HÍREK
A Rovatból

Kitiltották a Kormányinfóról a 24.hu újságíróját – így reagált a szerkesztőség

Vitályos Eszter szerint a kérdező újságíró nem viselkedett megfelelően a legutóbbi tájékoztatón. A 24.hu szerint azonban a kormányszóvivő nem mondhatja meg, kit delegálnak az eseményre, így most bojkottálják az eseményt.


Vitályos Eszter szóvivő két héttel ezelőtt, egy kormányzati tájékoztató után azt mondta a 24.hu újságírójának, Nagy Gergely Miklósnak, hogy legközelebb küldjenek inkább mást helyette. Nem volt elégedett a kérdezői magatartással.

A 24.hu már akkor világossá tette: nem Vitályos dönti el, hogy kit küldenek a Kormányinfóra, így újra Nagy Gergely Miklóst regisztrálták az eseményre. A Miniszterelnöki Sajtóiroda viszont most nem fogadta el a regisztrációját.

„Köszönettel megkaptuk a 24.hu szerkesztőségének a regisztrációját a 2025. április 10-ei Kormányinfóra. Szeretnénk jelezni, hogy a szerkesztőség regisztrációját elfogadjuk, ugyanakkor kérjük együttműködésüket egy másik kolléga delegálásában Nagy Gergely Miklós 2025. március 27-ei Kormányinfón tanúsított minimális etikai és erkölcsi elvárásoknak nem megfelelő viselkedése miatt” – ezt írták a lapnak.

A szerkesztőség kérte, hogy mégis fogadják el Nagy regisztrációját, mivel szerintük a sajtószabadság minimális feltétele, hogy ők döntsenek arról, ki vesz részt a sajtóeseményeken. A sajtóiroda válasza szerint „a legutóbbi Kormányinfón tanúsított magatartást sem most, sem a jövőben” nem tudják elfogadni, ezért fenntartják a döntést.

A lap erre közölte: újságíróik nem vesznek részt a Kormányinfón, és a szerkesztőség a tájékoztató percről percre közvetítését is felfüggeszti.

Pető Péter főszerkesztő úgy fogalmazott: „nem Vitályos mondja meg, kit küld a 24.hu a Kormányinfóra. Arra a kormányzati tájékoztatóra, amelynek semmilyen szabályrendszere nem ismert, nem tudni, a szóvivő mi alapján dönt arról, ki, mikor, hányat és milyen hosszan kérdezhet. Hogy miért van az, hogy a legolvasottabb, legnézettebb független orgánumok rendre a sor végére szorulnak, ha szót kapnak egyáltalán, miközben a kormányzati propagandát kiszolgáló, olykor minimális eléréssel bíró médiumok képviselői előzőleg hosszan igyekeznek kérdéssé formálni egyetértésüket, és bohózatba illően tudakolják Gulyás Gergelytől: mit miért tesz Magyar Péter, Karácsony Gergely vagy az Európai Unió, és hogyhogy nem sül le közben a képükről a bőr? Holott a Kormányinfó alcíme ma is ez: Mit, miért tesz a kormány? Lapunkat pedig (feltételezve, hogy olvasóinkat is) éppen ez érdekli – ezért vettünk eddig részt hétről hétre a tájékoztatón.”

Hozzátette: Nagy Gergely Miklós „Korábbi munkahelyein kapott Minőségi Újságírásért–díjakat, két éve pedig már a 24.hu munkatársaként nyerte el a legrangosabb hazai oknyomozó újságírói elismerést, a Transparency-Soma díjat. Azzal a cikkével, amely a 2022-es ellenzéki összefogás amerikai kampánytámogatásáról szól.”

„Erre a 24.hu nem tud máshogy reagálni, mint hogy amíg ez a helyzet fennáll, lapunk újságírói nem vesznek részt a Kormányinfón, ahogyan a szerkesztőség a Kormányinfó percről percre közvetítését is felfüggeszti”

– írja szerkesztőségi közleményében a lap. Hozzáteszik, a legfontosabb történésekről így is be fognak számolni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Több hónapra korlátozzák a hamvak vízbe szórását a Tiszán és a Tisza-tavon
A tilalom május 1-jétől szeptember 15-ig tart, és hétvégékre, valamint ünnepnapokra vonatkozik. A szabályozás Szolnok térségét és a Tisza-tavat is érinti.
F. O. - szmo.hu
2025. április 17.



Május 1-jétől szeptember 15-ig korlátozás lép életbe a Tisza több szakaszán és a Tisza-tavon a hamvak vízbe szórásával kapcsolatban – hívta fel a figyelmet a Közép-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság a Facebookon.

