Magyar Péter: Orbán Viktor hülyeségvonatán nincs fék
Magyar Péter Szekszárdon tartott beszédében reagált Orbán Viktor csütörtöki Facebook-bejegyzésére, amelyben azzal vádolta a Tisza Pártot, hogy Brüsszellel együtt összeesküdtek a magyarok ellen.
„A hatalom fél. A hatalom retteg. (...) Orbán Viktor hülyeségvonatán nincs fék” - fogalmazott Magyar Péter Szekszárdon, Orbán Viktor csütörtök délutáni Facebook-posztjára reagálva.
Mint azt mi is megírtuk: a miniszterelnök a tiszás EP-képviselő, Kollár Kinga, mondataira reagálva posztjában azzal vádolta a Tisza Pártot, hogy Brüsszellel együtt összeesküdtek a magyarok ellen. „Saját fülünkkel hallhattuk, saját szemünkkel láthattuk: a Tisza párt és Brüsszel összeesküdött a magyarok ellen. Megállapodtak, hogy tönkreteszik a magyar gazdaságot, a magyar egészségügyet, és lerontják a magyarok életszínvonalát, hogy a Tisza pártot segítsék hatalomra” - fogalmazott a miniszterelnök, aki szerint: „ez a magyar demokrácia sötét napja!”
„Az az ember vádol minket, aki nők szoknyája, aki egyre kövérebb zebrák, és aki 62 TEK-es mögé bújik. (...) Az az Orbán Viktor vádol minket, aki éveken keresztül Soros György csecsén élt, több milliárd dollárt kapott tőle, amikor még a liberális internacionalé alelnöke volt. (...) És miért? Mert retteg”
- fogalmazott Szekszárdon Magyar.
„Mert kijöttek a legfrissebb felmérések, kedves szekszárdiak, egy évvel azután, hogy megalakultunk félmillióval több Tisza szavazó van Magyarországon, mint Fidesz szavazó. Miniszterelnök úr, jegyezzen meg két számot: Tisza 51 százalék, Fidesz 37 százalék!” - tette hozzá.
Magyar szerint az az Orbán Viktor vádolja őket, aki miatt hiányzik ezermilliárd forint a magyar közlekedésből, ami jönne Brüsszelből, hogyha nem függesztették volna fel a miniszterelnök családja, és oligarcháinak ipari méretű korrupciója miatt.
„Nincs még egy olyan miniszterelnök Európában, de még a világon se nagyon, akinek minden családtagja milliárdos vagy százmilliárdos lett!”
- mondta Magyar, aki szerint Orbán mindezt azért csinálja, mert retteg.
„Most először fordul vele elő olyan, hogy elveszítheti a hatalmát. Látja, hogy a magyar emberek annyit mondanak, annyit üzennek, mindenhonnan, az egész Kárpát-medencéből, hogy vége van elvtársak, vége van!”
- fogalmazott.
„Ne a Facebookon írogasson nekem! (...) Sokszor kihívtam önt nyilvános vitára. Jelenleg én vezetem a legerősebb magyarországi pártot, és sok millió magyar ember nevében elvárom, hogy álljon ki nyílt vitára! Válassza meg a helyszínt az időpontot, a fegyvernemet! Én ott leszek, de ne bújjon nők szoknyája mögé, ne bújjon TEK-esek mögé, legyen férfi! Ahogy beleírták az alaptörvénybe, legalább annyira legyen férfi, miniszterelnök úr!”
- üzente Orbánnak Magyar.
„A hatalom fél. A hatalom retteg. (...) Orbán Viktor hülyeségvonatán nincs fék” - fogalmazott Magyar Péter Szekszárdon, Orbán Viktor csütörtök délutáni Facebook-posztjára reagálva.
Mint azt mi is megírtuk: a miniszterelnök a tiszás EP-képviselő, Kollár Kinga, mondataira reagálva posztjában azzal vádolta a Tisza Pártot, hogy Brüsszellel együtt összeesküdtek a magyarok ellen. „Saját fülünkkel hallhattuk, saját szemünkkel láthattuk: a Tisza párt és Brüsszel összeesküdött a magyarok ellen. Megállapodtak, hogy tönkreteszik a magyar gazdaságot, a magyar egészségügyet, és lerontják a magyarok életszínvonalát, hogy a Tisza pártot segítsék hatalomra” - fogalmazott a miniszterelnök, aki szerint: „ez a magyar demokrácia sötét napja!”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: Itt a bizonyíték, hogy Orbánék a legnagyobb támogatói Ukrajna uniós csatlakozásának
A Tisza Párt elnöke szerint Orbán Viktor jogerősen elítélt ukrán emberkereskedőket engedett ki a magyar börtönökből, oligarchái pedig éppen tízezer hektáros földeket vennének Ukrajnában.
Itt a bizonyíték, hogy Orbánék a legnagyobb támogatói Ukrajna uniós csatlakozásának – kezdte szerda reggeli Facebook-bejegyzését Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke videót osztott meg arról, amikor Szijjártó Péter külügyminiszter követelte az Európai Uniótól Ukrajna felvételét. Orbán pedig nem vétózta azt meg 2023 decemberében Brüsszelben.
„Itt is azt teszik, amit az uniós források kapcsán: mást vádolnak azzal, amit ők tesznek.
Orbán se a magyar gazdákat, se a magyar méhészeket nem védte meg a beáramló ukrán méztől és gabonától. Orbán jogerősen elítélt ukrán emberkereskedőket engedett ki a magyar börtönökből. Orbán oligarchái éppen tízezer hektáros földeket vennének Ukrajnában” – írta a posztban MAgyar Péter.
Hangsúlyozta: a Tisza Párt álláspontja világos Ukrajna kapcsán.
„Hivatalos népszavazás, amikor a feltételek és az időpont ismert lesz. Addigra Orbánnak már nem osztanak lapot. Orbán Viktor és a propagandája akkor is hazudik, amikor kérdez. Ne hagyd magad félrevezetni! Fidesz = hazugság és erőszak TISZA = béke és egy emberséges Magyarország” – zárult a bejegyzés.
Itt a bizonyíték, hogy Orbánék a legnagyobb támogatói Ukrajna uniós csatlakozásának – kezdte szerda reggeli Facebook-bejegyzését Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke videót osztott meg arról, amikor Szijjártó Péter külügyminiszter követelte az Európai Uniótól Ukrajna felvételét. Orbán pedig nem vétózta azt meg 2023 decemberében Brüsszelben.
„Itt is azt teszik, amit az uniós források kapcsán: mást vádolnak azzal, amit ők tesznek.
Orbán se a magyar gazdákat, se a magyar méhészeket nem védte meg a beáramló ukrán méztől és gabonától. Orbán jogerősen elítélt ukrán emberkereskedőket engedett ki a magyar börtönökből. Orbán oligarchái éppen tízezer hektáros földeket vennének Ukrajnában” – írta a posztban MAgyar Péter.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Átalakítja az óvodai nevelést a kormány: napi 45 perc iskola-előkészítő tevékenységet írnak elő az ovisoknak az utolsó évben
Megjelent a Magyar Közlönyben a rendelet, amely módosítja az Óvodai nevelés országos alapprogramját. De kiderült, hogy a kormány a honvédelem oktatását is „gyakorlatorientáltan” fejlesztené.
Megjelent a Magyar Közlönyben a kormány új rendelete, amelyben módosítják az Óvodai nevelés országos alapprogramját, és több korábbi köznevelési döntést is felülírnak.
Az Orbán Viktor által jegyzett új szabályok célja, hogy az óvoda és az iskola közötti átmenet zökkenőmentes biztosítása, illetve, hogy „a köznevelési és szakképző intézményekben a honvédelem tantárgy oktatásának gyakorlatorientált fejlesztése”.
A rendelet szerint
a gyerekek a tanköteles korukat megelőző évben vagy halasztás esetén tanköteles korúként „a későbbi eredményes iskolai előrehaladáshoz fontos képességeik és készségeik fejlesztése érdekében az óvodai csoportokban naponta összesen 45 perces időkeretben, a feladatra differenciált, a gyermek egyéni terhelhetőségéhez igazodó – amennyiben az infrastrukturális adottságok lehetővé teszik, külön térben szervezett – iskola-előkészítő fejlesztő pedagógiai tevékenységben vesznek részt”.
Az óvodáknak szeptember 1-ig kell módosítaniuk saját pedagógiai programjukat. A frissített alapprogramot először a 2025/2026-os nevelési évben kell alkalmazni. A jegyzéken elérhető lesz az átmenetet segítő pedagógus-továbbképzés az óvodavezetők és óvodapedagógusok számára is.
De más is változik, ugyanis
a köznevelési és szakképző intézményekben a honvédelem tantárgy oktatását gyakorlatiasabbá akarják tenni.
A tantárgyat ezentúl olyan pedagógus is taníthatja, aki leérettségizett és három évig katona volt.
Az új rendelet az Arany János Programokkal kapcsolatos támogatásokon is változtat. A módosítás célja, hogy a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű, köztük roma tanulók középfokú iskolai előrehaladását, lemorzsolódásának megelőzését garantálja.
Megjelent a Magyar Közlönyben a kormány új rendelete, amelyben módosítják az Óvodai nevelés országos alapprogramját, és több korábbi köznevelési döntést is felülírnak.
Az Orbán Viktor által jegyzett új szabályok célja, hogy az óvoda és az iskola közötti átmenet zökkenőmentes biztosítása, illetve, hogy „a köznevelési és szakképző intézményekben a honvédelem tantárgy oktatásának gyakorlatorientált fejlesztése”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Schadl György a Balaton-parti luxusnyaralójában tölti a házi őrizetét
Miután ez az idő is beleszámolódik a kiszabott büntetésbe, a nyaralójában eltöltött idővel Schadl négynaponta egy napot lefaraghat a későbbi esetleges börtönbüntetéséből.
Ha már megtudták, hol tölti a házi őrizetét, a lap meg is látogatta Schadlt a siófoki nyaralónál.
„Sicc innen!”
- zavarta el a lap munkatársait a végrehajtói kar volt elnöke, aki egyetlen kérdésre sem válaszolt.
A 24.hu ugyanakkor azt írja: látták, hogy az udvarban parkol egy Mercedes, amelyről Schadl korábban azt állította a bíróságon, hogy nem tudja hol van.
Szabó József, a Fővárosi Törvényszék sajtószóvivője a lapnak elmondta, hogy a vádlottak bármikor kérhetik a házi őrizeti helyszín megváltoztatását, a bíróság pedig minden alkalommal mérlegeli a kérést. Hozzátette: az sincs megkötve, hogy ezt hány alkalommal tehetik meg.
Azt is megerősítette, hogy Schadl házi őrizetének új helyszíne Siófokon van.
Miután ez az idő is beleszámolódik a kiszabott büntetésbe, a nyaralójában eltöltött idővel Schadl négynaponta egy napot lefaraghat a későbbi esetleges börtönbüntetéséből
- jegyezte meg a lap.
Schadl György és 21 társa ellen korrupciós és más bűncselekmények miatt folyik büntető eljárás.
A végrehajtói kar volt elnökének Balaton-parti ingatlanjával egyébként külön vádpont foglalkozik a 22 vádlottat felsorakoztató korrupciós büntetőper vádiratában. Az ügyészség szerint ugyanis az eredetileg 90 millió forintért vásárolt nyaralót, eltérve az építési engedélytől, túlépítették. A lehallgatott telefonbeszélgetések szerint Schadl egymillió forint kenőpénzt is hajlandó volt adni azért, hogy ne kelljen visszabontani az épületet. Végül ingatlan megkapta az engedélyt.
A Fővárosi Törvényszék engedélyezte a korrupciós bűncselekményekkel vádolt Schadl György házi őrizeti helyszínének megváltoztatását, így
a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar volt elnöke siófoki luxusnyaralójában tölti bűnügyi felügyeletét február óta
A legelszántabb tüntetők le is sátraztak a Sándor palota előtt, ahol éjszaka Hadházy fogadóórát tartott. Szerda délután innen vonulnak majd le az Erzsébet hídra.
„A legelszántabbak, éjjel négykor a technofasizmus ellen. Maradunk, délután ötkor gyülekező itt a Várban és innen irány újra az Erzsébet híd!” – írta a Facebookon Hadházy Ákos szerdán hajnalban. A független országgyűlési képviselő már negyedik hete szervez tüntetést minden kedden a gyülekezési jog korlátozása ellen.
A hídfoglalások után ezúttal az Erzsébet hídról a Várba vonult a tüntetőkkel, ahol a Sándor palota előtt letelepedve éjszakáztak. A képviselő hajnalban néhány fotót is megosztott, ahol látszik, néhányan még éjszaka is kitartottak vele.
Reggel aztán egy videóban jelentkezett be, amelyben elmondta, hogy éjjel 1-2 óra körül még bőven kitartottak az emberek, leginkább a diákok, de vannak néhányan, akik lesátraztak, és ott is aludtak.
Hadházy azt is megjegyezte: ma is mennek az Erzsébet hídra. 16.30-tól gyülekeznek majd a Várban és 17 órakor indulnak a hídra.