Ahogy arról tegnap beszámoltunk, alaposan megváltozott a középszintű magyar érettségi írásbeli része. Annak első felében többek között Ady Endréről, a kódexekről és Antigonéról is kérdeztek (többek között az új, műveltségi feladatsorban), míg a hosszabb, szövegalkotó részben Karinthy Frigyes egy novellájáról vagy Babits Mihály költészetéről írhattak a vizsgázók.
Hétfőn szaktanárok részéről már érkezett egy nem hivatalos megoldás a feladatokra, kedd reggelre pedig kijött a hivatalos megoldókulcs is – írja az Eduline.hu.
A középszintű magyarérettségi helyes megoldásait ITT lehet megtekinteni
Az emelt szint megoldásainak helyességét pedig ITT lehet leellenőrizni.
A Szeretlek Magyarország által megkérdezett diákok egyébként nem találták nehéznek a feladatokat, az előzetes várakozásaik alapján legalábbis keményebbre számítottak.
Ahogy arról tegnap beszámoltunk, alaposan megváltozott a középszintű magyar érettségi írásbeli része. Annak első felében többek között Ady Endréről, a kódexekről és Antigonéról is kérdeztek (többek között az új, műveltségi feladatsorban), míg a hosszabb, szövegalkotó részben Karinthy Frigyes egy novellájáról vagy Babits Mihály költészetéről írhattak a vizsgázók.
Hétfőn szaktanárok részéről már érkezett egy nem hivatalos megoldás a feladatokra, kedd reggelre pedig kijött a hivatalos megoldókulcs is – írja az Eduline.hu.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fotókon a Lakatos Márk ellen szervezett tüntetés a Kossuth téren – Tóth Gabi, Ábrahám Róbert is felszólalt
Lakatos Márk ellen még tavaly indult eljárás, de a rendőrség elévülés miatt megszüntette. A döntés felháborodást váltott ki, több ismert ember is vállalta, hogy felszólal a demonstráción.
Lakatos Márk stylist ellen 2024 októberében indult eljárás, miután Ábrahám Róbert azzal vádolta meg, hogy egy 13 éves fiút hívott fel magához, és szexuális bűncselekményt követett el ellene. A stylist az első perctől kezdve tagadta a vádakat, és közölte, hogy mindenben együttműködik a hatóságokkal. A rendőrség idén április 11-én elévülésre hivatkozva lezárta a nyomozás Lakatos Márkot érintő részét. A stylist a közösségi oldalán reagált a döntésre: azt írta, hogy sem tanúként, sem gyanúsítottként nem hallgatták ki, a rendőrségi határozatot pedig rágalomnak nevezte. Közölte azt is, hogy jogi képviselőjével lépéseket tesz az ügyben.
Ábrahám Róbert április 16-ra, szerda estére tüntetést hirdetett a budapesti Kossuth térre a rendőrségi döntés miatt.
A demonstráció célját így fogalmazta meg: „ha a jog elévült, legalább az erkölcsi felelősségre vonás ne maradjon el”.
Képgaléria: A tüntetésről (Fotókért kattints a képre)
A rendezvényen elsőként Király Tamás, az Ultrahang Plusz podcast műsorvezetője szólalt fel. Azt mondta, „nem vagyok egy tüntető típus, az Odakint most szörnyek járnak rendezvényre sem mentem el. Nem könnyű ma Magyarországon a normalitás mellett kiállni”. Beszédében azt mondta, hogy meglepődött, amiért nem alakult ki nagyobb felháborodás az ügy kapcsán. „Azt hittem, lekapcsolták a netet” – fogalmazott. Kiemelte:
„ha van egy szexuális ragadozó, aki vadászik, aki el akarja rabolni a gyermekeket, azt felelősségre kell vonni, mindegy milyen politikai oldalt képvisel, mindegy mi a szakmája”.
Király kitért a Varnus Xavér-ügyre is, amely kapcsán arról beszélt, hogy szerinte „nem Xavér, hanem azok járnak bíróságra, akik vádolják őt, vagy vele voltak kapcsolatban”. Úgy fogalmazott: „a ma este azt üzeni, hogy nincs okunk a szégyenre. Azoknak kell szégyenkezniük, akik tönkreteszik a gyerekek életét”. Hangsúlyozta: „nincs bal- vagy jobboldali pedofília csak pedofília”. Ezután felolvasott a rendőrség közleményéből, amely szerint az 1–5 évig büntethető gyermekek elleni bűncselekmények elévülhetnek a jelenlegi jogi szabályozás alapján.