A tájékoztatás szerint ebben az időszakban pénteken 16 órától hétfő reggel 8 óráig nem támogatják az elhunytak hamvainak vízbe helyezését. Emellett munkaszüneti napokon sem adnak ki vízügyi engedélyt, így május 1-jén, június 9-én (Pünkösdhétfő) és augusztus 20-án sem lehet majd ezt a kegyeleti szertartást engedéllyel elvégezni.

Az igazgatóság közösségi oldalán azt írta:

„A közérdek, a közegészség és az élővizek védelme érdekében – a helyszínen szerzett tapasztalataink és a szakmai vélemények alapján – nem támogatjuk az elhunyt hamvainak vízbe helyezését

péntek 16 órától hétfő reggel 8 óráig, valamint a munkaszüneti napokon.”

A korlátozás több vízterületet is érint. Szolnok város belterületén a Tisza felszíni vízkivételi műve és a húsipar közötti szakaszon, egészen a 336+700 folyamkilométer szelvényéig lesz érvényben. Emellett a Zagyva folyó torkolati részétől a Szolnok városi vasúti hídig, valamint a Tisza-tó teljes területén is hatályos lesz az intézkedés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Balázsék megalázták a cukorbetegeket - 800 ezer forintos bírságot kapott a Rádió 1
A műsorvezetők novemberi adásukban megalázó kijelentéseket tettek a cukorbetegekre. Az NMHH szerint ezzel megsértették az emberi méltóságot.
F. O. - szmo.hu
2025. április 17.



A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa bírságot szabott ki a Rádió 1-re, mert a Balázsék című műsor egyik adásában megsértették a cukorbetegséggel élők emberi méltóságát – írta az MTI.

A döntés szerint a 2024. november 27-én reggel 6 órától sugárzott adásban

a műsorvezetők megalázó és tárgyiasító kifejezéseket használtak a cukorbetegségben élőkkel kapcsolatban.

A médiatanács szerint az elhangzottak alkalmasak voltak arra, hogy sértsék az érintettek emberi méltóságát.

A testület ezért 800 ezer forintos bírságot szabott ki a Radio Plus Kft.-re, valamint 75 ezer forintos büntetést a cég vezető tisztségviselőjére a jogsértés ismételtsége miatt. A rádiót arra is kötelezték, hogy közleményben számoljon be a jogsértés tényéről.

A médiatanács ezen kívül több médiaszolgáltatót is megbírságolt, amiért nem tartották be a műsorkvóta, a zenei kvóta, illetve a közszolgálati műsoridőre vonatkozó előírásokat. A bírság a Sárvár Rádiót és a Balaton Rádiót is érintette.

Emellett vizsgálat indult a Base FM-et működtető LBK Base Kft.-vel szemben is, mivel a gyanú szerint a rádió reggeli műsorsávjában korhatáros besorolású dalt adhattak le, megsértve ezzel a klasszifikációs szabályokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„60 év után véget ért az Oroszországtól való függőségünk az olajellátásban” – már nem kell Putyin olaja Csehországnak
A nyugatról érkező TAL vezeték fejlesztése lezárult, az első szállítmány már megérkezett. A cseh kormány történelmi lépésként ünnepli az olajellátás átalakulását.


Csehország teljesen függetlenné vált az orosz olajimporttól – jelentette be a cseh kormány csütörtökön. Az ország mostantól kizárólag nyugati útvonalon keresztül jut kőolajhoz, miután lezárult a Transzalpin (TAL) vezeték kapacitásbővítése. Az első megnövelt mennyiségű szállítmány már megérkezett a központi olajraktárba, írta a Reuters.

Petr Fiala miniszterelnök a Prágától mintegy 20 kilométerre található Nelahozevesben tartott sajtótájékoztatót, és azt mondta:

„Körülbelül 60 év után véget ért Oroszországtól való függőségünk az olajellátásban.”

Hozzátette: „Most először történik meg, hogy Csehország teljes egészében nem orosz forrásból származó olajat kap, méghozzá kizárólag nyugati útvonalon keresztül.”

A cseh kormány célja az volt, hogy megszüntesse az orosz olajtól való részleges függést, amely az Ukrajna elleni orosz invázió után került előtérbe. A Druzhba (Barátság) vezetéken keresztül évtizedeken át szállították az orosz kőolajat, amely az ország éves olajimportjának mintegy felét tette ki.

