnyen megközelíthető. A Natura Hill több különálló épületből áll. A központi épületben található a szobák többsége és a Michelin ajánlással rendelkező, fenntartható módon működtetett étterem. A hátsó épületben egy kisebb wellness-részleg található, fatüzelésű panorámás szaunával, jacuzzival és pihenőszobával. A szálloda legújabb része a Les, ahol dizájnos apartmanok kerültek kialakításra, Dunára néző teraszokkal és panorámakádas fürdőszobákkal. A szálloda éttermében nincs étlap, hanem minden nap változó degusztációs menüt szolgálnak fel, melyek készítéséhez helyben vagy a környéken termelt alapanyagokat használnak fel.

További információ ide kattintva!

Hotel Castello****, Siklós

A négycsillagos wellnesshotel a siklósi vár tövében, a település központjától rövid sétatávolságra, csendes, nyugodt környezetben található. A szálloda épületének alapját egy régi malom adja, melynek falait különleges építészeti megoldásokkal őrizték meg és ma is láthatóak a szállodán belül. A hotel közvetlen, zárt folyosós összeköttetésben van a Thermal Spa fürdővel, amely kiváló szórakoztatást nyújthat kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A szálloda 44 szobával rendelkezik, standard, superior, összenyitható szobák és lakosztályok biztosítják a vendégek kényelmét. A lakosztályokat családok részére ajánlják. A 96 fő befogadására alkalmas étterem családi rendezvényekre is igénybe vehető. Az étterem szezonálisan megújuló kínálatában a nemzetközi konyha remekei mellett magyaros és tájjellegű ételek is találhatók. A hotel konyhájának kínálatát a helyi termelők minőségi alapanyagainak felhasználásával készülő, hazai és mediterrán fogások, valamint a villányi borok alkotják.

További információ ide kattintva!

Hotel Vital****, Zalakaros

A négycsillagos wellnesshotel a népszerű zalakarosi üdülőváros csendesebb részén, a híres gyógy- és élményfürdőtől körülbelül 10 perces sétára található. Zalakaros autóval az M7-es autópályán, de tömegközlekedéssel is kiválóan megközelíthető az ország bármely részéről érkező vendégek számára. A vendégek általában a családias hangulat, az udvarias kiszolgálás, a barátságos személyzet és a mérsékelt árak miatt választják ezt a szállodát. A hotel 18 standard- és 4 superior szobával valamint 4 családi- és 4 superior apartmannal rendelkezik. A szálloda közel 600 nm-es alapterületű wellnessrészlege kellemes kikapcsolódást nyújthat annak, aki szaunázni, úszkálni szeretne, de az sem fog csalódni, aki az élménymedence masszázsfunkcióit használná. A szobák félpanziós ellátással foglalhatóak, de a szálloda nívós éttermében ebédelni is lehet.

További információ ide kattintva!

AZ ÉV HOTELE hetedik évadjának fenti döntőseire egészen január 19., vasárnap délelőtt 11 óráig lehet szavazni a verseny hivatalos honlapján!

Voksolj a számodra legszimpatikusabb szálláshelyre, hiszen aki szavaz az nyerhet is, a legszerencsésebb szavazó pedig egy teljes hetet tölthet majd el AZ ÉV HOTELÉBEN! A versenyről és a szavazás menetéről további információkat és érdekességeket AZ ÉV HOTELE facebook oldalán lehet megtalálni.

AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízióműsor az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szálláshelyeket. Minden adásban egy-egy ismert embert és kísérőjének kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi szálláshelyre, hogy kipróbálják azokat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Megnéztük, mi történik a textilgyűjtő konténerbe dobott ruhákkal!
Megnéztük, mit jelent a valódi újrahasznosítás: mi történik a ruhákkal, ha nem a kukába, hanem a megfelelő helyre kerülnek. Videón mutatjuk, miért nem mindegy, hová dobod a textilt!

Valószínűleg a te szekrényed mélyén is lapul néhány kinőtt, kifakult, lyukas vagy egyszerűen csak megunt ruhadarab. És ha már tudatos vagy, akkor nem a kukába, hanem egy textilgyűjtő konténerbe dobod ezeket. De vajon mi történik velük ezután? Hova kerül a póló, amit öt éve már csak alváshoz hordtál? Vagy a kabát, amit még mindig sajnálsz, de tudod, hogy már kiszakadt és sosem veszed már fel?

Mi nemcsak feltettük ezeket a kérdéseket, hanem utánajártunk a pontos válaszoknak – testközelből! A székesfehérvári válogatóüzemben, a Textrade Kft.-nél jártunk, ahová a MOHU textilgyűjtő konténereiből származó ruhák kerülnek. A TikTok-videónkban megmutatjuk, mi történik a konténerbe dobott darabokkal – a válogatástól az újrahasznosításig.

VIDEÓ: Nézd meg, hogyan zajlik a válogatás, mi történik a darált anyaggal, és hova kerülnek a legmenőbb vintage ruhák!
@szeretlekmagyarorszag.hu #hirdetés te tudtad, hova kerülnek a ruhagyűjtőből a ruhák???? #mohu #gyűjtőkonténer #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Az első szűrő: ruhaként még használható?

A folyamat azzal kezdődik, hogy megvizsgálják: egyáltalán viselhető-e még az adott darab. Ha igen, akkor kategóriák szerint szétválogatják – nadrág, kabát, gyerekruha, szoknya, blúz, kiegészítők stb. Ezután több körös szortírozás következik, amelyben anyagminőség alapján döntenek a ruhák további sorsáról.

A jobb állapotú darabok európai second hand üzletekben landolnak, a gyengébb minőségűek pedig – lebálázva – afrikai piacokra kerülnek. Van azonban egy különleges szekció is: a „vintage válogató”, ahová a beérkezett ruhák legjobb 1%-a kerül. Ezek a darabok különösen keresettek a menő second hand butikokban, és nem ritkán újra divatot csinálnak abból, amit más már elfeledett.

Mi lesz a teljesen hordhatatlan ruhákból?

Ha a textil már nem hordható – például szakadt, foltos vagy nagyon elhasználódott –, akkor a darálóba kerül. Innen két út vezethet: az egyik az RDF, vagyis az energetikai hasznosítás. Az így ledarált ruhadarabokat erőművekben elégetik, és energiát nyernek belőlük. A másik lehetőség, hogy ipari célokra használják fel őket: például autók hangszigeteléséhez, töltőanyagként vagy tisztítórongyként. Ez már önmagában is sokkal jobb sors, mint a szeméttelep – de ehhez az kell, hogy te jól dönts: ne a kommunális hulladékba dobd a textilt!

Miért fontos ez az egész?

A ruháink előállítása hatalmas környezeti terheléssel jár: rengeteg víz, energia és szennyezés kapcsolódik egy-egy új pólóhoz vagy nadrághoz. Ha ezeket a darabokat elhasználás után egyszerűen elégetjük vagy elásva tároljuk, azzal mindezt az erőforrást elpazaroljuk – ráadásul

sok műszálas textil lebomlás helyett mikroműanyagként szennyezi a földet és a vizeinket.

Hol találsz textilgyűjtő konténert?

A textilgyűjtő konténerek országszerte megtalálhatók. Jelenleg Magyarországon 3000 textilgyűjtő konténer érhető el, és a cél, hogy 2026 végére ez a szám elérje a 6000-et. Tavaly már 1200 új gyűjtőt helyezett ki a MOHU, és a tervek szerint minden 2000 főnél nagyobb településen elérhető lesz ilyen konténer, amennyiben a telepítési feltételek biztosítottak.

Az első ilyen konténerek már megtalálhatók hulladékudvarokban, kiskereskedelmi egységeknél és településeken, de a hálózat folyamatosan bővül. Ha szeretnéd megtudni, hol van a hozzád legközelebbi gyűjtőpont, keresd fel a MOHU térképes keresőjét.

A konténerek telepítésére önkormányzatok és kiskereskedelmi egységek online jelentkezhetnek a MOHU Gyűjtőkonténer igénybejelentő oldalán. Ha egy vállalkozás vagy település szerződést köt, a telepítés ingyenes, és a MOHU alvállalkozója rendszeresen üríti a konténereket.

És mit tehetsz te?

A legegyszerűbb dolog: ha megválsz egy ruhától, ne az otthoni szemetesbe dobd! Vidd el egy MOHU-s textilgyűjtő konténerhez. Ezekből már több mint 2800 van országszerte, és folyamatosan bővül a hálózat. A legközelebbi konténert könnyen megtalálod a MOHU térképes keresőjében. Ezzel egy apró, de nagyon is számító lépést teszel a fenntarthatóság felé. Minden egyes bedobott ruhadarab esélyt kap az újrahasználatra vagy újrahasznosításra – és közben te is teszel valamit a környezetért!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Elképesztő! Letarolta a vihar Soltvadkertet éjjel – képeken a pusztítás
Virágoskertet tett tönkre a jégeső, hatalmas fák dőltek ki, tetők rongálódtak meg Soltvadkerten. A helyiek összefogtak, hogy mentsék, ami még menthető a pusztítás után.

Óriási károkat okozott a vihar Soltvadkerten csütörtök éjjel. A helyiek virágmentéshez kértek segítséget, miután a felhőszakadás szétverte a Fejes Krizantém Kertészetet – számolt be róla a Blikk.

A településen több helyen is fák dőltek ki, ágak zuhantak a háztetőkre, fatörzsek törtek ketté. A MetFigyelő Facebook-oldalán képeket is közzétett a pusztításról.

„Az éjszakai heves zivatar utáni viharkárok a Soltvadkert közelében lévő Vadkerti-tónál!”

– írták a fotók mellé.

Az éjszakai heves zivatar utáni viharkárok a Soltvadkert közelében lévő Vadkerti-tónál!⛈️

A fotókat köszönjük Csaszi Csaszinak!

Várjuk a képeket, videókat!

Közzétette: MetFigyelő – 2025. április 18., péntek
„Hatalmas károkat okozott az éjszakai vihar a soltvadkerti Fejes Krizantém Kertészetben! Felhívást tettek közzé: "Virágmentés! Sajnos az éjszakai orkán erejű szél hatalmas károkat okozott! Ezért a még kisebb sérülést kiheverő virágokra akciót hirdetek a kertészetben!!! Légy te is virágmentő!!!”

A hosszú hétvége heves időjárással indult. Csütörtök este egy kelet felé lassan mozgó csapadékrendszer érte el az országot, amely több helyen záporokat, zivatarokat hozott. Ezek közül az egyik Soltvadkert környékén csapott le.

Hatalmas károkat okozott az éjszakai vihar a soltvadkerti Fejes Krizantém Kertészetben!

Felhívást tettek...

Közzétette: MetFigyelő – 2025. április 18., péntek

Szerdán és csütörtök délelőtt még napos, nyárias idő volt, délután Mezőkovácsházán 30,6 Celsius-fokot mértek, ezzel megdőlt a napi melegrekord is. Az esti vihar azonban véget vetett a kellemes időnek, az ország szinte teljes területén zivatarok alakultak ki.

– fűzték hozzá a megdöbbentő képekhez.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Szívszorító: ezekre keresett rá Gene Hackman felesége a haláluk előtt segítséget remélve
A két holttestet csak napokkal később találták meg új-mexikói otthonukban. A vizsgálatok ritka fertőzést és krónikus betegségeket állapítottak meg.
F. O. - szmo.hu
2025. április 16.

Betsy Arakawa, Gene Hackman felesége 2025. február 10-én több egészségügyi problémára keresett rá az interneten. Többek között azt próbálta megtudni, hogy „okozhat-e a Covid szédülést?”, illetve utánanézett a megfázás és az orrvérzés kapcsolatának is, írja az Unilad. Másnap lemondta a masszázsidőpontját, mivel Hackman influenzaszerű tüneteket produkált, noha a Covid-tesztje negatív lett. Ugyanezen a napon

oxigénpalackokat rendelt az Amazonról, és többször is megpróbált elérni egy egészségügyi klinikát, de nem kapott ellátást.

Betsy Arakawa február 12-én hunyt el, halálát hantavírus okozta tüdőszindróma okozta. Gene Hackmant február 18-án érte a halál, nála súlyos szívbetegséget és Alzheimer-kórt állapítottak meg. A hatóságok mindkettőjüket február 26-án találták meg otthonukban, a Új-Mexikó állambeli Santa Féban.

A pár három kutyát tartott a házban. Az egyik állat, Zinna, elpusztult, feltehetően kiszáradás és éhezés miatt. A másik két kutya túlélte az eseményeket.

A ház körül több melléképületben rágcsálók jelenlétére utaló nyomokat találtak, a főépületben azonban nem észleltek aktivitást. A vizsgálat során kizárták, hogy szén-monoxid-mérgezés vagy gázszivárgás okozta volna a tragédiát.