Korábban pincékben is lakott a lottóötös állítólagos nyertese, aki a pénze negyedéből megvehetné egész egykori faluját
Őrtilos egy aprócska település a somogyi dombok között, ahol alig négyszázan élnek. A faluban nincs sem bolt, sem kocsma, és még a legközelebbi lottózó is húsz kilométerre van. Az utóbbi napokban azonban egy különös pletyka járja be a települést: egy egykori helybéli nyerhette meg a márciusi ötös lottó négymilliárd forintos főnyereményét – számolt be a Blikk.
A szóbeszéd szerint a férfi hat évvel ezelőtt még itt élt és dolgozott. Beceneve arra utalt, hogy korábban sok időt töltött a helyi kocsmában, mielőtt azt bezárták. Nem sok munka adódott számára a környéken, ezért végül elköltözött. Azóta senki sem tud róla semmit, de egyesek szerint a napokban telefonon felkereste néhány régi ismerősét, és azt mondta nekik, hogy számíthatnak némi pénzre.
„Lehet, hogy ez csak legenda, de az biztos, hogy itt őt senki nem látta évek óta” – mondta Ostyák Sándor, a falu egyik lakója. „Hírhedt vagány volt, jó beszélő, viccmesélő, de a keze dologidőben nem járt olyan gyorsan, mint a szája. Volt több asszonya is a környékről, van gyereke is. Na, a hölgyek most nagyon keresik, hogy hírt kaptak a nyereményről” – mesélte a férfi a portálnak.
József is ismerte a férfit, de nem biztos benne, hogy valóban ő nyerte meg a lottót. „Itt nem sajnáljuk senkitől sem a pénzt, nem vagyunk irigyek, de ha törődne velünk, az jólesne. Legurult pár feles a torkunkon a kedvenc italából, amiről a nevét is kapta... Ha mást nem, egy nagy bulit csaphatna!”
A helyiek úgy emlékeznek, hogy a férfi mindig jó humorú, udvarias ember volt, akire sok nő is felfigyelt.
– mesélte egy ismerőse, Hajnalka. „Ha tényleg ő nyert, akkor megérdemelte, végre egy kisember mellé állt a szerencse!”
A híresztelések szerint a lottónyertes legjobb barátja egy „Csefu” becenevű férfi volt a szomszédos Zákányfaluból. Ő azt mondta, hogy telefonon beszélt vele a nyereményről, de azóta eltűnt.
„Tényleg sülve-főve együtt voltak. Ha igaz a hír, akkor talán haza se jön többé. Ha igaz. Mert ezt én csak akkor hiszem el, ha ideáll az az ember, aztán tőle hallom... vagyis inkább látom. Míg nem egy Porschéval jön, nincs rajta aranyóra és nem hozza le ide, a helyi focipályára a Fradit, addig ez csak egy hülye vicc!” –mondta el véleményét a település egyik lakója, Attila.
A Blikk azt is megírta, hogy Őrtilos éves költségvetése alig egymillió forint. Ha a pletyka igaz, a négymilliárdos nyeremény egy részéből a nyertes akár az egész falut és a környező erdőket is megvehetné. A helyiek remélik, hogy a történetnek van valóságalapja, és hogy egyszer még visszatér a nyertes, hogy egy kis életet és tőkét hozzon a településre. A falu polgármestere, Kelei Zita azonban nem kívánt reagálni a találgatásokra.