A tavalyi év végén a MERO nevű cseh vezetékműködtető befejezte a TAL vezeték fejlesztését. A vezeték az olajat az olaszországi Trieszt kikötőjéből Németországon keresztül, a cseh IKL-vezetéken juttatja el az országba. A bővítés után évente 8 millió tonna szállítási kapacitás áll rendelkezésre, ami fedezi Csehország teljes éves kőolajszükségletét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Gyárfás Tamás a Fenyő-ügyről: Meg voltam győződve arról, hogy engem felmentenek
A volt sportvezető a Friderikusz Podcastban beszélt az ítéletről, Portikról és a börtönéletről. Elárulta, mit vitt volna magával, és mit mondott neki Tasnádi Péter.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. április 18.



Gyárfás Tamás közel másfél órás interjút adott Friderikusz Sándor podcastjében, ahol többek között a jogerős ítéletről, a börtönbüntetésről, valamint a Portik Tamással való kapcsolatáról is beszélt.

Ahogyan lapunk is beszámolt róla, a 76 éves egykori sportvezetőt és televíziós producert a Fővárosi Ítélőtábla múlt csütörtökön jogerősen hét év szabadságvesztésre ítélte a Fenyő-gyilkosság ügyében, mint felbujtót. Portik Tamást életfogytiglanra ítélték. Gyárfás az interjúban megerősítette, hogy rendkívüli jogorvoslattal él majd a másodfokú ítélet után.

A beszélgetés során azt mondta,

az elsőfokú ítélet előtt meg volt győződve arról, hogy felmentik. Hozzátette: „Nem csináltam semmit, hittem az igazságszolgáltatásban”.

Elmondása szerint megrendítette az ítélethirdetés, de nem akarta kimutatni az érzelmeit, mert nem szeretné megosztani másokkal, mit érez.

Gyárfás arról is beszélt, hogy a bíróság szerinte nem vett figyelembe bizonyos bizonyítékokat. Kifogásolta, hogy a Portik Tamás által titokban rögzített hangfelvételek tartalmát összemosták. Az ítélet szerint ezek a felvételek azt támasztják alá, hogy Gyárfás kvázi engedélyt adott Fenyő János megölésére, és erre a metakommunikációja is utal. Gyárfás ezt az eljárás során határozottan tagadta.

Kifejtette, hogy azért tartotta fenn a kapcsolatot Portikkal, mert attól tartott, ha megszakítja, azzal családja biztonságát veszélyeztetné. Úgy fogalmazott: „Nincs tapasztalatom a bűnözőkkel, ezért így cselekedtem”.

Azt is hozzátette, hogy Fenyő Jánosnak sok ellensége volt, „valakinél betelt a pohár”, és emiatt ölhették meg. Elmondása szerint Fenyő vetélytársa volt, de másfél évvel a gyilkosság előtt rendezték a nézeteltéréseiket, és soha nem kívánta a halálát.

A beszélgetés során szóba került az is, hogy még nem tudja, melyik börtönbe kell bevonulnia. Elárulta, hogy a többszörösen elítélt Tasnádi Pétertől érdeklődött arról, mit érdemes magával vinnie, és milyen a börtönélet.

Az interjúban politikai témák is előkerültek. Gyárfás szerint 2006 után bojkottálták a műsorát, mert „élesek voltunk a Fidesz politikusaival szemben is, ezt nem akarta a Fidesz”. Ugyanakkor jó kapcsolatot ápolt Orbán Viktorral, aki szerinte nagyra értékelte a sportban végzett munkáját. Azt mondta:

„Orbán megkülönböztetett pozitív figyelmet tanúsított irányomban a sportbéli tevékenységem alapján”.

Felidézte a riói olimpiát, ahol Orbán Viktor leült Hosszú Katinkával és edzőjével, Shane Tusuppal. Gyárfás úgy véli, róla beszéltek, és ezt követően érkeztek hozzá olyan jelzések, hogy álljon félre az úszószövetség éléről. A konfliktus hátterében szerinte inkább Tusup állt, és az ügy kiindulópontja az volt, hogy nem akarta a szövetség pénzéből finanszírozni Hosszú Katinka gyúrójának költségeit.

A Nap TV egykori tulajdonosa az ingatlan eladásáról is beszélt. Azt mondta, Mészáros Lőrinc tisztességes árat fizetett az épületért, de ő ezt nem tekinti fájdalomdíjnak vagy kompenzációnak az úszószövetségi elnöki poszt elvesztéséért.

Gyárfás a beszélgetés végén azt mondta, meg fogja kezdeni a büntetése letöltését, amint megkapja a behívót. Hangsúlyozta: nem fog elmenekülni, és öngyilkosságot sem tervez.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: