Legalább egy évig maszkban kell élnie a 15 éves fiúnak, aki áramütést szenvedett, amikor barátján akart segíteni

Soma két hónapig lebegett élet és halál között, de túlélte a balesetet. A gyógyulás azonban hosszú folyamat lesz számára.


Még áprilisban történt Sárospatakon, hogy két fiú életveszélyes sérüléseket szenvedett a vasútállomáson. Az idősebb, 16 éves kamasz felmászott egy tehervagon tetejére, hogy fotót készítsen, de a felsővezetékben lévő magasfeszültség áthúzott rajta. 15 éves barátja megpróbált segíteni, de ő is súlyosan megsérült.

A 16 éves fiú tíz nappal a baleset után a kórházban meghalt, barátja viszont annak ellenére életben maradt, hogy testfelületének majdnem a 60 százaléka megégett, emellett súlyos koponya- és lábtörést szenvedett - írja a Blikk.

Csáky Soma két hónapig lebegett élet és halál között, még a szülei szerint is hihetetlen, hogy fiuk új esélyt kapott a sorstól. Édesapja, Csáky László, a néhai legendás csepeli kenus csapat tagja a Blikknek elmondta, hogy

Soma 70 napig volt a Bethesda Kórház égésintenzív osztályán, a hatvanadik nap környékén érkezett arra jel, hogy túlélheti.

A fiú lábizmainak jelentős részét is elveszítette, jelenleg járókerettel tud járni. Legalább egy évig a teljes testét és a fejét is takaró kompressziós ruhát kell hordania, később pedig a különböző korrekciós műtétek mellett hajbeültetésre, fülpótlásra, hegkezelésre, arcplasztikai műtétekre is szükség lehet.

Soma otthon gyógyul, szülei segítik mindenben. A testét mindennap egy speciális krémmel kell kenni, emellett naponta két órát gyógytornázik és hegmasszázst is kap.

"A kompressziós ruha fel- és levétele is több mint egy óra úgy, hogy már rutinosak vagyunk. Hetente kétszer-háromszor járunk felülvizsgálatra. A testsúlya 63-ról 50 kiló alá ment, így a táplálkozásra is nagyon kell figyelnünk, és persze, rengeteg lelki támogatásra van szüksége. Emellett egyéni tanrendben tanulunk otthon, éjjel-nappal vele vagyok, a feleségem dolgozik. Soma a helyzethez képest alapvetően jól van szerencsére. Tudja, hogy új esélyt kapott, amivel szeretne élni"

- mondta el az apa, aki könyvet is írt fia történetéről, a somakonyv.hu weboldalon megrendelhető.

A szülők jelenleg képesek fedezni a rehabilitációval járó mindennapi költségeket, azt viszont egyelőre nem tudhatják, a későbbiekben milyen kezelésekkel és kiadásokkal kell szembe nézniük. Aki szeretné anyagilag segíteni Somát és családját, az alábbi bankszámlaszámra utalhat.

Csáky László

Unicredit Bank

10918001-00000492-22370005

IBAN HU46 10918001-00000492-22370005

BIC BACXHUHB


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Amerika nemet mondott Orbánéknak: jöhet a vámháború, ráfázhat Magyarország
A magyar kormány hiába próbálkozik, Amerika most nem kér a megállapodásból. A vámháború viszont már a küszöbön, és Magyarország is megérezheti a hatását.


Bár a magyar kormány komoly erőfeszítéseket tesz a kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodás újraindítására, egy kormányközeli forrás szerint az amerikai Trump-adminisztráció április elején arról tájékoztatta a magyar vezetést – többek között a Nemzetgazdasági Minisztériumot –, hogy jelenleg nem tartják napirenden a kérdést. Erről Panyi Szabolcs, a VSquare újságírója számolt be pénteki Facebook-bejegyzésében.

Az újságíró a VSquare legfrissebb hírlevelében is kitért a témára. Azt írta:

az Egyesült Államok által kivetett importvámok – különösen az európai autókat érintően –, valamint a még magasabb kínai vámokkal járó kereskedelmi háború egyik nagy vesztese lehet Magyarország.

Az ország gazdasága ugyanis jelentős mértékben épül a német autóiparra és a kínai elektromosjármű- és akkumulátorgyártásra.

Bár a magyar autóipart érintő hatásokról megoszlanak a vélemények, az szinte biztos, hogy az általános vámháború Magyarország számára veszteségeket hoz majd. Donald Trump korábban világossá tette, hogy az Európai Uniót egységes tömbként kezeli.

A magyar kormány célja egy olyan kétoldalú megállapodás elérése, amely valamiféle mentességet biztosítana az amerikai vámintézkedések alól. A VSquare szerint azonban a szakértők nem tartják valószínűnek ennek sikerét, különösen annak fényében, hogy Magyarország és az Egyesült Államok között jelenleg nincs érvényben kettős adóztatást elkerülő egyezmény – azt a Biden-adminisztráció 2022-ben felmondta. A magyar kormány azóta is igyekszik ezt visszaállítani. Gulyás Gergely kormányinfókon is utalt arra, hogy még Oroszország is rendelkezik ilyen megállapodással az amerikaiakkal.

Orbán Viktor miniszterelnök március elején, a gazdasági évnyitón beszélt arról, hogy készül egy magyar-amerikai gazdasági együttműködési csomag, amely – még vámháború esetén is – segítséget jelenthet a magyar gazdaságnak. Mint mondta, olyan megállapodásra van szükség, amely korlátozza a vámháború hatásait Magyarország területén. Ennek része lehet a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény újrakötése is, valamint más gazdasági elemek.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter februári washingtoni látogatásán közölte, hogy az amerikai pénzügyminiszter regisztrálta a magyar kormány kérését a megállapodás újratárgyalásáról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Tarjányi Péter: A kormányzat bajban van
Az elemző szerint a változást a Hont-Orbán interjú is megmutatta. Szerinte az új helyzet új módszereket is kíván.


Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő szerint új irányba fordult a kormányzat kommunikációja, és ennek komoly belpolitikai okai lehetnek. Erről a közösségi oldalán írt, miután megnézte Hont András interjúját Orbán Viktorral.

„Végignézve Hont András interjúját Orbán Viktorral számomra egyre biztosabb, hogy más irányba lépett a kormányzat kommunikációja és ennek súlyos belpolitikai okai vannak. Láthatóan nem jók a számok Fidesz oldalon a gazdasági és közvélemény-kutatási mérésekben”

– fogalmazott Facebook-bejegyzésében, amit a 24.hu szúrt ki.

Úgy látja, hogy 15 év után változott a helyzet, és a kormánynak már nem elég, ha a választók csak hisznek a döntéseikben. „15 év után már nem elég hinni, meg is kell győzni az embereket a kormány intézkedései kapcsán. Új helyzet, új módszerek…” – írta.

Tarjányi szerint kimondható, hogy a kormány nehézségekkel küzd. A közvélemény-kutatási eredményekre utalva azt is megjegyezte, hogy a független intézetek egyre nagyobb előnyt mérnek a Tisza Pártnak. Bár a kormánypárti kutatók továbbra is a Fideszt hozzák ki első helyre, a különbség szerintük is egyre kisebb.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Agyi károsodást okozó anyagot mutattak ki egy rákospalotai óvoda levegőjében, azonnal bezáratták
A rákospalotai óvodában mérgező vegyületet találtak a levegőben. Az intézményt bezárták, a gyerekeket máshová vitték, újabb mérések dönthetnek a jövőről.


Egy rákospalotai óvodában mérgező anyagot találtak a levegőben, ezért a hatóságok azonnal bezáratták az intézményt, és újabb méréseket rendeltek el. A kimutatott vegyület a tetraklór-etilén volt, ami idegrendszer- és agykárosító hatású, ráadásul rákkeltő is – állítja a Greenpeace egyik vegyianyag-szakértője – az RTL Híradójának.

Ez az óvoda vette volna át azoknak a gyerekeknek az ellátását, akik a két másik, bezárásra ítélt intézményből kerültek volna át ide. A környéken már februárban kiderült, hogy szennyezett a talaj, aminek oka egy rég bezárt szövőgyár lehet. A polgármester most azt mondja, az államnak kellene kármentesítenie a területet.

Február végén még az óvoda vezetője próbálta megnyugtatni a szülőket, amikor kiderült, hogy az intézmény és környezete talajvize is szennyezett. Másnap az önkormányzat testületi ülésén a szülők is felszólaltak az ügyben, ahol az egyikük azt mondta: „Arra szeretném kérni önöket a szülői közösség nevében, hogy ne hozzanak átgondolatlan, sőt mi több, felelőtlen döntést.”

A polgármester ekkor kezdeményezte, hogy a hivatalok vizsgálják meg a talajvíz és a levegő állapotát. Az óvoda levegőmintájának eredménye csak most, csütörtök délelőtt érkezett meg. A mért értékek meghaladták a megengedett határértéket, ezért a Fővárosi Kormányhivatal azonnali bezárást rendelt el.

Cserdiné Németh Angéla polgármester szerint vasárnap újabb mérőeszközt helyeznek el az óvoda területén, amely hétfőig gyűjt majd adatokat:

„Az óvoda területén vasárnap is felhelyeznek egy készüléket, ami méri a levegő szennyezettségét, amit hétfőn levesznek, és nyilván ezt kiértékelve döntenek majd az állami szervek arról, hogy mennyire szennyezett a levegő az óvodában.”

Addig is a gyerekek a Mozdonyvezető utcai óvodába járhatnak. Az egyik szülő úgy látja, a történtek miatt újra kell gondolni az eddigi elképzeléseket: „Az óvodai átszervezéseket addig fel kell függeszteni, semmiképp nem lehet ebben gondolkodni.”

A Greenpeace vegyianyag-szakértője szerint a tetraklór-etilén egy rendkívül erősen mérgező és rákkeltő anyag.

A szennyezés valószínűleg az óvodával szemben lévő, 30 éve bezárt szövőgyárból ered, ami most is úgy áll, ahogy annak idején hagyták. A polgármester szerint a cég jogutód nélkül szűnt meg, ezért a kármentesítés az állam feladata. Kerestük a miniszterelnökséget az ügyben, de adásunkig nem válaszoltak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar WhatsApp-felhasználókat is figyeltek a Pegasus szoftverrel
A WhatsApp újabb döbbenetes részleteket tárt fel a Pegasus kémszoftver használatáról. Magyarországon is működhetett a megfigyelő hálózat egy része.


Egy bírósági dokumentumból kiderült, hogy 2019-ben összesen 1223 WhatsApp-felhasználót figyeltek meg a Pegasus nevű izraeli kémszoftverrel. Az akció 51 országot érintett, köztük Magyarországot is, ahol nyolc célpont szerepelt – számolt be róla a VSquare.

A dokumentumokat a WhatsApp tulajdonosa, a Meta nyújtotta be annak a pernek a részeként, amelyet még 2019-ben indított az NSO Group ellen. A vállalat azt állítja, hogy a kémszoftver az alkalmazás egyik biztonsági hibáját kihasználva két hónap alatt fertőzte meg a felhasználók készülékeit.

Az érintett felhasználók között emberi jogi aktivisták, újságírók és civil szervezetek munkatársai is voltak. A legtöbb célpont Mexikóból (456 fő) és Indiából (100 fő) került ki.

A VSquare újságírója, Panyi Szabolcs arról számolt be, hogy a bírósági dokumentumok alapján a Pegasus támadó infrastruktúrájának egy része Magyarországon működhetett.

A Pegasus nevű kémszoftver magyarországi használatáról már korábban is jelentek meg információk. A Direkt36 nemzetközi tényfeltáró projektje szerint 2018 óta magyar célpontokat is megfigyeltek. A célpontok között voltak oknyomozó újságírók, vagyonos üzletemberek és azok közvetlen környezete is.

Az egyik érintett újságíró Panyi Szabolcs volt. Úgy véli, a most benyújtott dokumentumban szereplő célpontok eltérhetnek a korábban azonosítottaktól, mivel a korábbi nyomozás nem WhatsApp-felhasználókra vonatkozott.

Kósa Lajos korábban elismerte, hogy a Belügyminisztérium vásárolta meg a kémszoftvert, bár az ügyészség később ezt cáfolta, mondván, ez „tényszerűen nem felel meg a valóságnak”.

Lengyelországban 2024-ben derült ki, hogy 2017 és 2022 között közel 600 embert figyeltek meg a Pegasusszal a Jog és Igazságosság párt kormányzása idején.


Link másolása
KÖVESS MINKET: