Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból és az egészből, amit néhány ember ebben az országban csinál
Lázár János szerint ideje megszabadulni azoktól a NER-esektől, akik visszaéltek a Fidesz által kínált lehetőségekkel. A miniszter kemény szavakkal üzent a luxust élvezőknek.
Kisvárdán tartott sajtótájékoztatót Lázár János, ahol a közösségi oldalán megosztott videó szerint több aktuális témáról is beszélt. A miniszter úgy fogalmazott: az elmúlt 15 évben a Fidesz lehetőséget teremtett mindenkinek, aki dolgozni akart, legyen az fiatal, alkalmazott vagy vállalkozó, vette észre a 24.hu.
Szerinte voltak, akik éltek ezzel a lehetőséggel, mások viszont visszaéltek vele. Lázár úgy nyilatkozott:
„Azokat a NER-eseket, akik kullancs módon ránk telepedtek, és visszaéltek a megteremtett lehetőséggel, valóban eljött az ideje, hogy lesöpörjük magunkról, annak érdekében, hogy a ránk szavazók bizalmát meg tudjuk tartani.”
A miniszter arról is beszélt, hogy az elmúlt években sok vállalkozó megerősödött, gazdagabb lett, és több embernek ad munkát. Ugyanakkor szerinte kérdés, hogy ezek az emberek a vagyonukat a közösség javára is használják-e, vagy csak saját hasznukra.
Hozzátette:
„Nekem személyesen teljesen elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból és az egészből, amit néhány ember ebben az országban a megteremtett lehetőséggel csinál. A Fidesz nevében azt várjuk el, hogy ezt minél előbb hagyják abba, mert ezzel szégyent hoznak az egész közösségünkre.”
Kisvárdán tartott sajtótájékoztatót Lázár János, ahol a közösségi oldalán megosztott videó szerint több aktuális témáról is beszélt. A miniszter úgy fogalmazott: az elmúlt 15 évben a Fidesz lehetőséget teremtett mindenkinek, aki dolgozni akart, legyen az fiatal, alkalmazott vagy vállalkozó, vette észre a 24.hu.
Szerinte voltak, akik éltek ezzel a lehetőséggel, mások viszont visszaéltek vele. Lázár úgy nyilatkozott:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szombattól változnak az üzemanyagárak – derül ki a holtankoljak.hu cikkéből. A 95-ös benzin bruttó 7 forinttal lesz drágább, míg a gázolaj ára bruttó 4 forinttal emelkedik.
Szombattól változnak az üzemanyagárak – derül ki a holtankoljak.hu cikkéből. A 95-ös benzin bruttó 7 forinttal lesz drágább, míg a gázolaj ára bruttó 4 forinttal emelkedik.
A jelenlegi átlagárak a következők:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ezúttal Budapesten támadtak rá a TISZA Párt aktivistáira – számolt be róla Magyar Péter a Facebook-oldalán péntek reggel.
A pártelnök azt írta:
„A poloskázó Orbán Viktor rohamosztagosa most Budapesten támadta meg, gyerekek előtt (!) a TISZA önkénteseit. Ez a fideszes békeharc…”
A pártelnök egy videót is közzétett az esetről. Eszerint az agresszív férfi azt nehezményezte, hogy a tiszások az üzlete előtt állították fel a pultjukat. Mindezt elég agresszív stílusban adta elő, folyamatosan szidalmazta az önkénteseket, és a pultjukba is belerúgott.
Az ellenzéki párt aktivistái rendőrt hívtak.
„Felszólítom a miniszterelnököt, hogy kérjen bocsánatot a honfitársaitól, akiket eltaposandó rovarhoz hasonlított, és hívja vissza a verőembereit az utcákról.
A TISZA nem ül fel a provokációnak. Mi egy békés országért és minden magyar emberért dolgozunk” - írta az eset kapcsán Magyar.
Az elmúlt napokban nem ez volt az egyetlen hasonló eset: Egerben és Tökön is rátámadtak a TISZA aktivistáira.
Fotókon, a hogy a rendőrök elviszik a momentumosokat az MTVA székház bejáratától, Orbán Viktor interjúja előtt
Összekulcsolt kézzel leültek a köztévé székházának bejárata elé. Bedő Dávid szerint a kormányfőt a teherportán keresztül vitték be az épületbe a szokásos péntek reggeli interjújára.
Élőlánccal zárták el az MTVA Kunigunda utcai székházának a bejáratát a Momentum politikusai és aktivistái Orbán Viktor szokásos pénteki rádióinterjúja előtt.
A demonstrálók
összekulcsolt kézzel leültek az épület bejáratához, ahonnan a rendőrök távolították el őket.
Bedő Dávid, az ellenzéki párt parlamenti képviselője a helyszínen azt mondta, hogy
a kormányfőt nem a főbejáraton, hanem a teherportán keresztül vitték be az épületbe.
Tompos Márton pedig arról beszélt, hogy ki fognak jönni újra és újra.
Az ellenzéki párt azóta több képet is megosztott a Facebook-oldalán a péntek reggeli akcióról:
Élőlánccal zárták el az MTVA Kunigunda utcai székházának a bejáratát a Momentum politikusai és aktivistái Orbán Viktor szokásos pénteki rádióinterjúja előtt.
A demonstrálók
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Rendőrök vitték el Bede Zsoltot a Tisza Párt etyeki rendezvényéről
Az esetről videó is készült, amit Magyar Péter osztott meg közösségi oldalán. A Vadhajtások főszerkesztője szerint a Tisza Párt vezetőjének testőrei és aktivistái erőszakoskodtak vele.
Rendőrök vitték el Bede Zsoltot a Tisza Párt etyeki rendezvényéről, az esetről készült videót Magyar Péterosztotta meg a Facebook-oldalán.
A Tisza Pár vezetőjének felvételén az látható, ahogyan a Vadhajtások főszerkesztőjét, Bede Zsoltot rendőrök kísérik el a Tisza Párt eseményéről. Az viszont nem derült ki a videóból, mi történt, ami miatt rendőri intézkedésre volt szükség.
Ma a Fejér megyei látogatàsunk etyeki állomásán a Fidesz szervezett provokációra készült kirendelt aktivistákkal és egy sereg propagandistával.
Zólyomi Tamás fideszes etyeki polgármester a Facebook oldalán és a helyszínen a saját települèsének lakóit poloskázva és bolsevikozva próbált Orbán Viktorhoz hasonlóan gyűlöletet kelteni.
A rendőrök a fideszes képviselők barátját, a folyamatosan balhézó, fizetett udvari bolondot, Bede Zsoltot előállították. Köszönjük a rendőrök szakszerű munkáját!
Közzétette: Péter Magyar – 2025. március 28., péntek
Magyar Péter a közösségi oldalán azt írta, hogy a Fejér megyei látogatásuk etyeki állomásán provokációra készültek Fidesz-aktivisták és propagandisták. Közleménye szerint:
„Ma a Fejér megyei látogatásunk etyeki állomásán a Fidesz szervezett provokációra készült kirendelt aktivistákkal és egy sereg propagandistával. Zólyomi Tamás fideszes etyeki polgármester a Facebook oldalán és a helyszínen a saját településének lakóit poloskázva és bolsevikozva próbált Orbán Viktorhoz hasonlóan gyűlöletet kelteni.”
Bede Zsolt is reagált a történtekre saját közösségi oldalán. Azt állította, hogy Magyar Péter megijedt tőle, és testőrei, aktivistái lökdösődtek és erőszakoskodtak. Szerinte Magyar testőrei utasították a rendőröket, hogy vigyék el őt a helyszínről.
Na... #neféljetek
Péterke annyira megijedt tőlem, hogy a testőrei 20 percig vakarták a fejüket...