A következő felszólaló Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő volt. Beszédében utalt a korábbi rendszerre és a Szovjetunióra, és kijelentette: „a Szovjetunió zászlaját vivők nem szűntek meg, csak átalakultak és Brüsszelben dolgoznak ellenünk”. Ezt követően a liberalizmust bírálta, és úgy fogalmazott: „hiába hisztizik, toporzékol egy hadseregnyi szélsőséges, nem kell csatlakozni a jóemberkedéshez, elég a magunk istenéhez ragaszkodni”. Szerinte „szó sincs véleményszabadságról, a nyugat ugyanolyan ideológiai szigorral sújt le, mint a KGB”, valamint azt mondta: „az elnyomás eszközévé vált a jog”.
Somkuti beszédében példaként hozta fel a németországi Björn Höcke esetét, aki ellen náci jelszó használata miatt indult eljárás, miután egy 2021-es gyűlésen a „Mindent Németországért” kifejezést használta.
A demonstráción Tóth Gabi is felszólalt. Arról beszélt, hogy
anyaként és nőként fontos számára a hagyomány, és kiemelte, hogy „aki szerető környezetben nő fel, nem is gondolná, hogy szörnyek járnak köztünk”. Beszédében azt is elmondta, hogy több ismert ember nem mert részt venni a tüntetésen, mert attól tartott, hogy az negatívan befolyásolhatja a karrierjét.
A demonstráción jelen volt Dúró Dóra és Apáti István, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselői is.
Ábrahám Róbert beszédében Lakatos Márkot és más közéleti szereplőket is élesen bírálta, akik szerinte nem emelték fel a hangjukat az ügy kapcsán. Felidézte, hogy Lakatos korábban „Kárpátok Madonnája” névvel illette Tóth Gabit, majd visszautasította azt a vádat, hogy az énekesnő jelentette volna fel a stylistot. Felháborodását fejezte ki amiatt is, hogy „20 évvel később elévült a bűncselekmény”.
Kritizálta, hogy Lakatos „általános iskola mellett koktélozott” és „ismert személyiségek szelfiztek vele” az ügy kirobbanása után. Többek között Alföldi Róbertet is kiemelte. Pottyondi Edinát is szóvá tette: „Pottyondi mikor kijelentette, minden gyereket megvédenek, most hol van?” A beszéde végén még egyszer kiemelte, hogy „a Lakatos-ügyről semmilyen ismert személyiség nem szólalt meg”, és „aki igen, azokat meghurcolták”. Zárásként közölte: „Legyen számonkérés!”
Tóth Gabi a színpadon elénekelte a Honfoglalás című dalt, majd Király Tamás búcsúzóul azt mondta: „Létezik bűnbocsánat, de ahhoz bűnbánat is kell”.
A hivatalos program este nyolcig tartott volna. A beszédek végére azonban már csak páran maradtak. A tüntetés elején két-háromszázan vettek részt.
Lakatos Márk stylist ellen 2024 októberében indult eljárás, miután Ábrahám Róbert azzal vádolta meg, hogy egy 13 éves fiút hívott fel magához, és szexuális bűncselekményt követett el ellene. A stylist az első perctől kezdve tagadta a vádakat, és közölte, hogy mindenben együttműködik a hatóságokkal. A rendőrség idén április 11-én elévülésre hivatkozva lezárta a nyomozás Lakatos Márkot érintő részét. A stylist a közösségi oldalán reagált a döntésre: azt írta, hogy sem tanúként, sem gyanúsítottként nem hallgatták ki, a rendőrségi határozatot pedig rágalomnak nevezte. Közölte azt is, hogy jogi képviselőjével lépéseket tesz az ügyben.
Magyar Péterék újra elmentek a Hetényi Géza kórházba: a liftből az egyik már sehogy se működik, a főépület aulájában lévő minden mosdó le volt zárva
Takács Péter egészségügyi államtitkár reagált a TISZA Párt vezetőjének bejegyzésére: „látom nagyon fáj, hogy lelepleztem a brüsszeli gazdikkal kötött sunyi kis paktumotok részleteit” - írta többek között.
Magyar Péter a közösségi oldalán számolt be arról, hogy újra elmentek Szolnokra, a Hetényi Géza kórházba. Képviselőtársával, Kulja Andrással néztek szét az intézményben.
Beszámolója szerint:
"Augusztushoz képest annyi változás történt, hogy
a liftből az egyik már sehogy se működik (augusztusban az egyikbe beszorultunk), a kosz és a penész a teljes főépületet kezdi belepni. A főépület aulájában lévő minden mosdó le volt zárva. A főépület alagsorában egészen elképesztő állapotok uralkodnak"
- írja a politikus. Azt írta, azért tértek vissza, mert:
"vasárnap itt kezdte Takács Péter egészségügyi államtitkár a hazugság túráját, amin azt próbálta meg elmagyarázni a magyaroknak, hogy a 10-20-30 éve csúszó kórházi felújítások az egy éve létrejött TISZA miatt maradtak el".
"Azt a hazugságot is előadta, hogy az Orbán család és oligarchák korrupciója miatt 3 éve felfüggesztett uniós pénzek a tavaly létrehozott TISZA miatt nem jönnek.
Orbán Viktor alig egy hónapja még azt hazudta, hogy a kormány számláján van több ezer milliárd forint uniós forrás, amit nem tudnak elég gyorsan elkölteni, ehhez képest, most az új hazugság szerint a TISZA akadályozza az uniós pénzek hazahozatalát és a TISZA miatt késnek a vonatok és esnek szét a kórházak. Jelzem Orbán Viktornak, hogy még nincs időgépünk és bármit is hazudoznak, Magyarországon mindenki pontosan tudja, hogy az egészségügy és a közlekedés áldatlan állapotáért Orbán Viktort terheli a felelősség" - üzente a miniszterelnöknek.
Majd szólt az államtitkárnak is:
"Ha akkora férfi, ahogy azt az Alaptörvénybe beleírták, miért nem csap az asztalra, hogy a miniszterelnök és köre hagyjon fel a korrupcióval, hogy végre jöhessenek az uniós források az egészségügybe?! Miért nem kér azonnal plusz forrásokat, hogy legalább az akut vészhelyzetet lehessen kezelni a magyar egészségügyben? Önt tényleg nem érdekli, hogy évente 60 ezer honfitársunk meghal az egészségügy áldatlan állapota miatt?"
Magyar Péter azt ígérte a bejegyzésében:
"A TISZA a választást követően azonnal hazahozza a magyar embereknek fejenként járó 800 ezer forint uniós forrást és minimum 500 milliárd extra egészségügyi forrást allokál az állami egészségügyre.
Folytatjuk a magyar kórházak, egészsegügyi intézmények állapotát bemutató körútunkat. Kérem, hogy a friss tapasztalataikat a [email protected] címre küldjék" - áll a bejegyzésben.
Magyar Péter a posztjához kommentben még azt írta:
"Oszd meg, hogy a hazugságtúrán lévő Takács Péter - egészségügyi államtitkárhoz is eljusson".
Erre nemsokára megjött Takács Péter - egészségügyi államtitkár reagálása:
"Péter Magyar, látom nagyon fáj, hogy lelepleztem a brüsszeli gazdikkal kötött sunyi kis paktumotok részleteit! Btw. a kórház frissen felújított/új építésű 80%-án miért nem pózoltok az Andrissal? Akkor nem működne a "15 évig nem csináltak semmit" mantra? Küldjek olyan listát is, amin a több száz milliárd forintnyi kész beruházás van? A demagóg hergelő posztjaid biztosan sok like-ot hoznak. Számolgasd csak őket, az már szellemi elődödnek, Jakab Péternek is bejött!"
Magyar Péter a közösségi oldalán számolt be arról, hogy újra elmentek Szolnokra, a Hetényi Géza kórházba. Képviselőtársával, Kulja Andrással néztek szét az intézményben.
Beszámolója szerint:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
EP-képviselők jöttek Budapestre, szerintük a magyar kormány képviselői agresszívan viselkedtek velük
Úgy látják, hogy aggasztó, ami Magyarországon történik a jogállamiság terén. Az igazságügyi és belügyminiszter, az Alkotmánybíróság és a Kúria elnöke, valamint az alapvető jogok biztosa sem fogadta őket, több politikus pedig kritizálta a küldöttséget.
Hétfőn Budapestre érkezett egy európai parlamenti delegáció, amely a 7. cikk szerinti eljárás részeként az alapvető jogok magyarországi érvényesüléséről tájékozódott.
A képviselők többek között az igazságszolgáltatás függetlenségét, a média és a tudomány szabadságát, az átláthatóságot, a korrupcióellenes intézkedéseket, valamint az LMBTIQ közösség jogainak helyzetét vizsgálták.
A küldöttség tagjai találkoztak Karácsony Gergely főpolgármesterrel is, aki a látogatásról szerda délután 14 óráig nem adott ki közleményt. Az Európai Parlament tájékoztatása szerint a képviselők az igazságszolgáltatás, valamint a független és helyi hatóságok képviselőivel, illetve civil szervezetekkel is egyeztettek.
Zsigmond Barna Pál, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára a találkozó után azt írta a Facebookon, hogy
„Magyarország nem kér exportált demokráciát”. Bejegyzésében úgy fogalmazott: „Brüsszel–TISZA paktum akcióban”, és elfogultnak nevezte a delegáció programját. Szerinte a látogatás célja Magyarország lejáratása volt.
Vejkey Imre, a KDNP országgyűlési képviselője az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága nevében fogadta a delegációt, majd szintén a Facebookon tett közzé kritikát. Többek között azt írta: "A LIBE Bizottság álságos jogi eszközök mögé bújva rejti el a liberál-marxista mainstream akaratát, mely szöges ellentétben áll a magyar társadalom hagyományos értékrendjével!"
A delegáció vezetője, Tineke Strik, a Zöldek holland EP-képviselője a sajtótájékoztatón elmondta, hogy
az igazságügyi és belügyminiszter, az Alkotmánybíróság és a Kúria elnöke, valamint az alapvető jogok biztosa nem fogadta őket. Azt is hozzátette, hogy a magyar kormány nem hajtotta végre a jogállamisági ajánlások és ítéletek többségét. Mint fogalmazott: „Számos aggasztó fejleményt látunk.”
A képviselő szerint az EU-s forrásokat a kormány külföldi befolyásolásnak minősíti, a Szuverenitásvédelmi Hivatal létrehozásának célját pedig a független média és a civil szervezetek megbélyegzésében látja. Azt is elmondta, hogy a bírók fizetését olyan reformokhoz kötötték, amelyek befolyásolhatják a bíróságok függetlenségét. „Ritkán fordul elő, hogy bírók az utcán tüntetnek, és az, hogy ez Magyarországon megtörtént, mutatja, mennyire aggódnak az igazságszolgáltatás függetlenségéért” – fogalmazott.
Strik emlékeztetett arra is, hogy a miniszterelnök március 15-i beszédében újabb jogkorlátozó intézkedéseket jelentett be, köztük a gyülekezési jog szigorítását, amit súlyosnak tart. Szerinte ennek első áldozata a Pride felvonulás lehet.
A delegáció arra fogja kérni az Európai Bizottságot, hogy forduljon az Európai Bírósághoz, és vizsgálja felül a Pride betiltását lehetővé tevő törvényt.
Egy másik delegált elmondása szerint
a magyar kormány képviselői kifejezetten ellenséges és agresszív hangulatban fogadták őket a találkozók során.
A delegáció öt európai parlamenti frakció tagjaiból állt. Három politikai csoport – köztük a Patrióták Európáért, az Európai Konzervatívok és Reformerek, valamint a Szuverén Nemzetek Európája – nem vett részt a látogatáson. Ez utóbbihoz tartozik a Mi Hazánk és a német AfD is.
A mostani vizsgálódás a szabadságjogokkal foglalkozó LIBE bizottság második magyarországi látogatása volt, az első 2021 októberében történt. A delegáció jelentését az Európai Parlament elé terjesztik, ahol megvitatják, majd várhatóan a nyár után elfogadják. A jelentés információkat szolgáltat a 2018-ban indított, 7. cikk (1) bekezdése szerinti eljárás folytatásához.
Hétfőn Budapestre érkezett egy európai parlamenti delegáció, amely a 7. cikk szerinti eljárás részeként az alapvető jogok magyarországi érvényesüléséről tájékozódott.
A képviselők többek között az igazságszolgáltatás függetlenségét, a média és a tudomány szabadságát, az átláthatóságot, a korrupcióellenes intézkedéseket, valamint az LMBTIQ közösség jogainak helyzetét vizsgálták.
A küldöttség tagjai találkoztak Karácsony Gergely főpolgármesterrel is, aki a látogatásról szerda délután 14 óráig nem adott ki közleményt. Az Európai Parlament tájékoztatása szerint a képviselők az igazságszolgáltatás, valamint a független és helyi hatóságok képviselőivel, illetve civil szervezetekkel is egyeztettek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szerda délután újabb vonulással folytatódott a Hadházy Ákos által meghirdetett tüntetése. A 24 órás demonstráció kedden délután kezdődött az Erzsébet hídon, ahol a hivatalos műsor után a tömeg felvonult a Várba. A Karmelita mellett újabb beszédek hangzottak el, majd késő estébe nyúló programok is voltak. A független képviselő és több tüntető is az éjszakát a Várban töltötte.
A tiltakozó akciót pedig szerda délután folytatták. A tömeg a Várból vonult le, hogy visszatérjenek az Erzsébet hídra.