HÍREK
A Rovatból

„Lehet-e még mélyebbre süllyedni?” - Megafonos lelkész balhézott a Tisza Párt szentendrei standjánál, bilincsben vitték el

Magyar Péter elmondta: Albert-Nagy Ákos vörösiszap-katasztrófát kívánt a párt aktivistáinak. ”Egy pap Virágvasárnap azt üvöltözze gyerekek mellett, hogy vörösiszapot a hazaárulóknak a Tiszába?!”


Ahogy arról tegnap is beszámoltunk, a Tisza Párt Nemzet Hangja elnevezésű „népszavazásának” utolsó, szentendrei állomására is jutott egy balhé, ahol egy férfi megfenyegette a párt aktivistáit.

Magyar Péter már el is árulta, ki volt a pultnál fenyegetőző illető.

„A közpénzfaló Megafonnak dolgozó lelkészt vittek el tegnap bilincsben a rendőrök a tegnapi szentendrei rendezvényünkről”

– írta a pártelnök.

Hozzátette: „Lehet-e még mélyebbre süllyedni, mint hogy egy pap Virágvasárnap azt üvöltözze gyerekek mellett, hogy vörösiszapot a hazaárulóknak a Tiszába?! Értik, az Orbánnal fotózkodó megafonos lelkész az egyik legnagyobb hazai katasztrófával gunyolódik, amiben tíz ember meghalt, 150 honfitársunk megsebesült?! Virágvasárnap.”

„Ez a Megafon, ez a Fidesz. Ez az orbáni harcosok klubja”

– tette hozzá Magyar.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter talált egy 2006-os videót, amelyben Kövér László is egyetért azzal, hogy ne jöjjenek Magyarországra az uniós pénzek
A Parlament jelenlegi elnöke akkor Orbán Viktor szavait erősítette meg, aki szerint nem kellett volna az EU támogatásait kifizetni Magyarországnak a Gyurcsány-kormány miatt.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, múlt hét közepe óta a Fidesz azzal támadja a Tisza Pártot, hogy EP-képviselőjük, Kollár Kinga miatt nem jönnek Magyarországra az uniós támogatások. Mindezt azért, mert a képviselő az Európai Parlamentben úgy fogalmazott, hogy hatékonyak a Magyarországgal szemben bevezetett szankciók a jogállamisági problémák miatt. Orbán Viktor egyenesen az ősződi beszédhez hasonlította Kollár szavait, míg Bayer Zsolt publicista és a Civil Összefogás Fórum (CÖF) hétvégén tüntetést is szervezett a Tisza ellen. Török Gábor politológus ugyanakkor úgy látja, hogy a téma felszínen tartása nem lesz feltétlenül sikeres a Fidesz részéről.

Magyar Péter már korábban is felívta a figyelmet, hogy Orbán Viktor 2006-ban, még az ellenzék vezetőjeként az Európai Parlementben – a Gyurcsány-kormányra utalva – maga is azt mondta: „Ezért kell az Európai Uniónak világossá tennie, hogy nem nyújt segédkezet semmilyen megfontolásból sem a hazug és csaló, a kommunizmus erkölcsi örökségét máig fel nem adó kormányzatoknak.”

A Tisza Párt elnöke azonban most megosztott egy másik videót is. Ebben Kövér László a Duna TV vendégeként megkapja azt a kérdés, hogy mennyiben ért egyet Orbán szavaival. A Parlament jelenlegi elnöke akkor úgy fogalmazott:

„Én azt gondolom, hogy elemi erkölcsi követelmény egy olyan nemzeti közösség számára, amelyik mindig azt hangoztatja, hogy nem pusztán gazdasági érdekközösség, hanem értékek közössége is. Azt hangoztatja, hogy a dmeokrácia, a civilizáció letéteményese. Hát, akkor tessék komolyan venni a saját normáit a saját területén belül.”

Magyar Péter posztjában úgy fogalmaz: „Itt hallható, ahogy Kövér László megerősíti Orbán Viktor 2006-os követelését, hogy az Európai Unió ne adjon pénzt Magyarországnak. A Fidesz ismét hazudik és megpróbálja hülyének nézni a magyar embereket. Azzal vádolja a TISZA-t, amit ők tesznek és tettek.”

A Tisza elnöke szerint „Mindenki tudja Magyarországon, hogy egyedül Orbán Viktor és a hozzá köthető ipari méretű korrupció a felelős azért, hogy jelenleg a magyarok nem kapják meg a fejenként 800 ezer forintos uniós forrást, amit egészségügyre, oktatásra, a gazdaság és a közlekedés fejlesztésére, nyugdíjasokra, valamint a magyar vidékre lehetne költeni.”

Megismételte a vasárnapi eredményváró utáni beszédében elhangzottakat is: „A TISZA viszont a választási győzelem után azonnal hazahozza a magyar embereknek járó pénzeket.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Lázár János időcsapdába került: bejelentette, hogy elfogadták az Alaptörvény módosítását, amit csak délután fog tárgyalni a Parlament
Kissé előresietett a miniszter, aki azóta javította Facebook-posztját, de a szerkesztési előzmény nem felejt.


Ahogy arról korábban már írtunk, hétfő délután tárgyalja a Parlament az Alaptörvény 15. módosítását. Ennek értelmében a gyülekezési jog korlátozásával betilthatják a Budapest Pride felvonulást, felfüggeszthetővé teszik a kettős állampolgárok magyar állampolgárságát és „betilthatják” a drogozást.

Lázár János azonban nem sokat teketóriázott. Hétfő délelőtt 10:07 perckor posztolt Facebook-bejegyzésében azt írta:

„Politikai akciók uralják a közvéleményt, a közvélemény pedig uralja a Lázárinfót! A kormány meghirdette a normalitás 5 pontját, amely az alaptörvény ma elfogadott módosításával már nem csak terv, hanem tett is lett! Erről, vagy akár bármi másról is kérdezhetnek engem holnap Sarkadon 17:30-kor!”

Azaz már megszavazottnak tekintett egy olyan törvényt, aminek még a parlamenti vitája sem zajlott le – szúrta ki a Telex.

A posztot azóta módosították, de a szerkesztési előzményekben jól látható, hogy az eredeti szövegben valóban a „ma elfogadott” fordulat szerepelt.

A délutáni ülés idejére egyébként a Momentum képviselői (akik legutóbb füstbombákkal tiltakoztak az ülésteremben a tervezet ellen) blokádot terveznek a Parlament köré, így várhatóan a mai ülésnap sem lesz zökkenőmentes.

A blokád után 17 órára a Momentum tüntetést is szervez a Kossuth térre, ahol felszólal többek között Karácsony Gergely főpolgármester is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
BDPST Group: nem Tiborcz Istváné a 250 milliós Ferrari, amivel Hadházy kiszúrta
A független képviselő hétfőn osztott meg képeket a miniszterelnök vejéről, amint a méregdrága kocsival igazoltatják. A cége azt állítja, nem saját luxusautóról van szó.


Hadházy Ákos független képviselő hétfőn tett közzé egy bejegyzést a Facebookon arról, hogy képek bizonyítják: Tiborcz Istvánt látták és lefotózták, amint kiszáll egy fekete Ferrari SF Spider sportautóból a spanyolországi Marbellán, még 2022 decemberében.

A posztban több fotót is közzétett a luxusautóról, aminek a vételára a honatya szerint elérheti a 250 millió forintot.

A Telex megkereste Tiborcz cégcsoportját, a BDPST Groupot, hogy megkérdezze, mégis kié a Ferrari, és valóban használt-e ilyen járművet Tiborcz István. A cégcsoport azt a választ küldte, hogy „a képen látható Ferrari SF Spider gépjármű nincsen és nem is volt soha Tiborcz István tulajdonában, azt bérelte”.

A portál annak is utánanézett, hogy egy Ferrari SF Spidert mennyiért lehet bérelni a spanyoloknál, és azt találták, hogy kb. napi ezer euróért, vagyis jelenlegi árfolyamon kb. 410 ezer forintért kibérelhető.

Tiborcz István és a felesége, Orbán Ráhel a legutóbbi parlamenti választások előtt költöztek Spanyolországba, és 2021–22-ben éltek Marbellán a gyerekeikkel, akik állítólag angolul és spanyolul tanultak az ott töltött idő alatt, míg az apjuk különböző üzleteket kötött.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Vučić lebukott: élőben hamisította meg egy kisfiú levelét, hogy neki kedvezzen az üzenet
A szerb elnök egy őt támogató sportolóra cserélte Novak Đoković nevét. A világhírű teniszező ugyanis többször kiállt a kormányellenes tüntetők mellett.


Aleksandar Vučić vasárnap este az élő adásban közvetített Nem adjuk Szerbiát című rendezvényről osztotta meg gondolatait a nézőkkel. Felolvasott leveleket és üdvözleteket is, amelyeket állampolgárok küldtek neki. Ezek között szerepeltek egy nyolcéves kisfiú, Pavle sorai is, de a szerb elnök egy apró, ám nagyon lényeges változtatással úgy alakította át a levelet, hogy az rá vessen jó fényt, illetve ne kelljen kimondani a finoman szólva sem kormánybarát Novak Đoković nevét.

A Pink Televízió kamerája ráközelített a kézzel írt levélre, így a nézők is láthatták a tartalmát. A levél ráadásul gyerekekre jellemző módon nagy nyomtatott betűkkel íródott, így ki lehetett szúrni a papíron szereplő szöveg és a felolvasott tartalom közötti egyszavas, mégis nagyon fontos különbséget.

Vučić a Szabad Magyar Szó szerint így olvasta fel a levelet: „A nagypapával gyakran sakkozom, és mindig megverem. Nagyon szeretem Szerbiát. Kosárlabdázni járok, nézem az Euroligát és Jokićot.”

A valódi levélben azonban ez állt: „Nagyon szeretem Szerbiát. Nézem a világ legjobb teniszezőjét, Novak Đokovićot.”

A nyilvánvaló változtatást nehéz lenne figyelmetlenséggel vagy félreolvasással magyarázni, és nem csak azért, mert a kis Pavle kiírta a teniszező teljes nevét. Elsősorban azért tűnik teljesen szándékosnak a „hamisítás”, mert amíg Đoković többször kiállt a Szerbiában hosszú ideje kormányellenes tüntetéseken részt vevő tömegek mellett, Nikola Jokić szerb kosárlabdázó Vučić pártjának nyílt támogatója.


Link másolása
KÖVESS MINKET: